Már estefelé járt. Kinyitottam az ablakot, és Cirmi már ugrott is a párkányra, onnan meg le a földre. Elgondolkodva néztem, ahogy játszik a lehullott falevelekkel. Aztán odament a fenyő melletti kis fához, és leült.
- Két év telt el azóta, hogy Tomi elmenekült a városból – mondta Cirmi.

Leültem a kanapéra, és bekapcsoltam a tévét. Cirmi bejött, látszott rajta, hogy még mondani akar valamit, nekem viszont semmi kedvem sem volt vámpírokról társalogni. Úgy tettem, mintha nagyon érdekelnének a hírek. Persze, a saját daimónomat nem lehet becsapni, hiszen látja a gondolataimat, és én is az övéit. A tévében pont a mi városunkat említették, így hát mostmár tényleg odafigyeltem.
- A holttestet a Kossuth-utcában találták meg, és ami a legfélelmetesebb az egészben, hogy az utolsó cseppig kiszívták a vérét. A rendőrök…
- De hiszen ez Kornéliáék utcája! – mondta Cirmi.
- És ilyet ember nem csinál. Mit gondolsz, Tamás jött vissza?
- Kizárt. Márk megfenyegette, hogy megöli, ha visszajön.

Másnap, a suliban hatalmas meglepetés ért. Kornélia arról szónokolt az osztálynak, hogy szerinte a gyilkosok biztos vámpírok, és hogy nekünk is szembe kell szállni velük. Mióta hisz Kornélia a vámpírokban?! Én egyetértettem vele, de nem mondtam ki. A fél osztály hülyének nézte. Hát ez nem vall rá! Máskor mindig engem piszkál a bandájával, és van, amikor nem is az ő véleményét mondja, hogy ő maradhasson a „főnök”. Eddig úgy ismertem, hogy inkább kútba ugrana, minthogy lemond a jó hírnevéről. Eldobta az összes olyan barátnőjét, akiről túl sok volt a negatív pletyka, egyeseket, pedig külön szívatott, például engem. Nagyban hozzájárult, hogy az egész osztály gyűlöljön. Nem is értem teljesen miért. Sosem mondják, mi bajuk. Nem lehet csak simán Cirmi miatt. Kell lenni valaminek, amit nem akarnak, vagy nem mernek a szemembe mondani. Most meg hülyét csinál magából! Mi történt? Ennyire megrémítette őt ez az egész? Mintha kicserélték volna. Csak az a baj, hogy semmit sem ér el vele. De legalább most van saját véleménye is.

Estére elhatároztuk Cirmivel, hogy megkeressük és elkergetjük a városból a vámpírt. Úgy tudtam, hogy a napfény nem árt nekik, hiszen két éve Tomi is vígan sétált a napon.
- Talán a fokhagyma azért még jó – gondoltam, és telepakoltam vele a hátizsákom.
- Liza, ez is kelleni fog – gurított felém egy zseblámpát Cirmi. Felvettem a hátizsákot, aztán lábujjhegyen kisuhantam. Már sötét volt, és csak a csönd reszketett.

Nemsokára a Kossuth utcába értünk. Jól ismertük ezt a helyet, volt itt egy régi, elhagyatott ház, ez jó búvóhely lehet egy vérszipolynak. Belopakodtunk. A legnagyobb szoba – olyan nappali féle lehetett- ablakai le voltak takarva. Megzörrent a kilincs, és mi gyorsan behúzódtunk egy poros szekrény mögé. A szobába egy lilásbőrű, vörös, tüsihajú srác jött be, és egy lányt hurcolt magával. Ekkor ért a nap második meglepetése. A fiú, a vámpír Tomi volt, a lány pedig Kornélia.
- Annyira szeretem, amikor házhoz jön a vacsi – vihogott Tomi, aki háttal volt nekem.
Képzeld, én nem azért jöttem, hogy önként felajánljam a vérem, hanem azért, hogy megöljelek!- sziszegte Kornélia. Szeme körül hamuszürke karikák voltak. Már-már kiugrottam volna a szerkény mögül, de Cirmi megrángatta a nadrágom.
- Várni, várni, várni kell! – suttogta.
- Hát akkor rajta! – válaszolt Tomi Kornéliának. A lány erre a vámpírra vetette magát, de a helyett, hogy Tomi esett volna el, ő került a földre.
- Nem vagyok én olyan türelmes – gondoltam, és Tomira támadtam. Neki fogalma sem volt arról, hogy itt vagyok, így hát elesett, és Kornélia gyorsan mellém ugrott. Nem igazán tudtam, mit teszek, de villámgyorsan előkaptam egy fokhagymát, és a vámpír felé hajítottam. Legnagyobb meglepetésemre az elkapta, és gúnyosan ezt mondta:
- Kösz, ez majd jó lesz hozzátok köretnek.
- Te nem félsz a hagymától? – kérdeztem.
- Te meg még hiszel az ilyen hülye mesékben?
- Ja, nem – mondtam, és Kornéliával együtt futottunk, ahogy bírtunk. Csak a helyismeretünk mentett meg minket. Lehet, hogy gyáva vagyok, de elég félelmetes volt az a vámpír.

Köszi!- mondta Kornélia – Nem gondoltam volna, hogy pont te mersz megkeresni egy vámpírt.
- Én is ugyanezt gondoltam rólad – mondtam.
- Hát ez kellemes csalódás –mosolygott, majd témát váltott – Meg akarom ölni! Különbn ő írtja ki az egész várost. Segítesz? Kidolgozhatnánk valami haditervet.
Bólintottam. Megegyeztünk, hogy holnap, suli után még beszélünk. Holtfáradtan értünk haza, és valószínűleg a közeljövőben is így lesz ez. De ez nem számít! Örültünk Cirmivel, hogy már nem vagyunk egyedül.
- Nem gondoltam volna, hogy ilyen létezhet – mondta Cirmi – Kornélia és mi a vámpírvadászok.