A két fiatal 5 percen keresztül néztek mélyen egymás szemébe, emlékek után kutatva. Aletta, aki profi volt okklumencia terén, most hagyta, hogy „Tyler” felfedezze emlékeit. - Rég nem láttuk egymást... - szólalt meg végül a Tyler nevezetű srác. - Hát igen... látom nem csak téged viselt meg az elválás... - mondta ezzel végigmérte a ruháját. A srác is, akárcsak Aletta, szintén feketében öltözködött. - Mi történt veled azóta? Mesélj – mondta miközben Tyler segített neki felállni. - Semmi különös, élem unalmas napjaimat... nélküled... mért nem írtál soha? - Nem emlékszel apámra? Nem nagyon nézte jó szemmel, hogy veled barátkozom, egy fél vérrel... és hogy közelebb is állok hozzád, mint szimpla barát... - mondta ezzel együtt halvány pír jelent meg az arcán. - Hát igen... de annyit írtam! Legalább egy levelemre válaszolhattál volna... - Mikor írtál? Egy leveledet se kaptam meg... én, pedig nem írhattam, mert apám nem engedte... Gondolom az ő jóvoltából nem érkeztek meg a te leveid is... - Lehet... el se tudod képzelni, mennyire hiányoztál... mióta elköltöztem Németországból, és itt élek anyámmal, az életem fenekestül felfordult... - Szerinted az enyém nem? Mai napig nem értem mért költöztetek el... bár azt megértem, hogy megviselhetett titeket apád halála... - Engem nem nagyon... alig ismertem... de mégis csak az apám volt... de ellen szemben anyát minden apára emlékeztette ott... és jobbnak találta, ha elmenekül az emlékek elől... de azóta se talált mást... A két régi barát mélyen egymás szemébe nézett, majd ismét Tyler törte meg a csendet. - Gyönyörű vagy... - Kösz... - mondta Aletta, szemét a padlóra szegezte, és újra pír jelent meg az arcán. Az kis szemerkélő eső, ami mielőtt felszálltak a vonatra, akkor kezdődött, mostanra heves viharrá változott. A vonat gyorsan zakatolt előre, kisebb bukkanókat hagyva maga után. Tyler felemelte a kezét, és megsimogatta Aletta arcát. A vonat egy nagyobb bukkanókhoz ért, így tehát a gravitáció törvényeinek megfelelően Aletta előre dőlt, egyenesen Tylerre. A nagy lendület következtében, pedig a földre estek. Egy ideig nézték egymást, de a mélázásból egy hang zökkentette ki őket. - Khm... khm... megtudhatnám, hogy mégis mit művelsz Aletta?! - Semmi olyat ami rád tartozna, John – Aletta mélyen John szemébe nézett, ezzel jelezve azt, hogy nem történt semmi, majd szó nélkül folytatta. - Az előbbi bukkanónál elestünk. - Vagyis te estél rám... - szólalt meg Tyler, aki eddig Aletta „alól” figyelte a helyzetet. - Pofa be – szólt vissza Aletta egy huncut mosoly kíséretében. - Látom még mindig a régi vagy... Ezután a mondat után Aletta felállt, majd segített Tylernek is. - Ő ki? - kérdezte John fejével Tyler felé bökve. - Hát nem emlékszel? - kérdezte Aletta szomorú tekintettel, majd bátya homlokához érintette a kezét. John előtt képek villantak be. - Aztaaa... te értesz a Memoriacuspishoz*? Ritka az ilyen ember... - mondta Tyler látva, hogy Aletta mit csinált. - Ja... már rég... - mondta mosolyogva, majd levette kezét bátya homlokáról. - Tyler? - kérdezte megdöbbenve. - Úgy látom Lettikének sikerült az emlékmutatás... - mondta egy kaján vigyor kísértében. - Huhh, öreg mi van veled? Gyere át a mi fülkénkbe, mesélj magadról, meg minden... - Jó rendben, csak szólok a haveroknak, hogy kicsit lelépek. Az út további részét Alettáék fülkéében töltötték. Naomival is teljesen jól megértették egymást. Kiderült, a lány ugyanolyan, mint ők, más, mint a többi, csak neki a szülei nem engedik a fekete ruha viseletét, de hangszeren játszani hagyták. Naomi 10 éves kora óta zongorázik. Mikor ezt Aletta megtudta, fájdalmas emlékek villantak benne Michaelről, de úgy döntött, muszáj elfelejtenie... elvégre számára ez csak egy kamasz szerelem volt... nem több... De nem csak Naomi volt az, akiről kiderültek dolgok, hanem Tylerről is természetesen. Ő mikor átköltöztek Angliába, azután rá egy hónappal később már elkezdett dobolni. Megbeszélték, ha találnak még egy szóló gitárost, akkor alapítanak egy bandát. - Minek kell még egy szóló gitáros, ha itt van Letti? - kérdezte Tyler. - Hát azért... - kezdte John. - mert a mi Letti babánk a legtöbb számban régen is csak énekelt... - Értem. Nagyon sokáig elbeszélgettek, de az idő már későre járt. Fél óra volt az érkezésig, és lassan át kellett öltözni talárba. - Most már mennem kell... - mondta Tyler szomorúan. - De mért? - kérdezett vissza egyből Aletta. - A haverjaid még tudnak várni egy kicsit... - hatalmas bociszemeket meresztett Tylerre, ennek következtében Tylerben egyből megfagyott a vér. De vajon mért? - Nem lehet – állt mégis ellen. - Prefektus vagyok. Szólnom kell a diákoknak, hogy kezdjenek átöltözni, mert nem sokára megérkezünk. - Hát jó... de csak akkor mehetsz el, ha megígéred, hogy a kastélyba is együtt megyünk – jelentette ki Aletta. - Hát jóóó... de jönnek a haverok. Ezzel kilépett a kabinból, és elindult a vonat eleje felé. Aletta lecsúszott az ülésen és közben hangosan kimondta gondolatait: - Olyan jó pasi! Naomi ezt halk kuncogással jutalmazta. John viszont még egyáltalán, csak el se mosolyodott. - Ha ha... - mondta, és elég mérgesen nézett tesójára. - Most mi bajod van? - kérdezte Aletta felülve. - Megbeszéltünk valamit... - Mit? - Ha nekem nem lehet csajom, akkor neked se pasid... Aletta hangos nevetésben tört ki. A nevetésbe lassan már belekönnyezett. Ezt látva bátya követte húga példáját, és sokáig nevettek egymáson. Ebbe Naomi is bekapcsolódott. - Át kellene öltöznünk – mondta Naomi, és egy kicsordulni készülő könnycseppet törölt ki a szeme sarkából. 10 perc múlva a vonat lassulni kezdett, mígnem végül teljesen megállt. A diákok lassan, tolongva elindultak lefele a vonatról. Aletta fejére húzta a kapucniját, majd bátyával követte Naomit, a fiákerek irányába. - Jujj, ezek thesztrálok? - kérdezte John a fekete köpenyes csontváz lovak láttán. - Te látod őket? - kérdezett vissza Naomi, választ sem adva a kérdésre. - Látja... - adott helyette választ Aletta, elég komor hangnemben. - És én is látom. - De hát... - Naomi épp belekezdett volna egy kérdésbe, de John elcsitította. Mikor Aletta már beszállt a fiákerbe John megszólalt. - Mindent megtudhatsz, ha eljött az ideje... - Olyan titokzatosak vagytok – mondta Naomi egy csíntalan mosollyal. John nem szólt semmit, csak ő is elmosolyodott, majd segített felszállni Naominak a fiákerbe. Aletta a sarokban ült, és bámult kifele az ablakon, a szakadó esőben. Hallották, az előbbre lévő fiákerek nyikorgását, hogy azok már elindultak. Aletta csodálkozott, hogy hol vannak már Tylerék, amikor hirtelen kivágódott a fiáker ajtaja, és egy csapat srác rontott be rajta. Mindegyikről ömlött a víz, és dideregtek a hidegben. - Fu, basszus, látod Tyler milyen jó barátaid, vagyunk? - szólalt meg egy barna hajú fiú. - Ja, segítettünk neked a kis elsősöket eljuttatni Hagridhoz! Mi a fenének kezdtek el össze- visszarohangászni? - folytatta egy szőke hajú srác. - Jé, helló! - ezzel Alettáék fele fordult. - Tik vagytok Tyler haverjai, igaz? - kérdezte majd elterült, az ülésen. A gyerek annyira laza volt, hogy Aletta már azt hitte szét is esik. - Ööö, ja... - mondta Aletta, majd arra eszmélt fel, hogy Tyler bevágódik közé, és a szőke srác közé. - Mondd csak Tom... nem akarod arrébb vinni a valagadat? Lettit, meg engem összenyomsz... szegény Peterről nem is beszélve... Mindenki a Tom nevezetű srác mellé pillantott, és ott tényleg, egy kisebb fajta srác nyomorogott. - Jajj, bocs pajtás...- mondta Tom, és felült normálisan. Már amennyire azt az ülést normálisnak lehetett nevezni. - Hát akkor tartok bemutatást... - szólalt meg ismét Tyler, miután a vizes barátaira, rászórt egy szárító bűbájt. - Ez itt Tom, a sarokban Peter, velünk szemben Steven, mellette, pedig Patrick. A fiú csapat, és Alettáék jól összeismerkedtek. Útközben, kiderült, hogy Steven, és Peter, John évfolyamtársai lesznek. Fuhh, bazze... hallottátok, hogy egy csomó csajt kivettek a suliból? - váltott témát hirtelen Tom. - Mért csak a csajokra gondolsz? - kérdezett Tyler vissza. - Figyu pajtás, az egy dolog, hogy te buzi vagy, de én nem... Mindenki nevetett a megjegyzésen, kivéve Tylert, aki kicsit elpirult, és Alettát. Ő nem szerette az ilyen alakokat, akik ennyire nagyra vannak magukkal. A srác ugyan szimpatikus volt neki, de az önteltség nem tetszett neki benne. Mindenki magából indul ki... - mondta mosolyogva. Ezen még inkább nevettek a többiek, Tom pedig fülét- farkát behúzta, és inkább egy ideig csöndbe maradt. A fiákerek, a diákokkal nem sokára megérkeztek. Aletta miután kiszállt felnézett a kastélyra, és a látványtól tátva maradt a szája. A kastély ugyan réginek tűnt, de számára csodálatos volt. Mikor elértek a bejárati ajtóhoz, egy eléggé ellenszenves kinézetű férfi fogadta őket. Ő a gondnokunk Frics – súgta Aletta fülébe Tyler, aki szorosan mögötte jött. - És minek kell neki Subrosa- szenzor? - Gondolom Dumbledore elrendelte, hogy mindenkit motozzanak meg, nehogy valami veszélyes tárgyat hozzon Roxfortba... - Dumbledore jó fej? - Hát elég nagy arc... Én bírom. Aletta csak rámosolygott Tylerre, majd mikor a sor rá került, hagyta, hogy a gondnok átmotozza. Miután végzett, egy idős hölgy lépett oda hozzá, egy pergamennel a kezében. - Jó napot Miss Taylor. McGalagony professzor vagyok, az én dolgom elvezetni az elsősöket. Kérem, önt és a testvérét, hogy várjanak itt, míg a kicsik megérkeznek, és utánuk vonuljanak be önök is a Nagyterembe. A többit elmondom, akkor mikor az elsősök is itt lesznek. És most arra kérném, hogy csatlakozzon a bátyához – fejezete be a mondanivalóját, majd eltűnt a tömegben. Aletta szemével bátyát kereste, nem sokára meg is találta, egy lépcső aljánál, a falnak támaszkodva. - Nem értem, mért kell a kicsikkel bevonulnunk... ez olyan ciki... - mondta John, mikor húga odaért mellé. - Ne nyafogj már... Nem fogsz belehalni... Több szó nem esett köztük, 5 percig néma csendben álltak egymás mellet, mikor léptek zaját, és halk suttogásokat hallottak. McGalagony a beszédében, semmi újat nem mondott, se Alettának, se Johnnak. Ők már szinte mindent tudtak Dracotól, hogy hogy is megy a beosztás. - Hát, akkor kérem, vonuljanak be a Nagyterembe – mondta a monológja végén a professzor. Aletta, és John, akik eddig a falnak támaszkodva figyelték a fejleményeket, megvárták, míg minden elsős elhalad mellettük, majd utolsóknak ők is elindultak. Amint haladtak előre, négy hosszú asztal közt, elég kellemetlen volt Alettának így bevonulni. Nem szerette, ha minden szem rászegeződik, és ő van a figyelem középpontjában. Már pedig ez most így volt, mert ő és a bátya, a sok kicsi közt eléggé kiemelkedtek. Mikor végre megtörtént a beosztás, és minden kis elsős elfoglalt a helyét, McGalagony újra megszólalt. Iskolánk ezúttal, nem csak elsősökkel bővült, hanem egy hatodéves, és egy hetedéves diákkal is. Lássuk csak... Taylor, John. John felment McGalagony professzorhoz, leült a mellette lévő székre, és várta, hogy a professzor a fejére tegye, a Teszlek Süveget. HOLLÓHÁT! - kiáltotta a süveg. John odament Naomi mellé, aki szintén Hollóhátas volt, és várta, hogy húgát vajon hova teszi a süveg. - Taylor, Aletta – olvasta ismét McGalagony. Aletta nem volt, azaz izgulós fajta, de ezúttal megjelent egy bizonyos görcs a hasában. Miközben felsétált McGalagony mellé, eszébe jutottak Draco szavai: „A Griffendél azoknak a háza, akik bátrak, de szerintem, csomó nyavalyás jár oda... A Hollóhát nem annyira gáz, oda inkább azok járnak, akiknek sok eszük van... A Hugrabug viszont, az már tényleg ciki, mert az szerintem a lúzerek háza, és oda olyanok járnak, akiknek semmi tehetségük... és van a Mardekár, az a ravaszaké, és sokan mondják, hogy a gonosz varázslóké is... de ez szerintem baromság.” Aletta arra eszmélt fel, hogy már a széken ül, és McGalagony a fejére teszi a süveget, majd egy hang szólal meg a fejében. - Mh... Korodhoz képest, nagyon okos vagy... és bátor... tapasztalt is... ha tehetném a Griffendélbe tennélek... de a te házad a MARDEKÁR! Sokan tapsoltak, de Aletta, ahogyan lesétált a pódiumról látta, Ginny, Naomi, Hermione, Ron, és Tyler elkeseredett arcát. De Draco annál inkább örült, és arrébb tolta a mellette ülő dagi srácot, hogy helyet csináljon. - Jó voltál...- súgta a fülébe, mikor a lány leült mellé. Dumbledore felállt a székéből, és csendre intette a társaságot. Belekezdett a szokásos évnyitó beszédébe, - legalábbis mindenki ezt hitte – de az idős varázsló csak annyit mondott, hogy jó étvágyat kíván mindenkinek. A „beszéd” után, pedig az asztalokon rengetek étel jelent meg. Vacsora közben Draco szólalt meg először. Lettus bemutatom neked a haverjaimat, ez itt Crack – mutatott a mellette ülő dagi fiúra. - Monstro, Pansy, és Balsie... a többiek kicsit messzebb vannak, őket majd máskor - fejezte be a beszámolót, majd egy csirke combot kezdett el rágcsálni. Vacsora közben a 6. évükről beszélgettek, hogy ki milyen tantárgyat fog felvenni, és hogy kinek milyen lett a bizonyítványa. Aletta nem kapcsolódott be a beszélgetésbe, hanem inkább csak hallgatta. Már a desszertnél tartottak, mikor kinyílt a Nagyterem ajtaja, és besétált rajta Harry Potter, egy fekete ruhás, fekete hajú, mogorva férfi kíséretében. - Tudjátok mért késett? - kérdezte Draco fejével Harry felé bökve, egy vigyor kíséretében. - Miután kiküldtelek titeket a kabinból, elláttam a baját. Egy láthatatlanná tévő köpeny alatt volt végig, és kihallgatta a beszélgetésünket! - Jajj, Draco, te olyan bátor vagy... - mondta a Pansy nevezetű csaj, akin Aletta észrevette, hogy elég mérges pillantásokat vet rá. Ezt a kijelentését Aletta csak egy szemforgatással jutalmazta, és egy-két szavas gondolattal: Hülye liba... Most viszont rajta volt sor, hogy megszólaljon, miután mindenki kiröhögte magát Draco meséjén. - Szánalmas vagy Draco, ugye tudsz róla? - kérdezte miközben egy messzebbi tányérhoz akart nyúlni, hogy elvegyen egy piros almát. - Áhh... - Aletta felszisszent fájdalmába. A felszisszenés után rögtön, vörös vércseppek pötyögtek, a piros almára. A kis csapat közül, mindenki Alettát figyelte, az meg csak hátat fordított nekik. Másik kezét a vérző csuklójára tapasztotta. - *Recuperatio! - suttogta, és a vérzés egyből elállt a kezén. Miután elővette pálcáját, egy bűbájjal megtisztította necckesztyűjét is a vértől, visszafordult az asztalhoz, és ugyanilyen tisztítást hajtott végre, az almákon is. Csak remélni merte, hogy a többiek nem látták, hogy pálca nélkül állította el a vérzést. - Ez meg mi volt? - kérdezte Pansy, egy fintorral az arcán. - Közöd mennyi van hozzá? - kérdezett vissza közömbösen Aletta. Nagyon unszimpatikus volt neki a csaj. Ő tovább nem folytatta a beszélgetést, csak várta, hogy mikor mehetnek, már fel a szobájukba. Lassan minden élelem eltűnt az asztalról, és Dumbledore ismét szólásra emelkedett. Bejelentett, egy új bájitaltan tanárt, de mikor ezt megtette, a nagyteremben, rengetegen felmordultak. - Mért morog mindenki? - kérdezte Aletta Dracotól. - Mert szinte mindenki szereti a Sötét Varázslatok Kivédését, de aki most fogja tanítani, bájitaltant tanított, ő a házvezető tanárunk, és őt mindenki utálja, kivéve minket – Draco tekintete a fekete hajú férfire vándorolt. - Ő Piton. Aletta tekintetével követte Dracot, majd egy ideig nézte a férfit. Elgondolkozott azon, honnan ismerős neki... de gondolataiban nem talált választ, majd mikor a férfi is rápillantott, levette a szemét róla. Miután Dumbledore végzett a beszédével, mindenki felállt, hogy elmenjen a háza klubhelységébe. A Nagyterem szépen lassan kiürült. Draco eltűnt, mert ő prefektus volt, és el kellett vezetnie az elsősöket. A többi ember, akit bemutatott Alettának, egyik se volt szimpi neki, ezért inkább úgy döntött, ülve marad, és megvárja, amíg mindenki kimegy a teremből, majd nyugodtan Draco keresésére indul. Már csak egy- két ember lézengett, mikor Aletta elé beállt valaki. - Ha jól sejtem, te vagy az új 6- os lány – mondta egy mély hang. Aletta felnézett, és Pitonnal találta szembe magát. - Piton professzor?- kérdezte, hogy megbizonyosodjon a nevéről. - Te, pedig Aletta Taylor, igaz? Gyere, elkísérlek a klubhelységbe. - Rendben... Miután kiértek a Nagyteremből Piton ismét megszólalt. - Mondd csak... mi történt a kezeddel? - Ööö, mi történt volna? - Láttam, amikor nyúltál az almáért, és felszakadt egy seb a kesztyűd alatt... valószínűleg ezért hordasz kesztyűt... egy egyszerű seb, begyógyul, ha mély, akkor esetleg nyoma marad, de ilyen sebet nem akarnak eltakarni, mind a két karon, ugyanazon a ponton, több mint 5 éve... és nem szakad fel magától... - Honnan tudja...? - Nem tudok semmit, csak tapasztalatból beszélek... akármennyire is rendben tartod ezt a kesztyűt, egy tapasztalt varázsló meglátja, hogy mennyi ideje van a karodon, és azt is tudom, hogy egy ilyen sebek, hogyan keletkeznek... - Örülök neki... - Dumbledore professzor is észrevette, szóval csak reménykedhet benne, hogy a többi tanár nem... - Nem tehetek róla, hogy most szakadt fel... - Egy ilyen sebre csak egyetlen egy gyógymód van... - Tudom, de nekem arra nincs szükségem! Se jó tanácsokra! - Rendben van... De tudja, hol találja a szobám... És ha tanulni akar a pálca nélküli varázslásról, akkor is felkereshet... - Aletta rádöbbent, hogy Piton észre vette, hogy a kezével hajtotta végre a varázslatot, de ennek egyáltalán nem örült, úgyhogy inkább nem szólt semmit. - Na itt is vagyunk. Ekkor Piton a pince nedves falával szembe fordult.* - Sötétség – mondta mire a kőfal elmozdult, és besétáltak a Mardekár klubhelységébe - Most menyjen el lefeküdni, holnaptól nehéz napok várnak önre. Ááá Parkinson, éppen jókor jössz – Pansy közeledett feléjük. - Kísérd fel, Alettát a szobájába. Pansy csak egy morgással válaszolt, majd elindult felfele, a lányok hálóterme felé, meg se várva Alettát. Aletta vetett még egy utolsó pillantást Pitonra, majd Pansy után szaladt. Út közben egy szó se esett köztük. Az új szobatársam leszel – szólalt meg végül Pansy, amikor az ajtó elé értek. - De jó nekem... Beléptek a szobába, ott egy üres ágy mellett állt, Aletta csomagja, és az ágyán feküdt Lena. Mikor leült az ágya szélére és megsimizte Lena fejét, a cica dorombolva az ölébe feküdt. Aletta körbe nézett a szobában, ahol még 3 ágy volt az övén kívül. Jól tudta, hogy az egyik ágy Pansyé, de a másik kettőnél nem volt senki. - A másik két egy kié? - kérdezte végül. - Az egyik Christina McRiseé, a másik, pedig Audrey Dravoné... ők szinte soha nincsenek itt... mindig a pasijukkal lógnak, odaát a fiúhálóban, és csak nagyon későn jönnek vissza, vagy van olyan, hogy vissza se jönnek. - Értem... Aletta letette cicáját a földre, majd neki kezdett a megágyazásnak. Miután végzett Lena egyből felugrott az ágyra, és elaludt a párnáján. Aletta úgy gondolta itt az ideje megetetni Jessyt, így hát táskájából előhalászta a zöldségeket, és egy kis itatót, amibe friss hideg víz volt. Kiszedett egy kisebb fajta sárgarépát a zacskóból, majd Jessyt is kivette a zsebéből, és elkezdte etetni. Pansy bevágott egy grimaszt a kis szőrmók láttán, majd megszólalt: - Az meg mi? - Törpegolymó. Egy jó barátomtól kaptam. - Ahha... Aletta végzett, az etetéssel, és Lenának is elhelyezett egy kis tányérban tejet az ágya mellett. Jessyt berakta a ruhái közé, ami neki az alvóhely volt. Elment megfürdött, belebújt fekete hálóingébe, ledőlt az ágyban, és behúzta annak függönyét. Egy ideig gondolkozott, majd nem sokára elnyomta az álom...