- Finite Silentium!
Naomi nem érzett különösebb változást, így nem merte megkockáztatni a beszédet. Élénken emlékezett ugyanis korábbi próbálkozására, mely nem volt éppen kellemes tapasztalat.
- Most már beszélhetsz. Vagy elvitte a cica a nyelved? – kérdezte Draco gúnyos mosolyra húzva száját. – Ez esetben én kérdezek te válaszolsz. Először is; mi a neved?
Naomi még mindig tartott a szúró fájdalomtól a torkában, így csak némán meredt fogva tartójára, aki most felvonta szemöldökét.

- Nem értettem, lehetne egy picit hangosabban?
Naomi könnybe lábadt szemmel megrázta fejét. De kicsit jobban belegondolva megbánta. Sejtette, hogy amit az engedetlensége miatt kapni fog nem lesz sokkal kellemesebb, mint a kicsi szúró fájdalom a torkában. Nem is váratott sokáig a büntetés. Draco felemelte pálcáját és rá szegezte.

- Sajnálom, ezt fontos megtudnom. Crucio!
Naomit áramütésként érte az átok. Érezte, hogy a fájdalom átjárja minden egyes porcikáját. Vonaglani kezdett, s összekötözött végtagjai is kapálózni próbált, amivel azt érte el, hogy a kötél kidörzsölte a bőrét. Nem bírta tovább; halk sikoly hagyata el a száját, s meglepetésére nem érzett más fájdalmat, csak a vele szembe lévő fiú pálcájából jövőt. Végül a kínzás abbamaradt, bár még utóhatásként bizseregtek a tagjai. .

- Naomi Flame – nyögte halkan.

- Nocsak, megjött a hangod. Gondolom hallottad, hogy engem Draconak hívnak. Draco Malfoy-nak. De most nem ez a lényeg. Tudni szeretném, honnan jöttél.

- A kandallóból.

- Lehetne egy kicsit bővebben?

- Magyarországról, a nagymamám házában lévő kandallóból.
Kielégítő volt a válasz?

- Igen. De ha lehet, kicsit vedd lejjebb a hangerőt. A következő kérdésem. Hova szerettél volna menni?

- Szerintem ez nem lényeges. Hogy nem ide, annyi biztos. És egyáltalán miért tartotok fogva? Miért nem engedtek el vagy öltök meg, ahogy igazi halálfalókhoz illik ..
Nem tudta befejezni mondandóját, mert kinyílt a sötét szoba ajtaja, s belépett rajta egy alak, s az ajtót félig nyitva tartva megállt.

- Malfoy. Sikerült megtudni valamit? – kérdezte.

- A nevét és hogy honnan jött. Többet még nem volt időm kideríteni.

A férfi most becsukta az ajtót, s közelebb lépett a pároshoz. Megvizsgálta a lányt, s dühösen pirított Dracora.

- A Nagyúr megmondta, hogy ne bántsd. De szerencsétlen remeg. Mit csináltál vele?

- Ugyan, Piton, csak azt ne mond, hogy sajnálod. Te sem gondolhatod komolyan? Amúgy a Nagyúr azt mondta, HA szót fogad, ne bántsam. De nem volt hajlandó elárulni a nevét.

- Már megbocsáss Malfoy, de nem emlékszem, hogy tegeződnénk.

- Csak az a hézag, Piton, hogy ez nem a Roxfort és nem vagy a tanárom többé. Nem küldhetsz büntetőmunkára – pontot amúgy se vonnál le.

- Micsoda észrevétel, ez tényleg nem a Roxfort. Épp ezért bármikor leátkozhatom a csinos kis loknit a fejedről. Most pedig menj. A Nagyúr a szobájában vár rád az információkkal.

- És Naomival mi lesz?

- Szerinted mért engem küldött le hozzátok, fafej? Fenrir nem hinném, hogy kibírta volna egy megkötözött lány társaságát anélkül, hogy belekóstolt volna. Más meg nem vállalta a baby-sitterkedést. Én meg már hozzászoktam. Most pedig tünés! – utasította ki volt tanítványát Piton.
Draco felállt, vetett még egy pillantást Naomira, s egy viccsort Pitonra, s elindult kifelé. Miután bezárta maga mögött az ajtót, Piton közelebb ment a lányhoz, pár méterrel előtte megállt. Varázsolt magának egy széket, s helyet foglalt le se véve szemét a lányról, aki tekintetével őt fürkészte.

- Szóval Naomi.

Naomi óvatosan bólintott, s balsejtelmei támadtak, hiszen Piton egy számára ismerős pózba emelte pálcáját. Hamar rájött, mire készül a széken ülő férfi, s gondolkozni kezdett, mi is ilyenkor a teendő.

- Nyugalom, nem fogsz érezni semmit. Legimens!
„Legimencia.. Gyerünk, kislány, zárd le az elméd. Töröld ki az emlékeidet.”

Valószínűleg hatott a biztatás, hiszen Piton leeresztette pálcáját és érdekesen nézett a lányra; dühös volt vagy talán meglepődött esetleg csalódott. Hamarosan úgyis kiderült.

- Nem néztem volna ki belőled, hogy ismered az okklumenciát. És használni is tudod. Ritka manapság az ilyen varázsló vagy – a te esetedben – boszorkány. Viszont így nem tudok hozzájutni néhány olyan emlékhez, ami a hasznomra lenne.
Naomi mielőtt felfoghatta volna miket mondott Piton, mert egyből felemelte pálcáját és a korábban megismert átkot bocsátotta rá. Ez sokkal nagyobb fájdalommal járt, valószínűleg mert tapasztaltabb varázsló hajtotta végre az átkot. Ismét rángatózni kezdett, s a kötél nyomán a korábbi átok hatására kisebesedett bőrfelület környékén több helyen vér sercent ki. A lány sikított volna fájdalmában, de könnyeit nyelve mintha elment volna a hangja. Végre enyhült a kín. Pihegve, még mindig könnyezve gyűlölködő pillantást vetett kínzójára.

- Próbáljuk meg újra. Legimens!
Naominak se ideje, se ereje nem maradt védekezni. A sötét terem képe elhomályosult, s feltűnt egy kórházi szoba termett előtte. Az egyik ágyon édesanyja feküdt, s sírt, mellette 7 éves önmagát és szomorú édesapját látta.

„Nee” – sikította volna, de nem lehetett. A kép változott. Egy színpompás szoba, a közepén egy hatalmas karácsonyfával alatta 8 éves önmagát, amint egy pici szőrcsomót ölelget; ez volt Jázmin. A következő képen éppen fára mászik, letörik alatta az ág, de ő ott lebeg. A mostani kép a közelmúltból való. Egy bagoly, levéllel a csőrében ül az ablakpárkányán. Kibontja, s látja, hogy elfogadták jelentkezését a Roxfortba. Piton ekkor kilépett Naomi „agyából”, aki kimerültségében elájult. Varázsolt a lánynak egy ágyat, ráfektette és már ment is a Nagyúrnak jelenteni a látottakat.