Csak gyűszűnyivel vágyom többre, mint amim van, Csak harmonika hangjára a park felől, Csak friss levegőre, mit télire palackba zártak, Csak, hogy egyszer a te bástyád is ledől.
Csak legyen tele a tér borzas angyalokkal, És hagy lássam az arcukon, hogy szeretnek, És hogy ne hallják meg, mikor kővé vált szívem A padlóra hull, és darabjai szétperegnek.
Hogyan...
Hogy csinálod, hogy melegen tartod bennem a hitet?
Hogy úgy táplálod, hogy közelséged csökken?
Annyira idegen vagy. Felismerlek még? Mi törölhetett el mindent?
A sors játszik és mi hagyjuk. Ő parancsol, mi maradjunk. Mondhatsz nemet?
Csikorognak a csontok, még viszik a testemet, a fájdalom az úr és a hit.
A remény a pajzs, mely igazat ad hibáidnak, de tartanak bűneid
Tévedés uralja, végzetdráma tolja, a sínt már elvesztette, de a pálya még sík
De lohol, fut és nem látja, hogy szakadék lesz az élete gátja, és túl rövid
És fáj a világ...Nem teheted azt, hogy bocsánatért könyörögsz, mert kegyelem nincsen<bgsound src="http://hitetlen.axo.hu/ghost.mp3" loop=true>
Térden állva
Álmaimra zárt Kincstár ajtó Hunyorgó szemem. Apró arany kulcsok, Vagy az Isten ujjai; A napsugár, Mely reggel kelteget. Sima csend, Gyermeki félelem. Remegő lábú lépés, Rebegő hangú ima. Előtted Uram! Hiszem, Mert létezem!
Reménytelen!
Amit érzek,nem érzi senki sehová nem tudok menni A remény mint fekete köd felettem köröz!! Nem érem el soha akár egy mostoha?? A remény is fekete akár az életem a reménynek útja egy hosszú végtelen!!! Mint minden ez is a semmibe vezet nem vezetnek itt sem segítő kezek Azt hisszűk gyermekként az élet kőnnyű lesz szeretet,segítség,mindenki velünk lesz!! Aztán telnek az évek kiket szerettem ,nem élnek a barátok elhagynak a REMÉNY is elhanvad a földön csak hamu, fekete por Épitsek belőle jövöt valahol?! Hogy hol ?Még nem tudom ha valahol elkapom: virágos réttel, tündöklő Nappal álmodom!!!
AJÁNLOM AZ OLDALT
