- FELVONÁS
Micsoda kincs!
2. jelenet: Dr. Mesmer kertje – Bécs – 1768
Vendégek: Micsoda kincs! Egy fenomén!
Csodagyerek! Isteni lény!
Egy zseni, egy igazi mester egy kecses és kicsike testtel –
egy isteni lény, egy csoda, mely csakugyan él!
Leopold: Egy kis figyelmet kérek, Madames et Monsieurs!
Ami most lesz hallható,
az bizonyíték, hogy e nagy tehetség, az Istentől való!
Már a lányom is, Nannerl, oly fenomenális gyermek volt, mint ő,
a kisfiam, aki egy darabot bekötött szemmel ad elő most!
És a billentyűket rejtse, ráadásul itt e kendő még –
így mutat be most egy művet, mit önmagának írt nem rég!
Vendégek: Ez klassz, bizony! Hol jár vajon? Hisz ásít!
Leopold: Amadé, játssz már nekünk! Amadé!
Vendégek: Micsoda kéz! Zseni ez itt!
Lenyűgöző!
Hölgy:
Idegesít.
Vendégek: Mily pontos!
Salieri: Ez trükk!
Vendégek: Mily hatásos!
Oly mesteri, amilyen bájos!
Egy isteni lény, egy csoda, mely csakugyan él!
Leopold: Három évesen térdemre ülve írt egy zongoradallamot,
s csak öt volt, midőn egy korrekt kis koncertművet alkotott.
Bármit rögtön leblattol és egyszer, ha hallja mindent megjegyez,
és úgy variál egy fúgát, akár, ha semmi se volna ez csak.
Biztos füllel mindent meghall, és minden hangot észben tart,
s egy szép nap, hopplá, kézbe fogta a hegedűmet s játszott rajt’.
Vendégek:
Micsoda kincs! Zseni ez itt!
Mennyei lény!
Salieri: Kis förtelem.
Vendégek: Szeretni kell őt!
Egy angyalka körünkbe eljött!
Egy idomított kis csoda, ki csakugyan él!
Nannerl: Apám, nézd csak láza, én félek beteg!
Leopold: Ki van zárva! Csak ahogyan minden kis géniusz talán,
könnyen fárad egy kissé…
Nos hát, a programnak ezzel vége, és ha úgy érzik, élvezték,
szánhatnak rá egynéhány tallért.
Waldstätten bárónő: Amadé! Waldstätten bárónő vagyok.
Leopold:
Szolgálatára, bárónő! Hogy tetszett az előadásunk?
Waldstätten
: Az Ön gyermeke egy zseni!
Leopold: Ön túl kegyes, bárónő! Szerencsére már ideje korán észrevettem a tehetségét, és minden eszközzel fejlesztettem azt.
Waldstätten: Amit Ön elvár tőle, az még egy felnőttnek is sok volna. Olyan kicsi még és gyengécske. Legyen óvatos, nehogy összeroppanjon!
Leopold:
Amadé, hajolj meg a bárónő előtt! Wolfgang!
Waldstätten:
Nem veheti el tőle! Az övé. Mindig is az övé volt.
Az mit hordoz, az súlyosabb,
mint minden földi kincs,
mégis könnyebb, mint a fény!
Leopold: Az én fiam!
Vendégek: Mozart!
Nannerl:
Megtisztelő!
Vendégek:
Mozart!
Nannerl: Hálás nagyon!
Leopold: Amadé, értsd meg nem lehetsz fáradt még!
Hogyha alszol, pénz és hírnév nem terem!
Az óra int! Mint gyermekcsillag ragyogó csodaként élsz,
de néhány év és úgy is felnősz majd,
és sok-sok komponista közt csak egy leszel –
ó bárcsak gyermek volnál mindörökké.
Dr. Mesmer: Wolfgang Amadé Mozartra!
Vendégek 1.: Micsoda kincs! Egy fenomén!
Lenyűgöző!
Mennyei lény!
Egy zseni, egy igazi mester egy kecses és kicsike testtel!
Egy isteni lény, egy csoda, mely csakugyan él!
Vendégek 2.: Ám az apjuk, mint rossz sintér,
mit meg nem tesz pénzért, kincsért –
épp úgy, mint egy majmot, pénzért mutogatja!
Kár e drága gyermekért!
Vendégek: Hallatlan… Páratlan… Rémséges… Szépséges… Váratlan… Micsoda kincs!
A vörös kabát
3. jelenet: Mozart szobája a salzburgi Táncmesterházban - 1777
Wolfgang: Nannerl, emeld a puffer-kufferkád! Presta forioso! Vivat, vivat! Bizsereg már, ösztövér nővérkém! Ámulj-bámulj!
Míg gyermekfejjel klimpíroztunk Európa szerte,
büszkén hordtam én a piros kabátomat,
az volt nekem a csúcs-cucc!
Nannerl: Nagyon tetszett nekem!
Wolfgang: Mint elismerést…
Nannerl:
…a császárnő adta át.
Wolfgang:
A francba is, de gyorsan kinőttem,
és máris a szürke lett kötelező!
Most nincs tovább, itt van hát az új kabát!
Nannerl: Ez egy az egyben az, csak nagyban!
Wolfgang:
Hercegnőm, megjött a herceged!
Nannerl:
Bűvös bársony, színselyemmel – téged les majd minden ember!
Nincs senki másnak ily kabátja, egy herceg vagy te, bárki látja!
Wolfgang:
Ledöbben bűvkörömben apa, ha így lát!
Ettől
aztán kedvet kaphat újra egy pénzvadász-útra!
Kocsira, nyomban! Szimatom van.
Nannerl: Ugye elviszel?
Wolfgang: No meg a mamát!
Nannerl: És újra látjuk Londont, Párizst? Istenem!
Wolfgang: De csuda lesz! Salzburg szörnyen sótlan egy város,
itt már csak nyögve-nyelve, nyalva élsz és félsz!
Nannerl: Én máris mennék, hív a szép nagyvilág!
Wolfgang: Jó barátok, ünnepélet, fény és taps és díszkíséret!
Egy piros kabát, mi másnak csak álom!
Zene szól kint-bent, és szól télen-nyáron!
Bonsoir, papa!
Leopold: Hol késel, Wolfgang?
Wolfgang: Papa szerint netán, tán nem tip-top?
Leopold: Így a herceghez nem jöhetsz! Honnan van ez?
Wolfgang: Magam vettem, mon pere!
Leopold: És honnan termett rá a pénz?
Wolfgang: Hopp… A kockán nyertem én!
Leopold: Mi?!
Nannerl: Olyan ügyes keze van!
Leopold: Hát pénzben játszottál?!
Wolfgang: De nyertem, mert mertem!
Leopold: Mindig bajt keversz!
Wolfgang: A csudába is! Hát miért ne lehetne néhanap játszani?
Mindenki játszik.
Leopold: De mi nem vagyunk mindenki!
Wolfgang: Minél inkább, annál inkább!
Leopold:
Ahelyett, hogy a léhűtőkkel mulatozol, inkább a kötelességedet teljesítenéd!
A hercegérsek szerenádja, mondd, készen van-e már?
Wolfgang: Már rendben van, Ön paff lesz majd és büszke rám!
Leopold: És hol van?
Wolfgang: Itt bent! Már meg van írva rég, de nincs leírva még!
Leopold:
A biztos őrületbe löksz te engem, a hercegérsek vár!
Mit állsz ott, mondd? Fogj neki, írj már!
Wolfgang: Jó, jó! Miért ne?
Leopold: És vedd le ezt a göncöt!
Wolfgang: De mért?
Leopold:
Csupán egy főnemes hordhatja joggal ezt!
Wolfgang:
Ez nekem jár, több vagyok mindenkinél!
Leopold: Kezdj írni!
Te meg, Nannerl, vidd ezt vissza, most!
Hol van Mozart?
4. jelenet: Bankett-terem a salzburgi hercegérseki rezidencián
Férfiak: Pucc, flanc, ezüst, arany,
finom kristály – terítve van.
Lakk, és padlón a fény –
már minden ragyog, csakhogy…
Pucc, flanc, ezüst, arany,
finom kristály – terítve van.
Lakk, és padlón a fény –
már minden ragyog, csakhogy…
Nők:
Nagyon fontos erény itt a pontosság,
de még ehhez is túl buták ők!
Csak utazgatás meg koldulás,
csodagyerek talán,
no meg mohó szülők!
Bárdolatlan népek ezek mindenképp!
Meddig tűrjük ezt m
ég?!
Arco gróf: Hol van Mozart?
Baj lehet még, hiszen szigorú a herceg,
jön majd és ellenőrzi, megvan-e minden!
Az ital, az ezüst, a zene és a fény…
Hol van Mozart?!
Colloredo: Miért áll hát a munka? Talpra szolganép!
Pihen itt csak sok-sok rossz cseléd!
Alázat, készség, rend meg szorgalom –
ki nem fogja fel, mentem kihajítom!
Halad-e minden rendben? Ki van töltve a bor?
Jöhet a sok vendég bármikor?
Na és az új zenét tudja-e már a zenekar?
Hol van Mozart?!
Leopold: Herceg úr, itt vagyunk!
Wolfgang: Oly zenét komponáltam Önnek én,
mely másnak legföljebb az égben szól!
Nincs herceg még, ki hallott, ilyen zenét,
mert ez az égi szerenád oly szép,
hogy még egy császárnak se jár!
Colloredo: Csak akkor nyissa száját mikor kérdezem!
Leopold: Nem gondolja így...
Wolfgang: De bizony, apám!
Colloredo: Az ifjabb Mozart rossz hangnemben szól,
miért nem tud semmit sem az alázatról?!
Csak rajtam áll, a cérna végül mennyit bír
s a nagy tehetség már csak szakadt papír!
Szolgák:
Jaj, mily blőd!
Ostoba fafej! Méregzsák!
Bárdolatlan egy ifjonc!
Bárdolatlan egy ifjonc!
Wolfgang: Nem felejtem Önnek el!
Leopold: Maradj most csendben!
Wolfgang: Ez arcátlanság!
A művészetben érek annyit mint Ön itt,
ott én is herceg vagyok nem lakáj!
Colloredo: Nos, ki innen! Ön lejátszott!
Zenész akad mindig halom szám!
És hasztalan könyörög majd,
mert vissza úgy se fogadnám!
Leopold: Wolfgang! Nyomban kérj bocsánatot!
Wolfgang:
Nem! Inkább ő kérjen tőlem!
Colloredo:
Gróf Arco, béreljen csak rögtön másik kottafirkászt!
És most elég a szóból!
Én többé azt, hogy Mozart ne halljam,
és sem, ő sem az apja nem fogadható!
Szolgák: Rossz ifjonc!
Ostoba fafej!
Méregzsák!
Bárdolatlan egy fickó!
Rossz ifjonc!
Ostoba fafej!
Méregzsák!
Mert minden jónak egyszer vége lesz,
most Mozartéknak is!
Éjszakai szerenád
Colloredo:
Gróf Arco, vegye fel!
Nagyszerű! Gróf Arco!
Arco:
Excellenciás uram?
Colloredo: Tanulja be a zenekar!
Senki sem szeret úgy, mint én
5. jelenet: Árkádos utca Salzburgban
Wolfgang: Várjon papa! Magát úgyse bocsátja el a mufti! Csak dühös volt! Várjon már, drága jó apámuram! Nekem pehelykönnyű lett a szívem, mert vége a zaklatásoknak! Független vagyok, beutazom az egész világot! Papa! Papa!
Leopold: Hagyjál! Hagyjál! A meggondolatlanságod végül a halálba kerget! Te akarsz egyedül elutazni?! Még a cipődet sem tudod egyedül bekötni!
Wolfgang:
De olyan tehetségem van, mint milliók közül senki másnak! Az ember nem foghatja vissza a tehetségét! Egy művésznek muszáj szabadnak lennie!
Leopold:
Egy művésznek szigorúnak kell lennie önmagához! A könnyelműséged végül tönkre tesz mindent, amit felépítettem!
Wolfgang: Dehogy is! Hiszen jobb lett most minden!
Most majd nem leszek szolgasorba, gúzsba kötve én!
Leopold: Egy herceg mindig bosszút áll!
Wolfgang: Hidd el, így jobb lesz! Írhatok végre
szimfóniákat és csodás operákat!
Leopold: Kinek lesz ott gondja rád, ha én nem óvlak majd?
Senki más nem szeret úgy. mint én!
Wolfgang: Ahogy téged én, apám!
Leopold: Ügyetlen vagy te és oly gyermeteg,
de az élet szörnyen durva játék!
Mi lesz nélkülem?
Úgy féltelek!
Wolfgang: Isten után állsz szívemben!
Bennem nem csalódsz!
Együtt: Mert nem szeret más úgy, mint én!
Én vagyok a zene
6. jelenet: A salzburgi Táncmesterházban
Wolfgang: Mama!
Leopold: Maria Anna! Mindent bepakoltál? Bárcsak veletek mehetnék! Nagyon vigyázz a fiúnkra, amíg távol vagytok!
Maria Anna: Ne aggódj! Minden rendben lesz! Menjünk!
Nannerl: Papa! Hadd menjek én is!
Leopold: Wolfgang nem szórakozni megy! Minél nagyobb tehetséget kapott egy gyermek az Istentől, annál jobban kell vele sáfárkodnia az Isten és a szülei dicsőségére! Ez áll az Evangéliumban.
Maria Anna: Wolfgang!
Wolfgang: Jövök, mama!
Még hogy a cipőmet sem tudom bekötni? Majd meglátja!
Csak te meg én, meg a zene, ami győz!
Tátja majd csak a száját sok fancsali csősz,
mert a Föld most az én zenémre vár,
és mind, aki hall majd, elalélva csodál!
Míg szenved az ostoba úr, szabadon a zseni él,
mert röptet a szárnyán ihlet-teli szél!
Szól egy égi hang, mely csak bennem zenél!
Dúr vagyok és moll vagyok,
a zengzetek, a hangzatok s a csend!
Dallamok és szólamok,
fortissimók és sóhajok meg ritmusképlet!
Kavarog és felragyog a fejemben a hang,
nem hazudok, nem is tudok, ez nekem a rang!
Zene, az vagyok én!
Mert tévedés zene nélkül az élet!
Nem vagyok
én ügyes szófacsaró,
és nem vagyok költő –
nem úgy jön a szó,
sem a kép, csak az árnyak
és a fény,
mert nem vagyok festő,
csak álmom enyém!
Wolfgang: Nem vagyok képmutató, aki alakokat vált,
és nem vagyok színész,
és megvetem én a nagy maszkabált,
s a sok-sok rossz szabályt!
Dúr vagyok, és moll vagyok,
a zengzetek, a hangzatok s a csend!
Dallamok és szólamok,
fortissimók és sóhajok meg ritmusképlet!
Kavarog és felragyog a fejemben a hang,
nem hazudok, nem is tudok, ez nekem a rang!
Zene, az vagyok én!
Én vagyok a ritmus és a gyászdal és a könnyű tréfa mind!
A tiszta hang, a disszonáns – mind én vagyok,
de még se bánts, az élet szól így!
Buta vagyok, okos vagyok, mikor melyik, mondd?
Kedves vagyok, undok vagyok – mi ezzel a gond?
Zene, az vagyok én!
Szeress hát, mert én így élek őszintén!
Jövök, mama! Jövök!
Ó, Mozart kisasszony!
7. jelenet: Zöldségpiac Salzburgban
Fűszeres:
Szegfűszeg! Gyömbér!
Zöldséges:
A spárga!
Gyümölcsárus: A bodza!
Virágos: Friss holland nárcisz, szép rózsák!
Gyümölcsárus: Friss gyümölcs!
Virágos: Színes szegfűt!
Zöldséges:
A céklát!
Fűszeres:
Jó csípős!
Gyümölcsárus: A dinnyét!
Fűszeres:
Ungarisch!
Zöldséges: A répát!
Fűszeres:
Paprikát!
Virágos: Á, Mozart kisasszony!
Nannerl: Adj Isten!
Zöldséges: Hogy van ma?
Nannerl: Jól!
Fűszeres:
Szép jó reggelt!
Gyümölcsárus: Mit adhatnék?
Zöldséges:
El voltunk hűlve, hogy hallottuk,
öccsét a herceg elküldte!
Virágos:
Szörnyű hír ez!
Nannerl:
Éppen, hogy fordítva: ő ment el önként,
mert Salzburg már túl szűk volt neki rég!
Fűszeres
: Hát úton van tényleg?
Zöldséges: Azt kívánom, kapjon meg újból egy jó állást!
Nannerl: Kap majd ő!
Bárhol jártunk mi még: Párizs, Brüsszel, Róma, Bonn –
jó nagy tömeg gyűlt körénk; látni vágyták őt nag
yon!
Boldog volt az indulás, tudtuk, jő az új siker!
Mennybe mentünk, mindahányszor
állva tapsoltak, szép siker volt!
Én, mint egy hercegnő, s mint álomherceg, ő!
Fűszeres:
Fűszerbors, tárkony!
Zöldséges:
A krumpli!
Gyümölcsárus: A citrom!
Virágos: Egy csokrocska!
Fűszeres:
Spanyol paprika!
Gyümölcsárus: Friss gyümölcs!
Virágos: Elment az apjuk is tán?
Nannerl:
Nem, nem, itthon van. A herceg őt el nem engedné.
Fűszeres:
Hát egymaga indult?
Nannerl: A mamánkat vitte.
Zöldséges: És, mikor kap már egy jó kis állást?
Nannerl: Sajnos, hogy Münchenben minden hely foglalt volt,
átment hát Mannheimbe, ott népszerűb
b.
Arco szolgája:
Utat a gróf úrnak, hajts főt és köszöntsd
az érsek kancellárját!
Nannerl: Jó reggel, gróf úr!
Arco:
Á, csak nem annak az elbocsátott komponistának, annak a Wolfgang Mozartnak a nővére? A maga testvére egy semmirekellő!
Nannerl:
Engedelmével, gróf úr: a testvérem egy zseni.
Arco: Éhen fog veszni!
Nannerl: Nem, nem! Most a mannheimi udvarban van!
Ott a herceg vár rá, és királyi lesz a bér!
Senki másnak nem adná, tudja ő, hogy mennyit ér!
Megyek én is nemsoká, nem is érhet itt a tél!
Együtt élünk nagy vidáman
álmunk földjén egy szebb világban,
én, mint egy hercegnő, s mint álomherceg, ő!
Arco:
Meglátjuk úgy lesz-e! Azt mondom,
nem kaphat állást az öccse most senkinél!
Nannerl: Honnan tudja ezt Ön?
Arco: Az mindegy, lényeg, hogy megbánja százszor,
hogy mért nem maradt!
Nannerl: Tudják, hogy mit ér!
Arco: De nem megy túl sokra, ha mindenki látja,
hogy a hercegérsek úr gátat tesz elé!
Árusok: A kis zseni… Mozart!
… most hontalan. Mozart!
Nannerl: Lesz két font krumpli,
egy jó fél font répa, Fűszeres: Citromfű! Ánizs!
egy zeller, két hagyma,
és még egy zöldhagyma. Virágos:
Szép szegfűt!
Gyümölcsös:
Édes szőlő!
Nannerl:
Hogy adja? Fűszeres: Káposztát!
Gyümölcsös: Két krajcár. Fehéret? Virágos: Rózsacsokrot!
Nannerl: Pirosat.
Fűszeres: Jó csípős! Ungarisch!
Gyümölcsös:
Mit kér még?
Nannerl: Ez minden. Zöldséges: A krumpli!
Fűszeres:
Paprika!
Gyümölcsös: Köszöntem, kisasszony!
Nannerl: Minden jót!
Zöldséges: Minden jót!
Fűszeres:
Üdvözlöm a jó papát!
Virágos:
És hogy van ő?
Nannerl:
Búsong és aggódik, szörnyen fáj a szíve Wolfgangért.
Minden nap több oldalt elküld néki ő.
Egy tisztességes család I.
8. jelenet: A Weber család lakókonyhája Mannheimben
Cäcilia: Aloysia!
Lányok: Na végre, mesélj!
Aloysia: A grófnő megtapsolt.
Cäcilia:
Aztán?
Aloysia: Szólt, hogy “Kövess!”...
Dicséri hangom fennen…
Cäcilia: És?
Aloysia: Keblembe les!
A szoknyám alá nyúlt!
Cäcilia: Na és?
Aloysia: Jöttem!
Cäcilia: Miért hát?!
Aloysia: Mert undort éreztem én!
Cäcilia: A lányaim mily ostobák!
Senki kölcsönt már nem ad,
így nincs semmi kártyapénz!
Négy a lány, de egy sincs, ki a családra néz!
Az egyik énekel, de hasznot mégse lát!
A másik csúf, a nénje lusta és mind ostobák!
Cäcilia és a lányok: Mert egy tisztes jó család az nehezen él,
szorgalom meg tisztaság itt keveset ér!
Nem segíthet semmi, csak egy férfi, ha jő –
ezt a tisztes jó családot mentse ő!
Fridolin:
Te asszony, győzelem!
Cäcilia:
Mi van?
Fridolin: Van menekvés!
Mozart itt, Mannheimben van!
Cäcilia és a lányok: Ki?!
Fridolin: Ő kincset ér!
Már elhívtam és jön!
Cäcilia: Aloysia!
Aloysia: Mért pont én?
Fridolin: Egy ifjú sztárzenész!
Cäcilia: Mert te vagy a remek csali!
Cäcilia és Fridolin: Senki kölcsönt már nem ad,
így nincs semmi kártyapénz!
Négy a lány, de egy sincs, ki a családra néz.
Cäcilia: Constanze, készülj fel!
Constanze: Én mért?
Cäcilia: Biztosíték!
Mert hogy ha ez nem jön be…
Fridolin: …amaz bejöhet még!
Mind: Mert egy tisztes jó család az nehezen él,
szorgalom meg tisztaság itt keveset ér!
Nem segíthet semmi, csak egy férfi,
ha jő –
ezt a tisztes jó családot mentse ő!
Lányok:
Nagy titka még az anyácskának
gaz sértés pusztán,
mert ő mindig is nyíltan vedelt és mindig tisztán!
Hogy papa már kétszer is benn, a sitten ült,
koholmány az, úgy higgyék!
Egyszer ült csak a drágánk,
akkor is, csak, mert beköpték!
Mind: Mert egy tisztes jó család az nehezen él,
szorgalom meg tisztaság itt keveset ér!
Nem segíthet semmi csak egy férfi
, ha jő…
Vasba zárd a szíved
9. jelenet: A salzburgi Táncmesterházban
Leopold: Kínoz a bánat, fáj, hogy nem látlak,
merre visz most a szél?
Bánom, hogy hagytam, miért nem tiltottam
én, azt hogy elmenjél!
Nincs ma se másképp, nem vagy te más még,
csak védtelen gyermeklény!
Gyönge a sorshoz, amit hordoz,
oly nagyon féltlek én!
A sok csapda vár rád, nem hinném, hogy látnád –
ármány és rút árulás!
Vasba zárd a szíved hát, tanulj rideg taktikát!
El ne gyengülj, hogyha rád tekint egy kígyó!
El ne mondd, mi az, mi fáj, fejet hajts, ha úgy muszáj!
Tégy így, hadd lehessek büszke rád!
Annyi sok évem, gondok közt éltem
a sorsomat kérve én!
Rajtad a sor most, jövőnk hogy hordozd,
csak benned van most már remény!
Majd hízelgők jönnek, s a vérszívó szörnyek,
kik sandák a zsenikre mind!
Vasba zárd a szíved hát, tanulj rideg taktikát!
Sose hidd el, hogy a farkas jámbor jószág!
Hálás légy, bármit ha kapsz, meg ne hátrálj, fontos az,
hogy a saját ügyed jól szolgáld!
Hadd nézzek büszkén rád!
Vasba zárd a szíved hát!
Egy tisztességes család II.
10. jelenet: A Weber család lakókonyhája Mannheimben
Fridolin: Ó, hát itt van az én drága barátom!
Wolfgang: Jó napot, Weber úr!
Fridolin: Szólítson “mon amie”-nak és érezze otthon magát minálunk!
Wolfgang: Ily kedves meghitt helyre ritkán léphetek!
Fridolin: Ez itt a nőm, Cäcilia!
Wolfgang:
Mozart, örvendek!
Cäcilia: Nincs semmink, pénz se vagyon…
Fridolin: …csak a műveltség.
Cäcilia:
Nagy úr a baj…
Wolfgang: Ez szörnyű!
Cäcilia:
Jóságért így ver az Ég!
Fridolin: Gyertek, lányok, üdvözölni már kedves vendégünk!
Cäcilia: Rendes mind és mind a négy csak egymásért él!
Fridolin: Josepha!
Cäcilia: Égi lány!
Fridolin: Sophie!
Cäcilia: Ő szorgos ám!
Fridolin:
Constanze!
Cäcilia: Pedáns!
Fridolin: És Aloysia, ki művésznő lám…
Wolfgang:
Constanze? Szép név!
Fridolin: Aloysia, mon amie!
Cäcilia: Csodálja az Ön zsenijét!
Fridolin: Imádja a zenét, éppúgy, mint Ön!
Wolfgang: Anchante, Mademoiselle!
Cäcilia: Gyönyörű hangja van.!
Aloysia:
Na, de mami…
Cäcilia: Aloysia, énekelj valamit Mozart úrnak! Aloysia!
Wolfgang: Bona! Bella! Bravó!
Cäcilia: Aloysia, csak jót tenne egy kis séta kint!
Fridolin: Mesélhetsz magadról!
Cäcilia: Oly gyönyörű az est!
Constanze:
Esőre áll!
Cäcilia:
Én közben főzök majd!
Josepha:
Mondd, miből főzhetnénk?!
Fridolin: Van Önnél némi pénz?
Wolfgang: Amennyi kell, van itt elég!
Weber-ék: Kell egy gáláns jó barát, ki már szinte családtag,
szörnyű, kínos helyzetünket átérzi ő…
Mert itt egy tisztes jó család az nehezen él,
szorgalom meg tisztaság itt keveset ér!
Ám ha kissé rámegyünk, egy férfi csak jő…
Hogy e tisztes, rendes, erényes, szorgos, dolgos, kellemes,
jó keresztény, katolikus háztartást…
Cäcilia:
…mentse ő!
Irgalmas Isten
11. jelenet: Salzburgi dóm
Leopold: Én Jóistenem, kíméld meg gyermekem
a sok ravasz nőtől és a cselszövéstől!
Nem sejti még, mily rossz az aljanép!
Kérlek tedd, hogy fiam szavaimra hallasson megint!
Mannheim rosszul sikerült állásra nem talált,
viszont egy rossz családba tévedt, elcsábította őt egy nimfa!
Szörnyűség! Hogyha nincs az anyja ott, nem t
udtam volna meg,
ám így Párizsba küldtem őt!
Lázongás
12. jelenet: Párizsi tér
Nép: Nincs kenyér!
Se tej, se zöldség!
És a jó király csak hallgat!
Dagadt disznó!
Míg Párizs éhen is halhat!
Mélybe húz a rút mocsár!
Esténként áll a bál!
Míg vérünk szívja a király!
Még meddig tűrjük zsarnokságát?
Ne panaszkodjunk! Eljött a perc,
támadnunk most kell!
A pokol vár téged nemes ember!
Mert emberből úgy lesz csa
k ember, ha áll,
kutya addig, míg pórázon jár!
És csak akkor lesz ember, ha mást nem szolgál,
most a rabláncot tépjük le már!
Maria Anna: Wolfgang, gyere már!
Wolfgang: Imádom Párizst!
Maria Anna: Wolfgang, gyere!
Wolfgang: Ez az én városom! Itt mindent szabad, mama!
Maria Anna: Engem megrémít. És nem is érzem jól magam.
Wolfgang: Menjünk, menjünk, mama!
Nép:
Mert emberből úgy lesz csak ember, ha áll,
kutya addig, míg pórázon jár!
És csak akkor lesz ember, ha mást nem szolgál,
most a rabláncot tépjük le már!
Irgalmas Isten (Repríz)
13. jelenet: Salzburgi dóm
Leopold: Istenem!
Tudom, hogy Párizs drága, ezért kell a pénz,
de miért van, hogy minden kevés, hisz bőven küldök én?
Mannheimbe Weberéknek küldi mindet,
sajnos biztos már,
s az anyja közben nagybeteg, inkább az orvost pénzelném!
Hogyha ott lehettem volna, másképp alakul,
hiszen ő királyoknak játszott, és nem a népnek kint a sarkon!
Jó Uram!
Óvd
meg őket gyalázattól, ne küldj rájuk bajt!
Szörnyen féltem őt,
s féltem drágám!
C-moll zongoraszonáta
14. jelenet: Szegényes koncertterem Párizs külvárosában – 1778. július 3.
Néző:
Egész jó volt, asszonyom!
Wolfgang: Imádom Párizst! Az egyetlen fizető néző már harmadszor, mama.
Tegnap még csoda voltam, most kutya se hallgat már,
mert nincsen arra mentség, ha felnő egy gyermeksztár!
Tegnap bámultak engem, most múltam mindent befal!
Ma már nem ünnepel senki, nekem nem jut diadal!
Ha hirtelen megáll az élet, ha többé nem égnek már a fények,
ha nem vagyok ünnepelt sztár se gyermek –
mama most mi lesz, most merre menjek?!
Mindegy, mama. Te azért ne aggódj! A lényeg az, hogy te minél hamarabb meggyógyulj! Akkor minden jó lesz! Az új szimfóniám, veramente scritta da Maestro! Be kell mutatni, és megint sikeres leszek! Akkor meglátjuk, hogy kinevetnek-e! Igazam van, mama?! Mama?!
A Mama halála
15. jelenet: Egy sötét szoba Párizsban
Wolfgang:
A doktort! Hívnunk kell a doktort!
Kihunyt, mint egy gyertya…
És minden megy tovább, mint ha mi sem történt volna!
Az árnyékod hogy léped át?
16. jelenet: Párizsi utca
Wolfgang:
Az árvaság vak rémület, büntetés a felnőtt élet!
A sorsomat most hogy vonszoljam én, egymagam?
Egy láthatatlan villanás nem vezet már kézen fogva!
Az éj sötét és félelmes ölén, most hogy nőjek fel én?
A kérdés csak az:
az árnyékom hogy lépjem át?
A sorsom ellen mit tegyek?
Hogy törjek szét egy glóriát,
és felnőtt máris hogy legyek?
Kérdezni hogy kell annak, ki sejti önmagát?
És hogy lesz szabad, ha a saját árnyát sosem lépi át?
A szép üveggömb összetört,
nem véd többé gyermekálom,
és száz cserép közt
sebzett szívvel állsz tétován!
Ha rád zuhan egy zord világ,
hogy bírnád el gyönge vállal?
Átkozódhatsz, senki nem felel,
de érzed, menni kell!
A kérdés csak az:
az árnyékom hogy lépjem át?
A múlttól búcsút hogy vegyek?
Hogy törjek szét egy glóriát?
Miért bánt a lelkiismeret?
Hogy száll az ember, ha földre rántja önmagát?
És hogy lesz szabad, ha a saját árnyát sosem lépi át?
Wolfgang: Félelem, mely fojtogat, Árnyak: Veled él ez a démon!
súlytól görnyed vállam! Veled él ez a gyermek!
Faggatózó csend gyötör, Egyedül neki szolgálsz.
és nincsen válasz arra, hogy miért! Szabadon sosem enged.
Rejtőzködő szemek, Egyedül csak őmiatta élsz!
mégis tudom, követ! Veled él ez a démon.
Az árnyékom követ, és érzem, Veled él ez a gyermek.
hogy egy napon elpusztít még! Éjjel-nappal hajszol már!
Árnyak: Az árnyékod hogy léped át?
A múlttól búcsút hogy veszel?
A lelkiismeret szavát
magadban hogyan fojtod el?
Wolfgang: Kérdezni, hogy kell? Kérdezni hogy kell
Nézd, annak, ki sejti önmagát?
hogyan lépjem át? És hogy lesz szabad, ha a saját
árnyát sosem lépi át?
Az árnyékod hogy léped át?
Félek a sorstól. A sorsod ellen mit tehetsz?
Hogy lennék dróton rángó báb?! Hogy törhetsz szét egy glóriát
és másik ember hogy lehetsz?
Hogy éljek így? Kérdezni hogy kell,
Hogy éljek így?! annak, ki sejti önmagát?
Nincs válasz! És saját árnyát
Árnyékom hogyan lépjem át? nem lépi át!
Salzburgban tél van
17. jelenet: Terem a salzburgi Szarvas Fogadóban
Vendégek: Á, Grüß Gott!
Gyere már!
Hallottátok?
Mit?
Wolfgang Mozart visszatért!
Az apja hívta!
Nem termett túl sok babér.
Nagyra volt magával, az már szent!
Csődöt
mondott mindenhol!
Én nem csodálom!
Párizs nem fogadta be.
Túl nagyra volt magával, az már szent!
Ez Salzburg a télben,
a Várhegy nem sok jót ígér!
Ott reszketsz a szélben!
Ott megtipornak semmiért!
Mert az jár ma jobban, ki önmagát nem bízza el!
Mi nem hittük, azt hogy a kis csodában hinni kell!
Ez Salzburg a télben,
itt vastag bunda jó, ha van!
Ez Salzburg a télben,
itt célba ér, ki nem rohan!
Itt minden jég és mély a hó!
És seggre ülni ritkán jó!
Azt mondják, most vesztett el egy ezrest éppen!
Keljfeljancsi, majd fel kel!
A herceg, úgy tudom, hogy megbocsát!
Mi?!
A történtek után?!
Kegyelemért könyörgött az apjával együtt.
Térden csúsztak!
Számlálhatja hány tallér a tartozása.
Szegény apja állja mind.
Tán ettől szerényebb lesz most majd!
Mert Salzburg a télben,
az él meg itt, ki meghajol!
Ez Salzburg a télben,
a tréfamester meglakol!
És jobb itt kitérni,
ha útba állsz az rossz nagyon!
És pardont kell kérni,
mert hátha van kis irgalom!
Ez Salzburg a télben,
itt vastag bunda jó, ha van!
Vendégek: Ez Salzburg a télben,
itt célba ér, ki nem rohan!
Itt minden jég és mély a hó,
a herceg túl kemény dió,
és bármily nagyra vagy magaddal,
seggre esni mégsem jó!
Én vagyok a zene (Repríz)
18. jelenet: A salzburgi Táncmesterházban
Leopold: Wolfgang! Wolfgang! Hol az ördögben vagy? Miért nem válaszolsz? Mit csinálsz te ott?
Wolfgang: Komponálok!
Leopold: Ott fent?
Wolfgang: Érdekes, mi?
Leopold: Azonnal gyere le! Waldstätten bárónő akar beszélni veled! Talán egy megbízással érkezett.
Wolfgang:
Benissimo, papa! Könnyen jött pénz, könnyen megy!
Leopold: Wolfgang!
Wolfgang: A maga zsebébe! Így törlesztem az adósságomat.
Leopold: Na, de mennyit? A párizsi utad után 1236 guldennel tartozol!
Wolfgang: No meg a kamatok!
Leopold: Használd ki jobban a tehetségedet!
Wolfgang: Még jobban?
Leopold: Ragaszkodj a hagyományokhoz! És komponálj egyszerűbben!
Wolfgang:
De egyszerűbben nem megy!
Nannerl:
Papa!
Leopold: Bárónő!
Waldstätten:
Herr Mozart! Wolfgang! Holnap reggel visszautazom Bécsbe, Wolfgang. Szeretnélek meghívni a kíséretembe.
Leopold: A fiam Colloredo hercegérsek szolgálatában áll.
Waldstätten: Colloredo beleegyezett.
Nos? Mit mondasz? Bevezetlek a bécsi társaságba.
Leopold: Szó sem lehet róla!
Waldstätten: Nem akarsz a legjobbakkal megmérkőzni? Koncertet adni a császár előtt? Operát komponálni?
Wolfgang:
Dehogynem! Persze! Irány Bécs!
Leopold: A legmélyebb tisztelettel, bárónő, de én tudom, hogy mi a legjobb neki! Én vagyok az apja!
A csillagok aranya
Waldstätten:
Szeretnék Önnek elmesélni egy történetet.
Egy ifjú herceg hajdan az öreg királlyal élt,
egy ősi vár lett otthonuk egy bűvös kertben.
De, mert a vén király csalódott a világban,
magas falak közt bújt, és a sok kapu zárva volt.
És szólt: “Fiam nincs a Földön pazarabb hely!”,
de a herceg tudta mégis, hogy menni kell!
Fénylő éjből, színarany égből
csillagok szórják a csillagport, hogy megtaláld!
Harc az élet, győz, aki téved,
de bátran járja az útvesztőt,
míg kincsre váltja ő csillagporát!
“Ha innen elmész, elbuksz – inti őt a király – ,
akárcsak én, hát maradj itt, e bűvös kertben!
Itt nyugton, bizton élsz, neked szolgál itt minden!
Neked magas a fal, és a tölgykapu téged véd!”
Így győzködte őt az ö
reg érvekkel,
de a herceg tudta mégis, hogy menni kell,
mert távol innen színarany minden!
Hív a világ, sodor olthatatlan szenvedély!
Harc az élet, élvezd és érezd,
és kinccsé válik a csillagpor,
ha nem riaszt el téged száz veszély!
Az szeret, aki az utadba nem áll!
Az szeret, aki tudja, ha menni muszáj!
Az szeret, aki majd elenged téged!
Az szeret, aki könnyezve ért meg!
Távol innen színarany minden,
csillagok hívnak, és messze űz a szenvedély!
Harc az élet, győz, aki téved,
de bátran járja az útvesztőt!
Nosza, indulj csak el, hiszen rajtad a jel,
s így nem riaszt téged el száz veszély!
Nem riaszt száz veszély!
Senki sem szeret úgy, mint én (Repríz)
Leopold:
Itt maradsz! Aláírtál nekem egy adóslevelet!
Wolfgang: De Bécsben egy hónap alatt többet keresek, mint itt egy évben!
Leopold: Ezt gondoltad Párizsról is, és ez a tévhited az anyád életébe került! Nekem pedig a megtakarított pénzembe és a családunk jó hírébe!
Wolfgang: Gyűlölöm Salzburgot!
Nannerl: Kérlek, Wolfgang, ne mondd ezt!
Wolfgang: És ha mégis elmegyek?
Leopold: Abba belehalok.
Nannerl: Emlékszel? Mindig azt mondtad, hogy a Jóisten után rögtön apa következik!
Leopold: Senki más nem szeret úgy, mint én!
Ügyetlen vagy te és oly gyermeteg,
de az élet szörnyen durva játék!
Mi lesz nélkülem? Úgy féltelek,
mert nem szeret más úgy, mint én!
Leopold: A célom az, hogy boldog legyél. Nannerl:
Tudja ő jól,
hogy mit kell tenned.
Ha nem lennék, biztos elvesznél. És minden bajtól megkímél.
Tudd meg, mindenki álnok, Értsd meg,
hogy meghal ő,
de számíthatsz énrám! ha te nem vagy itthon!
Wolfgang: És én mégis megyek,
mert mennem kell!
Másképp megfullaszt
e szörnyű hely!
Leopold: Soha nem engedem,
hogy itt e család szétessen!
Rám bízták
19. jelenet: Úton Bécs felé
Colloredo: Gróf Arco! Mit hallott Münchenből?
Arco:
Mozart operája fényes siker.
Colloredo: Naturellement!
Arco: A bajor választófejedelem rendkívül hálás főméltóságodnak, hogy kölcsönadta neki Mozartot.
Colloredo:
Az ígéret szép szó és ha tartják úgy jó,
s a bajor csak nem csap be engem,
és nem ragad nála e rátarti golyhó,
visszaadja időben, rendben.
Arco:
A választófejedelem a szokásos választ adja majd: nincs üres állás.
Colloredo: És mikor ér Mozart Bécsbe?
Arco: Felszólítottam, hogy azonnal induljon útnak, kövessen minket.
Colloredo: Waldstätten bárónőnek köszönhetem az ötletet, hogy magammal vigyem.
Arco:
Mozartot ünnepelni fogják Bécsben.
Colloredo: Engem fognak ünnepelni Bécsben!
Bécs is csak rajong majd érte, s enyém lesz a dicsőség
,
hiszen én hoztam őt Bécsbe, nem is sejtik, mit tud még!
Arco:
Csak nehogy a fejébe szálljon…
Colloredo: Önre bízom, hogy ennek elejét vegye.
Arco: És ha a császár vet rá szemet?
Colloredo: Nem fogom engedni, hogy Mozart a császár előtt játsszon!
Arco:
Hiszen másról se beszél! Fúgákat akar játszani a császárnak, meg az operáját.
Colloredo: Mozart álmodozzon bátran, nem dönthet erről végül ő.
Most még igazán jól él
nálam, de az égig talán nem nő.
Arco:
Arretez!
Természetesen nem tartozik neki számadással, főméltóságú uram, hiszen Mozart az Ön szolgája. Egyszerűen alkalma sem lesz arra, hogy új állásra pályázzék. És ki is merné kockáztatni, hogy megront
sa Önnel a viszonyát egy muzsikus miatt? Velünk fog lakni az Ön bécsi rezidenciáján. Ott mindig szemmel tarthatom. Bezárni persze nem tudom, és el fog látogatni a borozókba meg a Práterbe.
Colloredo:
Azt megtiltom! Borozókról szó sem lehet, a Práterről meg végképp nem!
Rám bízta őt az Úr!
A dolgom az, hogy megtanítsam,
hogy legyen majd példás szolga ő!
Nincs a tudásnál szebb zeneszó, a tiszta ész az mindig győz,
egy művész meg mindig esendő!
Hol van itt valami látnivaló?
20. jelenet: A bécsi Práter egyik színpadán és előtte
Látogatók: Hol látunk ma extrát és borzongatót?
Hol látunk ma csodát, szenzációkat?
A Práterben átverve élvezni jó, bámulj szájtátva illúziókat!
A törpék, az ikrek – a szemed a színpadon csüng,
a szétvágott asszony csak árva, mesteri trükk!
Minden stikli, minden csalás,
ha őszinte bárki, az naivitás!
Ma mindenki füllent, és mindenki átver,
mert pénzéhes éppúgy, ahogy mindenki más!
Minden stikli, minden csalás,
ha őszinte b
árki, az naivitás!
Ma mindenki füllent, és mindenki átver,
mert pénzéhes éppúgy, ahogy mindenki más!
Cäcilia:
Hölgyeim és uraim, elérkeztünk műsorunk szenzációs fénypontjához, a nyilvános kivégzéshez! Egy önként jelentkezőt kérek! Lássuk, kiben van elég spiritusz? Talán Ön, uram, Ön? Vagy Ön? Á, az a fickó ott hátul!
Wolfgang: Én?!
Cäcilia: Annak a nyakát az Isten is a bárd alá teremtette! Színpadra vele, nagy tapsot a bátorságáért!
Wolfgang: Szívesen! De fájni fog?!
Cäcilia:
Még szép! Hiszen elveszíti a fejét! Lenyakazzuk, mert bűnös!
Tömeg:
Bűnös! Bűnös! Bűnös! Bűnös!
Josepha:
Öt, négy, három, kettő, egy!
Arco: Mozart! Nem megtiltottam magának, méghozzá a legszigorúbban, hogy itt, a Práterben csatangoljon?!
Wolfgang: Gróf Arco!
Arco:
Mit képzel gaz kölyök, hogyhogy itt lődörög?
Ily pimasz egy szolga sem volt még!
Wolfgang: A fejem elvesztettem!
Arco: Vége a tréfának, pakolhat, és máris indul haza!
Wolfgang: Jó hely ez a Bécs!
Arco: Az most már édes mindegy,
gondom lesz rá, hogy a hercegérsek
tudja, milyen becstelen!
Wolfgang: Becstelen?! Ha én becstelen vagyok, akkor Ön egy… Mindegy!
Nyald ki!
Wolfgang:
Szó, mi szó, a szívem jó, de itt él bent egy kis disznó!
Viszont bölcsebb vagyok, mint a nagyok – sok vén farok!
Nyald ki, itt egy extra ritkaság!
Szó, mi szó, én bírom azt, ha sok kis tyúk, meg bamba fasz,
a sok döglött hering kering itt mint bűzös fing!
Nyald ki, itt egy extra ritkaság!
Minden fölkent jöttment leugat folyton,
meg az összes pöffencs eligazít!
Minden közhely, tökfej kijavít engem,
minden röffencs-köffencs tud valamit!
De ordíthat, az rám nem hat,
és nem nyalom majd én a szart,
na és ha rám se köszön, vár más öröm
szép nagy csöcsön!
Nyald ki, itt egy extra ritkaság!
Hogyha roppant bosszant, betöröm orrát,
buja táncot járok kerevetén!
Ami rothadt-poshadt kitakarítom,
minden mérges férget lecsapok én!
Na de ez most még csak a kezdet,
figyelj, ez lesz majd a legszebb,
ha a francba küldesz, öreg,
ne hidd azt, hogy térdepelek!
Csakis tőlem hallhatod azt meg,
hogy saját magad ba…
Arco: Vesze
AJÁNLOM AZ OLDALT
