Csapatszellem
2007.11.27. 22:17
Jonathan Wood (Jonathan) és Fred Farelli (Fred) egy osztályba járt az amerikai Princetownban és valószínűleg jó barátok voltak, hiszen musical-szerzőpárosként jegyzik a Démonológia című 'zenés kísértet-játék'-ot, melyet vasárnap a Vidám Színpad mutatott be. KRITIKA
|
Nagy Sándor Byron szerepében Jonathan Wood és Fred Farelli Démonológia című darabjának próbáján. A művet Bagó Bertalan rendezésében május 13-án mutatják be a Vidám Színpadon. MTI Fotó: Kollányi Péter |
Igen frissen érkezett hozzánk a darab, hiszen - a színlap tanúsága szerint - az idei (2007-es) Halloween-napi ünnepségekre készülő színielőadás létrehozásának műhelytitkait írták színpadra; a cselekmény során tehát a jövőben járunk. A készülő-dés vérfagyasztó története elevene-dik meg most a Vidám Színpadon. Másodszorra: 2004 decembe- rében innen néhány utcányira, a Színművészeti Egyetemen Bagó Bertalan rendezé-sében az akkori végzősök, Kerényi Imre musical-operett színész-hallgatói adták elő. előadásában. Akkor feltűnően nagy sikert arattak, majd befejezték az iskolát, ki-ki elhelyezkedett, ahol tudott: az Operettszínház-ban, Szolnokon, a Vígszínházban, Zalaegerszegen. És most újra összeálltak; évad közben egyeztetni ennyi színészt, az már maga elismerésre méltó teljesítmény (arra gondolni sem merek, hogy ennek a tehetséges társaságnak, ennek az osztálynyi fiatal színésznek nincs elég tennivalója, szerepe az anyaszínházában... Mindenesetre jól tették: az előadás jó, nagy siker lesz; Puskás Tamás, a Vidám Színpad igazgatója (és az előadás egy hangsúlyos pillanatának fontos szereplője) jó lóra tett, amikor befogadta az előadást.
|
Peller Anna, Cristine 1. (Amanda Hammer) szerepében (hátul) és Szegő Adrienn Cristine 2. (Linda Torch) szerepében |
A színlapon bevetett sok ködösítő 'adat' után íme a száraz tények: Tasnádi István egy remek alapötletből sok humorral, ám itt-ott nehezen követhető, dramaturgiailag még alaposan átdolgozandó drámát írt: Byron, Shelley és a hozzájuk tartozó nők 1816 egy viharos éjszakáján, a lord Genfi tó parti házában rémtörténeteket írnak, amelyek egyikében megszületik Frankenstein, a másikból pedig a vámpír alakja. A fentebb jelzett amerikai diákok színielőadásához megidézve a valóságos próbafolyamat és a versek-rémtörténetek egymásba fonódnak, hogy végül véresen vad, kavargó, átláthatatlan horror-vámpír-Frankenstein-paródiává olvadjanak össze. Annak idején lehetett tudni, hogy Tasnádinak - az osztály felkérésére - a végzős fiatalok életéről, elsősorban a főiskolai évekről, a pályáról, tanáraikról, jövőjükről vallott képeikről kellett volna színdarabot írnia. Ebből lett a Démonológia, amely azután a 'színház a színházban'-effektussal játszva, sok ötlettel, valóban szólt is a Kerényi-osztály életéről. Bár szerettem az előadást, azt gondoltam, hogy éppen belterjessége, a csak beavatottak számára érthető nevek, utalások halmozása kizárja, hogy az amúgy igényes, remek ritmusú, szépen rendezett előadásnak jövője legyen. Ezt már csak azért is sajnálatosnak tartottam, mivel ennek a 'zenés kísértet-játék'-nak (vagyis musicalnek) a zenéje az én egyáltalán nem zeneértő fülemnek semmivel sem volt gyengébb, mint akár a Madách Színház siker-szériás monstre-musicaljeié.
|
Szőcs Artur Dr. Frankeinstein (Fred Farelli), Peller Anna Cristine 1. (Amanda Hammer) (j) és Szegő Adrienn Cristine 2. (Linda Torch) szerepében |
Az előadás legnagyobb érdeme, hogy sugárzik belőle a jókedv és a közös munka szeretete: ezek a nemrég még diák színészek nagyon szeretnének ott lenni szem előtt, nagyon szeretnének nekünk beszélni magukról, a pályájukról. Ehhez még gondolataik is vannak, mi több, formát (szöveget, történetet és zenét) is tudtak találni mondandójuk kifejezésére. Szemenyei János (Jonathan) és Szőcs Artur (Fred) jegyzik a zenét (Szemenyei azóta már több előadás, többek között bábelőadás zeneszerzője is!), s színészileg is ők az előadás szervezői. Különösen Szőcs Artur lubickol az amúgy is hálás rendezői szerepben, s komoly színészi felkészültségre, szerepelemzési elmélyültségre vall, hogy a komikus hatások kezelésében pontos mértéket tud tartani. Nem ripacskodik, de nem is parodizálja valamelyik "nagy öreget" (pedig mennyire hálásak lennének érte a beavatottak!), hanem önmagát hozza, azt, amit ő gondol a rendezői pályáról. A másik bravúr-alakítás Nagy Sándoré, Byron démon-költőzseni-vámpír-szörny-nőfaló-sántaördög szerepében. Érett színészre vall a fődal előadása, és az ahogy a második felvonás jelentős részét a színpad előtt, a nézőtér oldalán állva, némán, mozdulatlanul és rezzenéstelen, ugyanakkor velőig hatoló démon-pillantással figyeli. És jó - ha nem is mind azonos színvonalon - Ömböli Pál (A Véglény alja), Nagy Lóránt (Shelley), Fila Balázs (Polidori). A bemutatón talán csak Szakács Tibor (A Teremtmény teteje) alakítása lógott ki az összjátékból, s nem tudom, hogy ez annak köszönhető-e, hogy ő nem is ebbe az osztályba járt - annak idején Zöld Csabával láttam az előadást, ő remek volt, s a Vidám Színpad másik szereposztásában - a színlap tanúsága szerint - most is ő játssza e szerepet. A lányok részint egészen finoman adagolt öniróniával játszanak: Peller Anna és Szegő Adrienn két tökéletesen különböző karaktert formál meg a kettejük között felosztott, egy-ugyanazon szerepben, ellenállhatatlanul mulatságos helyzetek sorozatát teremtve ezzel, míg a Byron-Shelley-társasághoz tartozó nőket alakító Holecskó Orsolyának és Wégner Juditnak sajnos jóval kevesebb egyénítésre, illetve tehetségük felmutatására alkalmas jelenet jut.
|
Nagy Lóránt Shelley szerepében |
Ez az előadás nem világmegváltó és nem hibátlan, sőt. És mégis csillagos ötöst érdemel, mert - s ebben nyilván kiemelkedő szerepe van a rendező Bagó Bertalannak - rámutat arra, hogy ez a sok tehetséges fiatal képes kemény munkára, tud jó (és előérzetem szerint megérdemelten hosszú szériás, sikeres) előadást létre hozni, ha erre alkalmat kap.
Szerző: Karsai György
|