Halálfalóvá avattak

Egy nyári délután a barátaimmal az Abszol út felé mentünk beszerezni a tankönyveket, csakhogy nem seprűvel, hanem lóval.Amit persze anya nagyon nem helyeselt, de hát világ életemben a fejem után mentem!Pedig most az egyszer hallgatnom kellett volna rá!De mostmár mindegy!Szóval azon az estén Narcy Pamlett, a legjobb barátom, és Mardekáros évfolyamtársam, és egy barátombarátom, Barbara Wood, akiről annyit érdemes tudni, hogy Hugrabugos, tehát sárvérű.De ez engem nem érdekel! Tehát útnak indultunk . Még a felénél sem tartottunk, mikor az útra rádőlt egy hatalmas fa. És a lovak nagyon megilyedtek, ígyhát nem lett volna célszerű megközelíteni a fát. Nem volt mit tenni, be kellett menni a Tiltott rengetegbe.Nagyon hűvös volt az erdőben, és féltünk is. Sokáig mentünk, és gyanús volt, hogy még mindeg nem értünk rá az ösvényre, amihez már csak pár száz méterre van az Abszol út. Aztán unatkozni kezdtünk, és rémtörténeteket meséltünk egymásnak. Már vagy úgy egy órája lovagolhattunk az erdőben, és csak meséltünk-meséltünk. Észre se vettük, hogy besötétedett.Barbara azt javasolta, hogy forduljunk vissza, mert már biztos aggódnak otthon, és abban maradtunk a végén, hogy megyünk még  egy darabig, hátha odaérünk.És nem is tévedtem!Egy kis ösvény állt előttünk ,de furcsa volt, mert nem az Abszol út felé ment.

 –„Na mindegy-mondtam-hamár idáig idáig eljöttünk, menjünk tovább!”

Kíváncsivá tett ez az út. Még sose jártam erre, pedig már ismertem az egész várost, és környékét kicsi korom óta. Az apámmal fedeztünk fel minden „titkos” helyet.  De ő már meghalt. Albus Dumbledore ölte meg, és amikor anyámtól megtudtam, megesküdtem, hogyha nagy leszek, megölöm! De persze 7 évesen nem tudtam még mit beszélek! Most 14 éves vagyok, és a Roxfortba járok. Kitűnő tanuló vagyok, amivel nagyon nem szeretek hencegni, de ezt talán máskor!

-„Nézzétek!Mi az ott?”-mondta Narcy egyik rémtörténetét félbeszakítva. A fák között megpillantottunk egy barlangnak a bejáratát, ami fölött a Sötét jegy volt.Iszonyúan megilyedtünk!Nem is mertünk megszólalni egy darabig, aztán a csöndet egy vérfarkas üvöltése törte meg, ami nem is lehett olyan messze.Talán csak 100 méterre. Nem vágtatthattunk volna haza, hoszen azt meghallotta volna, ígyhát a lovakat kikötöttük, és bementünk a barlangba. Nyírkos, sötét és hideg volt benn, de szerencsére volt nálunk pálca. Egy hosszú folyosón haladtunk keresztül, és végül megláttunk egy ajtót, amit nekem kellett kinyitnom. Egy hatalmas-csarnok szerű teremben találtuk magunkat. A falakon kígyóformájú szobrok voltak, alattuk pedig a négy sarokban könyvek sorakoztak. Elkezdtem olvasni pár címet: Feketemágia-alapfok, középfok, felsőfok, Fekete mise, Halálátkok, A tiltott átkok-gyakorlati kézikönyv...Ránéztem a többiekre, és látszott rajtuk, hogy őket is csak egy kérdés izgatja:Mi ez a hely?Most néztem csak meg, hogy a padlón a Sötét jegy terült szét. Mivel még mindig  az ajtóban álltam, pár lépést előrébb mentem. Ekkor egy éles, sziszegő női hangot hallottam a hátam mögül.

-„Ti  meg kik vagytok?”-megfordultam, Narcy és Barbara mögött egy vörös hajú nőt láttam fekete talárban.

-„Te ki vagy!”-mondtam, bár nehéz volt kitalálni, hogy halálfaló.

-„Remy Potter vagyok, Voldemort lánya!”-mondta, és látszott rajta, hogy meglepődik a kérdésen. Ezután egy kis szünet következett. Meglepett a válasza. Végül folytatta:

-„Te sárvérű vagy, igaz?”-sziszegte, és ujjával Barbara felé mutatott.

„-Honnan tudtad?”-mondta, és látszott rajta, hogy nagyon megrémült.

„-Én mindent tudok!De ha nagyon tudni akarod, Barbara-itt szúrós pillantástvetettek egymással-a talárodon a Hugrabug címere található. És oda csak a sárvérűek járnak!-ezzel felemelte pálcáját, és kimondta a halálátkot:Avada Kedavra!!!!!-a terem is beleremegett. Barbara kifejezéstelen arcal hevert a padlón.Szőrnyű látvány volt!Narcy és én az élettelen testhez léptünk, amely hideg és dermedt volt.

„-Gyűlölöm a sárvérűeket!”-mondta Remy. A pálcámat Remy felé emeltem.

„-Én meg téged gyűlö…”-be sem felezhettem a mondatot, mert a távolban megpillantottam az anyámat, és Narcy anyját.Narcyra néztem, mire ő felállt, és elrakta a pálcáját. Én is hasonlóképpen tettem. Remy egy szempillantás alatt eltűnt. Anyámhoz közeledtem, és megláttam a karján a már jól ismert Sötét jegyet.

                                           *

Otthon: Két hét telt el azóta. Természetesen meg kellett büntetnie valahogy. Na persze nem veréssel, hanem szobafogsággal.Azt tudni kell rólam, hogy nagyon nem bírom a bezártságot!Anya azóta elintézte, hogy ne járjak többé a Roxfortba, amin azóta is sokat bánkódok. Narcyról azóta se hallottam.Biztos neki is rosszul esett látni, hogy az anyja…hogy…na mindegy!Ma azonban találtam egy különös levelet anya fiókjában, amnt éppen a pálcámat kerestem(ugyanis eldugta, hogy ne tudjak kiszökni). Egylevél volt neki címezve.A „feladó” sorában csak a Sötét jegy díszelgett.Először azt gondoltam, hogy valamelyik halálfaló írt neki, aztán kinyitottam, és végigolvastam. Amikor végeztem elkeztem sírni, és visszatettem a levelet a fiókba. A levélben ez állt:

Ünnepélyesen megfogadom, hogy életem végéig minden erőmmel én, és utódaim a Sötét nagyurat, és annak méltó utódait foglyuk szolgálni!

                                                                                        Helena Jade

                                                       *

24 éves vagyok, és Antonyin Dolohov (halálfaló) felesége. Ő tanította meg a tiltott átkokat. Állítólag nagyon könnyen, és gyorsan megtanultam. Nekem mégis bonyolultnak tűntek. Anya sokszor mondta, hogy mennyire büszke rám,  de ez engem egyáltalán nem érdekelt! A szívem mélyén gyűlöltem őt, mert nem mondta el, hogy halálfaló!Most azon a helyen állok, ahol Remy megölte Barbarát ezelőtt sok-sok éve.De valahogy nem érzem azt, hogy meg kéne bosszulni őt.Talán azért, mert már én is öltem sárvérűeket. Lent a pincében. Csak a kíváncsiság végett. Szerettem volna érezni a kínzás gyönyörét, ahogy könyörögnek nekem, hogy hogy hagyjam abba. Persze sokszor eszembe jutott Barbara, és olyankor mindig elengedem őket.

-"Menj!"-mondta anya suttodva a hátam mögül.Lassan elindulok Dolohov felé, mire ő mosolyra húzza a száját, és felém nyújtja a kezét. Én megfogom, és ő bekísér a kör közepére, ahol a Sötét nagyúr áll.

-"Fogd le, Dolohov!"-sziszegte. Dolohov engedelmeskedett urának, és erősen a kezembe markolt.

-"Protheus!"-mondta Voldemort, és iszonyú fájdalom hasított belém, de igyekeztem nem kimutatni. Az egész csk 1 percig tartott.

-"A körben Anytonyin Dolohov mellett lesz a helyed, menj!"-

-"Igenis!"-mondtam, és már indultam is. A következő szavakra már nem is figyeltem. Még mindig égetett a sebhelyem. Az anyámra néztem, mire ő rámmosolygott. Elfordítottam a fejem, és nem néztem vissza rá. Tudtam, hogy hol lesz a vége az életemnek...