Most, hogy Naomi elaludt, Draco közelebbről is szemügyre vehette a kezén és a lábán lévő sérüléseket. Először vízzel lemosta a rászáradt vért, s a Pitontól kapott elsősegélydobozból előhalászta a gézt. Annak egyik oldalát bekente egy – a dobozban talált – fertőtlenítő krémmel, s a korábban letisztított sebeket lefedte vele. Másfél óráig kötözködhetett, el is fáradt, s úgy döntött egy kis pihenés neki is kijár; leült a székre, behunyta szemét és elaludt.

Mikor fél óra múlva felébredt, úgy érezte, mintha figyelné valaki. Nem is tévedett. A szemközti ágyon Naomi nézegetett óvatosan felé. Draco elmosolyodott, s nem tudta megállni, hogy ne szóljon hozzá.

- Remélem, nem azt nézed, hogyan szedhetnéd el tőlem a pálcádat. A farmerzsebembe raktam, megérezném, ha ott matatnál.

A lány valószínűleg nem sejtette, hogy Draco ébren van, mert elkapta a – sötétben szerencsére nem látható rákvörös - fejét és halkan válaszolt.

- Nem. Lemondtam, arról, hogy megszökjek. Nincs túl sok esélyem…

- Bölcs döntés. Akkor miért bámultál?

- Te láttad el a sebeimet? – kérdezett vissza, hogy elterelje a figyelmet a korábbi kérdésről, bár ezzel csak azt érte el, hogy Draco még kajánabb vigyorra húzta száját.

- Igen, én voltam.

- Hát… én… Kösz. De tudom mért csináltad. Van valami tervetek velem ugye? Mondd el!

- Nem vagy olyan helyzeten, hogy követelőzz, de talán igazad van. – somolygott. – Most megyek, megkeresem Pitont, aztán beavatunk!

„Beavatnak? A tervbe vagy a halálfalók közé?”

Nem gondolkozott tovább, hamarosan úgyis rájön. Inkább felkelt az ágyból, megigazította és járkált körbe-körbe a szobában. Nem kellett sokáig várakoznia; körülbelül a negyedik körnél megérkezett Piton, s nem sokkal utána Draco.

- Vártál már minket? – kérdezte Piton.

- Igen. Szeretném már tudni, hogyan szabadulhatnék ki innen és milyen áron. – válaszolta türelmetlenül Naomi.

- Szerintem nem szeretnéd hallani. – szólalt meg most Draco az első találkozásuknál is használt közömbös hangon, de ez alkalommal mintha cseppnyi szomorúság is lett volna benne; vagy valami más.

- Essünk túl rajta. – mondta lemondóan Naomi, s elhelyezkedett az ágyon.

- Nos, a terv. – kezdett bele Piton. – Ugyebár a Roxfortba kellett volna órákkal ezelőtt megérkezned.

- Igen.

- A terv szerint meg is fogsz érkezni. Viszont nem egyedül. Itt jön volt tanítványom a képbe. – mutatott a mellette álló fiúra, aki csak a száját húzta.

- Be kell csempésznem az iskolába, vagy mi?

- Így is mondtatjuk. Ugyebár tudod alkalmazni az okklumenciát. Ez még a hasznunkra vállhat.

- Igen, tudom. Főleg ha nem kínoznak meg előtte.

- Attól nem kell félned, hogy megkínoznak. Egyelőre csak be kell jutnod Malfoy-jal együtt az Roxfortba. A további feladatokat majd ott kapjátok meg.

- Hogyan?

- Azt majd én elintézem. És hogy biztos ne csinálj semmi butaságod, pár ismerősünk a nagyanyád és a szüleid háza körül szállt meg.

- A szüleimet??? De hiszen nekik abszolút semmi közük az egészhez. Semmit sem tudnak a varázsvilágról. Miért kell őket is belekeverni???

- Nyugodjon meg, kisasszony. A szülei mindaddig nincsenek benne ebben az egészbe, amíg maga bele nem keveri őket azzal, hogy elront, kikotyog néhány dolgot vagy rosszul emlékszik, ha érti mire gondolok.

- Rendben. Tegyük fel, hogy Legimenciát alkalmaznak rajtam. Hogyan szedjek elő olyan emlékeket, amik nem léteznek?

- Ugyan már, ez csak koncentráció kérdése. Sok fantázia nem is kell hozzá. Azt kell képzelnie, hogy Malfoy vigyázott magára, míg itt volt. Ez igaz is. Innen jön egy kicsit bonyolultabb dolog. Azt kell képzelnie, hogy Malfoy nem közömbös maga iránt és megszökteti. Ebben is van igazság, nemde? – fordult Dracohoz, aki gyilkos szemmekkel nézett rá. – No de ne ragadjunk le itt. Szóval Draconak megesett magán a szíve, s bár saját biztonságával mit sem törődve úgy gondolta, maga nem érdemli meg, hogy itt halljon meg. Nem romantikus? – mondta mindezt színpadias hangon Piton.

 - Eddig világos. Bár egyáltalán nem tetszik, hogy a szüleimet is belekeverték. Csak azt nem értem, maguknak miért jó ez? Hogy Draco visszamegy a Roxfortba. Hiszen – gondolom – már mindenki tudja, hogy ő is maguk közül való.

- Ezért kell nekünk maga, Miss. Flame. Egy ártatlan, magyar lány, aki elszenvedte ezt a sok mindent és végül egy halálfaló sarja mentette meg a többi halálfalótól. Hogy tetszik? Menni fog?

- Talán. De mi a biztosíték, hogy a szüleimnek és a nagymamámnak nem esik bántódása?

- Az én szavam önnek nem elég? – kérdezte Piton félmosolyra húzva a száját.

-És mégis hogyan jutunk el az iskolába? – kérdezett vissza Naomi figyelembe se véve az előbbi mondatot.

-Azt majd Malfoy közli magával. Az én feladatom itt véget ért. Sok sikert.

Azzal kivonult a szobából magára hagyva a párost.

- Szedd össze egy kicsit magad, mindjárt indulunk.

- És a táskám? A ruháim?

- Most őszintén, szerinted nem lenne feltűnő, ha megszöksz valahonnan és még a cuccaidat is odaadják?

- Nem feltétlenül kell arra gondolni, hogy odaadták. Betették a szobába, ahol voltam én meg elhoztam.

- Hogyne. A pálcáddal együtt.

- A pálcámat sem kapom vissza?

- De, azt igen.

- Na és akkor mond meg, hogy azt hogyan???

- Piton…Öhm… Nem mindegy, megvan és kész. Majd kitalálsz valamit. Ha az elméd le tudod zárni, nehogy ez okozzon problémát.

- Remek…

- Kész vagy? Mert indulnunk kéne.

- Már hogyne lennék kész. A táskám úgyse vihetem, idegileg meg amúgy is a toppon vagyok.

- Akkor csak utánam.

Azzal megfogta  Naomi kezét, kinyitotta az ajtót és eléggé gyors tempóban húzta őt maga után. A bejárati ajtónál megállt, s felhúzta bal karját, hogy a Sötét Jegyét egy mélyedésbe nyomja. Az ajtó nyikorogva kinyílt, de Draco a falnak háttal állította Naomit és a fejére szegezte pálcáját.

- Ceacus

- Mi történt? Mit csináltál? Nem látok! – esett kétségbe Naomi.

- Ez csak egy kis óvintézkedés. Ha sikerülne mégis feltúrni az agyad, ne tudd, honnan indultunk.

- Értem. Briliáns ötlet. – húzta a száját, bár nem tudta merre forduljon. – Elárulnád, hogyan fogok közlekedni?

Úgy tűnt ezen a fiú sem gondolkozott sokat; a fejét vakarva gondolkozott.

- Figyelj, én megyek elől, te pedig fogod a vállam és követsz.

S meg sem várva a lány reakcióját, hátat fordított neki és a kezeit a vállára helyezte.

- Így. Legalább hamar észleli fogom, ha megbotlasz. De most már tényleg induljunk.

Kiléptek a nyitott ajtón. Alig tettek pár lépést, Naomi máris megtörte a csendet.

- Még mindig nem árultad el, hogyan jutunk el a Roxfortig. Ha azt mondod, hogy egész úton odáig gyalogolni fogunk – ami sejtelmeim szerint nem egy kis táv -, akkor … akkor itt helyben leülök és nem mozdulok.

- És nekem abból mi károm? Nem kell megijedned. Ez a hely olyan, mint a Roxfort. A területén se hopponálni, se dehopponálni nem lehet. Így gyalogolnunk kell, míg egy tisztásra nem érünk, ahonnan szabadon hopponálhatunk Roxmortsba. Tudom, te nem tudsz hopponálni, de én igen. Társaságban még nem próbáltam, de biztos menni fog.

- És az a tisztás messze van? – kérdezte Draco hátától Naomi, de rendes válasz helyett, csak ennyit kapott.

- Induljunk.

Az út következő fél órája csendes lépdeléssel telt. Draco csak ment, követte az utat. A pálcáját azért készenlétben tartotta, hátha összefutnának egy-két erdei állattal. Elhaladtak egy hatalmas tölgyfa mellett, aminek a gyökere kinőtt a földből. Draco sikeresen átlépett felette, de megfeledkezett Naomiról, aki az út folyamán bébi-léptekben haladt, nehogy elessen. Most mégis megbotlott a gyökerekben. Erősebben megmarkolta vezetője vállát, ugyanis a lába beragadt két görcs közé. Végül elengedte a fiú vállat és az útiránynak hátat fordítva próbálta kiszabadítani lábát, de elvesztette az egyensúlyát. Már várta a puffanást, de Draco időben hátrafordult, és sikerült elkapnia a lány derekát. Így kettejük arcát centik választották el egymástól; ha valamelyikük kicsit közelebb hajolna a másikhoz össze is érnének.

Naomi – vakságától eltérően- észlelte az adódott helyzetet, és mielőtt bármi történt volna, segítséget kért a fiútól.

- Öhm, kedves tőled, hogy elkaptál, de a lábam még mindig be van szorulva. Én sajnos nem látom, szóval segítenél kiszabadítni?

Draco most magához tért, függőlegesbe állította a lányt és a gyökerekre mutatott pálcájával.

- Diffindo! – kiáltotta, s azok leváltak Naomi lábáról. – Remek, most, hogy szabad a lábad, indulhatunk is.

Ismét elhelyezte „követője” kezeit a vállán és megindult.

- Draco, te nem érzed úgy, mintha valaki, vagy valami figyelne minket?

- Legalább 10 szemet érzek magamon, ha ez megnyugtat. – válaszolta ridegen

- Nem mondhatnám, hogy nyugtat, de legalább nem csak én érzem.

- Előttünk van egy híd. – állt meg Draco hirtelen, minek következtében Naomi nekiment és rásimult a hátára.

- És? Tériszonyod van?

- Haha. Nem. Csak kétes állapotú. Úgy értem, hogy minden foka megvan, csak éppen kérdéses, hogy meddig.

- És tuti, hogy nekünk ezen kell átmennünk?

- Igen. Jobb lesz, ha most helyettem a kötelet fogod.

- Milyen kötelet?

- Nem fakorlát van, hanem kötél…

- Remek. Nem lenne egyszerűbb visszaadni a látásom?

- Nem. Add a kezed.

Megfordult, s a lány kezét a kötélre helyezte.

- Jobb lesz, ha bal oldalon mész és két kézzel fogod a kötelet. Ha valami gond van, sikíts.

Azzal mit sem törődve a lánnyal elindult óvatos léptekkel a rozoga deszkákon. Recsegtek alatta a ki tudja hány éves fadarabok. Már a közepén tartott, mikor nagy recccsenést hallott, melyet sikoly követett. Hátranézett, s látta, hogy Naomi alatt beszakadt a „padlózat” és ő a fa helyett csüng a vékony kötélen. Ezzel egy időben az út – melyen korábban elhaladtak – melletti bokrok is megzörrentek. 

- Draco. Azt mondtad, sikítsak. Mit csináljak még, hogy észre vedd, hogy Jane-t játszok?

- Fogalmam sincs, ki az a Jane, viszont én most olyat játszok, hogy elfutok.

- Mi? Csak fel kéne húznod. Megerőltető?

- Igen, ha egy falka farkas a bokorból figyel. Te csak maradj itt csendben, én elcsalom őket.

„Úgy mondja, mintha tudnék bármi mást csinálni…” – morgolódott magában Naomi, s remélte, sikerül majd Draconak elcsalni a vadakat, mert ő most eléggé hasztalanul védekezne vakon, pálca nélkül, egy darab kötélen himbálózva.

Gondolatai közben a fiú már futásnak is eredt, a tucatnyi farkas meg utána. Naominak szerencsére nem szenteltek sok figyelmet. Draco nem futott túlságosan távol, hogy lássa Naomit. Gyorsan felkapaszkodott egy magasabb fára és egy ágon ülve előre szegezte pálcáját.

- Wingarium Leviosa! – kiáltotta Naomira mutatva, aki megemelkedett.

Maga felé röptette a sikoltozó lányt, akinek valószínűleg fogalma sem volt róla, mi történik vele. Lelevitálta őt arra az ágra, amin ő is ült, s befogta a száját. Cserébe egy szép fogtérképet kapott. Gyorsan lekapta a kezét Naomi szájától.

- Wingardium Leviosa??? Még jó hogy nem „Invito Naomi Flame”.

- Ne ordibálj már. Más nem jutott eszembe. Örülj neki, hogy megmentettelek.

Ekkor egy ismerős hang ütötte meg a fülüket. A fa recsegése úgy tűnik egész nap elkíséri őket.

- Draco, ugye csak rosszul hallom, amit hallok.

- Addig nem volt semmi gond, míg nem ültettelek magam mellé. – vigyorgott Draco.

- Nagyon vicces. Draco, ha letörik az ág, egyenesen a farkasok szájába repülünk.

- Oh, nem is említettem? Innen már hopponálhatok.

- Akkor meg mire vársz.

- Gondoltam fokozzuk az izgalmakat. – vigyorodott el megint és hallgatta, ahogy egyre veszélyesebben recseg a fa alattuk. – Különben a hopponáláshoz az kéne, hogy érintkezzünk.

Ahogy Draco száját elhagyta ez az utolsó pár szó az ág már lemondott róla, hogy továbbra is a fához tartozzon. A vége egyre lejjebb és lejjebb hajlott, minek következtében Naomi megijedt és Draco nyakába vetette magát. Szorosan átölelte, aki úgy gondolta, jobb lesz, ha tényleg cselekszik. Ő is átfogta Naomit és koncentrált. A farkasok pedig friss hús helyett csak egy pukkanást kaptak valamint a letört faágat.