A nyolc évszázados lélek 9. rész

- Megindokolta a felmondását?

Black összevonta szemöldökét:

- Ha hivatalosan nyomoz valamelyik emberem után, énrám is tartozik az ügy.

- Keresse meg Wilsont! Vele járõrözött utoljára.

- Köszönöm, Mr.Black.

McQeen és Robards felhajtotta Chuckot:

- Csak egyedül? - hajolt be az ablakon Patrick Robards.

- Velem jöttök? - kérdezett vissza Chuck. Kérdését felajánlásnak vették.

- Kerüljünk egyet - intett fejével jelentőségteljes mozdulattal McQeen.

Wilson pillanatokig fürkészte az arcukat, de nem jött rá, mit akarhatnak tõle. Már letette a szolgálatot és Noringert, mielõbb szeretett volna hazamenni. Az utóbbi napokban keveset pihent. De McQeenrõl tudta, hogy nincs felesleges vagy értelmetlen cselekedete, legalábbis ami a munkáját illeti. Oka van rá, ha itt most megjelent:

- Mi hír nyomozóéknál?

- Burlyval akartunk beszélni, de hallottuk, hogy fölmondott.

- Így igaz.

- Összevesztetek?

- Nem. Nyilván elege lett. Nem õ az elsõ.

- Nõügy lehet a a háttérben?

- Nem tudom - felelte hûvösen Wilson. - Egyáltalán mi közötök hozzá? Nincs elég bûnügy a városban, hogy egy zsaru érzelmi életét forszírozzátok?

- Tudjuk, hogy barátok vagytok, és együtt járõröztetek az utóbbi idõben. Mivel Clive eltûnt, hozzád fordultunk. Nyílt kártyákkal játszom. Alapos okunk van feltételezni, hogy Clive Burly elrabolta Lilian Belfort-t a kolostorból, ahova az apja küldte a lányt!

McQeen semmit nem titkolva lépésrõl-lépésre elmondta nyomozása menetét.

Chuck mozdulatlan arccal hallgatta:

- Befejezted? - kérdezte végül.

- Még nem, mert azt is tudnod kell, hogy te is gyanúba keveredtél.

- Mint Clive segítõtársa a nõrablásban - fûzte hozzá Patrick.

- Ezt mire alapozzátok?

- Clive-vel együtt voltál szolgálatban, minden lépésérõl tudnod kellett, már ami az éjszakáit jelenti. A kolostor falánál keréknyomokat találtunk, melyeket utólagos engedelmeddel összevetettünk a ti kocsitok gumijának lenyomatával; mielõtt közbeszólnál, mert sejtem, mit akarsz mondani, mindig ugyanazzal az autóval voltatok, mert ha együtt dolgoztatok, te ültél a volánnál, ezért nem kellett állandóan másik járõrkocsit adni alátok. A nyomozóosztályig hallatszott a sirám, miszerint Clive falja az autókat. Látod, ennek is utánajártam. Szóval a gumilenyomat is egyezik. Aztán Clive látszólag ok nélküli felmondása, végül mindennek a koronájaként Lilian eltûnése. Az a helyzet, hogy bárhogy is tagadsz, be tudom bizonyítani, hogy ti vittétek el!

- Zsarolni akarsz? - keményedtek meg Chuck vonásai.

- Nem, Wilson. Jobban tisztellek annál, semhogy ilyesmire vetemednék. Nem akarlak befeketíteni a világ elõtt, ha bûnös vagy is. Ez vonatkozik Burlyra is. A dolog annyiban érdekel, hogy Lilian Belfort önszántából ment-e veletek.

- Mire célzol? - kérdezte Wilson fagyosan.

- Arra, amit már említettem. A lány nem a saját lábán hagyta el a kolostort.

- Nagyon legyengült, és állapota odabent egyre romlott. Csak Clive látogatásai tartották benne a lelket. Elégedett vagy?

- Nem, mert ugyanezt Lilian szájából szeretném hallani.

- Nem áll módomban segíteni.

Robards elõrehajolt:

- Ha hétköznapi nõrõl volna szó, hátat fordítanánk az ügynek, de nekünk a kormányzó lányát kell megtalálnunk! Az apja még nem tudja, hogy megszöktették. Mit gondolsz, mi lesz, ha kiderül?

McQeen Chuck vállára tette kezét:

- A gyanú hamarosan Burlyra fog terelõdni, mert õ volt azon kevesek egyike, akik ismerték a lányt. Hajtóvadászat indul ellene, és elõbb-utóbb megtalálják. Tudod, mit kaphat? Életfogytiglant, sõt ha kiderül, hogy nemcsak plátói szerelemmel viseltetik Lilian iránt, halálra is ítélhetik! Zsaru vagy, ismered a törvényeket, amelyek fokozottabban vonatkoznak ránk! Nem túlzok, mert nem akármilyen lányról van szó, vedd úgy, hogy egy hercegnõrõl, akihez mérten Clive, vagy te, vagy én senkik vagyunk!

- Szeretik egymást - ismételte Wilson. - És nem tudom, hova mentek.

- Tudod, ugye, hogy jogomban áll letartóztatni téged fontos információk visszatartása és emberrablásban való aktív részvétel miatt?

- Állok rendelkezésedre. Most azonnal a fogdába viszel?

- Várjunk csak! - szólt közbe McQeen. - Annyira azért nem sürgõs. Nézzük csak; a feleséged Jessica Blake, szintén rendõrjárõr volt, és Ohioból helyezték át hozzátok... Messze járok az igazságtól, ha azt feltételezem, hogy azért nem akarsz most nyomban elbúcsúzni tõle, nehogy megtudjam, nincs itthon? Szerintem õ is benne van az ügyben. Végülis Clive járõrtársa volt, mielõtt feleségül vetted...

- Eltaláltad. Hazament a szüleihez - mordult rá Chuck.

- Ohioba! - mondta szinte örvendezve a nyomozó. - Tehát Burlyt is ott kell keresnünk! Mivel azonban Burlynak nincs autója, arról nem is beszélve, hogy - ismerve házasságod hírét - nem engednéd el Jessicát védelem nélkül, feltételezem, hogy többen vannak a dologban, mint azt sejteni lehetett. Igen, hát persze! Tegnap legalább húsz kamion parkolt a város szélén. Tévednék, ha azt mondanám, mára érdekes mód mind elpárolgott?

- Tisztelet a logikádnak, de szerintem túl élénk a fantáziád.

- Nem szeretem ezt az elcsépelt mondatot hallani olyan értelmes ember szájából, mint te, Wilson. Nem mondtam volna el azt, amit kikövetkeztettem, ha azt akarnám, hogy bajotok essen. Segíts, hogy beszélhessek Lilian Belfort-ral!

- Nem tudom, hol vannak - Chuck ajkán baljós mosoly jelent meg.

Ha valami csoda folytán Mike Bross kikelhetett volna sírjából, e mosoly láttán sietve elterelte volna a két nyomozót járõrtársa közvetlen közelébõl.

Mivel azonban ennek technikai akadálya volt, McQeen tovább gyõzködte makacs vádlottját, nem is sejtve, hogy életveszélyes játszmába kezdett:

- Wilson, börtönbe kerülhetsz, Jessy szintén; Clive a villamosszékbe, Lilian vissza a kolostorba, vagy ami rosszabb; az apja férjhezadja egy vadállathoz, aki egy életre elveszi a kedvét attól, hogy valaha is férfira merje emelni a tekintetét! Kamionosbarátaitok szintén a rövidebbet fogják húzni. Ha segítesz, mindezt megelõzhetjük. Börtönbe akarsz kerülni?

- Ha te bûnösnek titulálsz - vont vállat Chuck, de sápadt volt az arca. McQeen - bár érezte, hogy jó úton jár a meggyõzéshez - rövid hatásszünetet tartott, mielõtt a végsõ érvet kimondta volna:

- Látom, saját sorsod nem érdekel, a barátod védelmében mindenre elszántad magad, de elmeséljem, mit fognak tenni imádott Jessicáddal, ha odajuttatod õt a makacsságoddal? Szadista fegyõrök és kiéhezett elítéltek várják majd...

- NEEEM!!! - Chuck félrerántotta a kormányt és felszaladt a járdára. A fal állította meg az autót.

Wilson a volánra hajtotta fejét. Robards visszamászott a hátsó ülésre, ahonnan az ütközés pillanatában lecsúszott. McQeen megigazította bekapcsolt biztonsági övét és tapintatosan hallgatott.

Chuck Wilsonban lassan tudatosodott, hogy nincs egyedül:

- Elviszlek hozzájuk, mert nem akarom, hogy az általad említett sorsra jussanak! És azt sem, hogy a sofõröknek baja származzon abból, hogy önzetlenül segítettek. De figyelmeztetlek; csak beszélni engedlek Liliannel, és nem hozhatod õt vissza, mert akkor el sem indulunk!

- OK! - dõlt hátra megkönnyebbülten McQeen, és leintette Robardsot, aki mondani akart valamit. Chuck figyelmét nem kerülte el a közjáték:

- Gondolom, hallottál már rólam ezt-azt. Ha átversz, a saját életem árán is megöllek!

- Nem találjátok furcsának, hogy ilyen sima utunk van?

- Én inkább örülök neki. Nem hiányoznak se a motorosok, se a zsaruk. Ó, bocs a melletted ülõktõl!

- Semmi vész! - nevetett Lester, futó pillantást vetve utasaira.

Mark hátrapillantott a fejedelmi hölgyre, aki még most is abban a helyzetben hevert a takarókon, ahogy tegnap este a kamionos lefektette.

- Éhes valaki? Nem tudom, hogy vagytok vele, de nekem elfogyott a kávém is, az álom meg ugyancsak kerülget.

- Álljunk meg! - helyeselt Aldor nagyot ásítva.

A konvojtól idõközben már többen lemaradoztak, ahogy úticéljuk kívánta.

A tizennyolc kamion létszáma hatra csökkent. Ennyien parkoltak most le a szürke PETERBILT mögött az útszéli pihenõn.

Lester leugrott a fülkébõl, és jólesõen nyújtózkodott. Mély levegõt vett és megrázva szõke fürtjeit, lusta, hanyag járásával társai felé indult, mikor Jessy halk hangja megállította. A nõre mosolygott, és kezét nyújtva lesegítette:

- Kajálunk valamit, aztán huss tovább!

Jessica a válláig sem ért, és a férfi karcsú alakja mellett is nádszálnak hatott.

- Gyere, te kis pillangókisasszony! - fogta kézen vidáman Lester.

- Elõbb még volna egy kis elintéznivalóm... - Jessy lehalkította hangját.

A kamionos az út túloldalán sötétlõ erdõre mutatott:

- Ott elintézheted, de ne kódorogj messzire!

Burly ásítva jelent meg az ajtóban:

- Hé, Jessy, hova lesz a séta?!

- A kamionban nincs WC - szólt oda neki Mark. - Különben is, ha nem tévedek, Mrs.Wilson csak a férjének tartozik elszámolni a tetteivel. Frissítsd föl magad, amíg a Csipkerózsikád alszik!

- Már nem alszik - Clive kisegítette Lillyt a fülke hátuljából, a lány azonban visszahúzódott:

- Hova hoztál, uram? - suttogta megriadva.

- Kint vagyunk Isten szabad ege alatt. Jöjj, úrnõm, nézd a nappal fényeit és színeit, melyek látványától gõg és kegyetlenség fosztott meg évek hosszú során keresztül! - lepillantott. - Mark, légy szíves! A hölgy le szeretne szállni!

- Itt vagyok! - Lester leemelte Liliant. Clive leugrott melléjük:

- Mélységes hódolatom, szépséges kisasszony. Clive kegyetlenséggel vádolta szüleidet, mert elzárták elõled a nappali természet látványát, de sokszorosan kegyetlenek, mert a nappalt is megfosztották szépséged látványától!

- Köszöntlek, uram. Te segítettél, hogy börtönöm szürke falai megnyíljanak elõttem?

- Ez érdem kizárólag Clive Burlyé - mondta Lester gálánsan.

- Jessy! - kapta föl a fejét Clive. - Hol marad ilyen sokáig? Mark, vigyázz Lillyre! - és elrohant.

Lester bólintott és kezét nyújtotta:

- Jöjj, kisasszonyom, kérünk meleg kávét a társaimtól!

- Nem tudom, mi az.

- Most lesz alkalmad megkóstolni. Fiúk, Miss Belfort szeretné megkóstolni a kávét! Meg az enyém is elfogyott.

Adakozó kezek nyúltak feléjük. Lester elvett két bádogbögrét, az egyiket udvarias mozdulattal Lillynek nyújtotta, egyben odatolt elé egy összecsukható széket, aztán letelepedett egyik társa mellé a földre terített pokrócra.

Míg a forró, frissítõ italt kortyolgatta, tûnõdve bámulta a különös, halovány, elbûvölõ arcot. A kamionosokra is nagy hatással volt e nõ megjelenése. Mellõzték vaskos tréfáikat, a durva szavakat, és viselkedni igyekeztek!

Mintha leheletfinom fátyol ereszkedett volna a lelkükre. Gondjaik távolinak tûntek. Lester maga is érzékelte, hogyan csendesedik meg szívében a fájdalom, melyet magába zárt. Mióta megtudta, hogy anyja szeretetben nevelte, de hazugságban tartotta õt, és igazi, vér szerinti apja kilétérõl tudomást szerzett, minden összeomlott benne.

Azt kérdezte magától, elítéli-e anyját, amiért férje brutalitása elõl egy másik férfi karjába menekült, és a válasz mindannyiszor nem volt. Abel Lester csak a szeretõivel bánt jól. Ha az alkohol megkezdte agyában a dühödt tombolást, a felesége szabad préda volt a számára. Mark megértette anyját, s ehhez az is hozzájárult, hogy Dan Robbins valóban fiaként szerette õt.

Miután szívének fájdalomhullámai elcsitultak, döbbenten bámult a hallgatag Lilianre, érezvén, hogy a gyógyító erõ belõle árad...

- McQeen, mit csinálsz, ha megtaláljuk õket?

- Az attól függ, hogyan nyilatkozik a lány.

- Azt hiszem, nem vagy tisztában azzal, mit csinálsz, de egyezséget kötöttünk.

- Mire céloztál az imént? Mivel nem vagyok tisztában?

- Ha ismernéd Liliant, tudnád, hogy semmit nem érsz el a kérdéseiddel. Ez a lány nem beszél olyasmirõl, hogy nemi erõszak, meg hasonló szakkifejezések. Fogalma sem lesz róla, mirõl faggatod. Az apjához nem akar visszamenni, ez biztos. Clive-et és a szabadságot fogja választani, mert sosem volt szabad, és sosem szerették úgy, ahogyan Clive szereti. Ezért kérdezem, hogy mit fogsz csinálni, ha nyomozásodnak nem lesz felmutatható eredménye?

- Szerinted mit csináljak?

- Hagyd õket futni! - mondta Chuck komolyan.

- Nem tudom, mit írjak a jelentésemben, hogy elejtsék a nyomozást.

- Ha a halálhírüket keltenéd, nyugodtan élhetnének.

- És ezt épp egy zsaru tanácsolja nekem. Hogy számolok el a holttestükkel?

- Felrobbantak, vagy a hegyek között lelték halálukat...

Megreccsent a rádió:

- Chuck! Sindy vagyok! Legyen szíves válaszolni, ha hallja a hangomat!

Wilson csendre intette utasait, és a kérésnek megfelelõen bejelentkezett:

- Chuck, meglátogattam a nõvéremet, és megtudtam, hogy eltûnt. Gondolom, Clive szöktette meg, hisz én árultam el neki, hova viszik Lillyt. Kérem, Chuck, valahogy figyelmeztesse Clive-et, ne csináljon bolondságot, mert ha apám megtudja, mi történt... Nem akarom, hogy Clive-nek baja essen. Segítsen, kérem! Harcolni fogok azért, hogy Lilly Clive felesége lehessen, de ehhez Lillynek vissza kell jönnie a kolostorba!

- Mindent megteszek, Sindy!

- Köszönöm, Chuck!

- A többiek nem maradnak velünk? - kérdezte Burly önkéntes számûzetésbe vonulva vissza a kamionoskuckóba, lovagiasan átengedve a nézelõdés jogát Lillynek. A kamionok sorra kikerülték õket, és tovagördültek. Csak Aldor MACK-je maradt mögöttük.

- Fantasztikus emberek vagytok! - mondta csodálattal Jessica. - Hihetetlen ez az összetartás! Amit értünk tesztek...

- Ne hozz zavarba! - mosolygott Lester. - Ez az összetartás teszi lehetõvé a létezésünket. Ahogy a régi testõrség jelszava találóan mondja: "Mindenki egyért, egy mindenkiért!"

- Chuck Wilson vagyok, Aldor, Lester, jelentkezzetek! Nagyon fontos!

- Itt Shanon - szólalt meg egy mély hang.

- Üdv, John! Nem tudod, merre csavarognak fent emített kollégáid?

- John, ha találkozol velük, üzenem, hogy feltétlenül várjanak meg!

- OK - dörmögte Shanon és kilépett.

McQeen a fejét csóválta:

- Ha valaki fél évvel ezelõtt azt akarja bemesélni nekem, hogy fel lehet oldani a kamionosok és járõrök közt feszülõ ellentéteket, körülröhögöm. Erre jöttök ti négyen, és csak úgy lazán barátságot köttök egy rakás kamionossal!

- Jó szövetségesek.

- Gyûlölik a motorosokat, azért álltak az oldalatokra. Késõbb meg a városiak mellé. Aztán megmentették a kormányzó lányát. Most meg elrabolták a másikat. Mit higgyek róluk, Chuck? Ki lehet itt okos?

- Azt hiszel, amit akarsz.

- Wilson - mondta megváltozott hangon McQeen. - Ha nem bíznál bennem, ugye hagytad volna, hogy téves nyomon járjak?

- Mire gondolsz? - pillantott rá Chuck, fogást váltva a kormányon, és igyekezett kinyújtani lábát, hogy merev izmai fellazuljanak.

- Hogy mire? Felvázoltam neked nyomozásom menetét, és te megjátszottad, hogy mindent kitaláltam. Hagytad, hogy elteljek magamtól, pedig rossz volt a feltevésem. Nem Ohioba mentek. Legalábbis mi most nem Ohioba megyük.

- Nem - hagyta rá Chuck. - Két tûz közé szorítottál volna, ha nem bízhatok benned. Hagyhattam volna, hogy elmenj Ohioba, de nem akartam, hogy Jessy szüleit zaklasd, mert õk szegények úgyse tudtak volna mit mondani neked. És nem akartam, hogy Clive-et megállítsd. Fanatikusan rajong azért a lányért, úgyse engedné, hogy elvedd tõle. És én mellette állok. Liliannek nincs jövõje New Cityben, de a kolostorban sincs. Ha életben marad valameddig, az Clive érdeme lesz.

- Miért, milyen ez a lány? - McQeen talán életében nem volt még ennyire kíváncsi.

Chuck barna szemében furcsa fény gyúlt:

Chuck igyekezett hatással lenni barátjára:

- Clive, engedd, hogy beszéljen Lillyvel!

- Pedig McQeen ezért jött utánatok. Segíteni akar. Nem akarja visszavinni Liliant, de beszél vele. Arról akar meggyõzõdni, hogy a lány önszántából jött veled.

Jessy, aki férjéhez simulva állt, közbeszólt:

- El tudja képzelni, Lilly milyen boldog? Tizenöt éve fekete tapétájú falak veszik körül, s most egyszerre megpillantotta a természetet! Fogalma sincs arról a világról, ami körülveszi! Nem ismeri a karácsonyt, nem tudja, mi a Hálaadás Napja, nem látott erdõket, hegyeket, utakat, semmit nem tud a jelenrõl!

- Sajnálom, Jessy, ettõl függetlenül beszélnem kell vele.

Burly a PETERBILT-hoz ment, lesegítette Lillyt, és odavezette hozzájuk:

- Tessék, faggasd kedved szerint!

Lilian Belfort látványa megbûvölte a két nyomozót:

- A te érzéseidet õiránta már megértem - mormolta McQeen. - De õ hogyan vélekedik rólad? - felemelte hangját. - Miss Belfort, még nem találkoztam kegyedhez fogható jelenséggel! Gary McQeen vagyok, a társam Patrick Robards. Rendõrök vagyunk. Azt szeretnénk tudni, kegyed szabad akaratából jött-e Clive Burlyval.

- Én azt kérdeztem; szerelem az, amit ez iránt a férfi iránt érez?

Lilian kérdőn fordította arcát Jessy felé, aki válaszolt helyette:

- Mr.McQeen, Lilly nem fejezheti ki szavakban azt az érzést, amivel a mai lányok oly könnyen dobálóznak, mert a lelkében lakó õsi szellem nem engedi.

- Mirõl beszél? - nézett rá megütközve a nyomozó.

Jessica magabiztosan válaszolt:

- Lilian lélekben nem a mában él, annak szokásait nem ismeri. Gondoljon a középkor hölgyeire, akik életüket szürke falak közt élték le atyjuk majd férjük otthonában. Lilian személyében ilyen nõvel beszél most. Clive szereti és érti õt, ne szakítsa el egymástól õket!

McQeen a homlokát dörzsölte, a kamionosok azonban nem ütköztek meg Jessy szavai hallatán. Õk nyilván többet tudtak már e rejtélyes teremtésrõl.

- Lilian kisasszony - fordult McQeen a sápadtan álldogáló lányhoz, akinek vékony ujjai Clive tenyerében pihentek. - Nem Clive és Chuck kényszerítették, hogy eljöjjön a kolostorból?

- Nem kényszerítettek, uram. És hálás vagyok mindazoknak, akik segítettek széttörni bilincseimet!

Chuck diadalmasan szorította meg felesége kezét, és somolyogva pillantott McQeenre:

- És hogy állunk az ígéreteddel, barátom?

Belfort két kezét háta mögött összefűzve ingerülten járkált fel-alá:

- Mr.Burly, hallatlan bátorság kell ahhoz, hogy valaki egy kormányzó akaratával szembeszálljon!

- Nem több, mint egy apának, aki halálraítéli gyermekét, aztán tükörbe akar nézni!

Theo Belfort megrezzent, de visszanyerve hidegvérét, megállt a zsaru előtt:

- Gondolom, Liliant nem hozta vissza a városba. Bebiztosította magát, ha én mégsem egyeznék bele a kérésébe.

- Így igaz, uram. Lilian e pillanatban messze van New Citytől.

- Mr.Burly, úgy láttam jónak, hogy Liliannek a különcsége miatt kolostorban a helye.

- Ön különcnek nevezi, én csodálatraméltónak tartom. Ha mindegy önnek, adja õt nekem!

- Értse meg, fiatalember, Lilly õrült! Képzelje csak, hogy fogja magát érezni, ha legszebb perceik egyikében az a nõ olyan dolgokról kezd beszélni, melyeket ép elme ki nem találna...

- Meghallgatom és eldöntöm, mennyi igazság lehet benne.

- Megtámadja önt...

A kormányzó szánakozva nézte a nyilvánvalóan háborodott fiatalembert:

- Ne gondolja, hogy gonoszságból zártam el a lányomat az emberek elõl! Szégyen, hogy az okos, szép, tehetséges Sindynek ilyen világtól elrugaszkodott, beteg testvére van! Egy esküvõvel felhívnánk rá a figyelmet, és az én pozíciómban ezt nem vállalhatom!

- Nekem nem kell hétországra szóló lakodalom, csak Lilly legyen az enyém! Becsületszavamat adom, hogy olyan helyen telepedünk le, ahol senki sem fogja tudni, ki a feleségem!

Belfort újra járkálni kezdett. Mikor újra megállt, úgy tűnt, elhatározásra jutott:

- És mi lesz, ha megunod a várkisasszonyosdit? Visszahozod nekem Liliant? Ha meguntad, eldobod?

Clive arca elborult:

- Magamat aláznám meg vele, uram!

- Makacs vagy, de látom, nem tudlak eltántorítani. Jó, Lilian a tiéd, de figyelmeztetlek: ha tönkreteszed az életét...

- Esküszöm önnek, uram, hogy szeretni és védelmezni fogom a leányát! Úgy bánok vele, ahogyan különleges személyisége megkívánja!

- Gyönyörû! - sóhajtott Lilly, elmerülve a sziporkázó csillagokkal telehintett, feketébe hajló égbolt látványában.

A magaslatról, ahol álltak, le lehetett látni az alattuk elterülõ kicsi falura. A házak hókucsmát húztak, az ablakokból sárgás fény szûrõdött ki a szikrázó hóra, mely nagy pelyhekben hullott, fehér leplet borítva a tájra.

Régi kis falucska volt, Clive-et gyermekkora meséire emlékeztette.

Faragott kapuk, kerítések, fatornyos templom, a lankán végighúzódó kertek. A közvilágítás egészen egyszerû: néhány gázlámpa égett, gyér fényét az egyenes utcákra vetve.

Csendes kis vidék, nem vett tudomást a nagyvilág romboló, rohanó életérõl.

Házuk a hegyoldalban állt, hasonlóan a többi tornácos, faoszlopos, elõkertes épülethez.

A falu békéje fölött a csúcsokon trónoló fenyveserdõ uralkodott s a hótakaró alól kivillanó zöldjének sötét foltja felüdülés volt a szemet bántó fehérségben.

Clive lenézett a mellette álló nõre:

- Nem fázol?

- Nem, uram. Köszönöm neked ezt a csodát.

- Ideje hazamennünk, nem gondolod?

- Ahogy akarod, jó uram - hajtott fejet Lilian.

Burlyt zavarta e feltétlen engedelmesség, de nem tudott változtatni rajta.

Besegítette feleségét a kétlovas szánba, és nekieresztette a gyeplõt.

Chuck és Jessy a nászútjukon fedezték föl ezt a vidéket, és vettek egy szép kis házat azzal az elképzeléssel, hogy ha végképp nem bírják elviselni a nyomor és bûn városát, hátat fordítanak a civilizált világnak, és ideköltöznek. Itt akarták tölteni a karácsonyt is.

Ezt a házat bocsátották volna Clive és Lilian rendelkezésére. De McQeen logikája közbejött, s bár idõt nyertek volna azzal, hogy elõször Ohioban keresi áldozatait, Jessy szüleitõl mindenképp megtudta volna, hogy Kanadában létezik a mesés rejtekhely.

Miután Clive törvényesen feleségül vehette szerelmesét, a kormányzót nem érdekelte, hova mennek, csak sose térjenek vissza New Citybe. Tisztességes hozományt adott lányának, a házat is õ vette meg, így Clive a saját eladott lakásáért kapott összeget tartalékként tehette be a bankba kamatozni. Minden kényelmük megvolt, sõt még kiszolgáló személyzet is rendelkezésükre állt.

A házat õ választotta ki, és olyan bútorokkal rendeztette be - a fuvart Shanon bonyolította le - melyek ódon hangulatúvá varázsolták. Sötét falikárpitok, vastag szõnyegek, karos gyertyatartók alkották a berendezést, mint Lilly eddigi birodalmában.

Clive maga is meglepõdött, mennyire jól érzi magát a múltban.

Lassan kialakult a napirendjük. Együtt reggeliztek és ebédeltek, napközben Lilly visszavonult gyertyafényes szobájába, este viszont szívesen lépett ki az utcára. Burly nem tudott munka nélkül meglenni, ezért jelentkezett a helyi rendõrségen, ahol felismerték rátermettségét és elõléptették, rövid idõ múlva pedig már õ vezette az õrsöt.

Szokott lendületével egykettõre rendet csinált a keze alá adott rendõrök segítségével. Itt is volt bûnözés, de sosem találkozott azzal a körmönfont ravaszsággal vagy kegyetlenséggel, mint New Cityben, így meg sem kellett erõltetnie magát, ha emberei számára megfejthetetlen üggyel állt szemben.

Minthogy többnyire unatkozott, kinevezett egy lovasszánt járõrkocsinak, azzal barangolt a faluban. A telefonügyeletet és adminisztrációját titkárnõre bízta. Õ maga a lakosokkal ismerkedett és nem volt nehéz bevágódnia náluk közvetlenségével, vidámságával.

Bár tudták, hogy nõs, felesége rejtve maradt a világ elõtt.

A forgalom most karácsonykor nõtt meg, mikor a távolbaszakadt fiatalok hazaérkeztek, hogy szüleikkel együtt ünnepeljenek. Clive-et is magával ragadta a belsõ nyugtalanság, lelke mélyébõl elõtörtek gyermekkora karácsonyesti emlékei és elhatározta, hogy elhívja szüleit, akiket rég nem látott már, hadd ismerkedjenek meg a menyükkel. Az esküvõi meghívóra nem válaszoltak és nem is jöttek el, ami rosszul esett Clive-nek, de úgy gondolta, a szeretet ünnepe összehozhatja a családot.

Karácsony közeledtével Chuck megérkezett Jessy és Paul társaságában. Jessy szüleit is magukkal hozták Ohioból, akik örömmel ismerték fel Clive-ben lányuk egykori járõrtársát, a jelenlegi rendõrfõnököt, és tisztelettel viseltettek iránta.

Chuck elhívta Angie-t és Christ, így a Wilson ház élettel telt meg.

Angie beleszeretett a mesebeli vidékbe. Gyerekként ugrándozott a sûrû hóesésben és felszabadultan hógolyózott Chrisszel és Paullal.

Chuck nézte õket az ablakból és odaintette Jessicát:

- Nézd, kicsim, milyen boldogok!

- Hát menj ki hozzájuk!

Wilson átölelte:

- Ha te is jössz, lehet róla szó.

- Nem érek rá - mutatta tésztás kezét az asszony nevetve. - Valakinek sütni-fõzni is kell ennyi gyerekre, nem igaz?

- Anyukád is a konyhában van, nem igaz? - vágott vissza Chuck. Jessy mosolyogva csóválta fejét:

- Az az érzésem, hogy te nem is hógolyózni akarsz, hanem valami mást...

- És az baj? - érezte arcán Chuck forró lehelletét.

- Dehát mit akarsz? - nevetett Jessy. - A lányodon már aligha tudsz igazítani...

- Számít az? - hajolt az ajkához Chuck és már vitte is.

Ma is felmentek kedvenc sziklájukra, de Clive nem volt rózsás kedvében. Szüleitõl semmi válasz nem érkezett, pedig holnap karácsony. Nem mintha eddig olyan gyakran találkozott volna velük. Három éve látta õket utoljára, de most szükségét érezte közelségüknek. Egyre jobban izgatta, miért nem érkezett tõlük válasz. Talán elmehetnének az ünnepek alatt hozzájuk.

Tervét közölte Lillyvel. A válasz mindössze ennyi volt:

- Tégy belátásod szerint, jó uram!

A férfi feldühödött:

- Az istenért Lilly, a férjed vagyok, nem az urad, és Clive Burly a nevem, jegyezd már meg végre! - fakadt ki indulatosan.

- Mivel vívtam ki haragodat jó uram? - kérdezte az erõs hang hallatán a nõ alázatosan. Clive megrázta a vállát:

- A feleségem vagy nem a szolgálóm, szeress engem, és ne szajkózd mindig azt, hogy igen uram, igen uram! Legyen neked is önálló véleményed, és szólíts a nevemen és... és... - és bosszúsan elhallgatott, mert értelmetlennek találta az egészet.

- Bocsáss meg, uram, de nem értem a dühödet... - Lilly hangja alig hallatszott.

A férfi a falu széléhez érve megállította a szánt:

- Te is tudsz hajtani, menj haza!

Feleletet sem várva megfordult és elballagott; nagy léptekkel taposta az egyre mélyülõ havat.