Máris úton vagyunk.. Elképesztő, olyan gyorsan telt el ez az idő. Zsupsz kulccsal utaztunk, a holmiainkat pedig, egy Varázsló Költöztető Cég hozta. Épp egy hónapja jelentette be apám, hogy költözünk. Még most se vagyok képes újra sírni, pedig a legjobb barátnőmnek, a szerelmemnek, és egy jó barátnak kellett búcsút mondanom. Bátyámat megértem, mert ő pasi, és tartja magát, de én nem vagyok bábu, hogy ne legyenek érzéseim. Vagy tényleg nem lennének? Elvégre.. amikor elhoztam apámtól az egyik Bájital dogámat, lebuktam, és akkor elég csúnyán megvert, és meg is kínzott rendesen. De rám az se hatott. Nem érdekel, ha megfenyegetnek, ha megvernek, ha megkínoznak. De ez nem jelenti azt, hogy nincsenek érzéseim.
- Hahóóó, Aletta, itt vagy? - integetett bátyám az orrom előtt.
- Jahh, persze itt. Csak elgondolkodtam - rámosolyogtam, bár inkább csak fájdalmas grimasznak sikerült.
- Nézd! - szólt és körbe mutatott a tájon.
Nyitva maradt a szám, amikor körbe néztem. A gyönyörű szép angol táj, ami a szemem elé tárult, egyszerűen csodálatos volt. Egy hatalmas erdő, tó, bokrok, virágok, amit pedig körülvettek, egy hatalmas palota volt. Egyből megfogalmazódott bennem, hogy ez az új otthonunk.
- Ööö.. anyu, nem kicsit izé, hogy egy ekkora erdő veszi körbe a lakást? És ha tele van vérfarkasokkal, meg minden?
- Ez az udvar.
- MIVAN?! EZ AZ UDVAR?!
- Nem tudom, mit csodálkozol annyira.. apád tudod milyen.
- Ugyanazt tudom tanácsolni, amit két éve hajtogatok. Válj el!
- Ezt már megbeszéltük, és megmondtam, hogy nem lehet..
- De mért?
- Majd egyszer megtudod..
Vettem még egy pillantást anyámra, amikor valaki hátulról a földre döntött.
- John, szálljá le rólam! MOST!
- Gyere szobát választani!
Lekászálódott rólam, és fogócskaszerűen, elkezdtem utána futni, de mielőtt beértünk volna a lakásba, már utolértem. A régi sulimban, voltak testnevelés órák, mint a mugli világban. Én voltam az egyik legjobb futó. Már kívülről kiszúrtam magamnak egy szobát, aminek az erkélye és az ablakai, arra a hatalmas tóra néztek, ami az "udvarban" állt.
Felértem az emeletre, és benyitottam a szobába. A teljesen üres, vörös falú helységet már el is képzeltem, hogyan fogom berendezni. Kiszaladtam az erkélyre, és körbe néztem. Megállapítottam, hogy ez tényleg csak az udvar, ugyanis, körös- körül akkora "lakások" álltak, mint a mienké.
- BUUUU!
Egy hatalmasat ugrottam ijedtemben.
- Huh John, de izé vagy, a szívbajt hozod rám - tettem a szívemhez a kezem.
- Ezt a szobát választod?
- Jahh, tök szép a kilátás.
- Lányok.. - mondta egy hamiskás mosollyal.
- Te csak fogd be, jó? - vágtam vissza, és kinyújtottam rá a nyelvem.
- Amúgy anyáék azt üzenik, hogy mennyünk le.
- Oké.. Vajon apa már megint mit akar..
- Nemtom.

Lementünk a lépcsőn, egyenesen az ebédlőbe. Mind a két szülőnk lent várt.
- Na szóval.. - kezdte a kiselőadást apám, már most tudtam, hogy ez rosszul kezdődik - Ma kezdjétek el berendezni a szobátokat, mivel a bútorokat a múltkor már kiválasztottátok.. - hát igen, mi mást várunk, új lakás, új bútorok - Rendezzétek be a szobátokat, Aletta neked segít John, mert te még nem használhatsz varázslatokat. Most pedig anyátokkal meglátogatjuk az új szomszédokat, és meghívjuk őket holnapra, vacsorára.
- Nanemá.. - szólaltam fel.
- Nademá.
- De Én nem akarok, egy csomó öntelt egoistával egy lakásban lenni, nem elég, hogy a szomszédiam, de együtt is kell élnem eggyel! AU! - kaptam egy jónagy pofont. Kell nekem ennyire őszintének lenni.
- Ezt még megbeszéljük, hogy beszélsz velem. Gyere drágám mennyünk, nekünk még sok a dolgunk.
Anyuval együtt kimentek az ebédlőből, Én pedig az arcomhoz emeltem a kezemet, ahol a pofont kaptam, és kinyújtottam mérgesen még a nyelvem, a már csukott ajtóra.
- Jaj Letti, olyan buta vagy, mért kell neked mindig mindenhez hozzáfűzni valamit.. Most megint balhé lesz.
- Nem érdekel. Nem fogok hazudozni. Tudja csak, hogy gyűlölöm!

Felértünk a szobámba, ahol már egy kupacba össze voltak rakva a bútorok, hogy tetszés szerint elrendezzem őket.
- Szerinted a manók hozták fel őket?
- Biztosan. Na én megyek, vagy kell segítség?
- Áh dehogyis, most nem hiszem, hogy egy ideig hazajönnek, nem láthatnak meg.
- Na akkor légy jó, és ne törj össze semmit - mondta bátyám és egy puszit nyomott a homlokomra.
- Pápá!

A "nem láthatnak meg" arra vonatkozott, hogy nekem nem feltétlen kell varázsláshoz pálca. Nem vagyok profi ebben a pálca nélküli varázslatokban, de az alapdolgokat megcsinálom. Pl.: tárgymozgatás, lebegtetés, stb..

***

1 óra múlva a szobám már be is volt rendezve. A vörös fal, és a fekete bútor pont passzolt egymáshoz.
Éppen letelepedtem az ágyamra, amikor valaki kopogott az ajtómon.
- Szia kicsim! - jött be anyum.
- Szia anyu! Na? Ugye nem ér rá senki?
- Dehogynem.. méghozzá mindenki.
- Normálisak?
- Hát nem nagyon mondhatnám.. Van egy idős nő, és férfi, rosszabbak szerintem, mint apád. És még két család, azok is tiszta fennhéjázók, kb. 30- 35 év körüliek, lehetnek, és van egy kislányuk, aki 5 éves. Ő egész aranyos. Meg az anyukája, ő is nagyon kedves egyéniség, és ők csak azért nem válnak el a férjével, hogy jó példát mutassanak a kislányuknak. A harmadik szomszédaink, eléggé igényesek, és van egy veled egyidős fiúk. Aki teljesen normálisnak látszik. Olyan stílusú, mint te.
- Na tiszta boldogság vagyok. De már csak két hét, és megyek az új suliba. Remélem, ott lesznek normális emberek.
- Na induljunk vacsorázni, amúgy gyönyörű lett a szobád.
- Kösz anyu!