Ha a környezetvédelem valamelyik területén mostanában mozgolódás van az EU-ban, akkor ez a megújulókra biztos igaz. Konferenciák, direktívák bizonyítják, hogy egyre több pénzt fognak átcsoportosítani erre a területre. Az úgynevezett betáplálási tarifák (feed-in tariffs), a kötelező átvételi arányok, illetve a zöld tanúsítványok (green certificates) mind azt a célt szolgálják, hogy a jelenlegi árviszonyok között még veszteséges, megújuló erőforrások részaránya növekedjen. Ezt az is alátámasztja, hogy megjelentek a lobbisták, akik az alakuló hazai szabályozást megpróbálják a saját ízlésük szerint befolyásolni. Mindez persze jó dolog, ám sok buktatóval járhat.

Talán a legnagyobb hiba az, hogy miközben a megújulók szerepét hangsúlyozzuk, hajlamosak vagyunk elfeledkezni arról, hogy elsősorban az energiafelhasználásunkat kellene csökkenteni, és csak másodsorban kellene azzal foglalkoznunk, hogy környezetbarát módon állítsuk elő a szükséges energiát. Környezeti szempontból az a legjobb megoldás, ha takarékoskodunk az energiával. Hajlunk arra a pszichológiai átkötésre, hogy „de jó, minden maradhat a régiben, most már végre van egy olyan energiafajta, ami környezetbarát”, azaz nem kell aggódnunk. Csakhogy ez nem igaz. Minden energiatermelésnek vannak környezeti terhei, még a megújuló erőforrások előállításának is. A vízerőművek komoly károkat okozhatnak a természetben, és a megépítésük rengeteg nyersanyag és energia felhasználásával történik. A rossz helyre telepített szélerőművek a madárvilágban okozhatnak károkat, és zajártalmuk sem elhanyagolható. A fotovoltaikus napkollektorok előállítása környezetszennyező, a biomassza előállításához pedig nagyon sok földterületre van szükség. Ezek a kedvezőtlen tulajdonságok némileg orvosolhatók a kutatás-fejlesztéssel, azonban tökéletes megoldás belátható időn belül nem várható. Mindazonáltal gazdasági és pénzügyi szempontokból is az energiatakarékosság a legkifizetődőbb. Amennyiben racionalizáljuk energiafelhasználásunkat, eleve nem kell amiatt aggódni, hogy honnan vegyük a szükséges energiát. Az energiatakarékosságban pedig Magyarországon óriási tartalékok vannak. A nyugati országokban már régen végrehajtották az energiaracionalizálási lehetőségek nagy részét. Ezáltal úgy csökkentették az energiafelhasználást, hogy közben költséget is megtakarítottak. Mi ettől még messze vagyunk. A legtöbb kórháznak, önkormányzatnak, iskolának és panelháznak rendkívül pazarló energiarendszere van. Pedig ha lenne pénzük beruházásra, akkor rövid időn belül annyival csökkentenék saját energiafogyasztásukat, hogy a felújítás összege két-három év alatt meg is térülne! Sajnos épp ezek azok az intézmények, illetve lakóközösségek, amelyek szinte kivétel nélkül forráshiánnyal küszködnek, az állami fejlesztési források pedig alig jutnak el hozzájuk. Már az önrész előteremtése is sokszor nehézségekbe ütközik.

A készülő nemzeti energiastratégia több mint évi másfél százalékos energiafelhasználás-növekedéssel számol. Ez az arány nyilvánvalóan az energiaszektor erős érdekérvényesítő képességének eredménye. Így a stratégiai döntésekbe évekre előre beleprogramozták az energiaszolgáltatók növekvő profitja. Ilyen körülmények között a felhasználás csökkentésében igen nehéz bármiféle eredményt is elérni. A leginkább hatékony energiapolitikai környezetvédelmi eszköz tehát eleve el van vetve.

A megújuló erőforrásokból előállított villamos energia terén az EU 2010-re 22,1%-os részarányt írt elő magának, míg ugyanez Magyarország számára 3,6%. Ez hatalmas különbség, a valóságban azonban nem annyira irreális. Hazánk adottságai ugyanis sokkal rosszabbak ezen a téren. A nagyobb európai környezetvédő szervezetek szeretnék elérni, hogy 2020-ra az összes energiafelhasználáson belül a megújulók 25%-ot képviseljenek. Az EU-ban egyenlőre csak a 20%-ra mutatnak hajlandóságot.

Magyarország megújuló energiaforrás potenciálját leginkább a következő táblázatból lehet megismerni. Nincs több országos adat, holott például a szélenergia kapacitás felméréséhez több év átlagos szélviszonyait kell ismerni, mert csak így lesznek megbízható adataink az adott terület potenciáljáról. A biomassza potenciál pedig leginkább az újonnan kialakuló mezőgazdasági struktúránktól függ majd, vagyis attól, hogy az EU-csatlakozás után mekkora területeken lesznek energiaültetvények.

Azt azonban már ezen adatok nélkül is ki lehet jelenteni, hogy Magyarország nem lesz nagyhatalom a megújuló erőforrások terén. Nincs a szélerőművek számára ideális tengerpartunk, nincsenek nagy hegyeink a vízerőművek kialakításához. A napenergia hasznosításával is közepesen állunk, a biomassza kapacitásunkat pedig már lekötöttük a nemrégiben átalakított három erőművel (Ajka, Kazincbarcika, Pécs). A biomassza előállítása ráadásul rendkívül helyigényes és intenzív mezőgazdálkodást igényelne. Az energiaültetvények (gyors növésű fák, füvek) többnyire biológiai sivatagoknak tekinthetők, azaz nem különböznek egy nagyüzemi búzatáblától. Mindezzel persze nem azt akarom mondani, hogy nem is érdemes a kérdéssel tovább foglalkozni. Azonban nem szabad illúziókat kergetni. Magyarország ugyanis nem alkalmas arra, hogy az energiafelhasználását jelentős mértékben a megújulókra alapozza. Ezt még most, viszonylag a folyamatok elején érdemes tudatosítani, ugyanis a későbbiekben már sokkal nehezebb lesz szembemenni a lobbiérdekekkel.

Nekünk mindenekelőtt a hazai kutatás-fejlesztésre (K+F) kellene alapoznunk, és kihasználni a megújulók EU-s felértékelődését. A K+F erősítése révén egy-két szektorban akár európai jelentőségű tudásbázist (know-how) tudnánk kialakítani. Kövessük a dánok példáját, akik a kutatás-fejlesztésre alapozva egy hatékony szélenergia-ipart építettek fel. Amennyiben a megújuló erőforrásokra szánt pénzeket most a K+F-re fordítanánk, úgy nemcsak a később megépülő erőművek karbantartói munkaköreit, hanem kvalifikált munkahelyeket is teremtenénk. Németországban 135 ezer munkahely létesült a megújuló szektorban, ami tekintélyesnek mondható, ha figyelembe vesszük az ország 80 milliós összlakosságát. Ezek a munkahelyek leginkább regionálisak, azaz a vidékfejlesztési célokhoz is hozzájárultak. Itthon is sok vidéki munkahelyet lehetne így teremteni, főleg akkor, ha a K+F erősítésével versenyképes, világszínvonalú megújuló erőforrás ipart tudnánk kialakítani. A meglévő szélenergia kapacitásainkat például saját fejlesztésű erőművekkel kellene lefedni, a geotermikus energia jelenleg megoldatlan technológiai problémáit pedig hazai fejlesztésekkel tudnánk áthidalni.

A megújuló energiaforrások alkalmazásához már több forrásból nyerhető 45–55 százalékos támogatás. Ilyen a nemzeti energetikai program, az agrár-környezetvédelem és az agrár- és vidékfejlesztési program uniós pénzeszközöket is biztosító pályázata. A kutatás-fejlesztésre azonban alig akad forrás. A K+F erősítésével akár a jelenleg rossz megtérülési mutatókkal rendelkező fotovoltaikus energia is versenyképessé tehető, nem beszélve a hazai geotermikus potanciál kiaknázásáról és az ehhez kapcsolódó technológia exportjáról.

Használjuk ki tehát az EU felől érkező hátszelet, és a hazai potenciálnak megfelelően alakítsuk ki a stratégiánkat. Ennek pedig elsősorban a kutatás-fejlesztésre, illetve az energiatakarékosságra kell épülnie.