-Gp2- : -A Carlin Motorsport és a DPR útjai szétváltak- |
-A Carlin Motorsport és a DPR útjai szétváltak-
A Carlin Motorsport és a DPR útjai szétváltak
Az elmúlt évben beszámoltunk arról, hogy a Carlin Motorsport ott lesz a 2007-es GP2 mezőnyben, miután egyesülési szándékukat jelentették be a DPR csapattal.
Az elmúlt napokban azonban hivatalos bejelentés keretein belül a DPR vezetősége elmondta, hogy az előzetes tervek ellenére a 2007-es évben mégsem élvezik majd a Carlin Motorsport támogatását.
„A DPR csapata az elmúlt évhez hasonlóan lesz majd ott a 2007-es GP2-es futamokon, vagyis a Carlin Motorsport nélkül vágnak neki az idénynek." - hangzott el a DPR által kiadott sajtóközleményben.
Miután az elmúlt év novemberében bejelentették, hogy a két angol csapat egyesíti erőit, a decemberi teszteken már „Carlin DPR" néven kezdték el a felkészülési programjukat, és a megreformálni kívánt alakulat áthelyezte központját az angliai Surrey-be, ahol az egykori Brabham F1-es csapat gyára volt. A legutóbbi bejelentés értelmében viszont a DPR-nél marad minden a régiben.
|