Naomi Szülei; Laura és Tamás viharzott be a szobába. Valószínűleg a tűz érthetetlenül hangos és ugyanakkor ijesztő pattogása riasztotta be őket. Körbenéztek; semmi nem változott, csak a kályha környékén voltak szétszórtan apró hamudarabok.
-Ezek szerint elment. - szólalt meg Laura – Annyira megrémültem. Te is hallottad, ugye?
-Igen. Biztosan nagy láng volt, ha ilyen hang követte.
-Ne is mond. Remélem jól van és épségben odaért!

~o~

Ezalatt Naomi épp csak kimászott a kályhából. Kicsit meg volt ijedve a hőváltozás miatt; a nagymamája szobájában amúgy is meleg volt, s a tűz lángja is megcsapta kicsit. De ez a hely.. Aggódott, hogy jó helyen jár-e. Az első benyomás nem volt túl bíztató.

Egy sötét, jéghideg előszobában találta magát. Világítás nem volt; egy apró ablak sem. Szerencsére a sötétben látott kirajzolódni pár tárgyat. Ládáját letámasztotta a kandalló mellé, és „felfedező útra” indult.
Tőle jobbra egy kiszakadt kanapé volt, amellett egy üres könyvespolc. Haladt előre, s mostanra már biztos volt benne, hogy egy előszobában van; megtalálta a bejárati ajtót. Balra, s jobbra egyaránt egy-egy ajtót látott, ami valószínűleg más helységbe vezetett, viszont ránézésre mind a kettő zárva volt. Biztosra azonban semmit sem vett, hiszen a megvilágítás itt sem volt nagyobb mértékű.

Tett néhány bizonytalan lépést. Jobbra kirajzolódott egy - ránézésre - ódon lépcső képe, aljában pedig az előbb említett szoba bezárt ajtaja. A kulcslyuk vagy be volt tömítve, vagy szimplán koromsötétvolt a szomszédban is, mert itt sem volt világosabb.

Fülelni kezdett. Hangfoszlányokat hallott az emeletről.
"Mintha többen lennének. Lehetséges, hogy mégis jó helyen járok? Végül is egy iskolába sokan járnak.”

Úgy döntött fényt derít a dologra, ha már olyan sötét fogadtatásban volt része. Elindult fel a lépcsőn. Lábujjhegyen osont a lépcsőfokokon, amelyek a látszat ellenére nem adtak semmilyen recsegő hangot. A neszekből még mindig nem értett semmit, de egyre tisztábban hallotta őket. Mikor felért a lépcső tetejére több ajtót is látott, s - csodák csodájára - a hozzá legközelebbi bal oldalt valamennyire nyitva volt.

Többnyire mély, férfi hangok szűrődtek ki a résnyire nyitott ajtón. Közelebb merészkedett, s belesett a nyíláson. Két férfit látott; jobban mondva a térdelő alak egy korabeli fiú volt. Még közelebb ment, s látta, hogy a fekete háttér, amelyet korábban tapétának vélt, csuklyás emberek sokasága. Mostanra már elég közel volt, hogy a hangfoszlányok kitisztuljanak.

A Naominak háttal lévő férfi kezében pálcával szólalt most fel hangosan.
-Draco, Draco. Látom nem tanultál apád példájából. Egyszerű feladatot bíztam rád, s te elszúrtad, sőt, még késtél is, mikor hívtalak...
-Nagyúr, Piton..

"Nagyúr!? Arról a Nagyúrról beszél vajon?" - elmélkedett Naomi magában, majd egy tizedmásodperc múlva jött a felismerés - Szent szalamandra. Draco.. Biztosan rosszul ejtettem ki a mondatot. Hát persze. Nagyon is rossz helyen vagyok. Ez tutira nem a Roxfort. És azok a csuklyás fazonok.. Halálfalók. Benne vagy rendesen, kislány."

-Perselus-szal - ha megengeded - majd ÉN foglalkozom. Először is méltó büntetést kéne kitalálni számodra.

"Merlinre, ez tényleg a Sötét Nagyúr! Mi lesz ha észreveszi, hogy itt hallgatózok? Vagy hogyha megöli a srácot? Valamit tennem kéne, de mit? Magamat sodornám veszélybe. Körülnézek, hátha.."

Óvatosan sarkon fordult s egy hatalmasat sikított. Egy óriáskígyó tekergett felé a lépcső korlátjával páhuzamosan, s egyre csak sziszegett. Naomi nem tudta mit tegyen, ám sok gondolkozási ideje nem is volt.
-Nagini érdekes hírrel szolgált az imént, miszerint egy ifjú hölgy áll a lépcső tetején, s kihallgatta a beszélgetésünket. Malfoy, talán jó napod van. Kapd el a lányt és megkímélem az életed.