James Simon Wallis Hunt 1947. augusztus 29-én született az angliai Belmontban. Orvostanhallgató volt, amikor a tanulás mellett 20 éves korában Brands Hatch-ben beiratkozott egy autóversenyző tanfolyamra. A család korábban már tapasztalatot szerezhetett James vezetés iránti szenvedélyéről - csak az volt a hiba, hogy szinte mindent addig hajtott, amíg nem sikerült összetörnie. A szilaj természet később is jellemző lesz rá mind a versenypályán, mind a magánéletben...

1967-ben kezdett el versenyezgetni egy saját kezűleg tuningolt Minivel. James hamar észrevette, hogy ez neki való dolog és 1968-ban már egy együléses sorozatban találjuk, az Alexis Forma Ford 1600-ban. Ebben az évben és a következőben is sikerül egy-egy futamgyőzelmet aratnia. Ezzel egy időben 1969-ben elkezdett a Forma-3-ban is versenyezni, ahol két futamgyőzelmet szerzett. Egészen 1972-ig ebben a sorozatban maradt. 1970 és 1972 között hat Forma-3-as futamot nyert meg, mégsem sikerült olyan hamar feljutnia a Forma-1-be, mint vetélytársainak: Emerson Fittipaldinak, Ronnie Petersonnak vagy Niki Laudának. Ennek egyrészt anyagi okai voltak, másrészt az, hogy Hunt igen kétes hírnevet szerzett "autótörőként".

Ám szerencséje volt: találkozott ugyanis egy lelkes autósport rajongóval, akinek pénze, ráadásul hajlandósága is volt arra, hogy támogasson fiatal tehetségeket. Lord Alexander Hesketh vásárolt Huntnak egy használt Surtees-autót, amellyel a pilóta a Forma-1-es világbajnokságba nem beszámító versenyeken indult 1972-ben. Látván James tehetségét Hesketh - aki ráadásul még rokonléleknek is érezte a playboy Huntot - 1973-ban még mélyebben a zsebébe nyúlt és vett Jamesnek egy vadonat új March-Fordot, amivel a védenc immár világbajnoki futamokon is részt vehetett a királykategóriában.

Debütálására a Monacói Nagydíjon került sor. Itt még nem szerzett pontot, ám két versennyel később - ami Hunt számára pályafutása második hivatalos F1-es versenye volt, mert Monacó után kihagyta a Svéd Nagydíjat - már hatodik volt. A következő futamon Silverstone-ban egy negyedik hellyel örvendeztette meg hazai közönségét, aztán Hollandiában - ami a fiatal Roger Williamson halála miatt rendkívül nehéz futam volt a March számára - már harmadik volt. Jackie Stewart és Francois Cevert (mindkettő Tyrrell-Ford) mögött. Ezt követően kihagyott négy versenyt, majd amikor visszatért a szezon utolsó futamára (Watkins Glen), második helyet szerzett Ronnie Peterson (Lotus-Ford) mögött - kevesebb, mint egy másodperccel lemaradva! Ahhoz képest, hogy James csak öt futamon indult az 1973-as szezonban, szerzett 14 pontot, amivel a világbajnokság nyolcadik helyén végzett. Az ötből négy versenyen szerzett pontot és folyamatosan fejlődő tendenciát mutatott. Ígéretes rajt volt!

1974-ben Hesketh úgy döntött, hogy saját csapatot indít - nem meglepő módon saját neve alatt. Az első versenyeken még maradtak March 731-esnél, de aztán elkészült a Harvey Postlethwaite által tervezett első Hesketh autó, a 308-as. Ezt az autót is Ford motorral hajtották és James négy alkalommal tudott pontot szerezni vele a szezon folymán: Svédországban harmadik lett Jody Scheckter és Patrick Depailler mögött (mindkettő Tyrrell-Ford); Ausztriában újra harmadik Carlos Reutemann (Brabham-Ford) és Dennis Hulme (McLaren-Ford) mögött; Kanadában negyedik, Watkins Glenben pedig újra harmadik - ezúttal Reutemann és Carlos Pace (Brabham-Ford) mögött. Ez összesen 15 pontot jelentett Huntnak és ismét a nyolcadik helyet a világbajnokságban.

1975-ben Postlethwaite továbbfejlesztette a Hesketh 308-ast, így az év folyamán a 308B, illetve a 308C kódjelű autóval futottak. Hunt rögtön egy második hellyel nyitott Argentínában Emerson Fittipaldi (McLaren-Ford) mögött. Aztán egy hatodik hely következett Brazíliában, majd egy balszerencsésebb sorozat, amikor James sorozatban öt versenyen nem ért célba. De Hollandiában felvirradt az ő napja! A esőversenynek induló futamon az bizonyult döntőnek, hogy Hunt kockáztatott és amikor kezdett alábbhagyni az eső először ment ki száraz gumikért. Ezzel a húzással maga mögé utasította a domináns Ferrarikat és learatta pályafutása első futamgyőzelmét - amely a Hesketh-csapat számára is az első volt!

Franciaországban tovább remekelt és második helyet szerzett Niki Lauda (Ferrari) mögött. Hazai pályán, Silverstone-ban negyedik lett, aztán kiesett Németországban, majd negyedik lett Ausztriában. Olaszországban az ötödik helyen végzett, Watkins Glenben ismét a negyediken. Összesen 33 pontot szerzett a szezon folyamán és a negyedik helyen végzett a világbajnokságban.

Hunt zandvoorti futamgyőzelme ellenére ez az év a vég kezdete lett a Hesketh csapat számára. Az istálló korábban szponzori feliratok nélkül, autóira a brit nemzeti színeket festve versenyzett, de ebben az évben az "új idők szele" őket is meglegyintette: szponzorokat kerítettek a csapat számára, második számú autójukba "fizetős" pilótákat ültettek, a tervezőt, Harvey Postlethwaite-t pedig eladták a Wolf istállónak. Bár a csapat néhány évig még fennmaradt - és többnyire a sereghajtók között szerepelt - az 1975-ös szezon végén mind a névadó, Lord Hesketh, mind Hunt elhagyta őket.

James-nek Emerson Fittipaldi megüresedett helyét ajánlották fel a McLaren-Fordnál, amelyet ő boldogan el is fogadott. A Gordon Coppuck által tervezett M23-as remek konstrukció volt - noha a kor mércéjének számító Ferrari 312T (majd későbbi változata a Ferrari 312T2) szintjét nem érte el.

Az első versenyt, Brazíliában Hunt nem fejezte be, majd Dél-Afrikában második lett Lauda mögött. Long Beach-en kiesett, de a spanyolországi Jaramában sikerült legyőznie Laudát és nyerni. Belgiumban és Monacóban újra kiesett, Svédországban ötödik lett, Franciaországban nyert - igaz a két Ferrari ezúttal nem fejezte be a versenyt. Brands Hatch-ben viszont Lauda befejezte, James mégis meg tudta verni az osztrákot a pályán. Ez azonban mégsem került be a hivatalos statisztikákba, mert James-t utólag diszkvalifikálták. Az indok az volt, hogy amikor egy rajtbaleset után újra indították a mezőnyt Hunt állítólag átült a tartalék autójába. A krónikák szerint ez a vád azonban nem tényeken, hanem sokkal inkább a Ferrari csapat kulisszák mögötti politikai manőverein alapult...
Az eset nagyon feldúlta Huntot és csapata tagjai arról számoltak be, hogy a futam után egész éjjel nem aludt és - hogy feledje bánatát - minden italt magába döntött, amit csak letettek elé...

A következő versenyt a híres-hírhedt 17 kilométeres Nürburgringen rendezték. A pálya a csapatok és pilóták szerint már régóta nem volt alkalmas Forma-1-es versenyzésre, de a sport irányító szerve nem hallgatott az okos szóra. A versenyen Lauda túl korán váltotta le esőgumijait szárazakra és az Adenau Brücke utáni részen megcsúszott, nekicsapódott a korlátnak, majd lángoló autójában visszapördült a pályára és aztán még Brett Lunger (Surtees-Ford) is nekiment. Az osztrák kómába esett, füstmérgezést kapott és súlyos égési sérülésekkel szállították kórházba. Hunt megnyerte a versenyt, de ez nem volt egy vidám győzelem...

A nürburgringi futam előtt Lauda 35 ponttal vezetett James-szel szemben a világbajnokságban, ám most az angol nagy lehetőséghez jutott. Ausztriában ezzel együtt is csak negyedik lett, de aztán nyert Hollandiában. Monzában pedig - a csodával határos módon - Lauda már ismét a mezőnyben volt...
Hunt hátránya az osztrák távollétében 14 pontra csökkent, de Lauda ismét el tudott húzni az Olasz Nagydíjon, ahol ő negyedik lett, James azonban nem fejezte be a versenyt. Ám aztán a McLaren versenyzője visszavágott a soron következő két észak-amerikai futamon: mind Mosportban, mind Watkins Glenben nyerni tudott. Ez azt jelentette, hogy Lauda mindössze 3 pontos előnnyel érkezhetett az utolsó futamra, a japán Fujiba úgy, hogy a legutóbbi versenyeken Hunt volt jobb formában...

A pole pozíciót Mario Andretti (Lotus-Ford) szerezte meg, Hunt indult a második helyről, Lauda a harmadikról. A várt nagy csata azonban elmaradt. A verseny sűrűn zuhogó esőben kezdődött, Lauda túl veszélyesnek ítélte a körülményeket és mindössze két kör után kiállt. Emiatt később sokan gyávasággal vádolták, pedig nem lett volna szabad elfelejteni, hogy mindössze néhány hét múlt el súlyos balesete óta és az is csoda volt, hogy egyáltalán ilyen hamar visszatért. Ráadásul a verseny után Hunt is bevallotta, hogy neki is megfordult a fejében, hogy esetleg ne induljon - ám ő erőt vett félelmein és mégis rajthoz állt, hiszen nem hagyhatta ki élete nagy lehetőségét. James-nek nem kellett kockáztatnia és nem is tette, bár azért egy pillanatnyi rémületben volt része neki és csapatának: az egyik gumija defektes lett és amikor bement a boxba új gumikért szerelői elvesztegettek némi időt azzal, hogy csak nehezen tudták felemelni autóját. Ezen kívül azonban nem volt probléma: Hunt a harmadik helyen ért célba és ezzel egy pont előnnyel - 69:68 arányban - megnyerte a világbajnokságot! A boldogsága határtalan volt, felállt az autójában és onnan kiabált a McLaren csapatfőnökének, Teddy Mayernek. Az istálló számára is ez volt az első világbajnoki cím.

Természetesen Huntot lehet szerencsésnek nevezni azok miatt a körülmények miatt, amelyeknek köszönhette világbajnoki címét (keveseknek volt kétsége afelől, hogy Lauda lett volna a bajnok, ha nem szenved balesetet), de azt sosem szabad elfelejteni, hogy ott volt, amikor számított és élni tudott a lehetőséggel. Mint ahogyan azt sem, hogy Lauda alatt jobb autó volt, mint alatta, James mégis több alkalommal is megverte az osztrákot a pályán.

Az 1977-es szezont a McLaren az előző évi autóval kezdte, s csak később vetette be a "77-es M26 kódjelű gépet. Hunt az első versenyen, Argentínában nem ért célba, aztán második lett Brazíliában Reutemann Ferrarija mögött, majd negyedik Dél-Afrikában. Az év során rengeteg probléma sújtotta - főleg motorgondok, így csak Franciaországban szerzett ismét pontot, ahol harmadik lett Andretti és John Watson (Brabham-Alfa Romeo) mögött. Hazai pályán, Silverstone-ban nyerni tudott, majd újabb négy versenyen keresztül tartó pont nélküli sorozat következett. James a végletek emberének tűnt a "77-es év második felében, ugyanis vagy kiesett, vagy nyert. Mint ahogyan Watkins Glenben is célba ért és diadalmaskodott. Kanadában kiesett, Japánban pedig ismét nyert. Ha autója megbízhatóbb lett volna, talán küzdhetett volna világbajnoki címe megvédéséért, így azonban esélye sem volt: 40 ponttal az ötödik helyen zárt.

1978 még rosszabb volt számára. A McLaren konstrukciós gyakorlata fölött eljárt az idő és Hunt egész évben mindössze három alkalommal tudott pontot szerezni: Argentínában negyedik lett, Spanyolországban hatodik, Franciaországban pedig harmadik. Ez 8 pontot jelentett összesítésben - és a tizenharmadik helyet.

Hunt 1979-re a Wolf csapathoz szerződött, ahol újból együtt dolgozhatott Harvey Postlethwaite-tal, aki annak idején ígéretes autókat épített a Heskethnek. Megtette ezt a Wolfnál is, ám "79 már a hanyatlás éve volt az istálló számára. James az első hét verseny után pont nélkül állt a tabellán, ezért Monacóban - ahol korábban elkezdődött pályafutása - úgy döntött, hogy azonnali hatállyal befejezi Forma-1-es pályafutását, melynek végén 92 verseny, 179 pont, 10 futamgyőzelem és 14 pole pozíció volt a mérlege.

A sporttól azonban sosem tudta távolt tartani magát: 1980-ban a brit BBC televízióhoz szerződött Forma-1-es szakkommentátornak Murray Walker mellé. Akárcsak versenyző korában, nyílt és szókimondó volt ebben a minőségében is - sőt, néha talán egyenesen nyers. Nem leplezte páldául ellenszenvét Riccardo Patrese iránt, ugyanis az olaszt tartotta felelősnek azért az 1978-as monzai balesetért, amely Ronnie Peterson halálát okozta.

James Hunt egészen 1993-ig a BBC-nél dolgozott, amikor tragikus hirtelenséggel lesújtott rá a halál. Mindössze 46 esztendős volt, amikor a szívroham elvitte wimbledoni otthonában.

Hunt vérbeli versenyző volt, olyan, aki elsősorban az élményt kereste a száguldásban. Vad és rámenős volt a pályán - igaz, jó néhány autót össze is tört emiatt. Az nagyvilági életet is két kanállal habzsolta. A fáma szerint akkor érezte a legjobban magát, amikor egyik kezében egy pohár ital volt, a másikban egy cigaretta, a karján pedig egy csinos nő. Hamisítatlan playboy volt, s talán túlságosan is gyorsan élt....