London forgalmas és zajos utcáitól távol, valahol Közép-Európában járunk. A nyár itt, a kontinens szívében valamivel melegebb, mint a szigetországban. Bár Budapest forgataga korántsem hasonlít Londonéra, itt is nagy a forgalom. Augusztus lévén mindenki kocsiba száll és élvezi a nyár utolsó heteit.

Egyre jobban közeledünk. Valahol Pest kipufogófüsttel telt utcái között egy panellakásban él Láng Noémi. Átlagos kamaszként most kezdené gimnáziumi tanulmányai utolsó előtti évét. De Noémi nem átlagos. A Magyarországon élők azon kevesei közé tartozik, akinek megadatott az esély a mágia tanulására, és ki is használta azt.

Ma van a lány nagy napja. Ugyanis országában a varázsoktatás csak a 16. életévig biztosított. Sokak szerint ez badarság - és talán igazuk is van -, de így utolsó évüket más ország varázsiskolájában kell befejezniük. Lehetőségük nyílik más ország szokásainak megismerésére, ám ez nem kötelező és - sajnálatos módon - nagyon kevesen választják ezt az utat. Ugyanis ha nem szeretné folytatni varázstanulmányait a diák, visszatérhet a "normál", varázstalan életbe, s befejezheti ott tanulmányait, leérettségizhet, főiskolára, egyetemre járhat, s természetesen munkát is szerezhet idővel magának. A mágiával való kapcsolata azonban innentől megszakad.

Ez a baj a mai világgal. Az emberek nem vállalják a felelőséget és a kockázatot, mert úgy vélik, nem biztos, hogy megérné. Ezek a döntések életeket tehetnek tönkre, de sajnos ritka kincs az időnyerő, a muglik között nem is alkalmazható. Így a legtöbben, akik a szokványos élet mellett döntöttek bánják, hogy 6 év varázs után feladták álmaikat.
Dióhéjban erről szólna a Magyarországi Mágiaügyi Kirendeltség törvényei. Mint gondolom azt már többen kitaláltátok, kedves olvasók, Noémi a kalandot választotta...

~o~

-Noémi – szólt egy kedves hang az ajtó túloldaláról a kopogással szinkronban. – Bemehetek?
-Persze, Anya. Gyere!
Az utóbbi hang gazdája egy magas, hosszú ébenfekete hajú 16 éves forma lány volt. A viszonylag nagy szoba közepén ült bőröndjén, amiből arra lehet következtetni, most fejezte be a pakolást, ami apró nyomot hagyott a szobában. A könyvespolcról hiányzott elszórtan néhány könyv, a vitrinszekrényben is látszott, hogy az üres polcrészen pár órája még volt valami – talán egy emléktárgy vagy csak egy kép. A helyiségben volt még egy ruhásszekrény, egy író- és számítógépasztal valamint 2 ajtó. Az egyik az erkélyre, a másik valószínűleg a fürdőszobába nyílt. Az ablakkal szemben lévő ágy be volt ágyazva, s egy hatalmas vörös cica feküdt el rajta.
-Kicsim, 1 óra múlva indulunk a nagyiékhoz. –szólalt meg az imént belépő hölgy.
-Igen tudom. De köszönöm, hogy emlékeztetsz.
-Ilyen kicsi bőröndöt viszel? – csodálkozott édesanyja.
-Anya, a könyveimet csak az iskolában kapom meg, ez pedig – mutatott bőröndjére, melyen nagy nehezen összehúzta a zipzárt – egy közepes méretű bőrönd. Örültem, hogy bele tudtam gyömöszölni a dolgaimat. És különben is, megígérted, hogy nem fogsz aggodalmaskodni. – morogta Noémi türelmetlenül.
-Tudom, csak olyan nehéz… Elengedni téged egy ismeretlen helyre – a hangja elerőtlenedett, s apró könnycseppek jelentek meg a szemében.
-Anya, kérlek ne sírj. Nekem sem könnyű. – óvatosan átkarolta anyukáját, s egy zsebkendővel letörölte könnyeit – Új iskola, új emberek, új tanárok. És mindez angolul…

Merengően a semmibe bambult smaragdzöld szemeivel, majd pár másodperc múlva aggodalmas hangon folytatta:
-Mi lesz velem, ha nem értem meg őket? Ha valami hülyeséget mondok? Vagy egyszerűen kiröhögnek a béna akcentusom miatt?
-Oh, Mon Dieu. Hát milyen anya vagyok én. Elveszem a lányom kedvét a kalandos élettől – mondta az anya, s szomorúan megrázta fejét.
-Ne viccelj már. Én döntöttem így. Nem is értem, minek nyafogok!? De, talán mégis. Egyetlen volt évfolyamtársam se jelentkezett a Roxfortba!

Lánya bizonytalankodása végre kis mosolyt csalt az anyuka arcára, s vidáman ugyanakkor magabiztosan válaszolt:
-Olyan okos és értelmes lány vagy. És az angoltudásod is kifogástalan- ezt te is nagyon jól tudod. Ami pedig a kapcsolatteremtő képességeidet illeti; nem aggódom – mosolygott, mondandóját nyugtázva, s puszit nyomott nagylánya arcára.
-Köszi a bizalmat, anya. Csak így történjen… Ami pedig a nyelveket illeti, kicsit csiszolhatnád a francia kiejtésed – mosolygott gonoszan Noémi, s az órára pillantott – Te jó ég! 20 perc múlva indulunk és még el se búcsúztam Mátétól.
-Attól tartok, nem is lesz rá alkalmad. Az imént láttam elmenni az apukájával.
-Oh, de kár. Pedig annyira bírtam. Talán a legnormálisabb szomszéd volt. Na mindegy. Majd adjátok át neki az üdvözletemet, jó?
-Persze. Magadra hagylak, búcsúzz csak el a szobádtól. Apuval majd megvárunk a kocsiban.

Azzal kiment a szobából, s becsukta az ajtót. Noémi egyedül maradt. Most érezte először, hogy nem is olyan könnyű itt hagynia a házat, ahol már 16 éve él, a környéket, amit gyermekkora óta ismer és a cicáját, akit még az első nagy szerelmétől kapott, mielőtt az elköltözött volna. A macskát a meg nem született kistestvéréről, Jázminról nevezte el. Most ölébe vette az állatot, aki időközben felébredt, s simogatni kezdte fejét. Jázmin szomorúan nézett rá.

-Sajnálom, de nem vihetlek magammal. Még nekem is veszélyes lesz odamennem. Nemhogy téged vinni. A Hopp-hálózat eléggé bonyolult, tudod. A Roxfort igazgatói szobájában lévő kályhát és a nagyiét összekötő portot mindössze 10 percre nyitják meg. És nem lenne egyszerűbb, ha szimplán beállnék a kályhába, kimondanám az iskola nevét, s már ott is lennék.. Nem. Valami értelmetlen kódot is ki kell nyögnöm. Persze, érthető, hiszen mostanában rengeteg szörnyűség történt az iskolában – részben ezért is fél anya elengedni -, de hogy tőlem féljenek… Érthetetlen. Nem is értem miért pont neked magyarázom, hiszen ez csak értelmetlen blabla számodra.. – Jázminra nézett, s csodálkozva látva, hogy annak fekete szemei csillognak, úgy mered gazdájára.
Meg akart szólalni, ám ekkor hallotta kocsijuk dudáját. Gyors puszit nyomott Jázmin fejére, utoljára megsimogatta, s elindult ki a szobából, le a lépcsőn, ki a kertbe, be a kocsiba. Vetett egy utolsó pillantást a házra, s már el is indultak Szigetszentmiklós felé Ágnes nagymamához.