11. Utolsó Szombat

Szeptember utolsó szombatja borús, esős napnak ígérkezett. Aletta reggel 9 körül lustán elnyújtózott ágyában. Ez volt az első olyan alkalom, hogy szemügyre vehette az iskola melletti kis falucskát, Roxmortsot. Úgy tervezte, barátaival, Ginnyvel, Tylerrel, Dracoval, és Naomival teszi meg ezt a kis kirándulást, de a szőke hajú, Mardekáros fiú, inkább nem akart csatlakozni olyan csoporthoz, melyben szerepel egy „Weasley” is... Aletta erről tegnap éjszaka ki is fejtette a véleményét.

• - Draco, te tényleg ilyen beképzelt hülyegyerek vagy? - ordította a lány rengeteg megvetéssel a hangjában.

• - Te nem ismered ezeket a...

• - Jajj, Draco ne gyere nekem ezzel a hülye szöveggel! Egész életedben csak mikor basztattad őket, akkor foglalkoztál velük! Honnét ismernéd őket? Soha egy normális szót nem beszéltél, egyikükkel se!

• - Az a Ron nevezetű mégis utál téged! És mért? Mert Mardekáros vagy! Ez a szánalmas! Nem én!

• - Te is az vagy, elhiheted! - mondta még dühösen, majd felrohant a hálójába vezető lépcsőn.

A fiú eléggé felhúzta, ahhoz képest, hogy mekkora Alettának a türelme, de inkább hagyta a fenébe. Nem fog ő ilyen gyerekes emberekkel foglalkozni... Sokkal inkább foglalkozott a sátánistákkal... Sokat töprengett azon, kik lehetnek a tagjai, de még alig ismerte az iskolába járó egyéneket. Tyler viszont nem mondhatta el neki kik azok, akik még most is a tagjai, mert egy olyan átkot küldtek a fiúra, hogy meghal, ha elmondja.

Viszont elég sokat járt az esze Pitonon... Az SVK tanár, még most se hagyott békét a lánynak. Akárhányszor csak tehette, kettesben maradt vele. Aletta már azon is elgondolkozott, hogy ezt jelenti az igazgatónak, mert ez elvégre kiskorú zaklatásának számít... végül elvetette az ötletet, mert amíg nem mászik rá a férfi, addig nincs miért hisztiznie. Hosszú idő elteltével rájött, hogy mi volt az az emlék, amit Piton kitörölt. Az okklumencia segítségével, Alettának sok munka árán sikerült egy nőre visszaemlékeznie, Pitonra, saját magára, és a bátyjára. De több nem ment ... Akárhogy töprengett azon ki lehetett a nő, és hogy mért kezdett el könnyezni az emlék látványa után, nem tudott rájönni.

Gondolatainak véget vetve kikászálódott az ágyból, majd valami melegebb ruha után kezdett turkálni ládájában, tekintettel a hideg időjárásra. Ki is választott magának egy fekete- fehér csíkos toppot, egy fekete bársony nadrágot, és egy szintén fekete kapucnis pulcsit. Gyorsan megfésülködött - korgó hasára hagyatkozva – , és sietős léptekkel elindult a Nagyterembe.

Aletta számított rá, hogy nem lesznek már sokan, mert a legtöbben már 8- kor elintézték reggelijüket. Mikor belépett, meg is bizonyosodott róla, hogy elég kevesen vannak. A Hollóhát asztalánál maximum egy- két ember ülhetett, akik közül az egyik Aletta bátyja volt.

- John, mióta ülsz itt? - kérdezte a lány, testvére fölé hajolva.

• - Kb. 2 órája...

• - És megtudhatnám mi az oka ennek? - folytatta a faggatást húga, és leült egyetlen testvére mellé.

• - Megkértem Naomit, hogy jöjjön velem Roxmortsba... és enyhén lerázott...

• - Nemá... Biztos jó oka van rá...

• - Az volt az oka, hogy nem vagyok az esete...

• - Jajj bátyuuuus... - ölelte meg bátyját Aletta. - Van még egy pár csaj a suliban...

• - De Naomi olyan különleges...

• - Szépen belebolondultál...

• - Hagyjál...

• - Hehe... - mosolygott a lány, ezzel is valamiféle örömet erőltetve bátyjára. - Majd én beszélek vele!

• - Meg ne próbáld! Aletta! Gyere vissza! Hallod!

Ezt viszont már csak a Nagyteremből kiforduló lány után kiabálhatta, mert amaz már a konyha felé tartott. A mai napot úgyis Naomival fogja tölteni, szóval akkor lesz ideje a lányt kifaggatni, de most elég éhes volt. A konyhát nemrég Ginny, és Hermione mutatta meg neki.

<center>***</center>

Eljött a 10 óra, és az engedéllyel ellátott 3. évnél felülibbek tömegbe gyűlve várták, hogy kijuthassanak a kastélyból. Frics ismét a Subrosa- szenzorral vizsgált át mindenkit, és miután Alettáék csoportja is túlesett a motozáson, Ginny lustán érdeklődött az útiterv után.

• - Merre?

• - Eldől...

• - Oké... Jéé... Ez milyen nyaklánc? Még soha nem láttam rajtad... - Ginny az Aletta nyakában lógó ezüst, kis kulcs alakú medálra mutatott, amely gyönyörű volt.

• - Te... te látod?

• - Ginny ez egy olyan lánc amit átlagos emberek nem látnak... Alettának már születése óta megvan, és asszem az ük, ük, ük, ük nagymamájáé volt. És csak azok látják meg a láncot, akik igazán szeretik Lettit. Letti ezt a nyakláncot soha nem veszi le... jól mondom? - fejezte be a kiselőadását Tyler.

• - Jól bizony...

Ginny a hír hallatán kissé elpirult, majd Naomi felé fordult: - Te is látod?

• - Persze... már első nap láttam – mosolygott a szőke hajú lány.

• - Ez is új info... - viszonozta a mosolyt Aletta.

• - Tyler, te mióta látod ezt a láncot? - folytatta a kérdezgetést Gin.

• - Hát... közel 16 és fél éve... mióta ismerjük egymást...

• - De hát ti most találkoztatok először a Roxfortban... nem?

• - Neeeem... mi már kiskorunk óta ismerjük egymást... én is Németországba laktam.

• - Értem... És ezzel mit lehet kinyitni?

Aletta megállt, és egy hatalmasat sóhajtott. Naomi, és Ginny nem tudták mire vélni ezt, de Tyler tudta a választ, ígyhát vette a bátorságot, és ismét a lány helyett felelt.

• - Nem tudja senki...

• - Ja... értem... akkor hát menjünk...

Aletta hálásan elmosolyodott, majd ismét megindult. Az úton egy sokkal kellemesebb témáról beszélgettek, és rengeteget nevettek. Hazamenetelig volt még rengetek idejük, és egyetlen percét sem akarták elfecsérelni, ezért kikellett találniuk valamiféle elfoglaltságot.

• - Na merre? - kérdezte Gin.

• - Zonko? - kérdezett vissza Tyler.

• - A bátyáméknak jobb cuccaik vannak, és akkor kapok ingyen amikor akarok... sz’al nektek is tudok szerválni... egyéb ötlet?

• - Hallottam egy boltról... - szólalt meg az eddig kissé hallgatag Naomi is. - Ami Roxmorts egy nagyon eldugott részlegében van, oda a nem is lehetne mennünk... De nagyon klassz hely azt mondták.

• - Milyen bolt? - kérdezte Aletta.

• - Hát... mindenféle sötét kütyürét lehet ott szerezni.

• - Oké, menjünk. Már ha mindenki benne van.

A többiek heves bólogatással válaszoltak, majd követték Naomit. Fél órán keresztül gyalogolhattak, mikor megálltak egy fekete üveges bolt ajtaja előtt, melynek a bejárata felett egy hatalmas kereszt lógott, és Jézus volt rajta.

• - Naomi, ugye ez a bolt nem sátánista? - kérdezte Aletta, miközben gyanúsan Tyler felé sandított.

• - Dehogy... akkor fejjel lefele lenne eleve a kereszt...

• - Igaz... akkor gyerünk.

A kis társaság belépett a boltba, ami kívülről is félelmetesnek látszott, de még belülről... A fekete falak és a berendezés, egyszerűen félelmet keltett az emberben, de csodálatot is. Az erős füstölgő szag mindenki orrát megcsapta, de inkább kellemes volt, mint elviselhetetlen. Sok kerek asztal állt a szobába és mindegyiken érdekes tárgyak voltak elhelyezve, s csak a szoba leghátsó falánál volt egy egyenes asztal, ami viszont üvegből volt, nem kőből mint a többi, és azon is rejtélyes, gyönyörű holmik voltak elhelyezve. A boltot ide- oda szállingózó gyertyák világították.

• - Segíthetek valamiben? - zavarta meg a mélázásban Alettáékat egy idős, fekete hajú nő.

• - Jó napot – köszöntek kórusban. - Csak nézelődünk - folytatta Ginny, és egy mosolyt küldött a nő felé.

• - Csak nyugodtan... - viszonozta a kedves gesztust a hölgy is.

Aletta eléggé elmélyült a tárgyak nézegetésében. A rengeteg társasjáték, füstölgők, gyertyák, olajok, mindenféle gyógynövények, és egyéb nyakláncok, karkötők, gyűrűk egyszerűen vonzották a lányt, s azon kapta magát, hogy az üvegpult előtt áll.

• - Tetszik a berendezés? - kérdezte lágyan az eladó nő.

• - Nagyon szép... szívesen tartanék ilyen dolgokat otthon, ha...

• - Ha nem lenne az apád – fejezte be a mondatot a nő.

• - De hát honnan...

• - Oklumencia... - mosolygott az idős hölgy.

• - Nem értem... én egy nagyon jó okklumentátor vagyok. Észrevettem volna ha az elmémben kutat.

• - Lehet, hogy egy fiatalabb embernél igen, de én már 150 éves vagyok.

Aletta nem szólt semmit, csak csodálkozott, hogy létezik ilyen ember a földön. Nem ismerte ugyan, ezt a nőt, de eléggé csodálta. De ahelyett, hogy a nőn töprengett volna, inkább nézegette a sok érdekes ékszert. Észre se vette, hogy idővel Naomi, Tyler, és Ginny körbe veszik, és mind egy kisebb dobozt néznek, amiben 4 egyforma gyűrű tátongott. Ezüst volt a széle, középen egy fekete csíkkal.

• - Ezek milyen gyűrűk? - kérdezte Ginny a gyűrűk felé bökve.

• - 4 embernek kell lennie, akik igazán szeretik egymást, és ha valaki mégis megutálná a másikat, a gyűrű automatikusan lekerül az illető ujjáról. Emellett ha valamelyik ember a 4 közül bajban van, a fekete csík piros lesz, és akkor azonnal hoppanálni lehet ahhoz aki bajban van.

• - És ha a gyűrű viselői közül az egyik... meghal?

• - A gyűrű is meghal az illetővel együtt, de a többi 3 ugyanúgy működésben marad. És még azt elmondanám, hogy minél nagyobb szeretet köti össze a 4 embert, akkor az erővel tölti fel a másikat.

Aletta körbe nézett társain, akik kiolvasták szeméből a gondolatait. Mindnyájan elővették pénztárcáikat, és kivettek belőle egy- egy sarlót, majd már ujjukon a gyűrűvel távoztak.

A boltból kilépve, hideg szellő csapta meg őket. Egy ideig szótlanul folytatták útjukat, majd Aletta figyelmes lett arra, hogy Naomi jóval hátrébb kullog utánuk, és úgy tűnt, mintha valami bántaná. Aletta egy „mindjárt jövök”- et odaszólt Ginnynek majd megállt, és bevárta a lassan lépkedő Naomit.

• - Na, mondd el, mi bánt...

• - Nem, mert ahogy már ismerlek, megölsz... - mosolygott a lány.

• - Nem szándékozom embert ölni... még... - vigyorodott el Aletta is.

• - Hát csak... reggel lekoptattam a bátyádat... és elég hülye szöveggel... akkora, de akkora hülye vagyok! Elhívott Roxmortsba, én meg nem azt mondtam, hogy veletek leszek, hanem azt, hogy nem az esetem! Pedig tejesen az... - pirult el kissé.

• - Értem... hát figyi, beszélj vele. John nem az a durcáskodós típus. Amúgy tudtam, reggel találkoztam vele, és akartam is veled beszélni erről, csak ma elég levertnek látszottál...

• - Hát igen, nem vagyok valami jó paszban... De akkor szented beszéljek vele?

• - Az lenne a legjobb...

• - Oké... Köszi! Nem is tudnám mihez kezdenék nélküled...

• - De akkor árulj el valamit – váltott komolyabb hangnemre Aletta, amire Naomi érdekesen felhúzta a szemöldökét – Mért nem meséled el a múltad? Mástól úgyse fogom megtudni, mert ha te nem akarod elmondani, hát legyen... de mért?

• - Te mért nem meséled el a múltad?

• - Mert fáj...

• - Látod... én is ezért... na zárkózzunk fel, mert Ginny már kapálózik.

• - Oké.

<center>***</center>

Alettáék a további időt, Madam Rosmerta kocsmájában töltötték, egy üveg forró vajsör mellett, és az iskola diákjairól fecsegtek.

• - Figyu Ginny, a te szobatársad semmi az enyéimhez képest... - nevetett Aletta – Nekem van két hülye plázapicsa, meg egy aki folyton megakar ölni, közben meg az anyukáját hívogatja álmában, megállás nélkül dumál és izé... - a lány nem bírta a mondatot befejezni, mert fuldokló nevetésbe kezdett.

• - És mizééé? Mondjad már! - nevetett Ginny is.

• - Egyfolytába... nem, nem megy...

• - Nyögd már ki mert én leszek aki megöl...

• - Megállás nélkül... pukizik...

A már eddig is túlságosan is hangosan röhögő társaság, most már az egész kocsma zaját túl harsogta. Nem egy fej fordult feléjük, de ez őket nem izgatta. Röhögésüket, az ajtó csapódása zavarta meg, és a hirtelen beállt kis csend. Alettáék az ajtóhoz fordulva négy alakot pillantottak meg, melyből három elég ismerős volt. Ginny intett nekik, hogy üljenek le hozzájuk, de Hermione egy „most nem lehet” tekintettel lerázta a lányt. Harry, Ron és Hermione a sarokban egy asztalnál összehajolva ideges beszédbe kezdtek.

Alettáék folytatták a szinte véget nem érő röhögésüket, de a lánynak feltűnt, hogy Ginny aggódva pillangat Harry felé.

• -Valami baj van? - húzódott közelebb barátnőjéhez.

• - Csak... azt mondtam Harrynek, hogy Deannel leszek ma... De már annyira elegem van belőle... mármint Deanből... és jó kifogás volt neki, hogy te elhívtál, de ha azt mondtam volna, hogy Harry, megint féltékenységi rohama lett volna!

• - Szokott bántani?

• - Nem... csak hülye...

• - Értem. Hát nem tudsz mit tenni... szakíts vele... és nem hiszem, hogy Harry ezen felszívná magát, és amúgy se tartozol neki magyarázattal, ha meg megkérdezné, azt mondod, hogy Deannel kettészakadtatok KIVÉTELESEN, és te velünk jöttél, ő meg más haverjaival...

• - Köszi. Nem indulunk? Sok a tanulnivaló...

• - Igaz, na gyertek menyjünk.

Ezzel a társaság lassan szedelőzködni kezdett, s észrevették, hogy a hármas is épp most akar indulni, így tehát együtt hagyták el a kocsmát. Ginny , Hermione, Naomi, és Aletta a mai nap folyamán történt eseményeket beszélték meg, Harry, Ron, és Tyler pedig lázas kviddics kibeszélésbe kezdtek. Egyedül a borzasztóan hideg idő zavarta őket. Az út folyamán mindnyájan a kocsmából előttük kilépő két lány veszekedését kezdték kémlelni, és Alettának egy pillanatra meg kellett állnia, mert olyan szörnyű fejfájás kerítette hatalmába mint még soha. Az egyik lány egy csomagot vitt a kezébe, s miután egy sarkon befordultak, a Leannenek nevezett lány beállt barátnője elé, és próbálta kikapni a csomagot a kezéből. A csomag a földre hullott, és ebben a pillanatban a szőke hajú lány a levegőbe emelkedett. Aletta azonnal tudta mi a helyzet. A lány elé rohant, de már nem tudott mit tenni. Az egész helyzet hátborzongató volt, ahogyan a lány kitárt karokkal és csukott szemmel a magasban lebeg. Egyre magasabbra, és magasabbra tartott a lány, majd hirtelen egy hatalmas sikoly hagyta el a torkát, s közben szemhéjai is kinyíltak. Leanne megragadta a szőke lány lábát és próbálta a földre húzni, s Harryék is társulni akartak, de mire odaértek a lány már a földre esett. Aletta kivételével senki nem tudta, mi lehet a lány baja, de azt mindenki sejtette, hogy iszonyatos fájdalmat okoz neki. Rángatózott a földön, s közben fájdalmasan ordítozott.

• - Harry! Szaladj segítségért! MOST! - adta ki a parancsot Aletta, és lehajolt a lány mellé. Előhúzta pálcáját, s rászegezte. Becsukta szemeit, s erősen koncentrált egy varázsigére, de egy ideges hang megtörte Aletta „elmekutatását”.

• - Mégis mi a fenét csinálsz vele?! - fakadt ki Ron.

• - Tudom mit csinálok!

• - Te is csak egy Mardekáros vagy!

Aletta élesen Ron szemeibe nézett. A fiú ettől hátrált, ugyanis a lány tekintete hatalmas félelmet keltett benne. Soha nem érzett még ekkora félelmet.

• - Nem mindegy, hogy Hugrabuggos, Hollóhátas, Griffendéles vagy Mardekáros? Ez ugyanolyan mint Draco aranyvér mániája... Ha már valaki, nem aranyvérű, az már csak szégyen lehet... Mellesleg, eléggé hasonlítasz rá... Ő neki is ez a Griffendél kontra Mardekár a mániája... És ha most megbocsájtasz, nem szeretném ha ez a lány...

• - Katie... - szólt közbe a síró Lenanne, akit Hermione próbált vígasztalni.

• - Köszönöm. Szóval nem szeretném, hogy Katie meghaljon...

Amint kimondta, a „meghaljon” szót, Leanne még keservesebb sírásba kezdett, s Hermione nem bírta nyugtatni. Aletta ismét gondolataiba merült. Próbálta felidézni azt a varázsigét, ami ilyen hatalmas átokkal bíró tárgyak ellen szolgál. Óriási szerencséjére, egyből rá is jött a megoldásra.

• - <i>Fragilissen!</i> - mondta ki hangosan az átkot, bár semmi változás nem látszott, de Aletta, mint aki jól végezte dolgát, felállt, és várta Harryt, aki rögtön meg is érkezett Hagriddal.

Rövid eszmecsere után, Hagrid a karjába kapta a lányt, s intett Alettának, hogy ő is menyjen vele. A lány nem habozott, követte az óriást.

• - Hát ez nagyszerű... - morogta Ron. - Mégis milyen átkot küldött rá? - kérdezte, és Hermione felé sandított.

• - Ne nézz rám, mert nem tudom!

• - Hatástalanította... - válaszolt Tyler. - Lehet, hogy kívülről nem látszik, de aki az ellenátkot elvégzi, az tudja, hogy jól csinálta- e vagy sem, és mivel Letti nem próbálkozott újra, ezért gondolom jól végezte el. Lehet, hogy Katie Szent Mungóba kerül, és sokáig beteg lesz, de az biztos, hogy ettől nem fog meghalni.

<center>***</center>

• - Aletta! Fuss előre! - lihegte az óriás. - Szólj Dumbledore professzornak! A jelszó: Sav- A – Júj- Cukorka.

• - Rendben.

Aletta ismét hasznát vette gyors futásának, és úgy szedte a lábait ahogy bírta. Habár már a lány úgymond biztonságban volt, azért még is aggódott. Nem értette mért adtak neki egy ilyen elátkozott tárgyat, amitől meg lehet halni. Hiába kereste a választ, nem találta. Végül azon kapta magát, hogy az igazgató irodája előtt, a jelszót mormolja, majd a csigalépcsőn fut felfele. Gyorsan kopogott az ajtón, de meg sem várva a választ belépett.

• - Dumbledore professzor! - ordította.

• - Jövök már! Jövök! Miss Taylor, maga mit keres itt?
  - Katie... nem' tom mi a teljes nevéz, Griffendéles, szőke hajú, és Katie a neve. Megátkozták! Elvégeztem rajta a <i>Fragilissen</i>t, szóval a halált már elkerülte, de sokkos állapotban van, és nem hiszem, hogy egyhamar felépül! Hagrid most hozza fel a gyengélkedőre!

• - Akkor hát induljunk!

A professzor, aki eddig íróasztala mellett állt, most gyors, ideges léptekkel megindult a gyengélkedő felé. A férfi bár már idős volt, Aletta mégis elcsodálkozott, hogy milyen sietősen tud még menni... nem mintha lebecsülte volna az idősebb embereket, de Dumbledore mégiscsak elég öreg volt már. Ahogy lépkedtek, Aletta minden lépéssel közelebb került az igazgatóhoz. Valahogy nyugalmat érzett a közelében, és ha nem tudta volna, hogy lehetetlen, azt hitte volna a nagypapája. A gondolkozásban fájdalmas sikolyok zavarták meg. Már két folyosóval arrébb és lehetett hallani, ahogyan Katie ordibál. Mikor Dumbledore és Aletta benyitott a kórterembe, Madam Promfey kétségbe esett arccal fogadta őket.

• - Albus! Be kell vinni a Szent Mungóba! Én ezen nem tudok segíteni! Szerencséje, hogy valaki elvégezte rajta a <i>Fragillisen</i>- t! Ki volt az nem tudja, Albus?

• - De igen, kedves Promfey, Miss Taylor volt az.

• - Igazán remekül végezte kisasszony. És ha most megbocsáss... Albus, a Szent Mungóba sürgős baglyot küldtem! Ha minden jól megy, pár perc és itt vannak!

• - Köszönöm, Madam Promfey. Miss Taylor, maga most mennyen a klubhelységébe, és köszönjük a segítséget.

• - Igazán nincsmit, igazgató úr.

Ezzel Aletta kisietett a teremből, és egyenesen a klubhelysége felé vette az irányt. Felsietett a szobájába, s eldőlt az ágyon. Lustán nyújtózott egyet, majd hirtelen egy fekete kis szőrcsomó landolt a hasán.

• - Lena! A szívbajt hoztad rám!- mosolyodott el macskája butaságán, majd kedvesen magához ölelte.

Egy ideig dédelgette a kis állatot, majd idejét látta a tanulásnak.

<center>***</center>

Aletta álmosan nyitotta ki a szemeit, s kómásan nézett körbe a szobába. Tekintete órájára esett, ami 22:45- ot mutatott. Könyveiről felkelve, - melyeken álomba szenderült – lassan kezdte őket bepakolni a táskájába. Hirtelen az ajtó kivágódott, és Pansy viharzott be rajta, „tündéri” arccal.

• - Aletta, John kéri, hogy menj le hozzá gyorsan.

• - Hogyhogy te képes vagy üzengetni nekem?

• - John csókot ígért cserébe...

• - Kamuzott...

• - Tessék?

• - Ja semmi... kösz, hogy szóltál.

Aletta villámgyorsan szaladt le a lépcsőn, hiszen tudta, bátyja nem keresi jelentéktelen ügyek miatt. Kirontott a klubhelységből, s egyenesen testvére fele vette az irányt, aki karon ragadta és elkezdte a gyengélkedő irányába húzni.

• - Mi történt, John? - lihegte a lány.

• - Naomi! Valami van vele! És egyre csak azt hajtogatja, hogy hívjunk téged!

Aletta és John méggyorsabban futottak a gyengélkedő felé, s Aletta szólt Johnnak, hogy maradjon kint, vagy inkább menyjen el lefeküdni, itt már nem tud segíteni.

A lány belépett a kórterembe, ahol McGalagony, Flitwick, Dumbledore professzor, és Madam Promfey állt. Naominak vörös volt a feje, a szeme össze volt szorulva, és nyögdécselve, a takarót markolászva hánykódott az ágyon.

• - Al... Aletta?

• - Igen, Naomi, itt vagyok! - oda szaladt a lány mellé, s megfogta a kezét.

• - Me... menjenek ki... csak te... maradj...

• - Dumbledore professzor... - emelkedett fel a lány, s mélyen az igazgató szemébe nézett.

• - Máris megyünk! - mondta, s kitessékelte a „társaságot”.

Aletta ismét visszahajolt a lányhoz.

• - Mi az Naomi?

• - Te... te értesz a mugliféle dolgokhoz is... ugye?

• - Igen...?

• - Tudod mi az a kábítószer?

• - Igen...

• - És tudod... - ebben a pillanatban egy halk sikoly hagyta el Naomi száját. - Hatástalanítani?

• - Te... te...

• - Kérlek! Tedd amire kérlek! Utána... elmondom mért...

• - <i>Anti- Camphibi...</i> - suttogta Aletta, s ebben a pillanatban, Naomi kézszorítása enyhült, arca kezdett normális színt ölteni, s kinyitotta kisírt szemeit. De tovább fogta barátnője kezét.

• - Hallgatlak... - mondta a lány.

• - Tavaly teherbe estem... Valaki beadott nekem egy szerelem- főzetet, s lefeküdtem vele... mai napig nem tudom ki volt az. Karácsonykor megszületett a kisfiam... De nem élt sokáig... 2 napot... - ezzel együtt Naomi szeme megtelt könnyel.

Aletta nem szólt semmit csak átölelte a zokogó lányt, de Naomi fél perc múlva eltolta és folytatta a beszámolóját. Amit elkezdett már be is fejezi...

• - És szüleim sincsenek... Én félvér vagyok, és anyukám tudott egy bizonyos erőnyerő szert, amivel Tudod Ki erősebb lehetett volna. Elmentek a halálfalók a házunkba, és kérték anyámtól a receptet, de nem adta meg, ezért apámat megölték előtte. Aztán anya odaadta a receptet, de utána őt is megölték – fejezte be a beszámolót Naomi, és most Aletta ölelésében végre kisírhatta magát, de még egy mondatot hozzáfűzött mindehez – És ez most lesz egy éve...

Aletta hagyta, hogy a lány sírjon, s mikor elérkezettnek látta a pillanatot, eltolta magától Naomit, hozott neki egy pohár vizet, majd hatalmasat sóhajtva, ismét leült a lány mellé.

• - Ezt abba kell hagynod Naomi... Semmi nem lesz jobb tőle, csak tönkreteszed magad! Ígérd meg, hogy többet nem csinálod!

• - Ígérem...

• - Akkor most elmesélek valamit... Én nem 17 éves leszek, hanem 18...

• - Tessék?

• - Halasztottam egy évet...

• - De hát, miért?

• - Az egész nagyon régen történt... John is igazából most lesz 19... Anyukám egy távoli iskolába küldött minket... Amerikába... apánk azt hitte tanulunk, közbe anyu rengeteg pénzt adott nekünk, és a bátyám mindenben segített nekem. 9 hónapig voltunk Amerikában... Évvégén azt hazudtuk, hogy rettentő nehéz volt a suli, és megbuktunk. Nekem van egy kislányom Naomi...