Az élet szép

A tanév végére elülni látszott a Harry Potter halála körüli cécó.

Dracóval egyetlen egyszer beszéltem, mikor megpróbált elhívni a végzős bálra. Mivel visszautasítottam, Pansy Parkinsont hívta el, és engem messzire elkerült.

Az ominózus bálra egyedül érkeztem. Rossz volt látni, hogy még a Neville-féle szerencsétleneknek is volt párjuk. Rettentően magányosnak éreztem magam. Egész este egy sötét kis sarokban ültem egy asztalnál. Már épp készültem visszamenni a szobámba, mikor megjelent Pansy, Dracót rángatva maga után és megálltak előttem.

-         Nézd Bion! Draco most jegyezett el! – mondta öntelt vigyorral az ékszert mutogatva.

-         Igazán szép gyűrű. Jó ízlésre vall – szóltam csendesen. - Ugye tudod, hogy te csak megörökölted, mivel én visszautasítottam az ajánlatot?!

-         Ez igaz? – visította a lány, de a kérdezett meg se szólalt.

Egymást néztünk szótlanul. Végül bánatos hangon halkan hozzátettem az újdonsült mennyasszonynak:

-         Sok boldogságot! – Azzal sarkon fordultam és kivonultam a teremből.

A folyosón jártam, mikor Draco utolért. Megfogta a karomat, maga felé fordított, majd megcsókolt. Amint elengedett, hátráltam két lépést.

-         Felejts el Malfoy! Légy boldog azzal a rókaképű libával!

-         Csak veled lehetek boldog.

-         Akkor ezt bebuktad.

-         Volna egy ötletem…

Megfontoltam az ajánlatát és belementem. Végül is miért ne? Gonosz vigyorral az arcomon sétáltam fel a szobámig. Hozzáláttam a csomagoláshoz.

Pár perccel éjfél után hallottam, ahogy valaki halkan kinyitja, majd becsukja az ajtómat. A halvány pálca-fényben függönyön keresztül alig lehetett kivenni az érkező alakját.

-         Ki az?

-         Csak én. – Hallottam Draco hangját.

-         Mit szeretnél?

-         Beszélgetni.

-         Csak? – kérdeztem meglepetten.

-         Ez nem rajtam múlik – mondta, és elhúzta az ágyfüggönyt.

Végignéztem, ahogy bemászik a takaró alá, majd egymással szembe könyököltünk. Vártam, mit mond.

-         A tavaly történtekről akarok veled beszélni. Muszáj valakinek elmondanom végre…

-         Én meghallgatlak.

-         Meg kellett volna tennem, de képtelen voltam megölni. Abban a percben csak egy megtört vénembert láttam. Megszántam. Tudom, hogy hiba volt, bűnhődtem is érte eleget. Csoda egyáltalán, hogy apád életben hagyott. Olyan rossz mindig keménynek mutatnom magam, mert néha már nem megy. Azon a napon úgy éreztem, egy gyerek vagyok, akit arra akarnak kényszeríteni, hogy hirtelen felnőjön. Nem bírtam tovább elviselni a terhet. – Hangjából ki lehetett venni, hogy a sírás határán áll.

-         Elhiszem. Nem lehetett egyszerű neked.

-         Tudod min múlott, hogy nem csaptak ki?

-         Nem. – Szemem felcsillant a kíváncsiságtól.

-         Pitonnak volt annyi lélekjelenléte, hogy miután elvégezte helyettem a feladatomat, sikerült törölnie az egyetlen szemtanú memóriáját.

-         Ki volt az?

-         Potter. Így senki nem tudta meg, mi történt valójában.

-         Azt hazudtátok, hogy te ott se voltál, Piton meg későn érkezett.

-         Igen. Hogy mire ő odaért, Dumbledore már halott volt.

-         Okos… - mosolyogtam elismerően.

-         Lenne egy kérdésem.

-         Mondd!

-         Lehet, hogy nem tartozik rám, de mesélnél nekem apád búvóhelyéről?

-         Persze. Az a hely a Denem kúria. Ott élt az apja és a nagyszülei, míg meg nem ölte őket. Visszatérésekor beköltözött, mint jogos örökös.

-         Hogy lehet, hogy az aurorok még nem találtak ott rá?

-         Egyértelmű lenne azon a helyen keresni, mi? Így van. De apám gondolt erre. Olyan védővarázzsal látta el, ami miatt nem találják meg magát a házat. A varázslat két másiknak az ötvözése. Az egyik fele hasonlít arra, amivel a muglik elől rejtünk el egyes épületeket, a másik pedig olyan, amivel például a főhadiszállásuk hollétét titkolják a Rend tagjai.

-         Ezt nem értem.

-         A Főnix Rendjének hadiszállása drágám a Black ház. De ezt senki nem tudja.

-         Akkor te honnan…?

-         Beszélgettem erről a kis sárvérűvel, de mivel nem szólta el magát teljesen, a maradék információt kilestem a fejéből.

-         Tehát tudod, hol tanyázik az ellenség.

-         Így van. Apámnak azonban még nem árultam el. Majd kicsit később lepem meg.

***

 Július közepe volt. Egy templom leghátsó szegletében álltam, várva a mennyasszony bevonulását. A nő szerencsére nem vett észre. Végighallgattam a hosszú szertartást, majd megvártam, hogy a friss házaspár távozzon. Draco, mielőtt kiment volna az ajtón, rám nézett. Megkönnyebbülést láttam a tekintetében. Bólintottam neki, jelezve, minden a megbeszéltek szerint halad.

Két órával később egy szállodai szoba ágyán feküdtünk egymás mellett.

-         Nem hittem, hogy akkor elfogadod az ajánlatomat – törte meg a csendet.

-         Én pedig már alig hittem, hogy megkérdezd.

-         Van egy ötletem. Mi lenne, ha megvárnánk, míg Pansy szül nekem egy gyereket, aztán megölnénk, és te hozzám jönnél?

-         Persze – mondtam elfojtott nevetéssel.

-         Komolyan?

-         Feltétlenül annak a hülye libának a kölykeit akarnám nevelni. Most menj vissza! Biztos hiányolnak már.

-         Ők várhatnak. Még lenne egy kérdés, amire legutóbb nem válaszoltál.

-         Hogy miért egyeztem bele, hogy a szeretőd legyek?! Egyrészt, mert így lejáratom a feleségedet, másrészt meg azért…

A mondatot már nem tudtam befejezni, mivel egy hangos robbantással ránktörték az ajtót. Három auror masírozott be kivont pálcával.

-         Chrysanthe Bion! Velünk kell jönnie! Elfogató parancsunk van maga ellen.

-         Mit követtem el? – kérdeztem kimérten, jól palástolva meglepettségemet és ijedtségemet.

-         Maga megölte Minerva McGalagony igazgatónőt.

-         Ez nevetséges – mondtam, közben kikelve (immár ruhában) az ágyból. – Mi a bizonyítékuk?

-         Magát látták nála utoljára a halála előtt.

-         Ez hazugság. Utánam még bement hozzá valaki. Vagy a szemtanúk már nem számoltak be arról, hogy Rubeus Hagrid ott járt volna? Képtelenség lett volna nem észrevenni.

-         Öt emberből egyetlen egy mondta, hogy egy nagydarab fickót látott az igazgatónő irodája környékén, a maga távozása után.

-         Ez nem elég?

-         Sajnos nem. Kérem, jöjjön velünk a kihallgatásra!

-         Válthatnék két percet négyszemközt a férjemmel?

-         Khm. Hogyne. De siessen, ha kérhetem!

-         Természetesen.

Szerencsémre mind a három auror fiatal, tapasztalatlan és naiv volt. Mikor a „férj” kifejezést használtam, rá se néztek Dracóra, így nem tűnt fel nekik, hogy hazudtam. Amint bezáródott mögöttük a helyére varázsolt ajtó, Draco kapkodva szedegette magára ruháit.

-         Most mi lesz? Mit fogsz csinálni? – aggodalmaskodott.

-         Ne izgulj, megoldom valahogy! Öltözz fel gyorsan, aztán tűnjünk el innen! – suttogtam a választ.

Az utolsó másodpercben sikerült hoppanálnunk. Apa értetlenül nézett ránk.

-         Köröznek.

-         Tessék? – döbbent le.

-         Vagy öten láttak kijönni McGalagony irodájából.

-         Ezt jól elcseszted. Na jó, maradj itt! Kitalálunk valamit. Neked most máshol van dolgod, nem? – küldte el Dracót, aki rögtön eleget tett a célzásnak.

Csendben álltam az ablak előtt és bámultam a kertet, míg apám meg nem szólalt.

-         Van egy ötletem. Most visszamész…

Elmesélte a tervét töviről hegyire. Nem volt bonyolult, sőt. Túl egyszerű volt, hogy el lehessen rontani.

 Bellatrix ugyan nem szívesen és nem is önszántából, de segített. Tudtam, hogy még eleget fogom a gúnyolódását és kárörvendését hallgatni, de most nem ez volt a legfontosabb. Az Azkaban megszűnése után a gyilkosokat akár halálbüntetésre is ítélhették…

Visszamentem a szállodába, szabadkoztam a távozásom miatt, majd készségesen követtem az urakat a kihallgatásra. Természetesen mindent tagadtam. Tíz perc várakozás után végre megjelent egy lány.

-         Én tettem! – kiabálta, szinte zokogva.

-         Miről beszél? – nézett rá egy auror értetlenkedve.

-         Én öltem meg az igazgatónőt.

-         Hogyan? – ámuldozott a férfi még mindig.

-         Chrysanthe Bionnak adtam ki magam, hogy azt higgyék, ő tette. De nem akarom, hogy őt öljék meg helyettem. Ennyire nem utálom.

-         Ismerik egymást?

-         Ő már talán nem emlékszek rám. A Beauxbatonsba járt, ott ismertem meg.

-         Rendben. Jöjjön velem, és felvesszük a vallomását!

A Minisztérium előtt vártam. Egy hatalmas robbanás rázta meg az épületet, sietős léptek zaját halottam, egy kéz megragadott és húzni kezdett, majd elhoppanáltunk a helyszínről.

-         Minden a terv szerint alakult Nagyúr. – borult le Voldemort lábaihoz a még mindig diák alakban lévő Bella.

-         Nagyszerű. Nem is vártam mást. Tisztáztuk a neved lányom, elégedett lehetsz. Ezután légy óvatosabb, ha kérhetlek!

-         Természetesen. Elvégre még egyszer nem játszhatjuk ezt el.

-         Most távozhattok! Mindkettőtökre vár még egy feladat.

-         Oh igen. Karkarovnak bűnhődnie kell. Eddig biztonságban érezhette magát… - idéztem fel apám szavait.

-         Egészen összeszoktok a sok munka során.

-         Na ennyire azért nem kell elhamarkodni a dolgokat – kacagtam fel keserűen.

-         Ízetlen tréfa volt, Santhe? Bella, neked mi a véleményed?

-         Én inkább nem ítélkezem a lányod felett Nagyuram – hajtott fejet a kérdezett.

-         Úgy érzem, titkoltok előlem valamit. Te is Santhe, és Bella is. Halljam!

-         Kezdje Bellatrix!

-         Mostanában sokat vitatkozom a fiammal valamiről. Mindenáron meg akar nősülni. És az a teóriája, hogy ha már Draco nem vette el őt – itt fejével felém bökött – akkor ő akarja megtenni.

Kényszeredett nevetés tört ki belőlem, mire megütközve néztek rám.

-         Mi bajod? – kérdezte apám.

-         Tudod jól mi az álláspontom ezügyben. Nem házasodom.

-         Dehogynem! Én azt akarom, hogy feleségül menj Joelhez. És te meg fogod tenni!

-         Miből gondolod?

-         Tudom! Ez parancs, amit neked teljesítened kell. Így biztosítva lesz az életed. Ha férjnél leszel, senkit nem fogja érdekelni, mivel töltöd mindennapjaidat, így senkinek nem fog feltűnni, hogy nekem dolgozol.

-         Ezt mondhattad volna hamarabb is – morogtam alig érthetően és elhúztam a számat a meggyőző érv hallatán.

-         És most halljuk, te mit titkolsz előlem már hetek óta!

-         Tudom a Rend főhadiszállásának helyét.

-         Pompás. Lesz dolgotok az elkövetkezendő napokban.

Milyen jó érzés halálfalónak lenni. Hozzámentem Joelhez, közben Draco szeretője vagyok, és továbbra is gyilkolom a muglikat, sárvérűeket és az ellenségeinket. Ennél jobb életem aligha lehetne. Szép az élet…