Nem meglepő, hogy megérti magát az ifjakkal, hiszen maga is szinte gyerek. Főként ha labdát lát. Amikor elkezd dekázni, még a foci iránt kevésbé fogékony emberek is felkapják a fejüket. Az ifjú brazil labdazsonglőr eddig jobbára a DVSC-DEAC NB III-as csapatában szerepelt, de a Ligakupa elődöntőjében a nagycsapatban is bemutatkozott.

Aki látta azt a jó húsz percet, megjegyezte Vinicius Galvao nevét.

„Már egészen kiskoromban csodáltam a híres brazil focistákat, Ronaldót, később Ronaldinhót – mesélt gyermekkoráról a brazil játékos. – Hogy ki a példaképem? Ronaldinho, akit személyesen is ismerek. Mind a ketten Porto Alegréből származunk, a családjaink jóban vannak, ráadásul Ronaldinhónak az egyik unokatestvérem a legjobb barátja. Ami a játékot illeti: amikor ötévesen megkaptam az első labdámat, azonnal elkezdtem gyakorolni a trükköket. Iskola után rohantam haza, s már vettem is elő a lasztit, gyakoroltam, amit a nagyoktól láttam. Amikor bekerültem egy focisuli csapatába, mindenképpen elöl akartam játszani, ennek megfelelően rettentő sokat cseleztem.”

Aztán felfedezte a Gremio, majd 16 évesen áttelepült Európába, a Torino együtteséhez igazolt. Ám Olaszországban az Európai Unión kívülről érkező kiskorúként nem tudták foglalkoztatni a csatárt, mint ahogy később a Bayern Münchennél sem, ahol szintén megfordult az ifjú brazil. Végül egy olasz alsóbb osztályú csapattól került a DVSC-hez egy menedzseriroda és Hegedűs Tamás közvetítésével.

„Jól érzem magam Debrecenben, nagyon rendesek velem a csapattársak, és szeretek lejárni Tamással a gyerekekhez – folytatta Vinicius. – Tisztelem idősebb társaimat, ők pedig elfogadtak engem, segítenek, ami nagyon jólesik. A kissrácok pedig egyszerűen fantasztikusak, próbálják ellesni a trükkjeimet, és nagyon szurkolnak nekem. Persze én is megőrülök, ha labdát látok…”

Vinicius a csapat másik ifjú brazil légiósával, Lucas Marcolinivel (Leandro unokaöccsével) lakik közös albérletben. A hangulat néha a Copacabanát idézi, a dél-amerikai fiúk ugyanis az edzések között gyakran dekázgatással és lábteniszszel múlatják idejüket.

„Szeretnék jó futballista, példakép lenni, olyan ember, akire felnéznek a fiatalok – mesélt terveiről Vinicius. – Persze tudom, hogy még hosszú az út, amíg idáig eljutok, de minden apró lépésnek örülök. Ilyen lépcsőfoknak tekintem a Siófok elleni bemutatkozásomat a DVSC felnőttcsapatában, jó volt hallani a szurkolók tapsát. Remélem, még sok örömet szerzek a debrecenieknek – és persze a gyerekeknek, akiknek igyekszem megtanítani néhány apróságot. Azt hiszem, a lábváltós, combkörzéses dekázás és az átemelős csel a kedvencük.”