Leila csinosan felöltözve, az ágyon fekve várta Salit. És vele együtt 3 üres altatósdoboz, és sok-sok szál a lány legkedvesebb virágából. Bár a férfi minden ajtót és ablakot kinyitva kereszthuzatot csinált, a hófehér liliomok nehéz illata még mindig kábította.

- Hogy tehetted ezt?!!! - üvöltötte, és térdrerogyott az ágy mellett.

Leila félig lehunyt szeme alól nézte őt, arcán idegen mosoly, nyitott ajkán örökre elapadtak a dadogó szavak.

Szívére szorított egy összehajtogatott papírt. Sali kiszabadította a halott ujjak közül az utolsó üzenetet:

Csizovszky szinte beölelte barátját az ajtóból:

- A lekötelezetted vagyok, kölyök! Ha nem jöttél volna Lil hívására...

- Bolond vagy te, Medve! Csak megkocsikáztattam az asszonykádat. Én itt strapálom magam, hogy féltékennyé tegyelek, te meg még meg is köszönöd? - kellemes baritonjából ezúttal hiányzott a hülyeségeit kísérő szokásos gunyoros felhang. - A csitriket leraktad már aludni?

- Igen. Aranka mesél nekik, hogy elaludjanak. Nagyon megijedtek, mikor Lilt magaddal vitted...

- Akkor benézek hozzájuk.

Fanny azonnal kiugrott az ágyból a fiatal kamionos láttán:

- Sali! - odaszaladt, és belekapaszkodott a nyakába. - Anyutól jöttél? A doktor bácsi vigyáz rá?

- Persze, hogy vigyáz. Próbálna csak nem vigyázni! Összecsomóznám azt a hosszú szakállát, és a kopasz feje búbján kötném meg a haja helyett. Miért nem alszol, prücsök?

- Én se alszok még! - kászálódott ki az ágyból Ria, a nagy sietségben elbotlott hosszú hálóingében. Sali őt is magához ölelte.

- Nyugi, tücskök, minden oké! Apu is volt bent anyunál. Gondoljátok, hogy ilyen nyugodtan álldogálna itt, ha tudná, hogy anyu nincs jól? Egy frászt! Már virslit csináltál volna a doktor bácsiból, igaz, Medve?

- De az sincs kizárva, hogy fasírtot - dörmögte Csizovszky.

Fanny el volt ragadtatva az ötlettől:

- Hallod, Ria? Anyura nagyon kell, hogy vigyázzanak, mert különben apuval meg Salival gyűlik meg a bajuk!

- Úgy bizony - helyeselt Sali. - De most befelé az ágyba, mert holnap tanítás! Szombaton szabad leszek, ha addig szót fogadtok apunak, megint elviszlek benneteket állatkertbe meg vidámparkba, oké?

- Oké - a két kislány visszabújt az ágyba, majd Fanny visszaszaladt, és két nagy puszit cuppantott Sali arcára, aztán Csizovszkyhoz futott, és őt is megpuszilta. Ria természetesen azon nyomban követte példáját.

- Alvás, bikficek!

- Alszunk, csak Aranka fejezze még be a mesét! - kérte Fanny.

- Nem fejezi be, mert most kiviszem a konyhába. Beszélni akarok vele, ti meg aludjatok. Értve vagyok?

- Úgyse volt olyan érdekes ez a mese! - jegyezte meg Fanny. - Viheted Arankát! De azért előbb tőle is elköszönünk.

Sali arckifejezése megváltozott, mikor kilépett a gyerekszobából. Szokatlanul komoly volt. A konyhában a lány alá tolt egy széket, ahogy mindig tette, ha szórakozni vagy vacsorázni vitte valahova.

- Ülj le! Egyetlen dolgot tehetsz. Meghallgatsz és feltétel nélkül beleegyezel! Mindenbe! Te is, Medve. Kezdem azzal, hogy te vagy Aranka gyámja, neked kellett beleegyezésedet adnod az abortuszhoz. Én megvétózom a döntésedet. Az én kölykömről van szó, és én nem akarom, hogy szikékkel szabdalják szét, vagy mit tudom én, mit műveljenek vele! Intézd el, hogy a papírokat semmisítsék meg, majd utánajársz, mit kell tenni! Arankának ebbe egyáltalán nem lehet beleszólása! Ha volt energiája és ideje arra, hogy a hátam mögött szervezkedjen, ugyanezt az energiát fordíthatta volna arra, hogy annak az átkozott fogamzásgátló tablettának a használati utasítását elolvassa, és velem beszélje meg, ha baja van tőle vagy keressünk más módszert... erről ennyit. Tisztában vagyok azzal, hogy kilencvenkilenc százalékban az én hibám ez a terhesség, mert sose törődtem azzal, szed-e valamit baba ellen, egyszerűen csak lerohantam. Nem akarom, hogy egy életen át arra emlékezzen, hogy már az első éjszakán erőszakot tettem rajta, aztán meg kés alá küldtem, mert nem akartam vállalni a felelősséget a tettemért. Arra már nem akarok gondolni, hogy bár mellettem maradt, nem rám volt szüksége, csak az anyagi biztonságra, míg megteremti magának a saját önálló életét...

- Érezned kellett, hogy ez nem igaz! - Aranka most szólalt meg első ízben. Sali nem látszott földobottnak a cáfolattól:

- Inkább ne beszéljünk most az érzéseimről! Meg akarom állítani ezt a gyerekgyilkosságot, mert az én számomra az. Láttam egy hatnapos kisbabát, ahogy jöttem kifelé a kórházból, és lehet, hogy hülyén hangzik épp tőlem, de megérintett az anyaság misztériuma... Aranka, semmire nem foglak kényszeríteni, csak azt kérem, ne pusztítsd el azt az apró életkét, aki ott retteg most benned... emlékezz egyetlen olyan pillanatra, amikor te is igazán akartál engem... az ölelésemet... hát csak volt néha olyan pillanatod, mióta velem vagy... és képzeld azt, hogy annak a gyönyörű pillanatnak az ajándéka ez a fényre törekvő védtelen kis csöppség...

- Sali... - csillant Aranka szeme. - Azt hittem, a búcsúlevéllel végleg elzártam a visszavezető utat hozzád, és mert nem volt hova mennem, eszembe jutott Csizo apukájának a temetés óta üresen álló vidéki háza. Munkát is szereztem. Amikor elkezdődtek a rosszullétek, igyekeztem eltitkolni, de mikor egyszer a varrógép mellett lettem rosszul, már nem tiltakozhattam, orvoshoz kísértek, és ott kiderült...

- Aranka nincs bejelentve a kórházban - szólt közbe Csizovszky. - Mivel kétségbeesetten tiltakozott az abortusz ellen, kénytelen voltam felhagyni a javaslattal. Két választásom maradt. Vagy újra összehozlak benneteket, vagy segítek Arankának a baba fölnevelésében...

- Kösz, Medve, de én már meghoztam a döntést, mielőtt idejöttem. Az, hogy egybeesik a tiétekkel, megkönnyíti a dolgot. Az én gyerekem. Vállalom és fölnevelem.

- És... Leila? - kérdezte tétován Aranka. Sali tekintete elfátyolozódott:

- Leila... elment... itthagyott...

Csizovszky keze fiatal társa vállára nehezedett:

- Ha csak ezért gondoltad meg magad...

- Nem, nem ezért gondoltam meg magam. Miután itt beszéltem Arankával, elmentem Leilához. Elmondtam neki, nem akarom, hogy Arankát meg a babát megkínozzák. És ő ebből mindent megértett, és az ő döntése is megszületett... és hagyott nekem egy búcsúlevelet...

- Hazaköltözött? - kérdezte Csizovszky halkan.

- Azt mondod, haza? Hát hol van hazája annak, akit kerülnek? Haza, hát persze! Oda, ahol senki sem bántja többé... - előhúzta a levelet, és az asztalra tette. Szétnyitotta, elsimította, eléjük tolta, aztán csendben kiment.

Csizovszky nem nyúlt a levélhez, csak átfutotta a sorokat. Elboruló arccal pillantott gyámleányára, aki sápadtan nézett vissza rá.

- Csizo, ugye ez is az én bűnöm... - és fejét csendben a férfi mellére hajtotta. A jég végre megtört. A kamionos gyengéden vonta magához:

- Sali sokat szenvedett, hogy eddig eljusson. Szeretetre van szüksége, ahogy neked is. A legnehezebben túl vagytok. A kicsi majd végleg összekapcsol benneteket. A fegyverszünetet megkötöttétek, de az igazi békét csak a gyereketek teremtheti meg, akit mind a ketten akartok.

- Medve! - nem vették észre, Sali mikor jött vissza. - Hazaviszem Arankát. Amikor a kölykökre kell vigyázni vagy Lilnek kell segíteni, természetesen eljöhet, de az otthona visszavárja... és én is.

- Értelek, kölyök, de ezután nagyobb biztonságra lesz szüksége, mint amit eddig nyújtottál neki. Ugye tudod, mire gondolok?

- Tudom. Ezért tőled, mint a gyámjától, szeretném megkérni Aranka kezét! - előrenyújtotta a virágcsokrot, amit eddig a háta mögé rejtett.

Csizovszky nem látszott meglepettnek. Felállt, és kézen fogva a piruló, elfogódott Arankát, odavezette társához. A könnyű kis kezet Sali erős tenyerébe temette:

- Vigyázz rá nagyon! Az én gyámságom ezzel megszűnt.

Aranka átvette a virágcsokrot, és engedte, hogy Sali az ujjára húzza a karikagyűrűt, amit az apró bársonyszelencéből vett ki.

Az eljegyzési csókban, melyet Sali a lány ajkára lehelt, több tisztelet volt, mint szenvedély, a mosolyában több fájdalom, mint öröm, de a szemében már ott ragyogott a remény.