A kényszerű pihenő első órájában Lester gyengéden megrázta az alvó lány vállát:

- Ébredjen, el kell tűnnünk innen! Illetéktelenek is vették az adást. Gyorsan, Sindy, mielőtt késő lesz!

- Itt akarja hagyni a kamionját?

- Ha muszáj, igen.

- Dehát nem muszáj!

- Ne vitatkozzon!

- Megfagyunk kint!

- Még mindig jobb, mint azok kezébe kerülni, akik perceken belül itt lesznek!

- Őrültség kimenni, Mark! Itt maradok. Valaki majd csak fog jönni!

- Persze. Ők!

- Mark, maga nem az az ember, aki veszni hagyja a kamionját.

- Most más a helyzet. Ha a PETERBILT-ot szétszedik, ám legyen, de magát nem hagyom itt nekik!

- Nincs esélyünk ott kint!

- Itt bent nincs, és ha nem jön azonnal, nem állok jót magamért! - sziszegte dühösen a sofőr. Kirángatta a lányt, és megragadta a csuklóját.

- Jöjjön utánam, és eszébe ne jusson hősködni! - leszaladtak az országútról. Szerencséjükre a hó itt sem volt összefüggő, így nem lehetett árulójuk.

- Úgyis keresni fognak bennünket... - suttogott a lány.

A férfi bólintott, és megcélozta a közelben sötétlő erdősávot. A vékony holdsarló nem vetett a földre annyi fényt, hogy az útról észrevehessék őket, de azért nem volt tanácsos nyílt területen maradniuk.

- És mi lesz, ha azok hamarabb érnek ide?

Lester nem válaszolt, de nem engedve el a kezét, vonszolta magával.

A lány igyekezett lépést tartani vele, és már nemcsak a félelemtől reszketett. A hideg bekúszott ruhája alá, megdermesztve tagjait.

Lester elszántan taposta a havat. Edzett volt, de jelen lelkiállapotában talán nem is érezte a jeges levegőt.

Fénycsóvák villantak a PETERBILT felől... A kamionos elfojtva egy szitkot, magával rántotta a földre a lányt. A kocsik lassan haladtak és ami a sofőrt igazán nyugtalanná tette; gyalogosok hangját sodorta feléjük a föl-föltámadó éjszakai szél.

- Nagyon kellhetünk nekik - dörmögte. - Be az erdőbe!

Eredetileg nem akart eltávolodni az úttól, de kénytelen volt igénybevenni a fák által nyújtott védelmet. Így viszont azzal kellett számolniuk, hogy nem lesz idejük a megérkező segítséget értesíteni ittlétükről. Lester szemmel tartotta az országutat:

- Meghúzódunk, amíg elmennek! A fák közt talán nincs olyan hideg - szavait vigasznak szánta, de Sindyn ez nem segített. Összekoccant a foga. Csak egy elegáns, karcsúsított, hosszú fekete kabát volt rajta, amit a temetésre vett föl, nem pedig meleg bunda.

Lekuporodtak. Lester kigombolta lezser szabású kabátját, s magához vonva a lányt, testével melengette. Sindy odabújt hozzá; arcát a kamionos melléhez szorította. Mark összezárta a meleg ruhadarabot, s állát Sindy fejére téve az utat figyelte. A reflektorozó autók már túlmentek azon a ponton, ahol ők ketten az erdő felé iramodtak. Az emberek keresőlámpákkal vonultak végig a töltés tetején, de hála Lester elővigyázatosságának, a fák közé nem ért el a fény.

Átkozta magát, amiért a segélykérésnél megemlítette Sindy nevét is. Azt gondolta, társai tekintettel lesznek a kormányzó lányának személyére, és jobban sietnek, mintha csak egy sofőrtársuk lenne bajban. Hát akik lelkesen bejelentkeztek, azok meg is érkeztek! Csak nem segítő szándékkal…

- Honnan tudta, hogy jönnek? - kérdezte halkan Sindy.

- Bekapcsolva hagytam a CB-t. Szerencsémre ők is. Néhány szót hallottam csak, de eleget ahhoz, hogy megtudjam, mire készülnek.

- Mit gondol, mit csinálnának velünk?

- Mellőzöm a találgatásokat.

- De mégis! Maga nem ijedős férfi!

- Csakhogy számukra nem én vagyok a főnyeremény, hanem maga! Mint túsz, váltságdíj reményében és persze... mint nő...

Sindy szorosabban bújt hozzá.

A gyalogosok megálltak s az erdő felé bámultak. Lester megdermedt. Fölfedezték a nyomokat? Vagy logikájuk diktálja, hogy a szökevények csak itt bújhattak el? Megigazította zsebében összecsukható kését. Sose gondolt arra, hogy evésen kívül másra is használhatná, de inkább egy jól irányzott döfés, minthogy a lány a kezükbe kerüljön...

Már persze csak ha képes lesz ölni... Egyetlen reménye az volt, hogy nemcsak ők fogták a segélykérését, mert ha mégis, akkor Sindy elveszett. Szorosabban ölelte magához.

Nem Sindy életét féltette. Váltságdíj reményében nem fogják megölni, márpedig az apja ki fogja fizetni érte a leghatalmasabb összeget is.

Sindynek csábító kincs van a birtokában. Olyan kincs, melyről a Lolita-féle nők már rég elfeledkeztek. A test és a lélek ártatlansága. És ő ezért fog ölni! Lehet, hogy rosszul dönt, de azokkal az érzelmekkel, melyek a szívébe lopakodtak, joga van hozzá!

Megnyugodva látta, hogy továbbmennek. Megsimogatta Sindy haját.

- Elmentek. Még egy kicsit várunk. Addig toporogjon, úgy könnyebb.

- Mark? - a reményvesztett hangocska hallatán Lester lenézett a karjába bújó kis teremtésre. - Legyen őszinte; itt fogunk meghalni?

- Nem. De csak akkor, ha más is hallotta a hívásomat.

Az országút felé nézett. A lámpások messze jártak. Valószínűnek tartotta, hogy nem fordulnak vissza.

- A kamionhoz megyünk! Biztos, hogy kirámolták, de védelmet nyújt a hideg ellen, amíg a társaim ideérnek.

Ágak reccsentek.

- Vadállatok! - rémült meg a lány s kiszakítva magát Lester öleléséből, talpra vergődött. - Menjünk, Mark!

Csörtetés, szuszogás, csend, aztán újra a lidérces hangok, ezúttal közelebbről. Lester gerincén a hideg futkározott a gondolatra, hogy vadak támadhatják meg őket. Engedve Sindy sürgetésének, kézen fogva az országút felé iramodtak. A lány félelme a vadaktól kevésbé volt elviselhető, mint az emberi fenyegetettség.

A kamionos árnyakat látott őgyelegni iménti menedékhelyükön...

Elérték az utat. Távoli fény világított, amerre üldözőik elmentek, és sötétség uralta a PETERBILT kényszerű parkolóhelyét.

Hátrasandított; az árnyak szétszóródva közeledtek. Összeszorította ajkát, és káromkodott magában. A csaholás a lányban is tudatosította, mi eredt a nyomukba és zokogásban tört ki. A kamionos nem engedte, hogy elhatalmasodjon rajta a pánik:

- Ne félj! Itt vagyok!

Körülhordozta tekintetét. Már nem érik el a kamion menedékét. Ám amerre a fosztogatók elmentek, magasan az út felett megvillant egy lámpafüzér...

A csaholás lihegéssé változott, halk, izgatott nyüszítésekkel vegyítve.

- Farkasok! - Sindy kimerülten rogyott térdre Lester lábánál. - Mark meg fogunk halni...

E jelenet Mark lelkében megrezdített egy húrt; eszébe villant, amikor Sharon Grant térdelt ugyanígy a lábánál halálfélelmében...

Feltámadó indulattal fordult szembe a közeledő veszedelemmel. Már nem félt. Az egyik vad megrohamozta. A legéhesebb. Lester elhajolt előle, s elkapva a test hátsó lábait, lendületből társai közé vágta.

Ekkor már tudta, hogy nem farkasok. Kiéhezett kóbor kutyák, bár ez nem sokat vont le veszélyességükből, mert ha megtámadták az embert, oly régóta lehetnek már a vadonban, hogy inkább odatartoznak, mint az ember világához.

Tanácstalanul toporogtak a havas füvön, nem akarták nyüszítő társuk példáját követni. A közeledő robaj végképp kedvüket szegte. Farkukat behúzva eliszkoltak az erdő felé. Pórul járt társuk lassabb tempóban araszolt utánuk. Megsérülhetett a kényszerű repülés, meg a társaival való intenzív fizikai kapcsolatteremtés következményeként.

- Keljen föl, Sindy! - szólt gyöngéden Lester, kezét nyújtva. - Hadd lássák, hogy a kormányzó lánya bátran viselkedik!

Sindy ereje végén járt, mégis egyenesen állt a kamionok fényözönében, bár, hogy ehhez micsoda erőfeszítés kellett, arról a férfinak csak sejtései lehettek. A világos MACK szisszenő légfékkel állt meg; sofőrje fürgén kiugrott és hozzájuk sietett:

- Szent egek, Lester, hogy választhattál ilyen ronda időt egy éjszakai sétához? Üdvözlöm, Miss Belfort, bocsásson meg, hogy nem jöttünk hamarabb! Komoly úttorlaszt kellett szétdobálnunk. Adja a kezét!

Sindy közelebb húzódott Lesterhez, aki megértette lelkiállapotát, és ő maga segítette föl a fülkébe:

- Shake, van valami kajád?

- Persze!

- Vedd elő!

Lester a másik négy kamionost is megkörnyékezte.

Szívesen odaadták neki, gondolván, a kormányzó lányának ajánlja föl. Legnagyobb megrökönyödésükre azonban Mark az erdő felé indult a frissen szerzett zsákmánnyal, ahol még ott lődörgött az öt sötét árnyék.

A kamionos megállt a közelükben, és szétszórta a havas földön az élelmet:

- Nem akartalak bántani - szólt oda a bicegő kutyának. - Nem te vagy a bűnös, hanem a gazdád, aki eltaszított magától, és nem gondolt arra, mi lesz veled ezután! Gyertek, ez a kaja a tiétek!

Az állatok, melyek nemrég az életére törtek, most odasereglettek és mohón nekiestek a felkínált élelemnek.

Lester visszatért a kamionokhoz, felmászott Sindy és Shake mellé:

- Siess, pajtás, hátha még nem hordták szét a PETERBILT-omat az utolsó csavarig!

- Megint ön volt, fiatalember! - a kormányzó kezet nyújtott. - Látom, Sindy jól válogatja meg a barátait. Mivel fejezhetem ki hálámat?

- Semmivel.

- Ön egy jelentős személyiség gyermekét mentette meg!

- Nem a kormányzó lányát láttam benne.

- Tudja, hogy kísértetiesen emlékeztet engem valakire?

- Gondolom, Clive Burlyra. Egyébként neki köszönheti, hogy a leánya életben van. Clive nevelte belé ezt a nagyfokú önbizalmat és kitartást. Őt illeti jutalom és dícséret.

- Mr.Lester, szerénysége vetekszik emberi nagyságával. Az ön nevével már régebben is találkoztam. Mr.Gallagher mesélt önről az ohioi motorosháború kapcsán. Mivel jutalmazhatom önt?

Nézte a kamionost és várt. Ritka dolog, ha valaki nem kér, amikor kérhetne. És Lester hallgatott.

- Akkor én ajánlok valamit; mit szólna Clive Burly egykori állásához?

- Megint testőrt akar a lánya mellé?

- A jelek szerint szüksége van rá, de sorra kudarcot vallok azokkal, akiket én jelöltem ki. Pedig a legutolsót megint a rendőrség soraiból emeltem ki Patrick Robards személyében. Sindy azonban őt is elutasította. Önt viszont ismét ő kérte maga mellé testőrként. Teljesítem a kérését. E feladatkör betöltéséhez az ereje, ügyessége és bátorsága megvan, amint Sindy és Mr.Gallagher beszámolójából meggyőződtem róla. A formaságok betanulásával majd megbirkózik, és van még két nagy erénye; bírja a lányom bizalmát és a rendőrséggel kiválóak a kapcsolatai. Én tehát Sindy védelmét kérem öntől. Teljes ellátást és fizetést kap. Nos? Mi a válasza?

Mark rövid habozás után válaszolt:

- Köszönöm a bizalmát, kormányzó úr. Képességeimnek megfelelően igyekszem megfelelni e kényes feladatnak.

- Ennyi nekem elég, Mr.Lester.

Ettől a naptól fogva Mark Lestert érte a megtiszteltetés, hogy a kormányzó lányát kísérgetheti, és Sindynek gondja volt rá, hogy minél többet mutatkozzon nyilvánosság előtt a jó kiállású fiatalemberrel.

Lester kezdte feladni indulatos megnyilvánulásait, mederbe szorította lobbanékony természetét. A változás azonban mélyebben zajlott a lelkében, mint azt a felületes szemlélő sejthette volna. Sharon halálakor valami eltört benne. Valami helyrehozhatatlan, jóvátehetetlen, visszafordíthatatlan folyamat indult el a szívében, melynek okát fáradhatatlanul kereste maga is. Lelkifurdalása volt...

Szabad idejében rengeteget olvasott, művelődött, igyekezett behozni a fuvarozás miatt eltékozolt tanulási lehetőségeket.

Kamionosmúltját azonban nem tudta feledni. Valahányszor parkoló kamiont látott, szóbaelegyedett a sofőrökkel, vágyakozva bámulva járgányukat. Sindy szemmel tartotta testőrét és megértvén az egykori sofőr lelkivilágát, ő maga teremtett olyan helyzeteket, melyben alkalmuk nyílt minél több truckkal találkozni.

A sofőrök szívesen kocsikáztatták a kormányzó lányát, és Sindy most már igazán elégedett lehetett sorsával!

Mark Lester azon kapta magát, hogy a kezdetben érzett vonzódása szenvedélyes vágyakozássá, végül gyengéd szerelemmé fejlődik. Az előkelő származású leány közelebb állt a szívéhez, mint bárki is valaha. Kínjait csak fokozta a lány oldott viselkedése, tehát neki kellett vigyáznia és határt szabnia kettejük között, nehogy elveszítse a fejét.

Szeretett volna minél messzebbre kerülni a palotától, a kísértéstől, de már nem bírt elszakadni Sindytől.

Csöndes, higgadt ember benyomását keltette s mivel létszükségletei nem voltak, védence pedig teljes mértékben alkalmazkodott hozzá, lelke gyógyulni kezdett a Sharon halálát követő sokkból.

A legtöbbször Chuck Wilson házában fordultak meg. Angie és Chris már nem lakott itt. Képtelenek voltak beilleszkedni New City vad világába, így felköltöztek Kanadába. Chris, miután megkapta vidéki házáért a vételárat, vett egy kisebb házat Chuckék otthona közelében, és Clive szolgálatába állt.

Angie egyelőre otthon maradt. Hosszú idő óta most talált újra magára. Boldog volt, kiélte magát a házimunkában, a főzésben, az otthon megteremtésében, a kertben és várta haza férjét. Mindketten szerették a hegyi falucskát, ahol egyszerű, barátságos emberek éltek.

Chuck házába megérkezett az új kis jövevény. Paul féltékenykedett Lindára. Chucknak minden türelmére és ékesszólására szüksége volt ahhoz, hogy megbékítse.

Amikor a kisfiú rájött, hogy ezután is ugyanúgy szeretik, mint eddig, feloldódott és kezdte érdekesnek találni kishúgát.

Jessica mindannyiszor örömmel fogadta előkelő barátnőjét, akit nagyon érdekelt a kisbaba. Jessy a szülés után fáradékonyabb volt és szívesen ült le, ha végzett az otthoni teendőkkel. Sindy nem is engedte, hogy kiszolgálják. Ő maga készítette el a szendvicseket, ha látogatóba jött testőrével, vagy épp ők hoztak magukkal enni-innivalót.

Rendszerint későn érkeztek, amikor Paul és Linda már aludt, így Jessy nyugodtan leülhetett beszélgetni. Egy este Sindy pirulva bevallotta, hogy beleszeretett a testőrébe.

Jessica nem fogta föl tragikusan a dolgot.

- Nincs ebben semmi természetellenes. Mark kitűnő ember, de bármit is érzel iránta, nem szabad kimutatnod!

- Miért?

- Mert a szüleid úgy hiszem, nem egy kamionost szántak férjedül. Miért ébresztenél hiú reményt Markban...

- Ez nem akadály! - derült fel Sindy arca. - Anyuék annyira szeretnek, hogy azt csinálják, amit mondok nekik és ha Markot kérem tőlük kamionformájú díszdobozban, rendszámtáblával a nyakában, odaadják nekem karácsonyra!

- És Mark Lester mit fog szólni ehhez? Egyáltalán, micsoda humorod van neked, Sindy?

A kormányzó lánya egyik pillanatról a másikra sírvafakadt:

- Látod, én királynő vagyok hozzád képest, de oly nagy szakadék választ el a szívemhez közel állóktól, hogy nincs az a madár, amely átrepülhetné! Hogy lehet boldog valaki, akit mások lenézésére nevelnek, holott ő másként érez... Hidd el, nem én ragaszkodom a pompához, a hatalomhoz; azt szeretném, ha önmagamért szeretnének, ahogy te és Chuck szerettek. Nem félelmet, hízelgést és megalázkodást akarok látni a felém forduló emberek szemében, értesz, Jessy?

- Értelek. Keserű dolgokról beszélsz, és nem hinném el, hogy valóban bántanak, ha nem ismernélek jó ideje. Ritka az olyan ember, akinek szíve is van a hatalma mellett.

Wilson nyitott be a konyhába:

- Lányok, kész már... - megállt tekintete a könnyeit letörlő Sindyn. Kérdő pillantására a lány megrázta fejét:

- Ne aggódj, Chuck, csak múló hangulatváltás! De már minden OK!

Wilson a feleségére nézett, majd visszavonult.

- Sindy sírt - jegyezte meg, visszaülve Lester mellé. Nem titkolta, hisz a testőr úgyis észreveszi majd, de nem éri váratlanul.

- Egy hercegnőnek is joga van sírni, Chuck…

- Joga van, de oka nincs. Romlatlan szívű, szeretetreméltó, kedves, érzékeny kis teremtés.

- Csak épp egy kevésbé romlatlan apa leánya.

- Szereted, igaz?

- Ugyan, Chuck, hogyan közeledhetnék hozzá valaha is másként, mint a testőre?

- Pedig ahogy elnéztem, tökéletes köztetek az egyetértés! Ami meg a köztetek lévő távolságot illeti, hát nem volt rá példa, hogy Sindy ki tudja harcolni a legképtelenebbnek látszó dolgokat is?

A hó már elolvadt, a tavasz visszavonhatatlanul megérkezett. Sindy egyre több időt töltött a kertben, természetesen testőre társaságában.

A reggel a kerté volt, a délelőtt a kötelezettségeké, délután aztán nyakukba vehették a várost. Sindy élvezte a szabadságot, melyet Clive oldalán ízlelt meg, és türelmetlenül figyelte, mikor fedezi föl Lester viselkedésében a szerelmes férfit.

És csalódott, mert Mark nem változott. Hangja nem remegett, keze nem reszketett, szeme nem csillogott lázasan, ha a lány hozzáért, de azt nem tudta, mekkora önfegyelmet követel ez Marktól.

Sindy sokszor nézegette magát a tükörben, elemezgetve arcát, alakját, mi nem elfogadható rajta. Clive-ben annak idején érezte a visszafogott vágyakozást, de Lestert nem tudta meghódítani.

Legalábbis ezt hitte. És megpróbálta magával elhitetni, milyen jó a társasági élet, ezért egyszer maga köré gyűjtötte néhány egyetemi társát, hogy körükben jól érezze magát, de fél óra múltán fejfájásra hivatkozva visszavonult. Ők hajnalig elvoltak a terített asztal mellett.

Sindy kimenőt adott Lesternek, és bezárkózott szobájába.

A testőr három perc múlva már a palotán kívül járt. Lerázta magáról bilincseit, betért egy ivóba és pohárszám döntötte magába az italt, átmeneti feledést remélve.

Mikor már eléggé lerészegedett, elment egy DISCO-ba, ahol percek alatt megismerkedett egy lánnyal. Rövidesen a lány lakásán találta magát.

- Ilyen remek fickóval még nem volt dolgom! - a nő türelmetlenül ledobálta kevés ruháját, és a kamionos ölébe ült. Lilára rúzsozott ajkát csókra nyújtotta.

Marknak azonnal apja szeretője, Lolita jutott az eszébe… Elémelyedett:

- Bocsáss meg, képtelen vagyok rá... - mondta rekedten, felkapta bőrdzsekijét, és faképnél hagyta az elképedt nőt. Éjfél után vetődött vissza a palotába. Betámolygott szobájába és végigdőlt ágyán.

Az ital hatása gyorsan jelentkezett. Hát persze! Nem volt hozzászokva az italhoz. Sofőrként nem engedte el magát, mert a vezetés az életét jelentette, Sindy mellett pedig mindig józan volt, mert csak így tudott teljes felelősséggel vigyázni rá.

Undorodva végignézett gyűrött ruháján és az ágyon, amiben felöltözve aludt. Fejgörcse mellett fáradtnak, nyúzottnak érezte magát, szájában kellemetlen savanykás utóíz. Megigazította ágyát és a szobájából nyíló fürdő tusolója alá állt, míg fel nem frissült. Fogat mosott, és életkedve valamelyest visszatért.

Hosszú ujjú, fekete, vékony pamutpólóba bújt, mely kihangsúlyozta izmos felsőtestét; visszahúzta feszülő farmernadrágját és a földig érő tükörbe pillantott. Elégedett volt alakjával, külsejével. Most örült igazán, hogy kölyökkora óta sportolt, míg a kamionok világa el nem csábította. Testőrként pedig Chuck Wilson és Ringo O'Connor jóvoltából bejáratos volt a rendőrség edzőtermébe.

Jó közérzettel tért vissza szobájába.

- Jó reggelt… Mark!

A férfi nekidőlt a becsukódó ajtónak.

Sindy gyönyörű volt földig érő hószínű csipkeruhájában, melyre barna fürtjei körben, hosszan leomlottak...

Mint Lilian... Vajon véletlen vagy kihívás?

Lester felgyorsuló szívének zakatolásától alig hallotta a lány szavait:

- Bocsánatot kérek, amiért illetlenül bejöttem magához. Hallottam, hogy éjfél után ért haza, mert én sem tudtam aludni, amíg nem hallottam, hogy végre hazajött... - Sindy pillantása zavartan elvándorolt a férfi arcáról, akinek szemében különös fény gyúlt. - Féltem, hogy nem jön vissza, mert megsértődött, hogy elküldtem, pedig csak azt akartam, hogy maga is kikapcsolódjon... - a földet nézte, és lesütött szemmel mégiscsak sikerült folytatnia. - Szeretném, ha mától megint szolgálatba lépne, mert nem tudok mit kezdeni… maga nélkül...

Érzékelte a mozgást és mire föltekintett, Lester már előtte állt. Átkapta a derekát, és vad szenvedéllyel csókolta Sindyt, akit megijesztett a férfi szabadjára engedett ereje, szerelme azonban elcsitította riadalmát. Lesterre bízta magát, aki lehunyta szemét, hogy ne lássa a vetett ágyat, mely csalogatta a beteljesülés felé...

Mark - hogy megszabaduljon a kísértéstől - kivitte a lányt a szobából. Leültek a kertben és gyönyörködtek a hajnal színeiben.

Lester egy fának dőlt. Átölelte Sindyt s az a melléhez bújva elhelyezkedett a karjában. Lester néha lehajolt, ajkával megkereste a lányét. Nem beszéltek. Megelégedtek egymás érintésével.

A kormányzó végigmérte a belépő testőrt:

- Mr.Lester, sejti, miért hívattam?

- Nem, uram.

- Igen kényes ügyben kell beszélnem magával!

- Állok rendelkezésére! - emelte fel szép, büszke fejét Mark Lester. Agyában egymást kergették nyugtalanítónál nyugtalanítóbb gondolatai.

- Nem fél - jegyezte meg a kormányzó. - Eszerint nincs tisztában bűnös tette jelentőségével, vagy fogalma sincs arról, miért kérettem.

- De ön bizonyára felvilágosít róla, Mr.Belfort.

- Igen. Tudomásomra jutott, hogy ön, eléggé tisztességtelen módon, megkörnyékezte a lányomat!

- Távol álljon tőlem, uram! Jobban tisztelem annál Sindyt, semhogy ilyesmire vetemednék. Ő teljes bizalommal van irántam és én tudom, hol a helyem.

- Érdekes, Mr.Lester, ezt a mondatot már hallottam Clive-től, aztán mégis elrabolta tőlem a másik lányomat.

- És boldoggá tette a társadalmi különbségek ellenére is - tette hozzá Mark.

- Az más dolog volt! - csattant fel a kormányzó. - Lilian beteg, ő a családunk szégyenfoltja az őrültségével együtt, és azért engedtem, hogy az a bolond fiatalember feleségül vegye, mert megígérte, hogy többé nem fogja visszahozni a nyilvánosság elé!

- Engedje meg, kormányzó úr, hogy én ezt ne hallgassam tovább! - mondta Lester hidegen és távozni készült.

- Maradjon! Mint már mondtam, Liliannek el kellett tűnnie, de másik lányom, az okos és szép Sidy nem kóbor jöttmentnek van szánva! Politikai házasságot fog kötni, előnyös kapcsolatot kialakítani! Ő a záloga az állam jövőjének, szépsége és fiatalsága jelentős vonzerővel bír egy másik állam vezetője számára. Sindy egy leendő szövetség alapja! Figyelmeztetem önt, tartson távolságot tőle, mert börtönbe kerülhet! Sindynek vigyáznia kell jóhírére! Tisztán kell férjhezmennie, a szerelmet ráér megtanulni majd a férjétől! Megértett?

- Igen, uram - préselte össze ajkát Lester.

- Reméltem, hogy így lesz - bólintott a kormányzó és háta mögött összefűzte két kezét. - A továbbiakban pedig nem mehetnek könyvtárba, moziba meg más közönséges helyekre. Nem öltözhetnek farmerruhába, öntől elvárom az öltönyt, a nyakkendőt, a vasalt fehér inget, elvégre a kormányzó lányát kísérgeti! Jótékonysági bálakra, előkelő társaságokba kell járniuk, és politikai gyűlésekre. És Sindy többé nem furikázhat sem rendőrautóban sem kamionban, mert ez nem méltó egy jövendő politikusfeleséghez!

- Uram, én lemondok az állásomról! Kérem, még ebben a pillanatban mentsen föl a szolgálat alól!

- Az okát akarom tudni! - mondta Belfort keményen.

- Az okát? Jó. Előbb azonban kérdeznék öntől valamit, kormányzó úr. Sindytől van az információja, miszerint én tiszteletlenül viselkedtem vele szemben?

- Nem. Sindynek arról sincs tudomása, hogy önt iderendeltem! Egy régebbi testőre jelentette, hogy látta önöket hajnalban a kertben. És most hallani akarom, miért mond fel ilyen hirtelen! Jogom van tudni!

- Joga van - bólintott Mark, le nem véve tekintetét a kormányzó arcáról. - Mr.Belfort, én teljes szívemmel-lelkemmel szeretem Sindyt, ezért nem lennék képes azzal a tudattal mellette maradni, hogy más férfi számára kell őt őriznem!

- Jó, hogy tudom - morogta a kormányzó. - Ebben az esetben nem alkalmazom tovább, elfogadom a lemondását! Még ma el kell hagynia a palotát! Az itt kapott ruhatárát magával viheti! A lányomtól nem búcsúzhat el! Fizetését megkapja erre a megkezdett hónapra is. Még valami: figyelmeztetem, miután ismerem az érzéseit, hogy ne csináljon ostobaságot, mert veszélyben forog a szabadsága, de az élete is! Ne kényszerítsen rá, hogy bíróság elé állítsam. Látom, csodálkozik. Emlékeztetni szeretném, hogy ön tulajdonképpen egy űzött vad. Nem felejtettem el, hogy egy helikopterem meg egy pilótám pusztulását okozta, azonkívül Griserband barátom azóta se került elő; nem tudja, hol lehet? Nekem az a gyanúm, hogy egy emelettel a földfelszín alatt kell keresni... Tehát csak a számat kell kinyitnom és önnek befellegzett!

Lester belesápadt dühébe:

- Ha tudom, hogy ön ilyen aljas, inkább a puszta kezemmel megölöm Sindyt, és széttépetem magam a vadkutyákkal, minthogy visszahozzam szegényt ebbe az elátkozott házba, hogy a saját apja eladja politikai szövetség reményében!

- Ön elfelejti, kivel beszél! - csapott az asztalra a kormányzó.

- Sajnos, most már pontosan tudom! - mosolygott Lester keserűen. - Most elmegyek, de visszajövök Sindyért, magammal viszem, szabaddá és boldoggá teszem!

- Soha nem fog visszajönni! Soha nem fogja látni a napot! Ott fog elrothadni a magánzárkában! Fogdába ezzel az arcátlan fickóval!

Chuck háza sötétbe burkolózott. A járőrök a kapuig kísérték a lányt, aki kétségbeesve nyomta a csengőt. Egy perc múlva Wilson nyitott ajtót, pólóban, farmernadrágban.

- Sindy! - döbbent meg. - Hogy kerülsz te az utcára éjszaka?!

Sindy sírva elhadart neki egy furcsa történetet. Wilson a társaira pillantott, akik döbbenten hallgatták a sírással küszködő lány szavait.

- Segíts, Chuck! Ugye, segítesz?! - kapaszkodott Sindy a férfi karjába.

- Igen, Sindy, de most menj be Jessyhez! - simogatta a haját, és bevezette a házba. Percek múltán már felöltözve jött vissza, tekintete társaira villant:

- Menjünk, fiúk!

Az események innentől kezdve felgyorsultak. Elhajtottak Blackhez. A rendőrtiszt hamar felfogta, hogy azonnali cselekvésre van szükség és elvezette őket Gallagherhez. A rendőrfőnök tudta, hogy állásával játszik, de magában vállat vont. Egyszer úgyis bekövetkezne a robbanás. Belfort-ral való kapcsolata már régóta nem volt rózsás.

Tudta, hogy délután hova vitték Lestert, és meghagyta az őröknek, hogy tisztességesen bánjanak vele, amíg itt van. Sajnálta a kamionost, de semmit nem tehetett érte. A fogoly láthatóan beletörődött sorsába.

Most azonban új helyzet állt elő. A kormányzó lánya éjnek évadján elszökött a palotából, hogy soha ne térjen oda vissza! Mivel a felfedeztetés veszélye nélkül nem tudta ellopni a kocsit, amivel a várost szokták járni, kockára téve jóhírét és testi épségét, gyalog vágott neki az éjszakai New Citynek.

Szerencséjére járőrkocsival találkozott, s a zsaruk elvitték Wilsonhoz.

A rendőrfőnök Blackre és Wilsonra nézett:

- Ha Lestert kiengedem, holnap a fejemet veszik. Ha nem engedem ki, mivel Belfort tudja, hogy Lester jóban van az itteni zsarukkal, átviteti valahova és Sindy önfeláldozása hiábavaló volt.

Megcsóválta fejét, aztán rájuk kacsintott:

- Dehát ha az a szerelmes kislány nem félt az utcára lépni éjjel, én már csak nem félek szembenézni a kormányzóval? No gyerünk!

Gallagher közvetlen parancsára a magánzárka ajtaja kinyílt.

- Mr.Lester, ön sokat tett a rendőrségért. Most viszonozhatom. Menjen és vigyázzon magára, meg arra a bájos kis tündérre! Üdvözlöm a leendő Mrs.Sindy Lestert!

- Köszönöm, uram - szorította meg a kezét Mark. - Nem fogom elfelejteni, mit tett értünk!

- Jessy, állj ki a terepjáróval! - rendelkezett Chuck. - Összekészítetted Pault és Lindát?

A nő bólintott. Lester megfogta Wilson karját:

- Nem akarlak bajbakeverni... Épp elég, hogy kihoztál...

Chuck keményen nézett a szemébe:

- Engem soha többé nem fognak zsarolni Jessy életével! Velem jön és ha meghalok, velem hal ő is, a gyerekeink is! Mert Belfort nem fog kegyelmezni! Semmit ne mondj, Mark, ezen nem változtathatsz! Van a garázsban két teli benzineskanna, hozd ide őket! Sindy, kérj Jessytől rendőrruhát, bújj bele, és szállj be a rendőrautóba! Lester, ha idehoztad a kannákat, Jessy odaadja neked az egyik egyenruhámat, húzd föl, és ülj be Sindy mellé!

- Várj, Chuck! - ragadta meg a karját a kormányzó lánya. - McQeen hadnagy tudni fogja...

- McQeent Gallagherre bíztam, ne aggódj! - nyugtatta meg Wilson röpke mosoly kíséretében.

A kormányzói palota felbolydult méhkashoz hasonlított. Belfort a szobájában dühöngött, és összeveszett a feleségével. Kiújult köztük a háború, egymást okolták lányuk szökéséért. A titkár megjelenése vetett véget a szócsatának. Mrs.Belfort azonnal távozott.

- Ned Hopkins megérkezett, uram! - jelentette a titkár. Az ajtó feltárult és beviharzott egy jól szituált, középkorú úr.

Invitálás nélkül lezökkent egy székre, és köszönés nélkül a tárgyra tért:

- Ugye nem mondja komolyan, hogy a menyasszonyom megszökött?!

- Pedig ez a helyzet, Mr.Hopkins.

- Gondolom, tudja, hogy ennek beláthatatlan következményei lesznek! Nincs kedvem Paris herceg szerepéhez a Rómeo és Júliából...

- Szó sincs ilyesmiről! - igyekezett megnyugtatni a kormányzó. - Bár haragszom Lesterre, azt azért el kell ismernem, hogy becsületes. Nem nyúl Sindyhez, amíg nem veszi feleségül törvényesen, erre pedig nincs idejük menekülés közben, arról nem is beszélve, hogy nincsenek egyedül. Chuck Wilson segíti őket, aki feddhetetlen erkölcsű. Ha Lester megfeledkezne magáról, Wilson észretéríti. Sindy ebből a szempontból biztonságban van. De csak addig, míg nem veszítjük őket szem elől!

- Merre mentek? - Hopkins valamivel nyugodtabban kérdezgetett.

- Vannak értesüléseim. Sindy észjárását nem nehéz követni. Chuck Wilsonhoz rohant, aki Gallagher segítségével kihozta Lestert a börtönből.

- A többit már tudom! - szólt közbe Ned Hopkins, és ideges mozdulattal hátrafésülte ősz haját. - Hova mehetnek?

Belfort lenyomott egy gombot az asztalán:

- Küldjék be Robardsot!

Feketehajú, szabályos arcú fiatalember lépett be. A magasrangú vendég úgy mérte végig, ahogy egy undok hüllőre tekintünk. Robards tekintete sértődötten villant.

- Mr.Hopkins, ez az úr Patrick Robards, kiváló nyomozó volt, később rövid ideig, Lester megjelenéséig Sindy testőre, és később is megfigyelés alatt tartotta a lányomat. Mindenütt a nyomában járt, ezért részletesen el fogja mondani önnek, mi történt tegnap éjszaka. Rajta, Mr.Robards, beszéljen!

A helikopter fölöttük körözött és CB-n igyekezett velük fölvenni a kapcsolatot. A rendőrautó rádiója fogta is az üzenetet.

- Álljanak meg, nincs értelme ellenállásnak! Szeretnénk békésen megoldani ezt a helyzetet! Tudjuk, hogy Sindy Belfort a rendőrautóban van! Őt akarjuk! Mark Lester békében elmehet, de többé nem teheti be a lábát ebbe az államba! Ha nem hajlandók megállni, lőni fogjuk a terepjárót! Miss Belfort, ugye nem akarja, hogy barátainak bántódása essen?! Ne feledje, nem csupán Chuck Wilson élete forog veszélyben, hanem a családjáé is. Miss Belfort, lelkére venné, hogy két ártatlan kisgyermek a maga makacskodása miatt meghaljon...?

A rendőrautó zökkenve megállt. Sindy kiugrott belőle.

A helikopter leereszkedett előttük. A kormányzó lánya nem törődve Mark ellenkezésével, odafutott a kiszálló Ned Hopkinshoz, aki elégedetten mosolygott:

- Örülök, Miss Belfort, hogy így döntött.

- Mr.Hopkins, kérem, legyen a segítségemre! Azért menekültem el otthonról, mert férjhez akarnak adni valakihez, akit nem is ismerek, csupán politikai megfontolásból!

- Tudom. Hozzám!

- Neeem!!! - Sindy iszonyodva hátrált. Lester a háta mögé tolta.

- Ne Sindyt büntessék! Én vagyok útjában a kormányzónak!

- Nem, fiatalember, Sindy a feleségem lesz! Ez rég eldöntött tény, csak ő nem tudott róla. Magának még ahhoz sincs joga, hogy ráemelje a pillantását, nemhogy megszöktesse előlem!

Wilson Lester mellé állt:

- Engedje elmenni, Mr.Hopkins! Úgysem lenne boldog olyan lány mellett, aki nem szereti önt!

- Mr.Wilson, szóval maga az a feddhetetlen erkölcsű férfi, akiről Belfort beszélt. Ideje megtudnia, hogy azok a fogalmak, melyek szerint ön él, már kimentek a divatból! Ez a történet nem boldogságról és szerelemről szól, hanem politikai érdekekről. Két állam köt házasságot. Nem követelem meg Sindytől, hogy szeressen engem, nem is tűröm az érzelmeket; azok csak összezavarják az agyat! Neki olyankor kell majd kéznél lennie, amikor én szükségét érzem... Mr.Lester, annyit sikerült elérnem, hogy Belfort életben hagyja önt, és futni engedje, de ennek Sindy az ára! Búcsúzzon el tőle, de gyorsan! - a helikopter felé indult.

Chuck és Jessy igyekezett visszatartani Lestert, aki úgy bámult Sindyre, mint akit az életétől akarnak megfosztani.

A lány felnézett az arcába:

- Menj, Mark, menj! Menekülj! Jessy, Chuck, ne gyertek vissza soha többé, mert üldözni fognak benneteket! Ne higgyetek apámnak, ő nem bocsát meg senkinek! Az én halálomért is titeket fog okolni...

- Miről beszélsz?! - ragadta meg a kezét Chuck.

- Csak addig maradok életben, amíg ti biztonságban elmenekülhettek. Elpusztítom magamat, mielőtt ez a szörnyeteg hozzám érne, és a halottat már nem alázhatja meg... Siessetek!

Elfordult, de még hallotta a megrendült Chuck halk szavait:

- Visszajövünk érted, Sindy!

Ned biccentett a dermedten álló társaságnak, míg a kormányzó lánya beszállt a helikopterbe.

- Sindy biztosította az útját, fiatalember, éljen vele!