Nem,nem hiszek!
 
Nem,nem hiszek!Miért űzzem én a lelkem,
epedő vággyal bolygó után?
Minden reményem megtört a keserven,
hisz balga őrült ábránd volt csupán.
Ne hívj,ne csalj szerelem szép világa!
Az én világom irdatlan sötét.
Ezer tavasz,s ezer tavasznak virága,
el nem zavarja fullasztó ködét.
Ne hívj,ne csalj!Én szeretni nem tudok.
Lelkem kifosztott nyomorult szegény.
Elkárhozástól meg nem váltja semmi.
S,a te sugárod:őrjöngő remény.
Tűnt ifjúságnak visszajáró árnya...az lettem én...
A múlt után futok....
Isten hozzád szerelem szép világa!
Ne hívj,ne csalj!
Szeretni nem tudok!

/Ady/ 

Szívek messze egymástól
 
Valahol egy bús sóhaj szált el
S most lelkemen pihen
Valahol kacagás csendült most
S mosolyog a szivem
Valahol szép lehet az élet ,
Mert lány után futok
S valahol nagy lehet az átok,
Mert sírni sem tudok
 
Valahol egy szívnek kell lenni,
Bomlott, beteg szegény ,
Megölte a vágy és a mámor
Éppúgy, mint az enyém .
Hallják egymás vad kattogását ,
Míg a nagy éjen egy pillanatban
Mindkettő megáll.
 
/Ady/

AZ ÉN SZEMEIM

Michelangelo

Az én szemeim vének és vakok,
a te szemeddel látom csak a fényt meg;
te viszed súlyát terhem nehezének,
te támogatsz, ha összeroskadok.

Tollam kihullt: szárnyaddal szárnyalok,
a te szellemed ragad engem égnek;
tél fagya dermeszt, nyarak heve éget,
s úgy váltok színt, ahogy te akarod.

Szívembe vágyat is csak vágyad olt már,
benned születnek gondolataim,
szavaim lángját lelked tüze szítja;

nem érek többet nélküled a holdnál,
amely az égbolt éji útjain
csak a leszállt nap fényét veri vissza.

(Rónay György)

HOMOKBA ÍRTAM
KEDVESEM NEVÉT

Spenser

Homokba írtam kedvesem nevét,
de jött a hullám s rajzom elsöpörte:
leírtam újra minden betűjét,
de jött a dagály, s munkám eltörölte.
Hiú ember, hiú vágy! - szólt pörölve
a lány - megfogni a pillanatot,
hisz magam is így omlok egykor össze,
és nevemmel együtt elpusztulok.
Tévedsz! - feleltem: - híred élni fog,
ami porba hal, az csak földi lom,
szépséged a dalaimban lobog,
s dicső neved a mennybe fölírom.
S ott szerelmünk, bár minden sírba hull,
örökké él s örökké megújul.

(Szabó Lőrinc)

AZ VAGY NEKEM

Shakespeare

Az vagy nekem, mi testnek a kenyér
s tavaszi zápor fűszere a földnek;
lelkem miattad örök harcban él,
mint a fösvény, kit pénze gondja öl meg;
csupa fény és boldogság büszke elmém,
majd fél: az idő ellop, eltemet;
csak az enyém légy, néha azt szeretném,
majd, hogy a világ lássa kincsemet;
arcod varázsa csordultig betölt,
s egy pillantásodért is sorvadok;
nincs más, nem is akarok más gyönyört,
csak amit tőled kaptam s még kapok.
    Koldus-szegény királyi gazdagon,
    részeg vagyok és mindig szomjazom.

(Szabó Lőrinc)

JÓ REGGELT!

Donne

Hogy élhettünk, te meg én, mielőtt
szerettük egymást? Hortyogtunk-e rég,
mint a hétalvók, vagy mint csecsemők
szoptuk vidéki örömök tejét?
Így volt, s mindez az öröm árnya csak,
ha szépet láttam, téged láttalak,
minden szépségbe már beléálmodtalak.

S most jó reggelt, felébredt lelkeink,
kik egymást még félénken nézitek;
és mindenben szerelmetek kering
s egy kis zugból a bárhol-t érzitek.
Felfedező új földet látogat,
más térképen néz új világokat -
világod én vagyok, s világom már te vagy.

Ha összenézünk, hű szívet mutat
egymás szemében két ábrázatunk;
nincs éles Észak s elhajló Nyugat -
jobb féltekéket hol találhatunk?
Csak az halhat meg, ami már megunt;
ha két szerelem egy, ha a magunk
szerelme nem lazul, úgy meg se halhatunk.

(Vas István)

  ...De én csak én vagyok,
Vedd, amit adhatok!
És ha tán kevesled,
Fess magadnak te szebbet.
Mert én csak én vagyok,
Vedd, amit adhatok...

(Nemes Nagy Ágnes)

A KEDVES KÖZELLÉTE

Goethe

Rád gondolok, ha nap fényét füröszti
    a tengerár;
rád gondolok, forrás vizét ha festi
    a holdsugár.

Téged látlak, ha szél porozza távol
    az utakat;
s éjjel, ha ing a kis palló a vándor
    lába alatt.

Téged hallak, ha tompán zúg a hullám
    és partra döng;
a ligetben ha néma csend borul rám,
    téged köszönt.

Lelkünk egymástól bármi messze válva
    összetalál.
A nap lemegy, csillag gyúl nemsokára.
    Ó, jössz-e már!

(Szabó Lőrinc)

HA MENNÉL HIDEG SZÉLBEN

Burns

Ha mennél hideg szélben
    a réten át, a réten át,
rád adnám kockás takaróm,
    öleljen át, öleljen át!
S ha körülzúgna sors-vihar
    rémségesen, rémségesen:
szívemben volna házad,
    oszd meg velem, oszd meg velem!

Volna köröttem zord vadon,
    sötét, veszett, sötét, veszett;
mennyország volna nékem az
    együtt veled, együtt veled!
S ha volnék minden föld ura
    az ég alatt, az ég alatt:
koronám legszebb ékköve
    volnál magad, volnál magad!

(Weöres Sándor)

NEM, MÁR NEM VONZANAK

Puskin

Nem, már nem vonzanak a vad kéjbe fonódott
ölelkezések, a villámló kéjü csókok,
mikor karomban a hetéra isteni
testét csavarja, és fel-felsikoltva hí,
s lázas kezeivel rámtapad, s az a gondja,
hogy vágyam mielőbb végső görcsig fokozza...
De te, szívem gyermekszemű, szép angyala,
mily édes-bús, igaz boldogság vagy te, ha
könyörgő, szerető szavamnak végül engedsz,
ha remegsz és pirulsz s idebújsz a szívemhez,
s nekem adod magad, és mozdulatlanul,
félénken, hidegen tűrsz és végül kigyúlsz,
mert áthevítelek lassankint a tüzemmel -
és úgy szakad reánk a gyönyör, mint a tenger...

(Szabó Lőrinc)

ÁBRÁND

Vörösmarty Mihály

Szerelmedért
Feldúlnám eszemet
És annak minden gondolatját,
S képzelmim édes tartományát;
Eltépném lelkemet
Szerelmedért.

Szerelmedért
Fa lennék bérc fején,
Felölteném zöld lombozatját,
Eltűrném villám s vész haragját
S meghalnék minden év telén
Szerelmedért.

Szerelmedért
Lennék bérc-nyomta kő,
Ott égnék földalatti lánggal,
Kihalhatatlan fájdalommal,
És némán szenvedő,
Szerelmedért.

Szerelmedért
Eltépett lelkemet
Istentől újra visszakérném,
Dicsőbb erénnyel ékesítném,
S örömmel nyújtanám neked
Szerelmedért!

MONDD ÚJRA

Elizabeth Barrett-Browning

Mondd újra s újra mondd és újra mondd,
hogy szeretsz! Bár az ismételt szavak
kakukknótához hasonlítanak,
emlékezz rá, hogy se mező, se domb

nincs kakukknóta nélkül, ha a lomb
újul tavasszal, s kizöldül a mag.
Egyszeri szó, mint szellem hangja, vak
sötétben zeng el, és kétség borong

nyomában. Ismételd... szeretsz... Ki fél,
hogy a rét túl sok virággal veres
s az ég túl sok csillaggal ékszeres?

Mondd, szeretsz, szeretsz... Hangod úgy zenél
mint ezüst csengő, újrázva... Beszélj;
de ne feledd, hogy némán is szeress...

(Babits Mihály)

MOST A SZÍV

Lermontov

Most a szív nyugodni vágyik,
szenvedélye ellobog,
mert belátja, hogy a másik
szív érette nem dobog;
ám, ha fojtott izgalomban
még remegne, az se baj:
a víz sem csitul le nyomban,
bár elült a vad vihar!

Jött az óra, válni kellett;
észre sem vetted vajon,
bár szemed láttára pergett,
forró könnyem arcomon?
Kikacagtad leplezetlen
önfeláldozásomat.
Féltél, hogy ha szánsz, szívedben
újra szítod lángodat.

Ám hiába igyekeznél
szenvedésed rejteni,
mert szerettelek, szerettél,
s nem tudunk felejteni.
Villámot lövellt a mennybolt,
nézd a parton azt a két
sziklát, mely hajdanta egy volt,
s állta a vihar dühét;
látod, a két tört vonal hogy
összeillik? Van, amit
a természet egynek alkot
és a sors kettészakít.

(Kálnoky László)

HAGYJ, NE FÜRKÉSSZ...

Lermontov

Hagyj, ne fürkéssz, hiába fáradsz:
van éj, legyenek titkai!
Múltamban semmit sem találhatsz,
ami szerelmed növeli.
Szeretsz - nos, legyen elég ennyi!
S ha szeretsz, ne kérdezd soha,
ne tudd meg, hogy az életem míly
üres, fekete, ostoba!
Hogy boldogságod meg ne öljem,
nem vallhatom be soha, hogy
nem hiszek már a szerelemben,
s szívedre méltatlan vagyok;
s hogy ami szent gyönyörűséget
adott egykor, ma méreg, és
hogy mint éjjel meghitt kíséret,
oly jó nekem a szenvedés.
Tiéd, amit jövőm kigondol,
az üdvösségem is, fogadd;
de ne kérdezz soha a múltról;
lelkem kínja enyém marad!

(Szabó Lőrinc)

NE MENJ EL

Tagore

Ne menj el, míg tőlem engedélyt nem kérsz, szerelmesem.
Átvirrasztottam az éjszakát s most pilláim az álomtól súlyosak.
Félek, hogy elveszítelek, ha alszom.
Ne menj el, míg tőlem engedélyt nem kérsz, szerelmesem.
Felrezzenek s kinyújtom a kezem, hogy megérintselek. Kérdem magamtól: "Álom ez?"
Csak tudnám meghurkolni szívemmel lábadat s szorítva tarthatnám keblemen.
Ne menj el, míg tőlem engedélyt nem kérsz, szerelmesem.

(Áprily Lajos)

A HARMADIK

  Valamit kérnek tőled
Megtenni nem kötelességed ,
Mást mond a jog ,
mást súg az ész.
Valami mégis azt kívánja :Nézd ,
tedd meg ha teheted !
Mindig arra a harmadikra hallgass,
mert az a szeretet.

Messzire mentél
Fáradt vagy, Léptél százat .
Valakiért még egyet kellene ,
De tested, véred lázad .
Majd máskor ! - nyugtat meg az ész .
És a jog józanságra int ,
De egy szelíd hang azt súgja megint :
Tedd meg, ha teheted !
Mindig arra a harmadikra hallgass,
mert az a szeretet.

Valakin segíthetnél ,
Joga nincs hozzá .Nem érdemli meg.
Tán összetörte szívedet.
Az ész is azt súgja: Minek?
De krisztus nyomorog benne -
És a szelíd hang újra kérlel:
Tedd meg, ha teheted !
Mindig arra a harmadikra hallgass,
mert az a szeretet .

Óh, ha az a harmadik egyszer első lehetne,
és diktálhatna, vonhatna , vihetne !
Lehet, elégnél hamar .
Valóban esztelenség volna
De a szíved békességről dalolna.
S míg elveszítenéd
Bizony megtalálnád az életet!
Bízd rá magad arra a harmadikra !
MERT AZ A SZERETET!

/Turmezei Erzsébet/