|
8. rész
Hűvös őszi eső szitált. Sali zsebredugott kézzel bandukolt, fejét lógatva bámulta maga előtt a fényes járdát.
- Furcsa érzés - mormogta. Aranka felpillantott.
8. rész
Hűvös őszi eső szitált. Sali zsebredugott kézzel bandukolt, fejét lógatva bámulta maga előtt a fényes járdát.
- Furcsa érzés - mormogta. Aranka felpillantott.
- Furcsa - folytatta Sali. - Azelőtt, ha sétáltunk, minden utcasarkon megálltunk csókolózni, és olyan büszke voltam rá, milyen gyönyörű kis szerelmem van, most meg úgy kullogok az oldaladon, mint egy idegen.
- Nekem most se vagy idegen...
Sali kutató pillantása rávetődött:
- Holnapután el fogod pusztítani a kölykömet, mégis azt mondod, nem vagyok számodra idegen. Akkor mégis ki a fészkes fenéd vagyok?
- Az első férfi, akitől megtanultam, hogy már nő vagyok...
- Méghozzá micsoda nő! - sóhajtott Sali. Aranka felnézett rá. A férfi sóvárogva bámulta, keze tétován indult feléje, majd mégis visszahúzta.
- Sali, én nem gondoltam, hogy neked ennyire fáj. Nem azért szöktem el, mert nem szerettelek, csak azt akartam, hogy büszke legyél rám, hogy én is tudok pénzt keresni és nem neked kell eltartanod...
- Kicsikém, az isten áldja meg az eszedet, hát úgy viselkedtem én, hogy okod volt azt hinni, számomra teher az eltartásod?!
- Nem. Soha nem éreztem...
- Akkor meg honnan vetted azt a hülyeséget? Bánfy ültette el abba a gyönyörű fejecskédbe ezt a marhaságot?
- Nem, Sali, ezt nem lehet csak így, ilyen egyszerűen elmagyarázni. Te önálló vagy és büszke. Neked nem való olyan nő, aki csak otthon ül és naphosszat takarít, vasal, főz meg hímezget...
- Honnan tudod, milyen nő való nekem? Megkérdeztél egyszer is, miért vagyok érted oda annyira? Hogy miért épp te kellesz nekem, és miért nem keresek mást helyetted?!
- Nem. Nem kérdeztelek. Soha.
- Látod, ezért estél bele Bánfy csapdájába, és nem is sejtetted, mit éltem át, míg azért küzdöttem magammal, hogy ne gyanúsítgassalak, ha nincs okom rá, és csikorgattam a fogamat, ha arra gondoltam, hogy Bánfynak talán mégis sikerült az ágyába csalogatnia téged... hogy a pornófilmekről már ne is beszéljek...
- Úristen, Sali! Sajnálom, nagyon sajnálom...
- Sajnálod? Olcsó szlogen ez, mert már elvesztette a hitelét, annyian sajnálnak valamit.
- Ha azt mondom, hogy semmit nem sajnálok, azt inkább elhiszed? - tört ki Aranka zokogva. Sali megcsóválta fejét:
- A nők mindig tartalékolnak annyi könnyet, hogy bármikor ki tudják nyitni a csapot, de olyan gyakran élnek ezzel a lehetőséggel, hogy én már immunis vagyok rá...
Aranka visszafordult arra, amerről jöttek. Sali utánanyúlva megfogta a karját, és megállította:
- Tudod, hogy nem szoktam magyarázkodni, de nem azért sértegetlek, mert jólesik bunkónak lenni. Ha olyan könnyű lenne szakítanom, egyszerűen elbúcsúzom tőled Medvénél, és örökre hátat fordítok neked, ahogy te tetted és fütyülök rá, mi lesz veled holnapután... de ahogy ott ültél a szőnyegen... ismeretlenül... izgatón... mintha sosem láttalak volna még... - elengedte a karját, hangja furcsán elváltozott. - Miért tetted ezt velem?! Leila jobban szeret engem, mint ahogy te valaha is tudtál, én meg jobban szeretlek, mint ahogy Leilát valaha is tudnám, hát mi a kiút ebből az ördögi körből?!
Aranka szemén megcsillant a lámpák fénye:
- Menj vissza Leilához! Ő soha nem fog megbántani téged. Sokkal mélyebb sebet ejtettem rajtad és magamon ahhoz, hogy meg tudj bocsátani nekem és én megbocsássak magamnak...
Sali belépett a kis albérleti szobácskába. Leila úgy nézte őt felfénylő szemmel, mintha egy isten látogatta volna meg szerény hajlékában. Sali homlokon csókolta, és ölébe vonva leült az ódivatú, öblös fotelba.
Sokáig kereste a szavakat, mire megfogalmazta gondolatait.
Az ölében összekuporodó Leila arca halványabb lett, ahogy hallgatta a szakadozott, töredezett beszédet. Mintha saját magát hallaná...
Sali a kesztyűjét húzta föl rakodáshoz készülve, mikor a mobiltelefon megszólalt.
- Te vagy az, Lil? Szióka, kicsikém, mondjad, miben segíthetek? Fáj valamid? Rosszul vagy? Hagyom a francba a rakodást és indulok! Tarts ki, szívem, mindjárt ott vagyok!
Becsapta a fülkeajtót. Ráfordította a kulcsot, és berohant az irodába:
- Később visszajövök. Lilla rosszul van, Medve meg valamikor éjjel ér haza - rácsapott a telefonkagylóért nyúló kézre. - Eszedbe ne jusson fölhívni! Az a bolond fölfordítaná a rakományt, úgy hajtana haza, ha megtudná, hogy az asszonyával valami történt! Beviszem a kórházba Lilt, aztán majd beszélek Medvével. Kocsit keríts inkább!
- Vidd az enyémet! Úgyis túlórázok, estig nincs rá szükségem.
- Kösz, pajtás! - kapta el Sali futtában a levegőben repülő kulcsot.
- Mi van anyuval? Hova viszed? - Fanny tágra nyílt szeméből a fiatal kamionos leplezetlen félelmet olvasott ki. Karjába vette a kislányt:
- Anyunak több pihenésre volna szüksége, ti meg sokat csiripeltetek körülötte Riával. Aranka itt marad veletek, míg anyut elviszem. Doktor bácsi majd vigyáz rá, oké? - letette a kislányt, és megsimogatta a fejét. Fölegyenesedve Arankára pillantott. - Majd beszámolok mindenről. Sziasztok, lányok!
Megkerülte a kocsit, és bevágódott a sofőrülésre. Rövidet dudált, aztán kitolatott az utcára és behajtott a forgalomba.
- Nagyon fáj, kicsikém?
- Szédülök és... még mindig vérzek... - mondta Lilla bágyadtan, kissé lejjebb csúszva az ülésben, fejét a háttámlának döntve.
- Bátorság, szívem!
- Nem magamért rettegek, Sali - Lilla szeme könnyben úszott. - Csizo annyira várta... ezt a kicsit... Gyuri annak idején nem törődött vele, hogyan lesz meg a gyereke... és nem segített semmiben... mégsem volt semmi baj, pedig két abortuszom is volt már Fanny előtt... annyi idős voltam, mint most Aranka... a házasságunk előtti évben... Gyuri nem akarta vállalni...
Sali keze jól láthatóan megrándult a kormányon:
- Ne, Lil, most ne gondolj erre, ez különben se rám tartozik, hanem Medvére!
- Ő már tudja. Elmondtam neki. Azon az éjszakán, mielőtt Belgiumba indultatok...
- Lil...
Lilla egészen belesüppedve az ülésbe suttogott:
- Amikor megint terhes lettem, Fannyval majd Riával, elátkoztam Gyurit... és a sorsot, amiért ennyire termékennyé tett... és lehet, hogy az az átok megfogant... most, hogy Csizo gyermekének örülök, és annyira akarom, hogy megszülessen...
Sali rátette tenyerét Lilla kezére, melyet az görcsölő hasára szorított:
- Lil, én már hallottam Arankától azokról a szörnyűségekről, amiket Gyuri művelt veled a házasságotok két éve alatt, de soha nem fogok erről beszélni Medvének, mint ahogy arról sem, amit kétségbesésedben most feltártál előttem. Azt azért sejtem, nem véletlen, hogy Gyuri fölhajtott arra a fára a Wartburgjával, mint ahogy az se véletlen, hogy csak Medve volt tanúja a balesetnek, miután érdekes mód éppen ő haladt mögötte a DAF-fal azon a hajnalon, de ha tényleg ő tekerítette föl az öccsét a fára, csak azt rovom fel bűnéül, miért nem rakott előbb petróleumöntetes takaros kis tábortüzet Gyuri ölében...
Sali felhívta Csizovszkyt és beszámolt neki Lilla állapotáról:
- Képzeld, már alig látott a fájdalomtól, de még akkor is az izgatta, hogy összevérezte Kereszti kocsiját, így neked még a tisztítószámlát is rendezned kell... hát Medve, ha ezt a tüneményes asszonyt egyszer is őrizetlenül hagyod, számíthatsz rá, hogy lecsapom a mancsodról. Ilyen nő csak egyszer jön veled szemben az életben. Vagy soha...
Kifelé menet a szülészetről, fáradt arcú, elhanyagolt ruhájú nőt látott a lépcsőfordulóban, aki tömött hátizsákkal a hátán, és pokrócba bugyolált pólyával a karjában a lépcsőn pihent.
- Segíthetek? - lépett melléje a sofőr.
A fiatal nő fáradt mosollyal kibújt a hátizsákból. Sali baljával fölvette a nehéz zsákot, jobbjával fölsegítette az óvatosan mozgó nőt, aki a pólyát magához szorítva vergődött talpra.
- Tudja, Jánoska egy hete született, most viszem haza. Nézze, milyen aranyos! Sietnem kell, mert nemsokára itt az etetés ideje.
Sali nézte a pólyából kikandikáló arcocskát. Jánoska bizony éhes volt. Nyugtalanul pislogott, orrocskáját el-elfintorította, pici száját igazgatta, és koordinálatlan mozgással hadonászott vékony ujjacskáival.
Úristen, mennyire magatehetetlen az ember kicsinye! Ha nem volna olyan erős az anyai ösztön, hogy a sérült, beteg gyermekét is gondozza olyan lelkesedéssel és kitartással, mely a férfi számára elképzelhetetlen, talán már nem is élne ember a földön! A férfi hatalmas építményeket emel a jövendő korok csodálatára, és megveti a nőt, amiért egy nyávogó újszülöttet istápol. Eszébe se jut, hogy az asszony ebből a gyámoltalan kis jószágból neveli föl azt a jövendőt, mely majd egyszer megcsodálja az ő hatalmas építményeit!
- Jön magukért a férje?
- Nincs férjem. Jánoska apja ordított velem, mikor elmondtam neki, hogy jön a gyerekünk, és megvert, mert nem akartam elvetetni. Törött bordával és bevert fejjel maradtam a konyhakövön, de nem gondoltam meg magamat. Erre faképnél hagyott. Látja, milyen gyönyörű az én kis Jánoskám! Hát őt öltem volna meg, ha hallgatok az apjára...
Szóval vannak még más Gyurik is ezen világon, mormolta Sali. Ha összeszedegetnénk őket, egész tisztességes tábortüzet lehetne gyújtani!
Besegítette hátulra az anyát, és a zsákot ledobta a Lilla vérétől átázott első ülés elé. Az ülést már előzőleg letakarta egy pokróccal.
A lehetőségekhez képest jó tempóban vezetett, és akárcsak idefelé jövet Lillel az oldalán, most sem ragadtatta magát káromkodásra, ha ostoba, vigyázatlan vagy agresszív autós keresztezte az útját.
Jánoska anyja Soroksáron egy félreeső kis utcácskában lakott. Az asszony az udvari kerti csapról hordta a vizet. A ház összes világítására két huszonötös villanykörte szolgált. Az egyik a konyhában, a másik bent a négy négyzetméteres szobában.
- Itthon vagyunk, Jánoska, nézd, ez a te birodalmad!
Hát igen, minden viszonylagos, gondolta Sali. Dióbél királyfi országa is birodalom. A dióbél számára.
- Vigyázna egy kicsit Jánoskára? Fürdővizet kell melegítenem, de nincs bent víz...
- Majd én hozok - kapta föl a két kannát Sali. - Csak foglalkozzon a babával!
Míg a vizet engedte, végignézett a fallal körülvett őszülő kerten. Egy ágait bénán lógató szomorúfűz, egy gyümölcsfa, karókra futtatott bab, kitisztított eperágyás, ez Jánoska birodalma. Egy cirmos üldögélt a kert ajtajában, hunyorgó sárga szemével őt figyelte.
- Te is Jánoska birodalmához tartozol, Mircike? Hallottad, hogy Dióbél királyfi megszületett, és jöttél tiszteletedet tenni?
A cica megnyalogatta a mancsát, majd minden félelem nélkül követte Salit a konyhába. Lekuporodott a tejestálka mellé, és lefetyelni kezdett. A kamionos letette a kannákat az asztal mellé, ahol találta őket s miután kinyitotta a palackot, meggyújtotta a gázrezsót. Teletöltötte a vízköves edényt, és közepes lángra tette.
Visszament a szobába, de a látványtól lecövekelt az ajtóban. Jánoska az anyja ölében feküdt, kiszabadítva a pólyából és elmélyülten szopott. Sali igyekezett tapintatosan visszavonulni, de az asszony felpillantott, és rámosolygott. Nem jött zavarba, hogy ez az idegen férfi így látja:
- Őt küldtem volna a halálba? Az én szép kisfiamat?
A fiatal kamionos azzal az ürüggyel, hogy megnézi a melegedő vizet, kiment a konyhába, előhúzott a zsebéből két tízezrest, letette az asztalra, aztán köszönt és távozott. Kint megnézte az utcanevet meg a házszámot, és jól az eszébe véste, hogy helyesen tüntesse föl Jánoska címét a csekken...
Miután megrakodott, felhívta a kórházat, aztán Medvét, majd Arankát. Végül Leila számát tárcsázta, de nem vették föl a telefont. Persze, a lány ma már dolgozik. Tovább nem próbálkozott, hisz úgyis bemegy hozzá vacsorázni.
Némi szóváltás után megegyezett Keresztivel a tisztítószámla ügyében, aztán a RENAULT- val kidübörgött a városba.
Leila nem volt bent. Még előző éjjel, Sali negyedórás látogatása után felhívta Dinát.
- Azt mondta, elutazik, mert vidékről, a családjától üzenetet kapott - mondta Dina a sofőrnek. - Azt mondta, hívják...
- Hívják? Ugyan, ostobaság! - mordult Sali. - Senki se törődik vele! Te meg én vagyunk a családja.
Dina letette a tálcát az asztalra:
- Még a barátságunk kezdetén, mikor idejött dolgozni, mesélt nekem a nagymamájáról, aki előítélet nélkül szereti őt. Azt mondta a telefonban, hogy a nagymamája hívja.
A kamionos szeme tágra nyílt:
- De hát Leila nagymamája... hat éve meghalt... - dadogta elfehéredve.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
