Csendes utcában boldogan tűnődve lépkedek,

egy házikóra és egy szobácskára gondolok..

Hol, egy gyönyörű szerelem, töredéke ott rekedt,

Az ifjúságunk elillant, messze szállt, 

de a rácsos kapu, a ház, ismerős, még ma is  áll.

Erős ódon falak, alig-alig változott,

csak  az öröm és bánat könnyeitől, kissé megkopott.

Lakója, számomra kedves, de mára megfáradt talán,

tipegve, kíváncsian nyit ajtót  édesanyád.

Sok- sok év elmúlt felette, haja is ősz lett már,

de a csipke terítői, ugyanazok ma is, az asztalán.

Megsárgult fotókról fürkésző szemek néznek rám,

 Őrzik emlékét annak, hogy itt járt a boldogság.

Suttogó zöldfenyő vigyázta  évekig az édes titkokat,

csak nekem mondta el, - egyszer visszatérsz,

S elhozod  mind azt ,mi ifjúságunkból megmaradt.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés