Helyszín: Monza, időpont: 1961, szeptember 10. A Forma 1-es világbajnoki szezon utolsó előtti versenye. Ezen a futamon az egész idény folyamán a mindeddig domináló Ferrari 156-os versenyautók erőfölényének demonstrációjára lehetett számítani. Ez a farmotoros Ferrari ugyanis az eddig megrendezett hat nagydíjból négyet megnyert. Az világbajnoki összetett versenyben vezető két versenyző, az amerikai Hill és a német von Trips között végleg eldőlhet a világbajnoki cím sorsa. Természetesen mindketten a félelmetes olasz hathengeres volánjánál ültek. Az időmérő edzésen minden a várakozásoknak megfelelően történt, a Scuderia gyári versenyzői a von Trips-Rodriguez-Ginther-Hill sorrendben foglalták el az első négy rajtkockát.
Amikor 15:00-kor az Angol Királyi Autóklub (RAC) elnöke Lord Earl Howe zászlójával jelt adott a rajtra, Phil Hill vágott az élre. Az edzéselső von Trips rosszul kapta el a rajtot, az első kör után mindössze a hatodik volt. Nemcsak a csapattársai, de Jim Clark a Lotusszal és Jack Brabham a Cooperral is elmentek mellette. Von Tripset azonban ez nem nagyon nyugtalanította. Tudta, hogy a verseny hosszú, és tudta, hogy remek autója van. A második körben a Lesmo kanyarkombinációban gond nélkül előzte meg Brabhamet, majd a Lesmoból kijövet Clarkot is. A vezető négy Ferrari zsinórban húzott végig a balos Curva del Vialonen (ennek helyén ma az Ascari-sikán van), a Rettlineo Centrale egyenesben 200 km/ó feletti tempóban érkeztek meg a gyors Curva de Sud visszafordítóba. A kanyar előtt von Trips a némileg nehezebb Ferrarijával hamarabb kezdett el fékezni, mint a közvetlen mögötte autózó Clark. A skót a Lotusszal már-már előzni készült, amikor a négyes számú Ferrari hirtelen keresztezte előtte az utat. Von Trips autójának nagy sebességgel forgó hátsó kereke találkozott Clark első kerekével, aminek következtében mindketten elhagyták a pályát. A nézők ezen a helyen egy nem túl magas befüvesített földtöltéssel és drótkerítéssel voltak védve. Az irányíthatatlan Ferrari a töltéshez ütődés után szinte féktelenül vágódott a nézők sora közé. Tizenegyen a helyszínen meghaltak, további négyen a súlyos sérülések következtében. A szerencsétlen von Trips kiesett az autóból, a teste a töltés és a pálya között lévő füves sávban feküdt mindenféle külsérelmi nyomok nélkül – sajnos halott volt ő is, a nyakát törte el...

A katasztrófa nyomai lassan múltak
Ezen a szomorú Monzai délutánon nemcsak nemcsak a kétszeres Grand Prix győztes von Trips halt meg, de a széles nyugatnémet közönség motorsportok iránti érdeklődése is. Amely éppen von Trips sikereinek köszönhetően éppen kilábalóban volt a Le Mans-i 1955-ös katasztrófa traumájából, amelynek hatására az év végén a Mercedes kivonult a sportból. Az autó-motor sport ezután Németországban egészen 1994-ig a „Schumimánia” kirobbanásáig a fulballhoz, teniszhez, de bármely más sporthoz képest alárendelt szerepet játszott.
Az 1961-es monzai katasztrófa után Németországban a motorsport megbélyegezett lett. Von Trips halálától egészen a Schumacher-éráig gyakorlatilag nem volt senki, akinek esélye lett volna világbajnoki cím közelébe kerülnie. A hatvanas években a német versenyzők teljesen hiányoztak, a hetvenes években mindössze a notorikusan sikertelen Stuck-Mass-Stommelen trió képviselte az autós nagyhatalmat. A nyolcvanas években az ígéretes Winkelhock, de mindenekelőtt Bellof haltak meg, mielőtt megmutathatták volna tehetségüket. Ezek még jobban megerősítették azokat a nézeteket, miszerint az autóversenyzés a vérrel és halállal szoros kapcsolatban van.
Most pedig nézzük, ki volt hát az az utolsó hős, aki (harminc évig) a német közönség szemében méltán érdemelt ki ekkora elismerést?

Kezdeti sikerek
Wolfgang Alexander Reichsgraf Berghe von Trips 1928 május 4-én született. A háború után kitűnő iskolákban és kollégiumokban nevelkedett, amelynek hatása meglátszott a későbbi fellépésein. Úgy volt, hogy idővel továbbviszi a család földbirtokainak igazgatását, és ennek megfelelően mezőgazdasági főiskolára járt (ő maga egyszerűen csak „ganéj akadémiának” hívta). Viszont sokkal jobban érdekelte őt a művészet, fényképészet, majd a motorizmus. 22 évesen vett egy saját motorkerékpárt, amellyel rögtön versenyezni kezdett. Egy barátja segítségével a Kölni Porsche Klub tagja lett, melynek keretein belül kezdett el versenyezni.
1954-ben vett részt élete első nagy nemzetközi versenyén. A klasszikus Mille Migliai versenyben Walter Hampel oldalán a 33. helyet szerezték meg, sőt saját kategóriájukban az 1300 cm3-es géposztályt megnyerték. Még ebben az évben a szériaautók 1600 cm3 kategóriájának német bajnoka lett. Mivel nem akarta, hogy szülei tudomást szerezzenek arról, hogy versenyez, „Alex Linther” álnéven szerepeltette magát. 1955-ben már annyira sikeres volt, hogy nem rejtőzködhetett tovább az álnév mögé. A GT 1300-as géposztály Eifelrennen-i győzelme után a német szaksajtó a versenyzői elit között kezdte emlegetni. Európa szerte sok-sok versenyen vett részt, majd Alfred Neubauer elhívta a Mercedes gyári csapatához.
A világ akkoriban – érthető okok miatt – a német sportolókkal szemben tartózkodóan viselkedett. Von Trips udvarias, nyílt, becsületes fellépése sokat segített abban, hogy az előítéletek eltűnjenek. Amikor az írországi Dundrodban a francia Claud Simonnal az oldalán egy Mercedes 300SLR-vel harmadikként ért célba, a közönség hősként ünnepelte. Ez volt az első versenye ilyen erős autóval, a britek pedig megtisztelő „Taffy” becenevet adtak neki. Az idény végén a Mercedes-Benz visszalépett a sporttól, von Trips pedig a Porsche-nál folytatta tovább.
1956-ban már az USA-ban is ismerték a nevét, amikor a sebringi 24 órás versenyen Hans Hermannal a hatodik helyezést szerezték meg. Áprilisban a Mercedesszel visszatért Olaszországba a Mille Migliai versenyre, amelyben még vezetett is, később azonban karambolozott. További kitűnő eredményként könyvelhetjük el a Nürburgringi 1000 km-es versenyt, amelyben az olasz Magliolival a negyedikek lettek. A nemzetközi hírnevét a Le Mans-i versenyen öregbítette tovább, ahol ezúttal az ismert újságíró Frankenberg volt a versenyzőtársa, és szenzációs ötödik helyezést értek el, miközben a saját kategóriájukat megnyerték.

A Ferrari első német pilótája
A fiatal német versenyző tehetségére Enzo Ferrari is felfigyelt. A piros autók kormánykereke mögött első ízben a sportautók Svéd Nagydíján jelent meg Kristianstadban. A brit Peter Collinsel második helyezést értek el. Ferrari elégedett volt a teljesítményével, és von Tripset nevezték a Forma 1-es autók Olasz Nagydíjára. A debütálásra azonban nem került sor, ugyanis az edzésen a kormánymű meghibásodása miatt balesetet szenvedett a Curva Grande kanyarban. A Lancia-Ferrari D50-es ugyan igencsak összetört, de szerencsésen megúszta sérülés nélkül. 1956 szeptember 10-én Wolfgang von Trips, mint az első német versenyző aláírta a szerződést a gyári Scuderia Ferrarival. Az igazi Forma 1-es bemutatkozására 1957 január 13-án került sor Buenos Airesben, ahol a hatodik lett. Az első nagy sikerére 1957 május 12-ig kellett várnia. A 24. Mille Migliai versenyen egy 3,8 literes autóval indult. Von Trips az egész verseny alatt az egyik leggyorsabb volt, és 300 km-rel a cél előtt úgy tűnt, övé a győzelem. Az addig vezető Taruffi ugyanis látványosan lelassult, és von Trips könnyedén utolérte. Piero Taruffinek komoly technikai problémája támadt, a váltója az ötödik sebességben beragadt! Amikor a nemes lelkületű von Trips észrevette, hogy ellenfele harcképtelen, nem előzte meg, így az olasznak ajándékozta a győzelmet. A verseny után, amelynek fekete foltja a portugál de Portago szörnyű balesete volt (Portagon kívül további nézők is életüket vesztették), az olasz közönség úgy ünnepelte von Tripset, mint a győztes Taruffit. Egy héttel később Monacoban indult, ahol nagyszerű vezetéssel a 95. körig Fangio és Brooks mögött a harmadik helyen versenyzett, amikor a motor felmondta a szolgálatot.
Az 1957-es ígéretes idény május 25-én hirtelen megszakadt. A Nürburgringi 1000 km-es edzésén súlyos balesetet szenvedett, két bordája törött el, aminek következtében két hónapig volt kénytelen gipszmellényt hordani. A pályára az idényzáró monzai versenyen tért vissza. Nem okozott csalódást. Mint a legjobb Ferraris, Moss és Fangio mögött a harmadik helyen végzett. A teljesen felépült von Trips 1958-ban két csapat színeiben is versenyzett: Ferrarival a Forma 1-ben, a Porsche színeiben pedig az Európa-bajnokságon, és egyes hosszútávú versenyeken.
Enzo Ferrari a versenyekre von Tripsen kívül szerződtette a brit Hawthornt és Collinst, az amerikai Phil Hillt, az olasz Mussot, és a belga Gendenbient. „A pilótafülkét ki kell érdemelni“- elvet alkalmazta. Közülük soha senki sem tudta, mikor, ki, hol fog versenyezni. Az Argentin Nagydíjon például csak Hawthorn, Collins és Musso állt rajthoz. Von Trips először Monacoban kapott lehetőséget. A hercegségben azonban cserbenhagyta a szerencséje: röviddel a cél előtt a negyedik helyen autózva a Dino 246-os defektje fosztotta meg a megérdemelt pontszerzéstől. Enzo Ferrari a következőképpen próbálta „motiválni“ versenyzőjét: először is nem indította a Holland Nagydíjon, majd a Belga Nagydíjra a hazai Olivier Gendenbient nevezte helyette. Az 1958-as idény második nagydíján június elején állhatott rajthoz Reimsben a Francia Nagydíjon. Egy feledhető időmérő után - 21. pozíció -, majd egy nem túl sikeres rajt - nem indult el az autója - után Taffy eddigi pályafutása legnagyszerűbb teljesítményét nyújtotta. Ez a verseny több, mint két óra hosszat tartott, és a német a célban a győztes Hawthorn és Moss mögött a harmadik helyezést érte el. A Ferrari olasz kommentátora azonban nem lelkesedett ezért a kitűnő eredményért: a verseny tizedik köre áldozatot követelt: az olaszok kedvencének, a huszonnégy éves Luigi Mussonak az életét... Egyébként megjegyezném, hogy von Trips részt vett a Ferrari GT tizenkét órás versenyén, amelyen nem sokkal a Grand Prix előtt negyedikként ért célba!
Két héttel később a Brit Nagydíjon a hazai versenyzők domináltak: Győzött Hawthorn, Collins előtt. Von Trips a motorral bajlódott, nem tudott célba érni. Augusztus 3-án következett a Nürburgringen Taffy „Grosser Preis von Deutschland“-ja, ahol a százezres közönség előtt akart villogni. Azonban a Ferrari Dino 246-ossal most sem lehetett teljes mértékben elégedett: már a verseny második körében meglátogatta a boxot, ahol panaszkodott a motorra és a fékek megbízhatatlanságára. A versenyt azonban sikerült befejeznie, mégpedig a negyedik helyen, mint a legjobb Ferraris. A németországi verseny végeredménye a Scuderia számára azonban katassztrofális volt. A csapat újabb versenyzőt veszített el, a tizedik körben Collins szenvedett halálos balesetet. Ez most fekete humorként hangzik, de a szó szoros értelmében a Ferrarinak kezdtek elfogyni a versenyzői.
Monzában már az első körben összekoccant Harry Shell BRM-jével, és egyszerűen kirepült az autójából. (akkor még biztonsági öv nélkül versenyeztek). Szerencséjére „csak“ a térdén sérült meg.

Távozás és visszatérés
Viszonya a Ferrarival elhidegült. 1958 végén nem látta értelmét meghosszabbítani a szerződését. Enzo Ferrari sem hitt már abban, hogy von Tripsből bajnok lesz-e valaha, a németnek is elege volt már az olasz csapat politikájából. A versenyzés örömét 1959-ben a Porsche-nál találta meg, amikor is a sportautók versenyein nemegy győzelmet ünnepelhetett. Sőt, a Porsche-val feltűnt Monacoban az idénynyitó nagydíjon is. Az autója, egy Porsche 718/2 tulajdonképpen egy Forma 2-es versenygép volt, amelyet az 1961-ben érvénybe lépő szabályok szerint építettek meg. Abban az évben szeretett volna ugyanis a német cég hivatalosan belépni a Forma 1-be. A Monte Carlo-i futamot nem lehetett szerencsésnek nevezni. Taffy új autóját ugyan az időmérőn a 12. helyre hozta be, de a verseny második körében ezt a még fejlesztés alatt álló prototípust csúnyán összetörte. A néha már-már túlságosan is erőszakos vezetési stílusa ezúttal a kritikák középpontjába került. Ez a baleset a Porsche-nak rengeteg idejét rabolta el, legközelebb már csak augusztus 2-án neveztek, a Német Nagydíj alkalmából, amelyet ezúttal kivételesen a berlini Avusban rendeztek meg. A szerencse most is elkerülte őt, ugyanis a futam előtti sportautók versenyén (amelyet von Trips nyert), a francia Jean Behra saját Porschéjával életét vesztette, emiatt a gyári csapat visszalépett az indulástól. Ezzel von Trips számára a „Porsche és az F1” című fejezet lezárult, a Forma 1-ben azonban még indult ezen az éven. Enzo Ferrarinak ugyanis eszébe jutott egykori versenyzője, és felajánlott neki egy versenyzői ülést az USA Nagydíjára, amely december 12-én került megrendezésre Sebringben. A Ferrari ebben az évben balszerencsés idényt zárt: mindössze egyszer tudott győzni – Tony Brooks Avusban. Von Trips azzal az ígérettel, hogy 1960-ban a Ferrari állandó versenyzője lesz, a hatodik helyen érkezett a célba.

A Ferrari reneszánsza
Enzo Ferrari állta a szavát és Taffy számára elkészült a program mind a Forma 1-es, mind a sportautókkal való szereplésére. Az idény előtt von Trips megnyerte a Sirakusa-i F2-es futamot, egyébként ez az év a „hatástalan fegyverekkel vívott harc” jegyében telt el.
A Ferrari fejlesztő gárdája ugyanis új modell kifejlesztésén dolgozott, a lassan kiöregedő D246-ra nem tellett erejükből. A Forma 1-ben viszont John Cooper mellett fejött a Lotus és a BRM is, amelyek az új, modern filozófia szerint farmotoros változatban készültek. A Ferrari versenyzőinek számára (von Trips, P.Hill, Ginther, Mairesse, Allison, Gonzales) már az is sikernek számított, ha sikerült a pontszerző helyek bármelyikén befutniuk. Mint az elmúlt idényben, a Ferrari most is csak egy győzelmet tudott megcsípni: Phill Hill megnyerte az Olasz Nagydíjat Ginther és Mairesse előtt. Ennek a győzelemnek az értékét azonban jócskán csökkenti az a tény, hogy az angol csapatok nem álltak rajthoz, tartottak a kombinált burkolatú monzai pálya döntött betonkanyarjain gyorsan elhasználódó gumiktól, és az ebből származó esetleges defektektől.
A Ferrari és a főkonstruktőr Carlo Chiti viszont céltudatosan dolgoztak a következő év autóján. Von Trips oroszlánrészt vállalt ennek az autónak a teszteléséből. Július végén debütált az új Ferrari Stuttgartban egy Forma 2-es versenyen a Solitude versenypályán. Az új modellről egyből megállapították, hogy sikerült. Bár a rajt után Clark vezetett a Lotusszal, később Hermann a Porscheval, ám végül Taffy örült a győzelemnek. Természetesen von Tripsnek jutott az a lehetőség, hogy az új autót, a 156P-t először Forma 1-es versenyen vezethesse. Nem félt ezzel a még nem teljesen kiforrott autóval az Olasz Nagydíjon rajthoz állni. Az autó kibírta a gyilkos kanyarokat, és ötödik helyen ért célba.

Felvirágzás
1961-ben kiderült, hogy a 156 V6-os típus fejlesztésére fordított idő nem volt hiábavaló. A brit csapatoknak gondot okozott a másfél literes motor és a kasztni összehangolása, az új Ferrari előnybe került. Az idény eléggé későn indult: május 14-én a Monacoi Nagydíjjal. A városi pálya keskeny utcái még tudták kompenzálni a Ferrari erőfölényét: Stirling Mossnak (Lotus-Climax) sikerült győznie. Utána viszont a vörös autók raja futott be: Richie Ginther (az ő autójában már az új fejlesztésű motor volt, melyben a hengerek „V” alakban 120 fokos szöget zártak be egymással), P. Hill és von Trips.
A következő futamra a sokkal gyorsabb Zandvoortban került sor. Itt már mind a három versenyzőnek az új motor dolgozott az autójukban, és teljes mértékben uralták a mezőnyt. Az időmérőn Hill volt a leggyorsabb von Trips és Ginther előtt, a versenyben viszont Taffy volt az, aki történelmi jelentőségű tettet hajtott végre. Már az első körben az élre állt, és ezen a többi 75 körön keresztül már senki sem volt képes változtatni. Taffy megnyerte élete első Grand Prix-jét, és egyben ő lett az első német pilóta, akinek Forma 1-es versenyen ez sikerült. A következő, Spa-Francorchampsban sorra kerülő verseny hihetetlen küzdelmet hozott a Ferrari két versenyzője, von Trips és P. Hill között. A rajt után Hill került az élre, majd három kör erejéig Gendebien váltotta fel. Hill újból az élre küzdötte magát, majd kénytelen volt von Tripset elengedni. Innentől aztán 30 körön keresztül szinte minden körben megelőzték egymást. A Scuderia bármelyik versenyzője „mehetett a győzelemre”, ilyesmit a mai Ferrari csapat vezetése még csak elképzelni sem tud… Enzo Ferrari és a sportigazgató Tavoni egyáltalán nem gondoltak akkoriban befolyásolni a verseny eredményét. Épp fordítva: a versenyzői egymás elleni küzdelmében látták azt a módot, hogyan lehet őket még jobb teljesítményre ösztönözni. Belgiumban végül 0,7 másodperccel Hill nyert von Trips előtt. A Ferrari hihetetlen erőfölényét jelzi Ginther 3., Gendebien 4. helyezése… A francia GP-n újból megmutatkozott a Ferrari nyomasztó fölénye: három piros autó vezette a mezőnyt, és vígan előzgették egymást. A trióból von Trips esett ki leghamarabb (kilyukadt a hűtő), majd a 40. körben Hill figyelmetlensége miatt a Thillois kanyarban egy piruett után lefulladt a motorja, majd egy körrel később motorhiba miatt Ginther is kiszállt a versenyből. A Ferrarit az éppen debütáló Giancarlo Baghetti mentette meg. Az újoncnak sikerült győznie Gurney és Clark előtt. A következő Brit GP ismét a vörös cápáké volt (a Ferrari jellegzetes elülső része miatt gyakran becézték az autót „cápaorrú”-nak). Hat körön át Hill vezetett, a hetediktől a célig von Trips. A győzelemhez vezető úton nem zavarta őt az állandóan változó időjárás sem. Végre bizonyította, hogy felnőtt a feladathoz, gyors és megbízható versenyzővé vált, akire esős időjárási körülmények is lehet számítani.
Mostanra világossá vált, hogy a bajnoki cím sorsa von Trips és Hill között fog eldőlni. A „testvérgyilkos” harcuk folytatódott augusztus 6-án a Nürburgringen, ahová 350 ezer néző látogatott ki. Az edzésen a várt Ferrari-show ezúttal elmaradt. Jack Brabham az új Cooper T58-assal, az először csatába küldött nyolchengeres Climax-szal Hill mögött a második leggyorsabb időt autózta. Stirlig Moss (akit von Trips egyértelműen a mezőny legjobbjának tartott) a Lotusszal a harmadik legjobb időt érte el. Taffy ezen a versenyhétvégén elégedetlen volt a motor teljesítményével, továbbá panaszkodott a megbízhatatlan váltóra. Az eredmény: a nem túl bíztató ötödik rajtpozíció. A motoron egész éjjel dolgoztak, és másnapra rendbe is hozták, viszont röviddel a rajt előtt von Trips megállapította, hogy csúszik a kuplung. Ezzel olyan sok időt vesztett, hogy kiesett az első tízből. Míg az élen Moss és Hill feltartóztathatatlanul elhúztak a mezőnytől, addig von Tripsnek át kellett verekednie magát az egész mezőnyön. Csatát csata után vívott meg, és csakhamar a harmadik lett, sőt, sikerült Hillt is utolérnie. Harc a bajnoki címért ezennel kezdetét vette. Ismét megelőzték egymást egynéhányszor. A hetedik körben Taffy új rekordot állított fel, ő lett az első olyan versenyző, akinek sikerült a kört 150 km/ó-ás átlagsebesség fölött teljesítenie. Moss azonban ezt a rekordot már a következő körben megdöntötte! A hihetetlenül izgalmas üldözőverseny folytatódott: egy körrel később ismét temették a körrekordot: von Trips 9p 1,1mp alatt teljesítette a kört, ami 1,7 mp-cel volt jobb, mint az angol versenyzőé. A tizedik körben Taffy ismét beírta a nevét Nürburgring emlékkönyvébe: 8p 59,9mp-es idővel elsőként ért a 9 perces álomhatár alá. Az meg már tényleg hihetetlen, hogy Phil Hill ugyanebben a körben még ezt az időt is megjavította 2,1mp-cel! A két Ferraris pilóta viszont világosan látta, hogy a vezető Mosst képtelenség utolérni, ezért taktikázni kezdtek. Az egymás közti csata most már fontosabb volt a világbajnoki cím szempontjából, mint maga a győzelem. Az utolsó körben már csak egymást figyelték. Egyikük sem akart ugyanis a több kilométeres célegyenesbe elsőként fordulni, szélárnyékot biztosítva a másiknak. Döntés maximális sebesség mellett született, miközben mindketten abszolút mindent kockáztattak, végül a régi fatribün előtt von Trips haladt át 1 mp-ces előnnyel Hill előtt…

Karnyújtásnyira a céltól
Von Trips boldog volt. Elérkezett karrierjének a csúcsára, és már a következő versenyen, akár Monzában világbajnok lehet. 33 pontja volt, míg Hillnek 29, Mossnak 21. Amikor az időmérő edzésen elérte pályafutása első pole pozícióját, már senki sem kételkedett abban, hogy az 1961-es világbajnokot Berghe von Tripsnek fogják hívni. A gyors monzai pálya azonban másképpen döntött a sorsáról. Von Trips, akit az újságírók 1961-ben az év sportolójának választottak Németországban, egyszeriben mindent elvesztett. A tragédiába torkollt versenyt és ezzel együtt a világbajnokságot Phil Hill nyerte. Az újdonsült világbajnok négy nappal később kísérte el barátját utolsó útjára a von Trips család hemmersbachi temetőjébe. Az amerikai a Taffyval vívott sportszerű csatáikat így kommentálta: „igen, nyerni akartam. De nem ilyen áron”.
Végezetül magától Wolfgang von Tripstől egy idézet, amely kifejezi az életfilozófiáját: „Százöt éves koromig szeretnék élni, hogy meghallgathassam mindazon zenéket, amelyek tetszenek, elolvashassak minden könyvet, amelyek érdekelnek, és enyém lehessen minden nő, akik tetszenek…”