Interjú A necc.hu -ról:

Szabó Máté igazán pörgős életet él: reggelente gyakran a TV2 stúdiójába rohan, ahol pár hónapja az országot ébresztgeti a Lazac című műsorban. Utána általában a Magyar Színházban próbál, sok este pedig előadása is van. És mindehhez még csak 22 éves. Láthatjuk könnyed és komoly szerepben is, és ez a kettősség a személyiségében is felfedezhető. A bohém, szórakozott fiú mögött egy érettebb embert is megismerhettem.

Hogyan kerültél be már fiatal korodban a színház bűvkörébe?

12 évesen, egy gyerekszereplő-válogatás után kerültem be a kecskeméti Katona József Színház Légy jó mindhalálig című előadásába, amit Pincés István rendezett. Az első próba után viszont azt mondtam, hogy én soha többé nem megyek oda, mert nagyon unszimpatikus volt az akkori zenei vezető. Én eléggé baba lelkületű gyerek voltam, ő meg egy szigorú, kemény asszony, úgyhogy nagyon megijedtem tőle. Aztán végül anyukám rábeszélt, hogy ne hagyjam abba, legalább a következő próbára még menjek el. Így lett, aztán végül nagyon megérintett a színház légköre. Innentől szinte folyamatosan kaptam kisebb szerepeket. Később játszottam a Gipsy-ben, a Sybill-ben, az Én és a kisöcsémben és az Olivérben.

Milyen hatással volt ez a sok elfoglaltság az iskolai életedre?

Sok időt elvettek a próbák meg a felkészülés, de mégsem romlott a tanulmányi eredményem, úgyhogy nem volt gond a hiányzásokkal.

Az osztálytársaid nem néztek más szemel rád?

Igazából nem. Voltak azért kis furkálódások meg ellentétek, olyankor elég hevesen vitatkoztunk. Egyébként is sok gondom volt az osztályommal az általánosban: mindig is szerettem a kezemben tartani a dolgokat és megmondtam a véleményemet ha kellett, akár a tanároknak is. Nem egyszer az osztály nevében szólaltam fel valamiért, aztán a többiek nem álltak mellém, és még rám haragudtak.

És a középiskolai évekre hogyan emlékszel vissza?

Ott már jobban magamra találtam, főleg amikor megalapítottuk a zenekarunkat, amiben én doboltam. Minden második hétvégén játszottunk klubokban meg iskolai bálokon. Ezek nagyon jó élmények. A dobolás mellett egyébként zongorázni is tanultam öt évig, és énekeltem is.

Kötöttél akkoriban szoros barátságokat?

Volt egy srác, akivel, nagyon jóban voltunk, de aztán csúnyán ért véget a barátságunk. Ugyanis amikor szakítottunk az akkori szerelmemmel, ő azonnal összejött vele, és ez eléggé megviselt. Onnantól fogva sokkal tartózkodóbb voltam mindenkivel, inkább csak felszínes kapcsolataim voltak. Később 17 éves korom környékén lettek még a suliból barátaim, akikkel a zenekart csináltuk. Sokat jártunk el együtt bulizni, hozzájuk kötődik a legtöbb kamaszkori élményem.

Magányos típus voltál, vagy inkább társasági ember?

Abszolút társasági. Ezen belül viszont mindig próbáltam megtartani bizonyos dolgokat a magánszférámban, nem mindenkit engedtem magamhoz közel. Ezt a falat azonban nem sokan vették észre, így lehet, hogy ők nem annak ismertek meg, aki valójában vagyok.

Ez a fal a mai napig ott van körülötted?

Igen, de azért, mert én akarom, hogy ott legyen. Ez egyfajta szűrő, amin átmegy mindenki, aki próbál közel kerülni hozzám. Nyilván másoknak is van hasonló "védekező" mechanizmusuk.

Említetted, hogy sokat jártatok bulizni középiskolás korodban. Általában hova mentetek?

Volt Kecskeméten egy törzshelyünk, mindig ott "alapoztunk", aztán innen mentünk át egy music klubba, ahol általában mi teremtettük meg a hangulatot. Teljesen gátlástalanul kezdtünk el például őrjöngve táncolni, amikor még senki sem volt a parketten, aztán leültünk a bárpulthoz és iszogattunk. Ez egy nagyon szép időszak volt, 16-17 éves korom körül. Kezdtük úgy érezni, hogy felnőttek vagyunk, hogy magunkra találtunk, és most aztán meghódítjuk a világot. Tomi barátommal előszedtük nagyapáink irhakabátját, megvettük életünk első trapéz gatyáját, és így vonultunk át a városon, sokszor énekelve, tejesen önfeledten. Nagyon kemények voltunk... :

Ezek mindig fiús bulik voltak?

Kezdetben szigorúan igen, aztán néha már belecsöppentek lányok, amikor már egy kicsi jobban nyitottunk a csajok felé. Az nem volt baj, hogy ők is jöttek csak abból adódtak problémák, hogy egyre többen lettünk, így egyre több emberrel kellett egyeztetni, hogy hova is menjünk, kinek mihez van kedve. Emiatt később egy kicsit megint próbáltuk szűkíteni a kört. Gyakran csináltunk egyébként kerti partikat sütögetéssel, szóval élénk társasági életet éltünk.

A szüleiddel milyen volt a kapcsolatod?

Jó. A mai napig számíthatok rájuk, és ez a lelki támasz sokat jelent nekem. De azért nem mindig volt könnyű dolguk velem. Az első berúgásom például nagyon emlékezetes maradt. A barátokkal kiterveltük, hogy este inni fogunk. Egyikünknek sem volt tapasztalata, úgyhogy az egésznek az lett a vége, hogy rengeteg mindent összeittunk és már az is gondot okozott, hogy felálljunk az asztaltól. Nagyon rosszul voltunk, de nagy nehezen eljutottunk a város főterére, ahol aznap nagy rendezvény volt. Ott a biciklimmel megálltam egy kis bódé előtt, ahol mézes puszedlik voltak kirakva. Viszont annyira rosszul voltam, hogy nem bírtam állni sem, így hanyatt estem és az egész asztalt felborítottam. Aztán alig győztem bocsánatot kérni, és próbáltam valahogy hazajutni.

Otthon nem buktál le?

Dehogynem. Már az gyanús lehetett, hogy este nyolckor annyit mondok hogy fáradt vagyok, és megyek aludni, aztán később, amikor pár óra múlva felébredtem, és rosszul lettem, már nem tudtam titkolni a dolgokat. Anyukám a fürdőszobaajtó előtt állva azt kiabálta: dohányoztál vagy ittál? Azt mondtam, hogy dohányoztam, és úgy tűnt, hogy el is hitték. Viszont iszonyú sértődés volt az egészből, anyukám másnap nem is köszönt. Nem nagyon mertem lemenni a szobámból, de később apukám hívott, hogy beszélni akar velem. Csodák csodájára egy kis fejmosással megúsztam az egészet, és a mai napig nem tudom, hogy a szüleim végül tudták-e, hogy akkor rúgtam be életemben először.

Később is voltak még hasonló helyzetek?

Ennyire súlyosak nem. Próbáltam nem előttük intézni a kicsapongásokat. Jártam egyébként akkoriban életmód táborba is, ahol elmondták, hogy hogyan kell egészségesen élni, mit kell enni-inni stb. Mondanom sem kell, hogy itt voltak a legnagyobb bulik...

Mikor jöttél fel Pestre?

2000-ben. Akkor felvételiztem a Színművészeti Főiskolára és a Nemzeti Színiakadémiára is (ez a Magyar Színház színi iskolája). A színművészetin a harmadik rostáig jutottam, az akadémiára viszont felvettek. Később még próbálkoztam a főiskolával, de nem sikerült. A Magyar Színházban viszont olyan társaságba kerültem, ahol rögtön befogadtak, sokat tanultam tanároktól és a színészektől, akikkel együtt játszhattam. Egyetlen nehézség talán az volt, hogy magamnak kellett kialakítanom azt a kapcsolatrendszert, megtalálni azokat a lehetőségeket, ami egy főiskolásnak magától jön.

Hogyan kerültél a tévébe?

Az akadémián másodikban egy órára bejöttek, hogy indul egy műsorajánló a TV2-őn, és lehet menni a castingra. Gondoltam, megpróbálom. A válogatáson rengetegen voltak, mindenki kapott pár percet a kamera előtt, aztán mondták, hogy majd értesítenek. Pár nap múlva hívtak, hogy én lehetnék az egyik műsorvezető. Ebből lett a Promo Sapiens című ajánló műsor. Aztán ennek vége lett, de átkerültem az akkor induló telefonos játékba, a Tripla vagy semmibe. Ez idén márciusban szintén megszűnt, viszont közben két műsorvezető is kilépett a csatorna reggeli műsorából, a Lazacból. Elmentem a válogatásra és végül bekerültem a műsorba, amit azóta is nagyon élvezek. Olyan emberekkel beszélgethetek, akikkel egyébként nem lenne lehetőségem, így sokszor már kora reggel tanulok valami új és érdekes dolgot.

Ehhez a munkához komoly felelősségtudat is kell: időben odaérni a forgatásra, felkészülni stb. Ez már fiatalabb korodban is megvolt benned?

Igen. Nem nagyon volt például olyan, hogy egy témazáró dolgozatra nem tanultam. Ha bizonyítani kellett, akkor mindig megpróbáltam a maximumot adni. Ez már egészen kiskorom óta így alakult. Általánosban a suli után hazaérve azonnal megírtam a leckémet, és csak azután fogtam hozzá bármi máshoz.

Gondoltad volna kamaszkorodban, hogy ismert leszel?

Nem nagyon. Talán bíztam magamban, és bízom a sorsomban. Remélem, hogy ha valaki okosan csinálja az életét, akkor előbb utóbb meg lesz a gyümölcse. Hogy pontosan mikor milyen gyümölcs pottyan az ember ölébe, azt nem lehet tudni, de talán jó mindegyiket megkóstolni. Én sosem akartam semmit görcsösen, nem gondolkodtam túl a dolgokat. Mindig hallgatok az ösztöneimre és a pillanatnyi hangulatomra is. Ha például úgy érzem, hogy be kell ülnöm az autóba és száguldanom kell, akkor megteszem.

Most mire vágysz a legjobban?

Szeretném folytatni a színészetet, elsősorban ez a fontos számomra. A tévézés is nagyon érdekel, akár egy saját műsorban is kipróbálnám magam. A magánéletben pedig egy kis nyugalomra vágyom. Az utóbbi években rengeteg pörgés volt az életemben, egy percig sem unatkoztam, úgyhogy jó lenne egy kicsit leereszteni. Meg persze szeretnék találjak egy társat, egy nőt, aki biztonságosabbá teszi a létemet. Akivel megoszthatom az életem és beengedhetem azon a bizonyos fa