Tudják, hogy élek. Tudják, hogy roncs lelkem újra testre talált. Újjászülettem, mint, ahogy a háború, amit már több mint tíz éve félbehagytam. A háború egy tiszta, mugli és sárvérű mentes varázsvilágért. Felveszem velük a harcot, mint ahogy tizenegy éven keresztül tettem, míg a végzetem el nem ért. Most viszont, a halált kijátszva, új testben folytathatom a tisztogatást. Rá kell jönnöm! Rá kell jönnöm, mi annak a kölyöknek a titka! Hisz én vagyok a leghatalmasabb lény. Talán még Albus Dumbledorenál is erősebb vagyok. Akkor, hogy volt képes elvenni a testem és saját lelkem cellájába zárni, hogy a halál és élet közötti vékony síkon tengődjek. Ott, hol étvágyamat és szomjúságomat soha ki nem elégíthettem, hol a hold szürke fényét sosem láthattam. Mintha dementor csókolt volna szájon, csak nem lelkemet szippantotta ki testemből, hanem testemet lopta el tőlem, meghagyva engem az örök éjszakában sötét árnynak.
De most már újra itt vagyok, mint a megtestesült rémálmuk. Kegyetlenebb leszek, mint valaha. Megkínzom, megölöm és széttépem őket, hogy majd vérbefagyott testük borítsa a holt temetőket. Gyermekek fognak sírni anyjuk után és asszonyok férjeik után. De az én szememben akkor is csak rongy bábuk maradnak. A varázslók és boszorkányok belefagynak félelmükbe, ha rám gondolnak. Szájuk sikoltásra nyílik, de torkukon hang nem jön ki. Testük megremeg, de futni nem képesek. Ereikben megáll a vér, pupillájuk nem mozdul többé, mert utolsó órájukban engem látnak majd maguk előtt. S ha majd testem elrohad, akkor sem adom fel a harcot, addig, míg az utolsó sárvérűt el nem tüntetem a világról. Ekkor, majd csontom és vérem folytatja tovább, örök időkig.
De sötét lelkemet el nem pusztítják soha. Rajtam már nem fog semmi átok, semmi bűbáj. Hiszen én nem vagyok ember. Sokkal több vagyok annál. Mit érdekel engem egy ócska kis jóslat. Mit változtat az a jövőn. Őrültek. Őrültek! Őrültek mind, ha azt hiszik engem bármi is el tudna üldözni az örök létből. Őrültek, ha azt hiszik szembe szállhatnak velem. Őrültek, ha megpróbálnak elbújni vezetőik árnyékában és nevem elrejtik agyuk legmélyebb bugyraiba. Mondják csak ki! Mondják ki a nevem, mert én tudom, hogy minden percben átfut a félelem a testükön. Ott motoszkálok a fejükben. Ellopom szép emlékeiket és helyükre rémálmokat csempészek be. Mondják csak ki a nevem: LORD VOLDEMORT!