Monacói Nagydíj - csillogás, siker, diadal, kudarc és tragédia.
Monte Carlo már a Formula-1-es világbajnokság első évében is vendégül látta a száguldó cirkusz artistáit. Az első esztendőben egy tömegkarambol tette emlékezetessé megmérettetést; a futam első körében Farina a vizes pályán elvesztette uralmát autója felett, megpördült, majd keresztbe állt az úton. Gonzalez nem tudta kikerülni bajba jutott társát, így a két autó összeütközött. Fagioli még időben észrevette az akadályt, ám a vizes pályán az ő autója is keresztbe állt a Monacói aszfaltcsíkon. Rosier, Manzon, Schell, Graffenried, Trintignant, Harrison és Rol is részesei lettek a karambolnak. A balesetben senki nem sérült meg, a futamot azonban megszakították.

Két esztendővel később Luigi Fagioli az Alfa Romeo színeiben állt rajthoz a Formula-1-ben, ám a csapattal történt nézeteltérését követően visszavonult a Formula-1-ből. Két héttel később Monacóba utazott, ahol egy sportautó verseny edzésén súlyos balesetet szenvedett. A sérült versenyzőt kórházba szállították, aki három és fél hét elteltével élete utolsó küzdelmét veszítette el a halállal szemben.

Az 1955-ös esztendő a Formula-1 egyik fekete éve, amikor a Le Mansi megmérettetésen bekövetkezett tragédia következtében több mint száz néző lelte halálát. Monte Carloban Fangio és Moss meggyőző fölénnyel uralták a mezőnyt, ám a motor meghibásodása miatt mindketten feladni kényszerültek a küzdelmet. A 81. körben Stirling Moss is kiállt a versenyből, így Alberto Ascari átvette a vezetést. Öröme nem tartott sokáig, mivel ezt a kört ő sem tudta befejezni. Az alagútból kiérkezvén elvesztette uralmát a Lancia felett, kisodródott a pályáról, majd a tengerbe zuhant. A matrózok rögvest a szerencsétlenül járt olasz pilóta segítségére igyekeztek. A gyors intézkedésnek köszönhetően csupán néhány karcolással megúszta a balesetet, legalábbis Ascari nem panaszkodott. A futamot a 37 esztendős Maurice Trintignant nyerte, aki egy Ferrari volánjánál versenyzett. Ascarit a biztonság kedvéért kórházba szállították, akit a szintén szerencsétlenül járt Hans Herrmann melletti szobába helyeztek el. A német pilóta elmondásai szerint Ascari nagyon makacs volt, nem akart az intézményben maradni, így a saját felelősségére hazaengedték, akinek útja alig egy héttel később Monzába vezetett, ahol Ferrari sportautóját tesztelte. Három és fél kör elteltével 240 kilométeres óránként sebességgel a Vialone kanyarban az autó felborult, Ascari kizuhant a Ferrariból és életét vesztette. Halálát feltehetőleg egy a tengerbe zuhanáskor keletkezett vérrög okozta, ami a sportautó teszteléskor egy rövid eszméletvesztést okozott.

Az 1965-ös esztendő egyik legemlékezetesebb futama Monacóban került megrendezésre. Graham Hill Monte Carlóban egy újabb győzelemmel lett gazdagabb, noha a megmérettetés során már-már úgy tűnt, hogy számára ez a verseny elveszett. Hill arra kényszerült, hogy igénybe vegye a vészkijáratot, majd saját kezűleg tolja vissza autóját a pályára. Alberto Ascarit követően egy ausztrál pilóta is a tengerben landolt. A Lotus 33 elsüllyedt, Paul Hawkins sérülés nélkül úszta meg a balesetet.

Az 1967-es Monaco Nagydíj utolsó szakaszában Denny Hulme húsz másodperccel vezetett Lorenzo Bandini előtt, aki utasítást kapott a vezetőségtől, hogy kísérelje meg a lehetetlent. A nyolcvankettedik körben nekiütközött a szalagkorlátnak, aminek következtében autója felborult, majd kigyulladt.

A segítők nem igazán álltak a helyzet magaslatán, hosszú percek teltek el, amíg sikerült kiszabadítani Bandini-t a lángok fogságából. Három napig élet és halál között lebegett, azonban a halál erősebbnek bizonyult.

Jacky Ickx az 1968-as Monacói Nagydíjon kényszerült búcsút venni a világbajnoki cím megszerzésétől, aki egy baleset következtében lábtörést szenvedett.

Húsz esztendővel később Monte Carlo utcáin Senna kiválóan szerepelt, három másodperccel gyorsabbnak bizonyult csapattárásnál. Prostnak sikerült hátrányát ledolgoznia, azonban tizenkét körrel a verseny vége előtt Senna már ötven másodperccel vezetett a francia pilóta előtt. Ekkor megtörtént az, amire senki nem számított. Senna (200 méterrel akkori lakásától) versenye a szalagkorlátnak csapódva ért véget. "Az ütközés nyomai még hónapokkal később is meglátszottak a szalagkorlátban, s mindig a hibámra emlékeztettek." – panaszkodott Senna.

Ratzenberger és Senna 1994-es Imolai tragédiáját követően nehéz hónapok következtek Formula-1 számára, melyet Karl Wendlinger Monte Carlóban elszenvedett balesete is súlyosbított, aki az ütközést követően több hétig élet és halál között lebegett.

A 2000-ben megrendezésre került futamon sok pilótának komoly problémát okozott a keskeny versenypálya, és már az edzések során nagyon sok autót törtek össze, a versenyt is háromszor kellett újraindítani. Először Alexander Wurz (Benetton) motor-problémái miatt, másodszorra lámpák nem működtek rendesen. A második rajtnál egy kisebb tömeg-karambol történt a Loews-kanyarban, így néhány versenyzőnek a nagy hőség ellenére a boxba kellett futnia, a taralék autóért.

A 2003-as Monacói Nagydíj szombati szabadedzésén Jenson Button súlyos balesetet szenvedett az alagút kijáratánál. A BAR-Honda pilótája közel 290 kilométeres óránkénti sebességgel csapódott a szalagkorlátnak.

Sejteni lehetett, hogy nem egy "hétköznapi" kicsúszásnak lehettünk szemtanúi, arra azonban csak kevesen számítottak, hogy Jenson nem tud majd önerőből kiszállni versenyautójából.

A baleset helyszínére érkező segítőket egy mosolygós pilóta fogadta, ami meglepetést okozott. "Igen, nevettem. Nem tudom miért, de ez volt az első reakcióm. Nem nagyképűségből, talán mert megkönnyebbültem, vagy talán mert számomra az egész nevetségesnek tűnt. Itt vagyok, vezetem az autómat, kicsit későn fékezek - ne kérdezzék miért, mert magam sem tudom - és egyszer csak megcsúszik a BAR hátulja, a kerekek blokkolnak."

"Felejtsék el az első becsapódást, azt még éreztem, azonban a másodikat? Kevesebb mint három másodperc leforgása alatt mintha belülről ordítana az ember, és ezen rövid idő alatt számtalan gondolat kavargott a fejemben" - emlékszik vissza Button az ütközésre.

"A becsapódás hirtelen jött, a zaj szinte fülsüketítő, de ezzel egyidőben szinte néma csend uralkodott körülöttem. Érzed az autót, a pályát, és azon imádkozol, hogy sikerüljön kikászálódni onnan, miközben abban reménykedsz, hogy ne legyen olyan súlyos a baleset. Ekkor az arcod előtt megjelenik a szalagkorlát. Olyan érzés kerített hatalmába, mintha a testemben lévő összes levegő egyszerre elpárolgott volna. Gyengének éreztem magam, csak ültem az autómban, becsatolva. Nem tudtam sem mozogni, sem gondolkozni. Eleinte nem is tudtam, hogy mi is történt valójában, egyben azonban biztos voltam: életben vagyok" - folytatta a fiatal BAR-Honda pilóta.

"A lábaimban különös szúró fájdalmat éreztem. Arra gondoltam, hogy ez egy jó jel, mivel legalább érzek valamit. És ezt követően elnevettem magam. Nem tudtam mást tenni, nevetnem kellett. Túl gyenge voltam ahhoz, hogy beszéljek, vagy hogy valami értelmeset tegyek. Egyedül a nevetésen keresztül tudtam jelezni azt, hogy hogyan is érzem magam. A megkönnyebbülés érzése járta át egész testemet."

"Eleinte úgy érzi az ember, hogy ott, helyben el tudna aludni, majd realizálja a helyzetet, és tudatosul benne, hogy ki kell szállni az autóból. Szerencsére a mentőalakulatok nagyon hamar megérkeztek a helyszínre. Foglalkoztak velem és az autómmal, beszéltek hozzám, és azt mondták, hogy nem fest olyan rosszul a helyzet. Az egyik férfi fogta a kezemet, így érezhette, hogy hogyan reszkettem a fájdalomtól, amikor kiemeltek az autóból és a hordágyra helyeztek. Ekkor már ő is tudta: még érzem a fájdalmakat és nem bénultam meg. Amikor közölték velem, hogy csupán zúzódásaim vannak, vissza szerettem volna ülni az autómba és menni"

Jenson Button további pályafutására nem lesz kihatással a baleset. "Mentálisan nem érzek semmi különbséget a balesetem előtti időszakhoz képest. Nincsenek félelmeim, hogy újra autóba kell ülnöm. Ez volt az első komoly ütközésem. Biztos vagyok benne, hogy ez volt egyben az utolsó ilyen súlyos balesetem. Véleményem szerint a körülöttem lévő embereket jobban megviselte, mint engem. A szüleim is ott voltak Monacóban. Számukra nagy megrázkódtatást jelentett a balesetem, habár tudták, hogy jól vagyok. A barátnőm is hasonlóképpen érzett. Látták, hogy pontosan mi is történt, míg én a pilótafülkében voltam. Kétségbeesetten megpróbáltam kitartani annak ellenére, hogy ekkor még nem tudtam, milyen szörnyűségek történhettek volna velem."