1951 november 23 London, Roxfort, Titkok kamrálya előtt

Tom Rowle Denem sikeresen megtalálja a kamra bejáratát, majd lecsúszik a csőben. Az alagút végén meglátja a jelet, amelyet abban a levélben látott, amit még az édesanyja hagyott rá halála előtt. Közelebb megy  hozzá: -„Tárulj!”-mondta sziszegő hangon. A kígyó nem engedelmeskedett neki. Majd megszólalt valaki  a háta mögött:-„Sajnálom, de nem ez a jelszó!”-Tom megfordult, de senkit sem látott.”-Ki vagy te?”-„Én az anyád vagyok, Tom! A jelszót pedig azért nem tudod, mert azt csak a testvéred tudhatja! „-„Nekem nincs testvérem!” ”-De van! Az az igazság, hogy miután megszülettél, rá egy évre született meg Daria.  Én vérfarkasok áldozatául estem, apád pedig elvitte magával Őt Erdélybe. Menj el hozzájuk, és keresd meg Őt! A sárvérűek nem méltók arra hogy itt tanuljanak!”-„De hát Te nem tudod a jelszót?” „-Azt az apád mondta el Dariának a tudtom nélkül!”

2004 január 11-Erdély, Bucharest, Varázsló u. 12

Kint nagy hóvihar  söpör, a házban megszűnt az áram. A természet is érzi a gonosz közeledtét. Egyszercsak minden elhallgat, majd a csöndességet egy mély , erős kopogás töri meg. Tom  az ajtóhoz siet, de az ajtó zárva van,  sehol sem találja a kulcsot.”-Egy pillanat!” „-Alohomora!”-szólt az idegen fagyos hanglyán. Ekkor valami furcsa történt (egy mugli szemével), az ajtó magától kinyílt! Az ajtóban egy fekete csuklyás férfi állt, kezében egy pálcával. Tom tudta, hogy ki ő. „-Azt hittem, hogy már sosem jössz el, fiam!”-mondta, Tom , és lerakta a kezében lévő táskát. „-Most nem érek rá veled trécselgetni, hol van?”-mondta , s pálcáját apjára szegezte.

„-Csak nem akarsz megölni?De mielőtt elviszed a lányt,tudnod kell, hogy nem fog egy könnyen megtörni!”-s széles mosoly terült szét az arcán., de legbellül félt. Nem magáért, hanem a lányáért. –Csak ő élje túl!-mondta magában. És büszkén kihúzta magát. –„Most megfizetsz mindenért!Avada Kedavra!”- Tom teste összezúzott szentképként zuhant a földre. Ennyi volt egy élet.  És ezt egy olyan valaki is végignézte, aki jóformán még semmit sem tudott az életről. Daria Denem halk, komoly léptekkel sétált le a lépcsőről.Most meg akarta bosszulni mindazt, amit Tom Denem az apjával tett. De nem tehette, mert pár másodperc múlva  egy hideg kőpadlón feküdt. Tudta, hol van, ez a Sötét nagyúr börtöne. Az apja már eleget beszélt róla.Egész testében reszketett a hidegtől . Érezte, hogy most erősnek kell lennie. Felemelte a fejét, és megpillantotta a Sötét Nagyurat. Tudta, hogy miért van itt. Egy szó miatt, ami az életét mentheti meg!De ő nem fogja elmondani soha! Nem !Az apjáért!-„Crucio!”-Daria iszonyú fájdalmat érzett az egész testében. Kezét ökölbe szorította, de a fájdalom nem enyhült.Sőt fokozódott. Majd szépen , fokozatosan leállt. Újra megszólalt:-„MONDD MEG A JELSZÓT!”

„-Soha!”-Daria most fölállt, és büszkén kihúzta magát, mint az apja.Várta a halált, és tudta, hogy hamarosan ide fog érni. De arra nem számított, hogy ilyen nehéz lesz a halálba vezető út. Újra felhangzott az átok. Ez most sokkal rosszabb volt. Sokáig tartott, még sose érzett ilyen nagy fájdalmat.Csak azt kívánta, hogy ölje meg őt! –„Egyenlőre ennyi elég volt!”-mondta, és kiment a cellából. Daria nem mozdult. Nem is tudott . Mintha a kőpadlóhoz szögezték volna.  Egyszerre kinyílt a cella ajtaja, s egy öreg varázsló  kis ételt és italt rakott le  a földre, majd kiment, nem nézett vissza, még csak rá sem.Daria minden erejét összeszeve felült az ágyra, nagyon szomjas volt, ezért a pohár után nyúlt. Alig fogta meg, az üveg elvágta az ujját. Csak most nézte meg jobban, hogy egy kis repedés volt a poháron. Támadt egy ötlete. Ledobta a poharat a földre, és apró szilánkok milliói árasztották el a cellát. Megfogta a legnagyobbat, és lassan a csuklólyához emelte. Nagyon félt, de tudta hogy sikerülni fog. Mintha meleg vizet csöpögtettek volna a kezére, ez már nem fájt annyira, mint a kínok átka. Érezte, hogy fogy  az energiája. Lassan odament a falhoz, és csak egy szót tudott felírni: Szeretlek apa!