Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Óra
 
 

 

 A kommunizmus 7 csodája

 

 
Hírlevél
E-mail cím:

Feliratkozás
Leiratkozás
SúgóSúgó
 



 Dokumentumfilm
a rendőri brutalitásról
(2006. október 23.)

 

 
Számláló
Indulás: 2007-12-22
 
A Jövő Szövetsége



 

 
HÍREK
HÍREK : A fiataloknak igent kell mondaniuk a népszavazáson

A fiataloknak igent kell mondaniuk a népszavazáson

  2008.02.12. 19:15

A Fidelitas azért indította el az országjárást, hogy elmondhassák a fiataloknak, miért is fontos a közelgő népszavazás. A kormánypártok már a 2006-os választások idején is megtévesztették a fiatalokat azzal, hogy azt ígérték, egy diploma ingyenesen jár majd mindenkinek, és hogy ez törvényileg garantált – fogalmazott Ágh Péter. Igent kell mondania a fiataloknak a népszavazási kérdésekre saját jövőjük és az ország jövője miatt is – hangsúlyozta kedden, a Fidelitas országjáró körútjának második napján, Szegeden a Fidesz ifjúsági társszervezetének ügyvezető alelnöke. Ágh Péter, a Fidesz országgyűlési képviselője elmondta: azért indították el az országjárást, hogy a fiataloknak elmondhassák, miért fontos a népszavazáson való részvétel.


A politikus szerint a kormánypártok már a 2006-os választások idején is megtévesztették a fiatalokat azzal, hogy azt ígérték, egy diploma ingyenesen jár majd mindenkinek, és hogy ez törvényileg garantált. Ehhez képest a választások után a koalíciós partnerek megegyeztek a tandíj bevezetésében – tette hozzá.

Ágh Péter szerint a felsőoktatásba jelentkezők számadatai igazolják, hogy sokan megijedtek a tandíj bevezetésétől, ugyanis amíg 2006-ban még 132 ezren jelentkeztek továbbtanulni, addig 2007-ben már csak 108 ezer jelentkező volt. A képviselő hozzátette: úgy tűnik, a tandíj mértéke alapján lassan olcsóbb Franciaországban, illetve Németországban tanulni, mint Magyarországon. Hozzátette: úgy látják, a jövőben nem a tehetségen múlik a továbbtanulás, hanem a szülők pénztárcáján. Ennek a politikának az eltörlésére kell igent mondani – hangsúlyozta a politikus. Az ügyvezető alelnök szerint azért kell segítenie a továbbtanulókat az államnak, mert miután a diplomások keresővé válnak, nagyobb bérük miatt nagyobb mértékben adóznak, ezáltal ez a befektetés többszörösen megtérül az államnak.

Csepreghy Nándor, a Fidelitas országos alelnöke, a Szociális népszavazás 2008 ifjúsági kampányfőnöke hozzátette: a Fidesz országjárásával párhuzamosan tájékoztat a Fidelitas is, és a fiatalok kérdéseire ők válaszolnak. Együttműködnek a különböző ifjúsági szervezetekkel és a hallgatói önkormányzatokkal is. A körút, melynek során Budapest és a 19 megyeszékely mellett a nagyobb városokat is felkeresik, február 29-én zárul, amikor összegző értékelést tartanak a tapasztalatokról. Sólyom László köztársasági elnök március 9-re tűzte ki a vizitdíj, a kórházi napidíj és a tandíj eltörléséről szóló népszavazást, amelyet a Fidesz és a KDNP által benyújtott népszavazási kezdeményezések nyomán az Országgyűlés december 17-i határozataiban rendelt el.

 

MTI

 

 

A következő
eseményünk:

 

--------

 

 
 
Csoport
 
 
Szervezeti felépítés
 
Képviselőink
 
Linkek






 

 

 



 

 

Az utóbbi idõkben komolyan foglalkoztat a retro játékok árainak robbanása. Errõl írtam egy hosszabb cikket.    *****    Hivatalos, hogy jön a Haikyuu!! Gomisuteba no Kessen movie! Magyar nyelvû plakát, magyar feliratos elõzetes!    *****    Todoroki Shoto Fanfiction oldal, nézzetek be és olvassatok! Új Shoto nendoroid blog az oldalon!    *****    A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK