Naomi –ugyan tartott a kivezető utat elzáró bestiától - rohanni kezdett. Csak pár lépcsőfokot sikerült leküzdenie, mikor érezte, hogy a baziliszkusz rátekeredik a lábára. Így elvesztette egyensúlyát, s gurulni kezdett. Alaposan beverte fejét a fakorlátba és meg sem állt egészen a lépcsősor aljáig. Mindeközben úgy érezte a kígyó enged a szorításból.

Ezalatt a szobában összegyűltek sem voltak restek; pontosítva egy. Draco úgy tűnt elfogadta ura „ajánlatát; előre szegezett pálcával kirohant a szobából, s kettesével szelte a lépcsőfokokat lefelé. Meglátta a sor alján mocorogni a lányt. Mire azonban leért, már eszméletlen volt.

~o~

Naomi pár órát lehetett eszméletlen. Most kinyitotta szemét és egy halványan megvilágított szobában találta magát – megkötözött végtagokkal. A földön feküdt, óvatosan körbepislogott. Nem emelte meg a fejét, hogyha esetleg lenne valaki a szoba egyik meg nem világított sarkában, az nehogy észrevegye. Az ütés következtében amúgy is nagyon sajgott a feje valamint szűnni nem tűnő fájdalmat érzett az oldalában.

Az egyedüli fényt biztosító tárgy a helységben egy gyertya volt a szoba közepén egy kicsi asztalon. Amit még a sötét és a gyenge látás ellenére észrevett az a tőle nem messze a földön lévő tálca-szerűség volt.
„Kaja? Etetik a foglyaikat? Egyáltalán mit keresek még itt.. élve? Kihallgattam őket. Ismerem a rejtekhelyüket! Akkor meg mért nem öltek meg? Már azt is sejtem mit rontottam el.. A Hopp-por jelszavát.. Hát persze! Ezért jutottam ide a Roxfort helyett. Ez olyan logikátlan. Mért nem öltek meg, míg ájult voltam?”
Ismét csak a kérdések feltevésére maradt ideje. Egy alak közeledett felé az egyik sarokból, ahova nem ért el a gyertya apró, pislákoló fénye. Sikítani akart, de rájött, hogy
1. úgyse hallaná senki
2. csak a túlélési esélyein rontana (már ha vannak)

Mostanra az alakról kiderült, hogy nem más, mint a fiú, akit Tudjukki faggatott.
- Látom felébredtél – szólalt meg végül komor hangon és egyre közelebb ért a földön fekvő lányhoz.
- Volt időd körbenézni. Igen, láttam, hogy ébren vagy. De gondoltam nem zavarlak meg a terep felfedezésében.
Most leguggolt a lány elé, aki próbált közelebb húzódni a falhoz, már amennyire ezt a kötelek engedték.
- Ne aggódj, egyenlőre nincs parancsban a bántalmazásod. A Nagyúr azt mondta viseljem gondodat, míg ő elintéz valamit.
Naomi kérdően nézett a fiúra. Már nyitotta a száját, hogy megkérdezze, miért tartják itt, miért nem ölik meg halálfaló-módra, de egy árva hang se jött ki a torkán, sőt belenyilalt, mintha tűt szúrtak volna bele.
- Ezt elfelejtettem említeni. Ne próbálkozz beszéddel. Mint tapasztaltad eléggé fájdalmas. Mintha tövissel szurkálnák az ádámcsutkádat. – mondta ezt a lehető legközömbösebb hangon.

Pár percig csak szótlanul bámulták egymást (nem mintha Naomi bármi más műveletet is tudott volna csinálni). Ahogy Draco közelebb jött hozzá láthatta fáradt, karikás szemeit, vállára omló szőket haját és a félhomályban már-már világító sápadt bőrét. Eléggé beteges kinézete volt így első pillantásra és hangja sem tükrözte éppen külsője ellentetjét.

Úgy tűnt ez a távolság nem volt elegendő Naomi „szobatársának”. Közelebb merészkedett a lányhoz és feljebb húzta a pólóját, aki hevesen próbált ellenkezni.
- Nyugalom! – szólt rá, s közben próbálta lefogni, de nem bírt vele.
Előkapta varázspálcáját és a lányra szegezte, aki ettől megrémült és abbahagyta a kapálózást.
- Mindjárt jobb, okos kislány. Csak a sebedet akartam ellátni. Gondolom a lépcsőn való száguldozásodkor szerezted. Amúgy mit keresel itt? Nem nézel ki kémnek.
„De, pont az vagyok… Miért nem küldesz rám egy tiltott varázslatot vagy öntesz le Veritaserum-ot a torkomon, ha ennyire érdekel? Nagyobb sikered lenne, mint hogy itt cseverészel velem.” – duzzogta magában a lány.
-Na, lássuk azt a sebet. Episkey.
Naomi érezte, hogy a korábban az oldalában érzett fájdalom enyhült. Eddig annyira nem törődött vele, hiszen valahogy jobban érdekelte ki jut-e innen valaha is élve és ha igen, hogyan.
- Éhes vagy? Habár... A némító bűbáj miatt az is csak fájdalmat okozna. - kicsit gondolkozott, s közben Naomit méregette.
- Legyen. Leveszem rólad a bűbájt, de a saját érdekedben nem ajánlom, hogy az engedélyem nélkül megszólalj. Itt a fö.. Szóval úgyse hallaná senki.
- Finite Silentium.