- Tessék? - Naomi döbbent tekintettel nézett, a már könnyes szemű Alettára.
- Hát igen... Igaz, én jó nagy büntetést kaptam az állítólagos bukás miatt, John meg semmit, de hát akkor nem érdekelt. Hm... Az én kicsi kincsem... Csak nyáron tudom meglátogatni. Anyukám felkeresett egy bizonyos örökbefogadási központot, ahol ránk talált egy fiatal házaspár. A nőnek nem lehetett gyermeke, ezért akartak örökbe fogadni egy újszülöttet. Sok időt töltöttünk náluk, és megbizonyosodtunk róla Johnnal, hogy megfelelőek. Végtelenül kedvesek. Én lettem a kislány keresztanyja, John a keresztapja, emellett én adhattam neki meg a nevét – mosolyodott el először a beszélgetés alatt Aletta, hiszen eddig könnyeivel küszködött.

- Mi lett a neve?
- Emily... Mindig is szerettem azt a nevet.
- És ki az apja? - Aletta mély levegőt vett. Érezte kitörni készülő zokogását, de visszafogta magát. Az élet során már megtanulta: Nem szabad magát gyengének mutatnia.
- Az én apám...
- Tessék?! - hördült fel Naomi.
- Tizennégy éves voltam... De már ez nem lényeg, begyógyultak a sebek. Az idő mindent begyógyít, ha nem is teljesen, nem marad meg az egész fájdalom. De most megyek. Mit mondjak a professzoroknak?
- Nem tudom... Dumbledore-nak az igazat. Ő meg majd szerintem elintézi.
- Rendben. Jó éjt' Naomi – intett még az ajtóból Aletta, majd kilépett. Az igazgatót félre hívva számolt be a drogokról, s azok bizonyos mellék hatásairól. Dumbledore nagyon megértő volt, hiszen tudott mindent Naomi múltjáról. Aletta álmosan ballagott fel a klubhelységbe, de a kőszobor előtt, John várta.
- Bedrogozott... - mormolta Aletta, még mielőtt John kérdezhetett volna.
- Mért?
- Jaj, had ne meséljem már el. Inkább megmutatom – Aletta John halántékához érintette ujjait, és pár másodpercen belül John tisztába volt Naomi múltjával.
- Beengednek hozzá szerinted?
- Ha, azt mondod én küldtelek...
- Kösz Húgica – nyomott John egy puszit Aletta arcára, majd sietős léptekkel távozott. Aletta mikor belépett a klubhelységbe, ott alig volt pár ember. Levágta magát a kandalló előtti kanapéra, ahol Draco ült.
- Hozd rám a szívbajt...

- Bocsi.
- Hol voltál?
- Az titok – kacsintott a lány. - Amúgy Dumbi hívott csak, a Katie-s eset miatt – hazudta.
- Ja, oké.
- Mért féltékeny vagy?
- Mért lennék? - háborodott fel a fiú.
- Látom a szemedbe, meg öö, egészen véletlenül bejutottam az elmédbe is.
- Te nagyon kihasználod az adottságaid...
- Az már biztos. De képzeld mi lenne, ha kihasználnál a testi adottságaim is... - nevetett a lány.
- Öö, mindenki téged akarna?
- Hát valahogy úgy...
- Egoista.
- Nem is... Na de, megyek lefekszem, még mielőtt Pansy lejönne, és meglátna. Jó éjt'! - Aletta épphogy befordult volna a hálójához vezető lépcsőn, Draco megragadta a karját, s kissé durván a falhoz lökte. Testük teljesen egymáshoz ért, arcuk közt pedig már csak kb. két centi volt a távolság. - Nem szeretem ha durván érnek hozzám. Akkor ideges leszek.
- Rám is?
- Igen, rád is. Egyedül az ágyban nézem el.
- Szóval szereted a vad szexet...
- Ja, mondhatjuk úgyis. De ha most elengednél végre, felmennék.

- Előbb adj egy csókot.
- Minek?
- Mert kértem...
- Nem szokásom olyannal smárolni, akibe nem vagyok szerelmes...
Draco szorítása enyhült, majd lassan kezdte elengedni a lányt. Aletta szó nélkül faképnél hagyta a fiút, majd távozott a lányok hálójába. Mérgesen vetette magát ágyára, s nem értette mégis mit akar tőle a fiú. Lena hirtelen felpattant az ágyra, ezzel Alettára a szívbajt hozva. Nem tudta a lány mit kezdjen magával, mert már az őrültség kerítette hatalmába. Inkább elővette a vámpírokról és hibridekről szóló könyvét, s azt tanulmányozta. Az elmúlt időben rájött, hogy hatalmas akaraterővel lehet szabályozni, hogy mikor változzon át. De ehhez ő még túl gyenge volt, ezért kellett minden este átváltoznia. Egyenlőre. Igaz már nem járt szenvedéssel számára, sőt már mindent természetesen csinált, az egész átváltozást, de nem tudta még szabályozni. Éjfél fele útja megint abba a bizonyos toronyba vezetett, de békés mendegélését valaki most megzavarta.
- Te mégis mi a fenét keresel itt?! - förmedt Aletta apjára, mikor hirtelen belefutott egy sarkon.
- Elméletileg Dumbledorral beszéltem, hogy minden rendben van- e. Gyakorlatilag csak egy szó: Vér.
- Kattanj már le a véremről... - lökte odébb apját, de az karjánál fogva a falnak lökte lányát.
- Tudlak mivel vesztegetni...
- Mégpedig? - kérdezte megvetően a lány, s szinte köpte a szavakat apja képébe.
- John... De kár lenne, ha a másik testvéredet is elveszítenéd, nem igaz? - Aletta szemében könnycseppek jelentek meg. Nem akarta gyengeségét kimutatni, de apja ezzel az egy mondattal elérte, hogy teljesen elveszítse minden erejét. Karját kinyújtotta, és hagyta, hogy apja annyi vért szívjon ki karjából, amennyi csak kell. Johnért bármit...
- Rohadék... - nyögte Aletta, mikor már csak apja távolodó alakját látta.
Felsietett legmagasabb toronyba, majd az ideg kicsapódott belőle. Hatalmasat sikított, az egész Roxfortot bejárhatta hangereje, s érezte, ahogyan szárnyai kipréselődnek hátából. Ismét átváltozott, ezúttal talán saját magától. Úgy látszik az idegesség minden erejét kitudja hozni belőle.

A sikeres vadászat után visszatérve ült, a torony ablakában, s várta, hogy kezdjen el hajnalodni. Valaki hirtelen megérintette hátulról a vállát, s Aletta hatalmas vámpírfogait megmutatva ijesztett rá az illetőre, aki zihálva hátrált.
- Jaj, Tyler. Bocsi.
- Félelmetes vagy...
- Tudom – eresztett meg a lány egy mosolyt.
- Ez mi? - kapta el Tyler Aletta karját, ahol egy tűszúrás illetéktelenedett.
- Az apám csinálta, nem én.
- Miért?
- Mert kell a Sötét Nagyúrnak a vérem, apám pedig a szolgája.
- Miért épp a Te véred kell neki?
- Ismersz más hibridet rajtam kívül?
- Nem igazán...
- Na látod... Miért kerestél?
- Hiányoztál, beszélgetni akartam veled.
- Na, gyere, csücsülj ide – mutatott Aletta az ablakpárkányra. - Mellettem nem esel ki, ne félj – Aletta rámosolygott Tylerre, majd segített neki felülni. Nagyon jól elbeszélgettek, majd hirtelen a múltra vándorolt a téma.
- Emlékszel mikor elkellet válnunk?
- Ja, sajnos...
- És te megcsókoltál... Azt se tudtuk, hogy kell – nevetett a lány, mikor a nap első fényei megjelentek a teremben. Lassan körmei kezdték visszanyerni eredeti alakjukat, ahogyan két vámpír foga is. Szárnyát már rég visszanövesztette, mert úgyse repült, akkor mindig visszanöveszti. Bőre színe is kezdett már sötétebb lenni, nem olyan sápadt, mely vámpírként volt.
- Igen, emlékszem. Azóta gondolom fejlődtél.
- Most, te beszóltál? Kilöklek... - szórakozott a lány. - Miért, te talán nem fejlődtél?
- Dehogynem...
- Mutasd meg... - Aletta élénk zöld szemeivel mélyen Tyler szemébe nézett. Tyler kezével végigsimította a lány haját, s egyre közelebb hajoltak egymáshoz. Ajkuk végül egymáshoz ért, s nyelveik vad táncba kezdtek egymással. Aletta afféle szenvedélyességet érzett ebben a csókban, de nem volt benne biztos, hogy Tyler részéről is. Mikor a fiú a csók után Aletta nyakát kezdte szenvedélyesen puszilgatni, a lány akkor bizonyosodott meg róla, hogy nem tévedett.
- Menjünk fürdeni.
- Hova?
- A Prefektusi Fürdőbe.
- Oké.
Kézen fogva siettek el abba a bizonyos prefektusi fürdőbe. Mikor odaértek Tyler kimondta a bűvös jelszót, melyre kinyílt az ajtó, s beléphettek. Csodálatos illatok szállingóztak a szobába, s gyönyörű volt, hogy a napfénye még alig világította be a helységet. Vad csókok közepette tépték le egymásról ruháikat, s huppantak be a hatalmas fürdőbe. Őrült csókolózásba kezdtek, s Tyler lassan, a lány egész testét kezdte csókjaival rabul ejteni. Aletta vadul magához húzta a fiút, mélyen beszippantotta az illatát, s ebben a pillanatban Tyler belehatolt a már szenvedélytől égő lányba. Kéjes, szenvedélyes nyögések zengték be a fürdőt, Aletta körmeit végigszántotta Tyler hátán. Végül mind a ketten elértek ahhoz a ponthoz, melyre tán most a legjobban vágytak, s Aletta által a fürdőt egy hatalmas sikoly vette hatalmába...