Gabonatermesztés jövőjéről, a múlt tükrében Írta: Dr. Marton László Az agrárszakemberek szinte kivétel nélkül egyetértenek abban, hogy Magyarország agroökológiai adottságai kedvező feltételeket biztosít a gabonatermesztésben. Több évtizede a gyakorlat is ezt igazolja, hiszen a gabona félék részaránya a vetésterületben tartósan meghaladja a 60%-ot. Magyarország tehát gabonatermesztésre ítéltetett. Jelentőségét tekintve legfontosabb gabonafélénk a búza. Hazánk többnyire száraz, kontinentális éghajlata elősegíti a fajtákban szunnyadó kiváló minőség realizálását. Természetesen csak akkor, ha a termesztés jól felkészült szakemberek kezében van, biztosított a növények számára a harmonikus tápanyag utánpótlás, a korszerű növényvédelem és számos más agrotechnikai elem időbeni alkalmazása. A hagyományok tekintetében van mire építeni. Úgy gondolom nem vitatható a magyar búza nimbusza, még akkor sem ha voltak időszakok amikor versenyhátrányba kerültünk a piacon, minőségi értékvesztés miatt, de azokat mindig emberi tényező idézte elő. A magyar búza, a kenyér jó híre több évszázadra vezet vissza. Egy korabeli feljegyzés szerint bizonyos dr. Edward Brown angol orvos utazó 1686-ban a következőket írta honfitársainak a magyar kenyérről: "Az ő kenyerük minden mást felülmúl. Ha ilyet akar sütni alaposan dagaszza meg és dolgozza el a tésztáját, hogy az könnyű, egészséges és jó ízű legyen." Feltehetően az angol látogató mikor a fentieket ajánlotta nem tudhatta, hogy a kiváló minőség alapja a magyar rög, a búzatermesztés számára kedvező Kárpát-medence. A csapadékos Angliában ilyen kenyér előállítását a búza minősége nem tette lehetővé. A külföld elismerte, hogy a magyar búza kedvező minőségével egyedülálló Európában. A vasút elterjedésével a XIX. Század közepétől nagyobb volumenben indulhatott meg a magyarországi búza export. A hazai búza méltán jó hírnevét az 1839-ben felállított Pesti Hengermalom tovább öregbítette, hiszen olyan technikával dolgozott, amire a külföldi malmok nem voltak képesek. A minőségi liszt előállítása azért is fontos volt, mivel az időben jelent meg a magyar búza máig legnagyobb versenytársa az Észak-Amerika búza. A búza a piac főszereplője lett, a kereslet-kínálat, a kialakult verseny szükségessé tette a búza és a liszt minőségének elemzését. A magyar búzáért felelőséget viselő szakemberek tudták, hogy csak akkor lehet versenyezni az amerikai búzával, ha nagytömegű egységes minőséget állítanak elő a gazdák. A cél elérése érdekében mérni kellet a minőséget, lehetőleg egyszerűen és gyorsan. Kezdetben színe alapján osztályozták a lisztet, a sikér minőségének megítélésére rétes nyújtási vizsgálatokat is végeztek az 1900-as évek elején. Előrelépést igazán Hankóczy Jenő által kifejlesztett a németek által gyártott farinográf munkába állítása jelentett az 1920-as években, ez a mérési tematika és módszer világszerte elterjedt és ma is alkalmazzák a sütőipari érték meghatározására. Hankóczy elkötelezettségét a minőség minél objektívebb kimutatásában mutatja, hogy a francia érdekeltségű piacokon alkalmazott alveográfos vizsgálat elvét is Ő írta le először és gondolatait felhasználták a Nyugat-Európában (napjainkban már nálunk is) alkalmazott extenzográf megszerkesztésében is. A Nyugat-Európába irányuló export során ezt a két utóbbi vizsgálatot egyre többször kérik a vevők. A sors fintora, hogy ezeket a minőségi követelményeket több termelő és feldolgozó úri huncutságnak tartja és úgy véli, hogy a külföld kettővel több korlátot állít fel, hogy nehezítse a minőségi teljesítést, pedig hát ezen mérések elve a már említett feltalálótól származik. A magyar köztermesztésben a XX. század első felében sikerült jó minőségű, acélos szerkezetű búza fajtákat nemesíteni és alkalmazni, ilyenek voltak a Bánkúti fajták, a Fleischmann 481, később a Bezosztaja 1, melyeket az 1970-es évek elejéig használták a termelők. Amikor azonban megindult a nyugati és dél- európai típusú puhaszemű fajták felhasználása a minőség erősen változott, többnyire romlott, a feldolgozók és a sütőipar bánatára.. Az akkori piac, különösen a Kelet- Európai az ilyen minőséget felvette, de a hazai igen fejlett és nagy áru kibocsátású állattenyésztés is fogyasztotta a búzát. Szerencsére a magyar fajtanemesítés időben felismerte, hogy hazánk versenyképességét csak úgy növelheti, ha a magyar búza minőségét helyreállítja, keményszemű jó malmi és sütőipari értékű fajtákat állít elő. Ez sikerült is, bár indokolatlanul magas fajtaszámmal. A jelenlegi búzafajták megfelelő illetve magas színvonalú agrotechnika alkalmazásával a Nyugat-Európaiénál jelentősen jobb minőséget produkálnak, bár az amerikai búzák minőségét objektív okok miatt nem érik el, alkalmasak azonban arra, hogy azok egy részét kiváltsák az EU piacán. Búzatermesztésünk színvonalának javítása elkerülhetetlen, hiszen a termésátlagok jelenleg alacsony szintűnek tekinthetők, ami elsősorban az elégtelen tápanyag visszapótlási gyakorlatnak köszönhető. Az EU kapujában indokolt összehasonlítani termésátlagunkat az uniós tagországokéval. Sajnos a lemaradásunk jelentős a főbb búzatermesztő országokhoz viszonyítva. Mégis úgy gondolom, hogy nekünk nem a 7 t/ha szintet kell megcélozni, hanem a reálisabban elérhető 5t/ha hozamot kiváló minőség mellett. A jó minőségű búza nemcsak exportcikk, a magyarországi feldolgozóknak is ezt igénylik, hiszen a sütőipar igényeinek kielégítése egyre inkább csak egységes és jó minőségű alapanyaggal lehet. Nem lehet cél az egyenetlen minőségű lisztek adalékanyaggal történő homogenizálása. Hazánkban jelentőségét tekintve a második helyet foglalja el a gabonafélék között a kukorica. A hozamokra vonatkozóan a búzához hasonló összevetést tettünk. A kukorica esetében még nagyobb a különbség az EU javára mint búzánál, ugyanis a 2000-es ével átlagában 3 tonnával maradunk el hektáronként az EU átlagtól. Reális célkitűzés , hogy rövid időn belül csökkentsük a különbségeket és néhány év alatt 6-7 t/ha átlagokat érjünk el országosan. A szerényebb termésátlagok mellett is egy közepes évjáratban mintegy 2 millió tonna többlet árualap kívánkozik exportra, ezzel a mennyiséggel jelenleg is a 4. helyet foglaljuk el az exportőrök között (USA, Argentína, Kína mögött). Lehetőségeinket növeli, hogy az EU jelenlegi tagjai közül öt országban egyáltalán nem, míg négy országban pedig százezer hektár alatt termelnek kukoricát. A csatlakozó országokra sem jellemző a kukoricatermesztés ugyancsak objektív okok miatt. Adott tehát a lehetőség és a feladat termeljünk kukoricát az EU számára. A termésátlagok javításával a duplájára tudnánk emelni az eddigi 1-2 millió tonnás többlet árualapot. A megoldás kulcsa az agrotechnikai színvonal javításában van. Legfontosabb feladat a műtrágya felhasználás gazdaságossági alapon történő növelése óriási a bepótolni valónk. A hiányosságainkat jelzi, hogy amíg 1980-as évek elején 282kg/ha volt a vegyes hatóanyag felhasználás, addig a 2000-es évek elején 72 kg/ha. A visszaesés a 90-es évek elejétől volt drámai. A magas genetikai és gazdasági értékű fajták és hibridek gyakorlatban megvalósítható potenciális termőképességét közel sem tudjuk kiaknázni egy gyenge tápanyag ellátottságú területen. Természetesen nemcsak a műtrágyázás racionálisabbá tétele jelenthet kitörési pontot, hanem az agrotechnika egyéb elemeinek teljeskörű alkalmazása is. A korszerű növényvédelem és a vetésváltás éppen a kukoricabogár elterjedése miatt meghatározó lehet a hozamok növelése tekintetében. Jótékonyan segítheti a termelési színvonal javítását a földalapú támogatás, természetesen csak akkor ha az célzottan a földet-művelő gazda kezébe kerül. Reális esélyünk van arra, hogy az EU fejlett mezőgazdasággal rendelkező országai közé kerüljünk, hiszen kedvező a földrajzi, ökológiai adottságunk, évezredes a földszeretetünk, kiváló az innovatív készségünk melynek tanújelét oly sokszor láthatta nemcsak Európa hanem az egész világ. Az élesedő versenyben csak a kiváló minőséget nagy tömegben és gazdaságosan előállítók maradnak talpon. Hiába jár élen a tudomány, a genetika, a technika ha a korszerű agrotechnika alkalmazásának nincsenek meg az anyagi és személyi feltételei. Arra kell gondolni, hogy más nemzetek szinte a semmiből lettek naggyá. Japán például többek között elektronikában, képzeljük el mit tudna ez az ország elérni a gabonatermesztésben ha hazánkhoz hasonló adottságai lennének. Nincs más lehetőségünk, nem lehet más célunk, mint az istenadta, kiváló természeti adottságaink sikeres kiaknázása, tehát minden rajtunk múlik. Dr. Marton László Termeltetési és Terménykereskedelmi Igazgató