Szemelvények egy roppant hosszú történetből...

Ainu3,6
És szólott vala Ilúvatar, az Seregek Ura, és beszélt az ő szent szája imigyen:
Parantsolom, hogy az dallamból, mit nektek mutattam, Nagy Muzsikát formáljatok az én dicsőségemre.
(...)
5,7
Ám Melkor disszonancziája eluralkodván, Ilúvatar látá, hogy ez így nem jó. S felgerjede ő igen nagyon az ő szívében, s Melkort rendre utasítá. Ám az galád nem hallgata ő reá.

Vala34,6
És végezetül Melkor, ki az legfényesebb ainu volt, s most az Semminek mélységes űrjében lakozik, ám ne vágandjunk az cselekmény elébe.

Fin23,1
Finwë nemzé Fingolfint, Fingolfin nemzé Turgont, Turgon nemzé Idril Celebrindalt, Idril foganá Huor fia Tuortól, az ő hites urától Eärendilt, Eärendil így származa az eldáktól és az hildáktól egyaránt, a mint Erunak küldöttei rég megjövendölék vala.

Fea23,9
És kárhozatos esküt tevének Ilúvatar szent nevére, melyet kimondani sem szabad, ám őket még meg se kövezék, mert igen felbolydult vala az nép. És megesküvének Manwéra és Vardára, és mivel már benne voltanak, a Taniquetil Szent Hegyére, Ilúvatarra, a Mindenség Atyjára, és nem átallák lelküket az Örök Sötétséggel veszélyeztetni, mert még arra is megesküdtenek. És ahogy ott álltanak mind a heten atyjuk körül, az ég megdördüle Eru haragjától...

Fea25,17

És Mandos szeme lángolt, mint ama prófétáké, dühe Náhuméval* vetekedett, s szólott eképpen:
Az igaz nolda járta ösvényt mindkét oldalról szegélyezi az önző telerek igazságtalansága és a gonosz valák zsarnoksága. Áldott legyen az, ki a haszonszerzés nevében átvezeti a gyöngéket a Helcaraxe jegén, mert ő igazán testvérének őrizője és az elveszett gyermekek megmentője. És én lesújtok majd tereád hatalmas bosszúval és rettentő haraggal, és azokra is, kik testvéreink ármányos elpusztítására törnek, és akkor majd megtudjátok, hogy az én nevem Ilúvatar, midőn szörnyű bosszúm lesújt rátok.**

EmbNyu2,20
Mikoron pedig megkérdezé Beor, az ember törzsfő Nómot, hogy ő vala volna-e, felelé az:
2,21
Bizony mondom néktek, nem vagyok vala, csupán az ő száműzöttjük.

BelBuk30,6
Így végezé hősi életét az nagy király, és Melkor mégsem örült az győzelemnek, mert azon naptól fogva sántíta de nagyon...

BerLuth42,57
És Beren szólott:
A te ajkaid hasonlatosak málnához,
A te lábaid karcsú oszlopok,
A te szemeid alkonyi árnygyűjtők,
Hasonlatos a te kebled Yavanna tehenének szent tőgyeihez...
42,58
És Lúthien eme ponton arczul üté Berent...

Nirn6,8
Fingon király pedig vitézül küzdött vala, ám a gaz eretnek szadduceus Gothmog szabálytalanul harcola!
6,10
És Fingon király elesett, ám azért elkiáltá magát, hogy az ő lelke úgyis az ő Urához menend...

TurT7,5
Beleg pedig igen ideges vala, így hát kardja megcsúsza kezében... Túrin pedig ordíta, mint amaz szamár, és levágá.
10,4
És Finduilas, az király leánya, szólott eképpen: Túrin, jőjj vélem az lugasba...
10,5
Ám Túrin felelé az parázna asszonyállatnak: Nem!
14,6
És Níniel eképp megtudá az valót, és felette igen bánkóda az ő szívében. Annyira, hogy beleugra a Cabed-en-Arasba.
14,7
És Brandir lenézett utána, és így sóhajtott fel: Íme most elnevezhetjük eme helyet újra...
14,15
És Gurthang megszólala, minek hallatán szegény Túrin, ki erre igazán nem számíthata, felnyársalódott bele.

DorPuszt6,9
És az bűnösök így összegzék gaztettük eredményét: Bizony sújt minket az átok, mert ímé megfogyatkozánk, és még Elwing is elszöke volt...

GondBuk4,7
És akkor szóla ily szavakkal Ulmo: Huor fia Tuor!
4,8
Mire ő: Hallom szavad Uram!
4,9
Menj Gondolin rejtett városába, és... de hisz tudod jól.
8,7
Maeglin pedig setét vala az ő szívében, ám csúnyán megszívá, mivel letaszíttatott ama helyen, hol atyja megjósolá, és palacsintához lőn hasonlatossá.

EarUt20,1
Eonwe szólott:
AIYA EARENDIL, ELENION ANCALIMA!
20,2
Earendil pedig, ki Tuor méltó fia volt, felele imígy: HE?
20,3
Eonwe pedig hozzá vágá hírnöki botját, mert Ulmótól tudá, hogy a "HE" és a "Szia" szavak roppant veszélyt hordoznak eme családnál.***
25, 4
És Maglor mondá: Nem kéne kiegyezni?
Mire a bátyja tüstént felhördüle, hogy mi nem vagyunk megalkuvók!
25,16
És végezetül így szólt Maglor, immár az beachen búsongván: Én megmondtam! De szavam pusztában hangza el...
25,25
És a negyedik maia is megfújá a trombitát, és a tengerből kiemelkede egy nagy vörös fenevad, rajta ült Morgoth, az AntiEru, és a kezében egy naaagy, kilencélű kard****...
25,28
És kiveték Morgothot a Semmibe, és eljöve az Új Arda, meg a valák ezeréves királysága...

*l. Nyolcadik ecloga
**Ponyvaregény után szabadon, Ezékiel 25,17, fejből.
***Lásd a Forostaros Tuor-előadást.
****Amint azt már a Brian egyik prófétája is megjövendölé.

... A nolda ifjú egész nap idegesen rótta az erdőt. Hiába magyarázta magának, hogy azért a teler vénasszonyért igazán nem volt kár, és különben is, ő csupán a nyomorban élő öreg Mahtanovicson akart segíteni, meg a családján. Valami mégis piszkálta a bonyolult lelke mélyén.
És akkor, mikor épp ilyen zaklatott lelkiállapotban leledzett, és hazafelé indult volna, eléje toppant Thingolszkij.
- Nos? - kérdezte gonosz vigyorral, mintha mindent tudna, s a bűntudatos noldának úgy tűnt, szórakozik vele. - Hát hogy vagyunk, hogy vagyunk, bátyuska? Miért vág olyan komor képet? Tán fejbe csapott valami teler nénikét? - kacsintott rá, mire Fingon riadtan hátrahőkölt. Tudja! Hát persze, hogy tudja!
- Velem ne szórakozzék, hallja? - kiabálta.
- Na de bátyuska, hát miért olyan ideges? Nem szabad ilyen érzéknynek lenni, hiszen csak tréfáltam... ön természetesen ártatlan, ugye?
- Tudsz Alqualondéról, ne játszd meg magad! - hörögte az elkínzott ifjú. - ne játsszon velem, Porfirij Thingolszkij. Tartóztasson le, ha van bizonyítéka!
- Az nincs... - mondta Thingolszkij, és jelentőségteljes pillantást vetett Fingonra. - Még...
S fütyörészve elment.
Fingon pedig feldúltan rontott be Nellaska, a szentéletű sinda utcalány szegényes odújába.
- Én részt vettem benne! - kiáltotta, és a leány lábához borult. - Gyilkos vagyok! Most mit csináljak?
- Hát... talán állj oda Thingolszkij elé, és kiáltsd világgá... - javasolta a lány.

A monszun súlyosan ülte meg a kikötőt, és a vastag, sárga ködben szinte eltűnt a Négy Kibelezett Ork nevű vendéglátó-ipari egység, melynek vendégei aznap szokatlanul idegesek voltak. Hiába, az időjárás! Ilyenkor mindenki hamarabb késel.

A Tüzes Lélek, aki egy közismert csibész volt, a hetedik félliteres korsó pálinkáját hajtotta fel, és komoran dohányzott. Olwe, a Kapitány, szótlanul keverte a cinkkel szakszerűen ellátott, töredezett lapokat, és határozott nemtetszéssel pillantott a vele szemben ülő vagányra.

Meg a mögötte leledző bandájára.

-         Most már talán rátérhetnénk az üzletre! – javasolta Feanor rekedt hangon, és rutinosan a fiai közé vágta a poharát, mert nagyon zajosan voltak. Itt kérem komoly alku folyik!

-         Oszt mi kéne? – kérdezte a nagydarab csempészkirály. – Mert hajó nincs.

-         Nincs?! Ott az egész teler flotta!

-         Felét javítjuk, fele karanténban van – közölte Olwe rendíthetetlen nyugalommal, ám titkon már a bicskája után tapogatózott. Feanor pedig látszólag ártalmatlan vakarózó mozdulatokkal araszolt az ólmosbotja felé, miközben csevegő hangon kérdezte:

-         Hát a Kancsal Cet?!

-         Azt nem ajánlanám. Előbb látod meg vele a Zöld Pofát, mint Középföldét – szólt jó szándékúan Olwe, ám ekkor Fingolfin közbeszólt: - Lopok én olyan cirkálót… volt már rá eset a világtörténelemben…

Erre többen meg akarták verni.

Közben Maglor a zongoránál állt és szeretett volna gitározni, ám erről nyomatékosan lebeszélték.

-         De miért nem megyünk potyautasként? – kérdezte a részeges kardalos, miután testvérei összeszedték a fal tövéből, ahová a lebeszélés következtében repült. Próbálták elhallgattatni, ám utat tört Olwéhoz. – Drága sztrovacsek barátom! Hát miért nem akartok segíteni nekünk?

Erre Fingon rutinosan lekevert neki egyet. Öten mentek volna rá, ám Maedhros elé állt.

-         A kölyök az én védencem! – közölte, és milyen bölcsen tette, ugyanis Fingon, az alvilágban merőben szokatlan módon, hálás típus volt.

Feanor és Olwe továbbra sem tudtak zöld ágra vergődni, és különben is nagyon vágytak mindketten egy kis verekedésre…

Feanor hát előrántotta az ólmosbotot, egy jól irányzott suhit tervezve, de Olwe elugrott, és hozzávágta a bárpultot, ám nem hajolt el elég gyorsan a válaszként érkező biliárdasztal elől, aminek következtében később sokáig beteg volt.

Ekkor Celegorm kecses mozdulattal leverte a lámpát, kapta a sörösüveget, és belevetette magát a harcba. Hiába voltak a derék tengeri medvék gyakorlott verekedők, a Formenosból szökött nehézfiúkkal nem bírtak. Előkerült több bicska. A kantinos süket nagybátyja közben teljes lelki nyugalommal harmonikázott, míg fejbe nem találta egy likőrösállvány, a sarokban pedig egy idős, trachomás, félhülye igazhívő a verekedéssel mit sem törődve, leborult kelet felé, mert csalhatatlan időérzéke imára szólította. Erről később lerúgták a turbánt, amire üvöltve és a Próféta nevét kiabálva hasba szúrt néhány matrózt.

A dolog kezdett elfajulni, ám egyik felet sem olyan fából faragták, hogy megijedjen. Maglor, aki egy véletlenül ráborított vödör víznek köszönhetően kijózanodott, épp igyekezett meggyőzni egy fogatlan, rókaképű teler kalózt, hogy ha már úgyis mindnyájukat körözik, hát fuvarozza el őket… a kalóz a meggyőzés következtében később évekig csuklott, mert Maglor, amikor nem volt részeg (ilyesmi évente mintegy kétszer fordult elő, akkor is véletlenül), tulajdonképpen nagy pofonokat tudott osztogatni…

Az egyik teler matróz becsmérlő megjegyzést tett Fingon hajviseletére, mondván, hogy „olyan, mint egy bennszülött majom”. Meglepődött, mikor nekivágódott a falnak, és visszapattant róla, majd elült. Maedhros, aki az iménti fejedelmi pofont kiosztotta neki, közben már az Osse Papucsa legénységét aprította finom, mintegy húszcentis bicskájával, miközben atyja sem tétlenkedett, hanem kidobálta az ablakon azokat, akik a verekedést megneszelve bejöttek.

Amikor a noldák befejezték ténykedésüket, igen kevés teler maradt életben, ezeket kórházba szállították, ám még ott is tisztelettel elemezték a fejüket csóváló, kecskeszakállas professzoroknak a noldák tanítani való pofonjait…

A banda pedig nem vesztegette az időt, hanem nemes egyszerűséggel elkötötte a teler flottát. Ilyen még nem volt!

Addigra már minden rádiósávon körözték őket, ám a rablóknak nyoma veszett. Egy idős, állandó alkoholmérgezésben szenvedő teler halász szerint Araman felé hajóztak, majd eltűntek egyenest a Valacirca irányában, és a hajókról kísérteties zene is szólt. (Maglor játszott tangóharmonikán, miután a pár percnyi józanságából eredő sokkot sikerrel kezelte egy ötliteres demizsonból.)

Valinorban még ma is mesélik a legendát a köddé vált flottáról, Mandos pedig, aki tud egyet-mást, hallgat…

Csillagidő 346741.7

Endor rendszer, Beleriand szektor

Az Enterprise hídja.

-         Oda nézzetek! – szólt Fëanor kapitány, szakadt pulóverén megigazítva a Csillagflotta jelvényét. – Egy űrkikötő!

-         Nem mondod, Jim! – ténykedett Caranthir alakjában Spock egy csomó, ismeretlen rendeltetésű gomb előtt.

-         Ismeretlen tárgy előttünk! – jelentette Uhura, aki némileg csodálkozott, hogy most akkor hová került ő, és hol vannak a többiek.

-         Képernyőre! – rendelkezett a tündévé vált James Tiberius Kirk.

-         Olyan kockaszerű – vélte Sulu, Curufinként. – Csak azt nem értem, hogy Spocknak hogy nőtt meg ilyen hirtelen a haja.

-         Talán kiköthetnénk azon a bázison, aztán megnézhetnénk a kockát! – javasolta Maedhros, úgy is, mint Scotty.

-         Kikötésre felkészülni! Sárga riadó! Mindenki a parancsnoki hídra! – ordibált Kirk-Fëanor.

A kikötés meg is történt – mindössze a tányér szakadt le, mivel Olwe, a teler navigátor korábbi bevetés során elhunyt, és igazán senki nem tudott rajta kívül elvezetni egy ekkora űrhajót…

Ám a rejtélyes KOCKA továbbra is közeledett.

-         Küldjünk békejelzéseket – mondta Maglor, aki furcsa módon a replikátor alakját vette fel.

-         Békejelzéseket? – hörögte a kapitány. – Ezeknek? Ott a kockán az angbandi csillagjelzés!

-         Talán klingorkok! – vélte Uhura.

-         Nem! Ez a BORG! – vélték az ikrek, akik Picard-rá és Locutussá változtak, és most csodálkozva néztek egymásra. A többiek meg rájuk, majd megállapították, hogy valaki megint piszkált az idővel.

-         Sugározzunk le Losgar állomásra! – szólt Kirk-Fëanor. – Uhura, magáé a híd! A fiaim, meg maga, mellékszereplő hadnagy, velem jönnek.

-         Na, köszönöm! Rasszista banda, mindig nekem hagyják az unalmas részt… - dohogott a hölgy, miközben a nyolc jómadár, valamint a mellékszereplő hadnagy lesugárzott. A BORG még nem ért oda, ám különösen agresszív klingork egységek vették őket célba, melyeket maga Morgoth, alias Kahn küldött. Ám a derék űrtündék kapták a fézert, s mivel a klingorkok csupán primitív íjakkal voltak felfegyverkezve, hamar visszaverték őket. Csak a mellékszereplő hadnagy esett el.

-         Na ugye! Most vegyük őket üldözőbe! – mondta a kapitány.

-         És a hajó? Megtámadta a BORG! – figyelmeztették fiai.

-         Küldjük gyorsan vissza a jövőbe a vitéz Worfért, ő majd legyakja őket! – javasolta Scotty, úgy is, mint Maedhros.

-         NEM! Inkább beindítjuk az önmegsemmisítőt! – a kapitány, jelvényét megérintve, felszólt Uhurának. – Izé! Kapcsolja be az Enterprise önmegsemmisítőjét. Ja, és mindenki hagyja el a fedélzetet.

-         Apu, neeee! – esett ki a szerepéből Scotty, ám visszarakták.

Az Enterprise néhány perccel később – miután Uhura is lesugárzott Losgarba – felrobbant, és darabjai az űrben kóvályogtak. Látták ezt Worfék a jövőben, és látta Geordi is, ami eléggé szokatlan dolog volt nála.

Ám ekkor Kirk-Fëanor rohanvást a menekülő klingorkok után vetette magát, egy szál fézerrel, s a legénység lemaradt mögötte.

Mire odaértek, bekövetkezett a katasztrófa. A kapitány pulóvere a szokottnál is szakadtabb állapotban leledzett, és körülötte több balBORG azzal foglalatoskodott, hogy asszimilálja.

Spock-Caranthir lenyilazott kettőt, ám nyomban adaptálódtak. Szerencsére a kollektívától visszahívó parancs érkezett, így Kirk-Fëanor ott maradt, asszimilálatlanul, ám halálosan megsebesülve.

-         Ugyan már, a főszereplők sose halnak meg ebben a filmben – bizakodott Sulu, alias Curufin.

-         De itt most össze vagyunk keveredve valami mással, és lehet, hogy abban meghalnak! – vélte Spock.

És igaza is lett, mert Kirk kapitány, úgy is, mint Fëanor, megszólalt:

-         Ugye a BORGon bosszút álltok?

-         Az nem lenne diplomatikus – vélték az ikrek, mint Picard és Locutus.

-         Esküdjetek meg újra…

-         Ah, Jim!!! – szólt érzelemmentes hangon Spock. – Esküszünk!

-         Mire?

-         Hát… - kórusban - a Csillagflottára, az Enterprise-ra, a Földre, és a Fekete Lyukat hívjuk magunkra, ha eskünket meg nem tartanánk, miszerint sem ember, sem vulkanita, sem klingon, sem romulán, sem BORG, sem ferengi, sem egyéb humanoid nem menekülhet az Enterprise legénységének üldöző haragjától, ha meglel, felszed, megtart, kidob, vagy csak megnéz egy szilmarilt…

-         De mi is az? – kérdezte Uhura, aki nem változott át.

-         Nem tudom, de valamiért fontos aaarrrggghhh… - és Kirk-Fëanor e szavakkal elhunya.

Spock önmaga legnagyobb meglepetésére quenyául búcsúztatta…