-Ezért utálnak? Mert mardekáros vagy? – Hüledezett Harry.

-Igen.

-Hát ez…-Itt elharapta a mondatot.- Beszélek Ronékkal. Ha megismernek, biztosan nem fognak utálni!

-Remélem is. Már rég… soha nem voltak barátaim!- Mondta Ermiona.

-Aha…-Látszott Harryn, hogy zavarban van.- Jössz a… Bálba? –Nyögte ki végül.

-Nem. Jövő héten megyek el. Még a szünet előtt. – Mondta.

-Hogy-hogy?- Kérdezte, és egy kicsit szomorkás volt a hangja.

-Mert… Egy családi összejövetel lesz, olyasféle bál…és arra kell készülnöm.- Sóhajtotta Ermiona.

-Aha. És ez olyan nagy esemény nálatok?- Kérdezte kissé fitymálóan Harry.

-Ha úgymond „elsőbálozós „vagy, akkor igen. –válaszolt a lány.

-És akkor kell neked egy pár is, igaz?- Tudakolta Harry.

-Igen. De ha nem találok magamnak, akkor apám keres. -Itt kissé megborzongott.- és szerintem nem is fogok találni.

-Öhmmm… és akár ki lehet? Mert… én szívesen lennék.- Mondta vörösödő fejjel Harry.

Ermiona hálásan nézett rá.

-Köszönöm.- Előkapott egy pennát, és egy pergamen cetlit, és ráfirkantotta a címét. Harry elvette, és boldogan nézett rá.

-De hisz ez alig van messze az Odútól!- örvendezett.

-A mi?

-Az Odú, ahova a szünetben menni szoktam!- mondta Harry.

-Oh! És szerinted elengednek?- Kérdezte Ermiona.

-Ha nem mondom meg a szín tiszta igazat…- mosolygott Harry.

-Hát… ha akarod….nekem mennem kell, még üzenek a szüleimnek! Jó éjszakát!- Köszönt Ermiona, és elrohant a kastély felé.

                                         *

Egy hét múlva még egyszer átgondolta a meghívás történetét, és úgy gondolta, ha nem több, de egy barátja van. És vele együtt párja a bálra.

Ezt az eseményt le is írta gyorsan a naplójába.

 „Ha nem az itteni bálba, de a béna családira van párom! Harry. És remélem apuéknak semmi kifogása nem lesz ellene! Na most összecsomagolok, és nemsokára indulok haza!”

Azzal felöltözött, és bepakolt a ládájába.

Még hajnal volt, ezért vízhangzott a láda koppanása a pincelépcsőkön.

A bejárati csarnokból még visszafordult, és gondolatban elköszön az egyetlen barátjától, majd kilépett a havas udvarra.

-Érdekes… még alig van december, és már is esik a hó. -motyogta.

Odalépett egy szép, halványkék kocsihoz, amit két ló húzott. Megkopogtatta az ajtót, ami rögtön kinyílt. Bemászott, és a ládáját is feltette. Még egy utolsó pillantást vetett a havas kastélyra, majd becsukta az ajtót, és ezt suttogta: Viszlát Roxfort, majd jövök!

Azzal kis zökkenéssel elindult a kocsi, és száguldott a „Draculet birtok” felé.