HRM: Szervusz Gábor! Örülök, hogy sikerült összehozni ezt
az interjút! Először is szeretnék gratulálni az eddigi koncertekhez, nagyon jól
éreztem magam, és ezzel nem csak én voltam így. Szatai Gábor: Köszönöm! Mi is nagyon jól, éreztük magunkat. HRM: Elképesztő milyen vegyes a közönség a bulijaitokon. Talán
ilyen publikumot rock koncerten együtt még nem is láttam. Sz.G.: Igen , minket is meglepett, sőt mondhatom nem is számítottunk
ilyen lelkes fogadtatásra. HRM: A közönség fogadtatása is számít abban, hogy nem csak
egyszeri alkalom volt, a Wigwamos buli, hanem folytatjátok? Sz.G.: Sokat számított, hogy ilyen sokan eljöttek erre a bulira,
mondhatom nagyon inspirált bennünket, mert mi hosszú távra tervezünk. HRM: Kik voltak a zenészek, akik felléptek Veletek és miért
voltak mások a Sziget, mint például a Wigwamban? Keresgéltek még? Sz.G.: Slamo jelenleg Miskolcon él, és az Ő zenész ismerősei voltak az
első csapat, akit látott a közönség a Wigwamba. Gyakorlatilag régi zenésztársak
és barátok a szülővárosból. Addig nem is volt probléma, amíg egy bulira
készültünk, de most, hogy a közönség ekkora szeretettel fogadott minket,
folytatnunk kell. Ezt Ők a munkájuk mellet nem tudták felvállalni. Nekünk olyan
emberek kellenek, akik teljes erőbedobással a zenére tudnak koncentrálni. Azt
hiszem megtaláltuk Őket. A zenekar jelenlegi felállása: Gajdán Szabolcs
billentyűs hangszerek, Róna György basszusgitár és Orliczky György dob. Egy
igazán jó csapat. Ők segítenek nekünk az elképzeléseinket megvalósítani. Sokat próbálunk, kísérletezünk, mire a végleges formájukat elnyerik a
dalok, de ez régen is jellemző volt ránk. Ez egy eléggé időigényes folyamat,
amiben nagy szükségünk van a közönség visszajelzésére is, így mindent
kipróbálunk élőben. Számunkra ez az igazi mérce, hogy fogadják az új ismeretlen
hangokat, mennyire érinti meg az emberek szívét egy új szöveg. Ezért, a NO
sokak szerint igazi koncert zenekar, élőben jobban át jön a dalokban levő erő, mint a lemezeken. Itt tartunk ma. Jelenleg
demora készülünk, jövőre szeretnénk egy új lemezt, és minél többet koncertezni.
HRM: Mi lett a régi tagokkal? Miért nem játszanak Veletek? Hol
vannak, mivel foglalkoznak? Sz.G.: Nem sok információm van Róluk. Pasquale fő állású dobos, Blondie
pedig valami polgári foglalkozásban leli örömét. Nem volt kedvük az újra
kezdéshez. HRM: Nem olyan régen, még Te és Slamo is külföldön éltetek.
Mesélnél erről az időszakról egy kicsi? Sz.G.: Slamo életéről nem sokat tudok, erről talán Őt kéne megkérdezni.
Én Amerikában élten hosszú évekig, de elég volt. Haza húzott a szívem és most
itthon vagyok, ahogy Slamo is, és újra együtt vagyunk. Ez, a NO! HRM: Ahogy hazaköltöztetek egyből eszetekbe jutott, hogy össze
kéne hozni a csapatot? Sz.G.: Ez nem volt ilyen egyszerű. Évekig kerestük a boldogulásunk
máshol, hogy egyszer csak újra összehozott a sors minket itthon, az (nem) csak
véletlen műve. Slamo újra Miskolcon telepedett le és ott keresett zenészeket
maga köré, de nem talált megfelelő énekest az elképzeléseihez és ekkor
felvetődött a No újraélesztése. HRM: Arra kérlek, hogy röviden mond el a Kedves Olvasóknak a
zenekar történetét, mert bizony amióta nem hallottunk Rólatok felnőtt egy újabb
generáció, akik, lehet, hogy csak most fognak Benneteket megismerni. Sz.G.: Ez egy nagyon hosszú sztori, de megpróbálom röviden
összefoglalni. 1987 elején találkoztam először Slamóval. Ő akkor már túl volt
az Eddán, és az első szólólemezén, és épp egy új zenekart szeretett volna
csinálni fiatal arcokkal. Én akkor a Rock-szinház magánénekese voltam, de
tetszett az ötlet, így hát elkezdtünk társakat keresni. Blondie-t (Galló
Sándor) már régebbről ismertem, valamilyen zenekarból és a Zsoldos Tomi is
ajánlotta, ez jó referenciának tűnt. Már csak dobos kellett. Ez nem volt
egyszerű, sok embert kipróbáltunk, és végül Tóth Zolira esett a választás, aki
egy nagyon tehetséges fiú. Elkezdtünk próbálni, az első nagy koncertünk, 1988.
március 15-én volt a Petőfi Csarnokban. Itt már játszottuk, a Hallottalak
sírni… című dalt, amit hamarosan a Rádióban rögzítettünk, és szinte azonnal
sláger lett. Ez meghozta az országos ismertséget a számunkra. Talán ennek
köszönhető, hogy exkluzív szerződést kötött velünk Erdős Péter, aki a
legnagyobb név volt akkoriban a szakmában, elég csak a Neoton Família és a KFT
neveket megemlítenem, akik szintén hozzá tartoztak. Sajnos különböző
üzletpolitikai megfontolásokból, csak 90 őszén kezdhettünk hozzá az első
nagylemezünk felvételeihez. Kiforrott, erős dalok kerültek rá, szerintem nagyon
jól sikerült, de sajnos nem jelenhetett meg, mert a keverés befejezése után nem
sokkal Erdős úr sajnos váratlanul elhunyt, és a jogutód hosszú huzavona után
sem akart foglalkozni velünk, így az album dobozban maradt, majd valahol
elkeveredett. Röviddel ezután Csüli távozott a zenekarból, helyét a doboknál
Ámon László vette át. Vele készült a NO1 lemez, ami a Rózsa Records
gondozásában jelent meg 92-ben. Ezt követte, A holnap fényei című album, ezen
már Barille „Paci” Pasquale dobolt. Sajnos nem sokkal később Blondie is
kiszállt. Őt nem sikerült állandó taggal pótolni, ezért ebben az időszakban
session zenészekkel dolgoztunk. Így rögzítettük a Titkos Napló című dupla
albumot, amit tulajdonképpen már csak ketten, Slamó és én fejeztünk be. Csomó
olyan dolog történt velünk, ami nagyon szép volt, és amire nagyon szívesen emlékszem
vissza. Például, felléptünk Suzanne Vega, Brian Adams, az Extreme, és a
Zeppelines Robert Plant előzenekaraként, és sok nagy sikerű rendezvényen,
felejthetetlen hangulatú koncerten. De sajnos voltak negatív élményeink is,
amikről most inkább nem beszélnék, csupán az idő rövidsége miatt, nem azért
mert titok. A lényeg az, hogy a különböző problémákat sajnos nem tudtuk kellő
bölcsességgel, érettséggel feldolgozni, és nem tudtunk élni sok nagyszerű
lehetőséggel, amit Isten készített számunkra... Ez van. Még megjelent, a No More című válogatás lemezünk, de aztán abba hagytuk
a közös zenélést. Az utolsó fellépésünk valamikor 98 elején volt. Ezután hosszú
szünet, amit én javarészt külföldön töltöttem a családommal. 2004 telén
kezdtünk el újra beszélgetni Slamóval, egy új No zenekar elindításáról. Nem
volt könnyű ennyi év után, de végül is nekivágtunk. Az első koncert április
30-án volt a Wigwamban, de erről már írtatok. Azóta túl vagyunk jó néhány
fellépésen, készültek új dalok is, amiket már játszunk a koncerteken, a régi,
No és Edda dalok mellet. Izgalmas időket élünk... Hát ennyi a hosszú történet, röviden. HRM: Van polgári foglalkozásotok is, vagy a zenélésből
szeretnétek profitálni? Sz.G.: Mindannyian dolgozunk és várjuk a csodát! :-) HRM: Hogyan tovább? A Szigeten már hallhattunk egy új dalt, ez
ígéretesnek tűnik. Új lemez, turné? Sz.G.: Jó kérdés! Valóban dolgozunk a szó szoros értelmében. Minden
hétvégén, Miskolcon próbálunk és írjuk az új dalokat. A No nem egy reunion
banda lesz! Vannak új dalaink és elképzeléseink. Nem szeretnénk csak a régi
sikerekből megélni. És az sem veszi el a kedvünket, ha újra lentről kell
építkeznünk, sőt. Vannak emberek, akik segítik a munkánkat, és ahová csak
tudunk, elmegyünk játszani. Szeretnénk egy új albumot készíteni és minél előbb
egy klippel is jelentkezni a médiában. Már most vannak új rajongók, akik erőt
adnak nekünk a munkához. A Ráday klubos buli után is oda jött hozzám pár srác,
akik elmondták, hogy amikor mi léteztünk Ők még iskolások voltak és nem is
nagyon ismerték a zenekarral, de most eljöttek megnézni, és nagyon tetszik
nekik. Az ilyen dolgok mindenféleképpen arra buzdítanak minket, hogy teljes
erőbedobással menjünk előre. HRM: Hogyan látod most a szakmát és a lehetőségeket? Sz.G.: Hosszú idő telt el az óta, amióta kikerültünk a vérkeringésből
és bizony nagyon sok minden megváltozott, amikhez nekünk is alkalmazkodnunk
kell. De fejlődő képesek vagyunk! :-) HRM: Gábor! Köszönöm a beszélgetést és nagyon sok sikert
kívánok Nektek a szerkesztőség nevében is, és várjuk az újabb bulit!