Elhagyva a sötét erdőt és az éhes, nyáladzó vadállatokat a páros megérkezett Roxmorts faluba. Az érkezés nem volt fájdalommentes. Draco ért először földet ülő helyzetben – ahogyan elindult -, karjaiban pedig Naomi volt, aki csukott szemmel – még mindig vakon – kapaszkodott a fiú nyakába és várta a becsapódást.

Mivel nem volt túl kellemes a landolás, Draco pici pihenést engedélyezett magának. De nem tarthatott sokáig ez az állapot, mert Naomi is érezte, hogy „földet értek” és igyekezett lemászni kézben tartójáról.

- Most hol vagyunk? – kérdezte egy közeli drótkerítéstől.

- Picit elvétettem. Roxmortsban vagyunk, de pont a másik felén, mint ahova érkezni akartam. Ez itt a Szellemszállás.

- Szellemszállás? Remek. Este nem is érkezhettünk volna jobb helyre. És a Roxfort merre van?

- Úgy hallottam a Szellemszálláson keresztül is eljuthatunk oda. Van valami titkos átjáró.

- Úgy hallottad? Már fél napos késében vagyunk. És ha nem jutunk ki sehova onnan? Vagy ha beomlott az átjáró?

- Mondták már neked, hogy sokat aggodalmaskodsz?

- Nem ismersz. Mikor kell; aggódom. Hidd el, megérzem a bajt.

- Jah. Azért kötöttél ki.. nálunk.

- Örülnék, ha a szemrehányó megjegyzéseidet megtartanád magadnak és gondolkoznál, hogyan jutunk el a Roxfortba. Messze van az a hely, ahova eredetileg érkeznünk kellett volna?

- A távolság a kisebb gond. De hemzsegnek az aurorok a faluban.

- És?

- Mit és? Kis híján megöltem Dumbledoret, a varázsvilág fehér mágusainak szent védelmezőjét. Egyből nekem esnének, lehet, hogy meg is ölnének veled együtt.

Naomi értelmetlen képet vágott. Eddig sem nagyon értette, mi folyik Angliában a varázsvilágban. Csak azt tudta – jobban mondva vette ki a levélből, amiben értesítették -, hogy Dumbledore-ral történt valami, mert míg korábban ő írt neki a Roxfortban való továbbtanulás lehetőségéről, a felvétel eredményéről már McGalagony küldött baglyot.

- Az arckifejezésedből ítélve erről nem tudtál.

- Tehát ezért kell, hogy bejuttassalak. Egy majdnem gyilkost senki nem lát szívesen viszont a Roxfortban, azonban ha egy ártatlan, tudatlan lány megmentőjeként mutatkozik meg, akkor már más a helyzet. Cseles és ugyanakkor szánalmas.

- Szerinted nekem mennyire van kedvem visszamenni? Anyámért csinálom. Dumbledoret is csak azért próbáltam megölni, mert anyámat féltettem. Teljesen kiborult, mikor apámat börtönbe zárták. Hát még mikor meghallotta, hogy mi a Nagyúr feladata számomra. Egyből Pitonhoz rohant. Letetette vele a Megszeghetetlen Ígéretet. És Piton kinyírta helyettem azt a bolond öregembert, aki kis híján elhitetette velem, hogy van más kiút is.

- És mi van, ha tényleg van? Lehet, hogy van esélyed a jobb életre.

- Te csak ne állj le lelkizni. Semmit nem tudsz arról, mi minden történik Angliában. Most pedig menjünk. Ha nem találjuk meg az átjárót, visszafordulunk.

Draco most megfogta Naomi vállait és maga előtt terelte őt. Ekkor furcsa zaj ütötte meg a fülüket. Nem messze, a kerítés túloldalán a levegőben sötétzöld füstfelhő jelent meg, majd pár perc múlva a helyén egy 7 éves forma kisfiú volt. Draco azonnal oda fordult és Naomit is arra irányította.

- Mi az, Draco? Mi volt az a hang?

A fiú azonban nem válaszolt, csak szembe fordította magával a lányt és rá szegezte pálcáját.

- Aspicio

Naomi furcsán érezte magát. Kicsit megszédült, le kellett ülnie a földre, amiben Draco segített neki. Lehunyta a szemét a fájdalomtól, majd pár másodperc múlva már hunyorogva nyitotta ki; ismét látott. Mostanra már a kerítés Szellemszálláshoz közelebbi felén voltak. Egy kis valamit látott nem messze tőlük. Nem tudta megállapítani, mi is az. Ahogy múltak a percek egyre jobban tisztult egy kép. Ő is észrevette a kisfiút, aki a lábait átölelve ült a fűben. Naomi gondolkozás nélkül felállt és közelebb indult, de Draco a kezénél fogva visszatartotta.

- Mégis mit csinálsz?

- Ez csak egy kisfiú.

- És szerinted hogy került ide?

- Honnan tudjam? Azt szeretném kideríteni. Jössz te is, vagy megijedtél tőle? – kérdezte Naomi fejével az összegömbölyödött gyerek felé bökve.

Draco száját húzva feltápászkodott és Naomit követve megindult a gyerek felé, aki mikor meghallotta a lépteket felkapta a fejét és húzódzkodni kezdett. Naomi kedvesen így szólt.

- Ne félj tőlünk. Mi is eltévedtünk.

- Nem tévedtünk el. – vágott közbe partnere.

- Fogd be. – mordult rá Dracora, majd visszafordult a kisfiúhoz – Engem Naominak hívnak. Hát téged?

A kisfiú elkerekedett szemmel nézett a párosra. A sötétben csillogtak sötétzöld szemei, s sarkaiban apró könnycseppek jelentek meg.

- Steven Bones vagyok. És nem tudom, hogy kerültem ide. – mondta, s ismét a lábának dőlt, melyet valószínűleg könnyeivel áztatott.

Naomi közelebb ment a fiúhoz és átölelte. Nagyon megsajnálta, ahogy ott ült szegény és sírt.

- Én is ismerek pár Stevent, de ők nem angolok. Hívhatlak Steve-nek?

A kisfiú felemelte a fejét, csillogó szemeit a lányra emelte és bólintott. Kicsit talán megnyugodott.

- Nem emlékszel hogyan kerültél ide?

- A szomszéd nénitől. Az anyukám mielőtt meghalt megkérte Mrs. Kate-et, hogy vigyázzon rám, ha történne vele valami. Az egyik teázásuk alkalmával hallottam. Találtam egy képet Anyu egyik könyvében. Nem tudok olvasni, de volt benne sok szép rajz. A varázslóiskoláról szólt, ahova az unokatesóm is jár, bár még soha nem láttam őt. Megláttam azt a képet és elképzeltem, milyen lenne ott lenni. És hirtelen itt termettem.

Naomi nem nagyon tudta mire vélni a dolgot. A kisfiú ismét könnyezni kezdett, ezért megint magához ölelte. Most Dracohoz fordult.

- Magunkkal visszük. Megnézzük azt a Szellemszállásos bejáratot. Minél gyorsabban odaérünk, annál jobb. Az igazgatónő biztos tudni fogja, mi legyen vele.

- Most komolyan magunkkal akarod cibálni ezt a kis kölyköt?

- Nem hagyhatjuk itt! Hideg van és a végén még rátalál az erdőből valami farkas vagy az ég tudja mi. Ha ő nem jön, te sem. Akár meg is ölhetsz itt helyben. – támadt neki Naomi miközben felsegítette Steve-et. Draco szájhúzva bólintott egyet és elfordult a dőlöngélő épület felé.

- Velünk jössz, jó?

- Hova? – kérdezte szemeit törölgetve Steve.

- Arra a helyre, amiről abban a könyvben láthattál képeket. A Roxfortba.

- Akkor lehet, hogy találkozok Susannal. Végre. – nézett fel nagy, csillogó szemekkel vigasztalójára.

Naomi leguggolt mellé, felemelte a fiú pedig átkarolta a nyakát. Gondolta ha a kezében viszi Stevent, Draco nem fog tudni morogni a lassú tempó miatt.

- Felőlem indulhatunk. – mondta és megpillantotta végre a nemes tákolmányt. – Te, nem fog ez összedőlni, míg bent kóválygunk?

- Csaknem. Na, menjünk, Mami.

Naomi, mint aki meg sem hallotta a megjegyzést Stevennel a kezében elindult Draco után. Ahogy közeledtek az épülethez egyre rosszabb sejtése támadt. Felnézett az égre, ahol nem látszódott ugyan a hold teljesen, de kitalálhatta, hogy telihold van. Kicsit megtorpant, de ha ő fél, mit fog csinálni szegény kisgyerek a kezében. Inkább magabiztosan folytatta a menetelést.

Már elérték a Szellemszállás bejáratát, ami egy rothadozó faajtó volt, csoda, hogy valami még a ház többi részéhez tartotta. Eléggé ijesztő hangot adott ki, ahogy az éjszaki szellő megfújta.

- És most merre? Az emeletre vagy a pincébe vagy mi a fene az? – kérdezte Naomi, ugyanis megtorpantak a „nappaliban”.

- Az átjáró a föld alatt van. Szóval le. Odaadom a pálcád, ha netalántán szükség lenne rá. De nem ajánlom, hogy ellenem használd.

Azzal átnyújtotta a lánynak a pálcáját és intett, hogy kövesse. A lépcső aljában egy csukott ajtóra találtak. Draco már felemelte a pálcáját, hogy kinyissa, de Naomi megállította.

- Nem gondolod, hogy oka van arra, hogy zárva legyen?

- Ezt most beszélted meg fanyelven ezzel a darab töggyel? Ha zárva van, hát ki kell nyitni. Alohomora!

Az ajtó kinyílt, s ők óvatosan beléptek. A terem végében látták egy kisebb járat bejáratát. A szoba többi része sötétbe borult. Beljebb mentek, s ekkor bevágódott mögöttük az ajtó. De most ez cseppet sem érdekelte őket, mert észrevettek egy rájuk nagyobb veszélyt jelentő dologra a földön. Egy csapzott küllemű férfi feküdt nem messze tőlük. Draco elkerekedett szemekkel nézte őt, s ajkai egy szót formáltak: „Lupin”. Naomi nem értette mit jelent ez.

- Mi az a lupin? – súgta Draco fülébe, aki ettől megremegett.

- Nem mi, hanem ki. Harmadikban Sötét Varázslatok Kivédését tanított a suliban. De mikor apám elhíresztelte, hogy vérfarkas, kilépett.

- Egyre szimpibb az apukád. Na álljunk csak meg. Bármelyik pillanatban kitisztulhat az ég, elővillan a telihold és akkor..

- Igen. Akkor Lupin professzor szőrös vadállattá változik.

- Elegem van mára a farkasokból, szóval tűnjünk el innen.

- Ébredezik. – jelentette ki Draco, le sem véve tekintetét ex-tanárjáról.

A férfi valóban mozgolódni kezdett. Kinyitotta szemét, s a trióra emelte.

- Mit? Meneküüü …

Mondandóját nem tudta befejezni, mert beszéde üvöltésbe váltott át. Valószínűleg előbújt a hold. Mindhárman álltak ott, közülük ketten előreszegezett pálcával, de egyikük sem tudott megmozdulni. Csak álltak és nézték az átalakulást. Ahogy az imént a földön fekvő csapzott férfiből hasonló kinézetű, vékony ám visszataszító farkas alakult. Először Naomi kapott észbe, és mielőtt az állat rájuk ronthatott volna egy „Stupor”-ral leterítette.

- És most tűnjünk, mielőtt felébred.

Elindult az alagút felé, de mivel látta, hogy Draco nincs a toppon, mióta látta az átalakulást, megfogta a kezét és rángatni kezdte maga után. Mire a járat szájához értek Draco is felocsúdott. Naomi berakta a kisfiút a járatba majd ment utána. Draco is lekuporodott, s négykézláb követte a másik kettőt. Kicsit felemelte a fejét és megpillantotta az előtte mászó lány hátsóját. A helyzetük ellenére nem bírta megállni, hogy nem szóljon.

- Micsoda kilátás.

Naomi válasza egy célt tévesztett hátrarúgás volt. Ekkor azonban meglátta a fényt az alagút végén, s jelzett Stevennek, hogy álljon meg. Kidugta fejét és meglepődve látta, hogy egy nagy fa alatt vannak. Nem mert kimenni, így csak hátraszólt Draconak.

- Te, Draco, a Roxfort parkjában van több méteres fűzfa?

- Igen, de veszélyes. Ezek szerint a fúriafűz tövében vagyon. Eléggé agresszív egy növény. Ami a közelébe kerül szétroppantja.

- Biztató kilátások. Meg lehet valahogy fékezni?

- Nincs valami púp vagy gödör a járatnál?

Naomi kidugta ismét a fejét és bár nem a földön; a fa törzsén talált egy kis göcsörtöt. Megnyomta azt. Nem történt semmi változás. Nem is történhetett, hiszen a fa eddig is mozdulatlan állapotban volt.

- Megnyomtam ezt a göcsörtöt itt bal oldalt, de semmi.

- Szerintem induljunk. Ne várjuk meg, míg Lupin Prof ránk vicsorít megint.

Valahogy erre Naomi sem vágyott, így kitoloncolta Stevent a járaton és a fa törzséhez szorította (s nem vette észre, hogy ezzel ismét benyomta a kis gugát a gyökéren) majd ő is kimászott, utána pedig Draco. Most, hogy mindhárman kiértek felvette Stevet és várt, míg Draco elindul – ő ugyanis nem tudta az utat. Draco nem is váratta sokáig; megfogta a kezét és elindult az iskola hatalmas épülete felé, ami most kezdett kirajzolódni előttük. Ahogyan szedték lábaikat egyikük egy faágra lépett. Ennek a recsegésétől a fúriafűz is magához tért. A következő pár lépésben úgy tűnt, nem lesz gondjuk a több száz ágú növénnyel, ám az igen ingerülten kezdett csapkodni. Naomi egész testével védte újdonsült öcsikéjét, így egy bunkósbot-szerű faág az ő hátába vágódott. A fájdalomtól felszisszent, s érezte, hogy vér sercen ki a gerince környékén. Rántotta volna elő a pálcáját, hogy lelassítja az ágakat, ám ekkor Draco a fúriafűznek elérhetetlen helyre lökte őket, s próbált elugrálni az ágak elől. Többnyire sikerült is, ám a fa fáradhatatlanul támadta, ő pedig kezdett kifogyni a szuflából, így egy kósza gyökér könnyedén kigáncsolta, egy másik pedig erőteljesen a lábába vájta magát. Valószínűleg fájt neki, de nem törődött vele. „Ellenfelére” szegezte pálcáját, ám egy puffanás elterelte a figyelmét; Naomi a kimerültségtől összeesett a kis Steve pedig ébresztgetni próbálta. Rosszul tette, hogy elfordult Így a fúriafűz hátulról alaposan hátba vágta, s a földön fekvő lány mellé lökte. Mielőtt ő is elvesztette volna eszméletét egy ősz hajú boszorkányt látott, amint megátkozza a fát és hordágyakat varázsol egy másik, lila hajú nő társaságában.