Fukai Mon
Kystsay 2006.05.06. 14:28
Fukai Mon
Japánul:
Fukai fukai mori no oku ni ima mo kitto Okizari ni shita kokoro kakushite'ru yo Sagasu hodo no chikara mo naku tsukarehateta Hitobito wa eien no yami ni kieru
Chisai mama nara kitto ima demo mieta ka na
Boku-tachi wa ikiru hodo ni Nakushite'ku sukoshi zutsu Itsuwari ya uso wo matoi Tachisukumu koe mo naku
Aoi aoi sora no iro mo kidzukanai mama Sugite yuku mainichi ga kawatte yuku
Tsukurareta wakugumi wo ko ima wo ikite Sabitsuita kokoro mata ugokidasu yo Toki no rizumu wo shireba mo ichido toberu darou
Boku-tachi wa samayoi nagara Ikite yuku doko made mo Shinjite'ru hikari motome Arukidasu kimi to ima
Boku-tachi wa samayoi nagara Ikite yuku doko made mo Furikaeru Michi wo tozashi Aruite'ku eien ni Tachisukumu koe mo naku Ikite yuku eien ni
Angolul:
I'm sure that the heart i left behind Still lies hidden in the heart of the deep, deep forest.
Exhausted, without the strength to search People vanish into the infinite darkness.
If it's so small, i wonder if i can see it even now?
As we live on, We lose a little bit more. Shrouded in falsehoods and lies, We stand frozen to the spot, unable to cry out
The days pass by and change, Without us even realizing how blue the sky really is.
Overcoming that made-up scheme, we live the present, And our rusted hearts begin to beat again! If we can find the rhythm of time, we can fly once again
We live our lives Wandering to the ends of the earth. Believing (in you?), now i begin my journey with you, In search of the light.
We live our lives Wandering to the ends of the earth. Closing off The way back, We walk on for eternity.
We live our lives standing frozen to the spot, Unable to cry out, for eternity....
Magyarul:
Mély erdő:
Biztos vagyok benne, hogy a szív, amit hátra hagytam, Még mindig a szív mélyében lapul, mély erdőben. Kimerülten, a keresés ereje nélkül, Az emberek szertefoszlanak a végtelen
Ha olyan kicsi, kíváncsi vagyok most láthatom-e.
Ahogy élünk, Egy kicsit többet vesztünk. Eltakarni valótlansággal és hazugsággal, Megfagyva állunk a felismerés előtt, nem tudunk kisírni
A napok telnek és változnak, Anélkül, hogy észrevennénk, milyen kék is az ég.
A legyőzés a kitalált cselszövés, élünk a jelenben, És a rozsdás szívünk, újra dobban! Ha nem találjuk meg az élet ritmusár, újból repülhetünk,
Éljük az életünk, Utazva a világ végéig. Hiszek (benned?), az utamon veled, A fény keresésénél.
Éljük az életünk, Utazva a világ végéig A lezárásig Az úton vissza, A végtelenségbe megyünk. Éljük az életünk, megfagyva állunk a felismerés előtt, Nem tudunk sírni, a végtelennek...
|