3019. március 9.

TUDTAM! Beállított Mithrandir, ráadásul hozta az egyik hobbitját is. Hogy nem szégyelli magát az öreg pedopapa! Mindenesetre a hobbit átpártolt hozzám, jhessz! Legalább van kit ugráltatni.

3019. március 10.

Szauron lekapcsolta a közvilágítást. Hiába, aki ilyen sokáig dolgozott Melkornak, abban élnek a régi reflexek…

Kishobbitot megkérdeztem, tud-e énekelni. Szabódott, Mithrandir pedig veszettül integetett a háttérben, hogy NEEEEEEEEEE! Így aztán inkább hagytam a fenébe a dolgot.

Az emberek kezdenek nyugtalanok lenni. Khamúl tett egy kört a Város felett, mire mindenki vinnyogva kushadt…

Pippin használhatatlan. Nem tud énekelni, nem tud pincérkedni (leejtette a kedvenc likőröspoharamat), nem mer vicceket mesélni, és ha a társai felől kérdezem, hatalmas szemeket mereszt, majd megnémul.

Hazajött Faramir! Pont ő hiányzott most nekem. Jó pont, hogy nem cipelte ide a hobbitokat, akikkel összefutott (egyelőre a saját hobbitom is sok nekem) ám a majmukat meg a bizsujukat elhozhatta volna…

Mithrandir megint nekiállt okoskodni, hogy pont a Gyűrű kéne még nekem, így is látja, hogy napokon belül megkattanok! Igazán kedves. Nem, Gandalf, nem akarok „beszélni róla”!

Faramir majdnem bőgött, csak mert őszinte voltam hozzá. Imrahil utólag a fejemhez vágta, hogy amit én csinálok, az lelki terror. Hogy mi?

3019. március 11-12. (kezdenek elmosódni bennem a dátumok, ám ez ne zavarjon senkit)

Közeledik március idusa! Ja, az egy másik színdarabban van.

Elküldtem Faramirt, hadd bizonyítson, ha már annyira akar. Mindenki úgy néz rám, mintha legalábbis a halálba küldtem volna, vagy ilyesmi! Főleg Mithrandir.

Most mindenki azt lesi, visszajön-e. Hát könyörgöm, mi akadályozná meg? Legyünk már logikusak. Szauron sose bántaná…

Kishobbitot felvilágosítottam néhány alapvető hadászati kérdésről, és megmutattam neki. A páncélomat. Mielőtt megkérdezte volna, közöltem, hogy NEM próbálhatja fel.

Mithrandir rendszerint a mezőn van mint haditudósító. Időnként beesik, kárörvend egy sort, majd újra eltűnik.

Kezdek aggódni Faramirért. Ez rossz jel. Nem szoktam ilyen érzelgős lenni…

Éowyn jegyzete: a superegóban jelentkező bűntudat.

3019. március 13.

KISFIAM! Egyetlen drága gyermekem! Ki merészelt bántani?!

Imrahil szövegelt valamit. Nem nagyon hallottam. Szegény drága fiam! Hát így bízzon az ember Szauronban! Már a hülye haradi szövetségeseit se tudja megnevelni, hogy sportszerűen harcoljanak? Meg a nyavalyás nazgúljait?

Szóval padlóra kerültem, ám a külvilágnak ez úgy jött le, hogy meg se bírtam szólalni. Beszélnem kell Szauronnal… most beolvasok neki…

…Ez hosszú volt és fárasztó. Elküldtem Szauront melegebb éghajlatra, ám közben rossz dolgokat láttam. A bizsus félszerzet Cirith Ungol Tornyában fogoly, és az orkok épp sorsot húztak a cuccaira. A Gyűrű biztos Szauronnál van, azért lett hirtelen ilyen pofátlan…

Na jó. Kezdek besokallni. A labdámat magammal viszem.

3019. március 14.

Ez nem igaz.

Az embert már szenvedni se hagyják nyugodtan.

Itt üldögélek Faramir mellett, és átlag félóránként beront valaki (kopogás nélkül), hogy uram, csinálj valamit! Mondom: miért, mi van? Hát ostrom meg apokalipszis meg nazgúlok meg minden.

Ilyenekkel fárasztanak. Mondtam, hogy inkább kövessék Mithrandirt, legalább kiélheti magát, és villoghat, hogy milyen nélkülözhetetlen. Néha látom az ablakból, hogy virít valahol, mellette Imrahil, aki még ilyenkor is képes a páncélját fényesíteni. Hiába, tünde-származék…

Pippin nagyon be van ijedve, és akkor még finom voltam. Látszik, hogy legszívesebben hazafutna a mamájához…

Közben befut az ügyeletes küldöttség, hogy Uram, ég az első kör, teljes a káosz! Hiába ordítoznak, hogy mindenki őrizze meg a nyugalmát…

-          Alapvetően rossz stratégia… - mondom. – Szálljatok már le rólam!

Nem szállnak, hanem itt vinnyognak, hogy TŰZ van…

Komolyan, ötletet adnak az embernek. Elküldöm őket nagyon erélyesen, remélve, hogy megijednek és ezentúl békén hagynak.

Már egy ideje gondolkodom, hogyan bosszantsam fel Szauront. Átvert, és az ilyent határozottan nem szeretem. Mikor legutóbb dumcsiztunk, közölte, hogy foglyul ejt és kényszerít, hogy feleségül vegyem Barad-dúr ork házvezetőnőjét… mondtam, hogy inkább a halál, mire ő vigyorgott, hogy „nekromanta vagyok, haver, erre nem gondoltál?”.

Most ötletet adtak ezek a bepánikolt katonák… érzékeny búcsút veszek Pippintől, és elküldöm a leghűbb embereimért, akiket egy film nyomán Royal Guard-oknak nevezek…

Nem akar itt hagyni! Hogy azt mondja: meg akar védeni az Ellenségtől…

Csak a háta mögött röhögöm ki.

Kemény félórás könyörgés után idehívja az RG-ket. Mit reszketnek ezek? Itt mindenki úgy fél mostanában.

Na, végre sínen vagyunk! Erősen remélem, hogy senki nem fog megzavarni máglyára menés közben…

3019. március 15.

Eljött hát március idusa… (ugyanis közben elmúlt éjfél, bár ez mostanság egyre megy)

A Fen Hollen őre úgy néz rám, mintha kísértetet látna. (Minek fél ez is?!) Erélyesen kitépem a kezéből a lámpát, és rászólok, hogy ne engedjen be senkit, mert nem akarok közönséget.

Pippin, te még mindig itt vagy? Kicsi vagy te még az ilyesmihez, na húzzál el szépen…

Nem! Ő maradni akar!

Reménytelen eset.

Az RG-k halálra rémülnek, mikor közlöm, mit akarok tőlük. És ezek az állítólag szuperfegyelmezett, képzett emberkék…

Pippin végre elrohan. Na, legalább vele nincs gondom. (Csak ne sikoltozna Mithrandir után.)

Miért néznek ezek őrültnek? Én csak logikusan gondolkodom. Szauron beígérte az ork csajt, nekem nem kell – ilyen egyszerű… Na jó, Faramirt nem kérdeztem meg, de vegyük úgy, hogy egyetért. Bár nemigen szól. Ezek a mai fiatalok olyan táposak… egy vacak haradi nyíl, és bekómál itt nekem. Bezzeg az én időmben!

Perpill egyedül vagyok. Fázom ebben a rohadt kriptában, igazán be lehetne itt fűteni néha… Miket beszélek? Hiszen perceken belül lesz itt olyan fűtés, hogy ihajj!

Erre valaki hirtelen nekiáll döngetni az ajtót, hogy nyissam ki! Beregond. Jellemző. Ez is mindig ott van, ahol nem kéne.

Kiszólok neki:

-          Mit keresel itt?

-          Nyisd ki, uram, vagy betöröm!

-          Nem nyitom. És ha értenél egy cseppet a fizikához, Beregond, akkor rájönnél, hogy ezt az ajtót az életben nem töröd be puszta kézzel…

-          Akkor meg nem engedlek ki!

-          Mondtam én, hogy ki akarok menni?

-          Az RG-ket sem engedem be…

Ez már baj. Fa van, olaj van, viszont gyufát nem találtam itt és elküldtem őket tűzért…

Á, mindegy, 6 db RG csak legyakja ezt a lúzert.

A hangokból ítélve: nem…

Kikiabálok neki, hogy fiúk, kapjátok már össze magatokat, ez szégyen…

-          Nem megy, uram! Úgy kaszabol, mint az ÁLLAT!

Feladom. Látom, már megint nekem kell személyesen intézkedni…

Kilököm az ajtót, Beregond lezúg a lépcsőn, mert sikerült rányitnom, ám Gandalf az Erővel lefegyverez.

-          Most lebuktál, te dzsedi…

-          Mit csináltál a fiaddal? – ordít rám, de úgy, hogy majdnem leszakad a mennyezet. Már ez is ideges?

-          Én semmit, ég ő anélkül is.

-          Na ne mondd!

És nyomul felém. Kénytelen vagyok hátrálni, mert nem szeretem, ha valaki belemászik a személyes terembe.

Nem is tudtam, hogy Mithrandir erőművész és cirkuszi akrobata ez személyben. Úgy összeszedi Faramirt seccperc alatt, hogy csak lesek!

-          Mondd, te NORMÁLIS VAGY? – kérdezi amúgy De Nirósan.

-          És te? Hozzám beszélsz? HOZZÁM BESZÉLSZ? – Ha ő úgy, én is úgy!

-          Így, ahogy te akarod, csak a régi pogány királyok ölték meg magukat…

-          Képzeld, én is tanultam történelmet…

-          Attól még nem kell követni a példájukat!

Kész! Ez már sok! Színpadias pózba vágom magam és énekelni kezdek…

„Pogánynak tartanak, mert nem tűröm a papok hatalmát… bűnt kiáltanak, hol szabadságát védi az ország…”

Beregond, Pippin és a háttérben lézengő maradék RG-k a földre vetik magukat, és vinnyognak, hogy ILYEN NINCS! (Jó, jó, tudom… nem vagyok egy Vikidál.)

Ám Gandalf nem hátrál meg, és cinikusan megjegyzi:

-          Érdekesen védi.

-          Na ide figyelj, Mithrandir… semmi közöd hozzá…

-          Igenis van!

-          Igeeen? Azt hiszed, mindent tudsz? – azzal színpadiasan előrántom az én kedves labdámat. – Erről például nem tudtál, mi?

-          Izé. – most nagyon elbambult.

-          Plátói viszonyom volt Szauronnal, ám tegnap… nem, tegnapelőtt dobtam. Össze akar házasítani egy ork némberrel! Te mégis mit tennél a helyemben?

-          Hát…

-          Na ugye.

-          Viszont a fiadat nem fenyegeti ilyen veszély… és különben is ő a Kwisatz Haderach.

-          Ide figyelj, Mithrandir, mondd még egyszer ezt a szót és felaprítlak, érted?!

Kezdtem unni a meddő vitát, és tőrt rántottam, hogy lerendezzem a srácot.

Hát nem odaplántálja magát elém Beregond?

-          Mit akarsz, te szerencsétlen?! Muszáj neked mindig hősködni?

Nem szól, csak áll elszántan a kardjával!

Na jó, ennyi. Nem bírom! Beszólok Mithrandirnak búcsúzóul, aztán megyek pörkölődni. Nagy nehezen felkapaszkodom arra a nyavalyás máglyára (remélem, az utókor legendáiban ez nem így fog szerepelni, mert kiröhögnek), majd kb. ötödszöri próbálkozásra eltöröm a jogart (ki volt az az állat, aki ilyen kemény fából faragta?).

Ááá… végre… most nem fázom.

Hagyjatok békén, így tök kényelmes! Naná, hogy a labdámat is magamhoz ölelem. Mire számítottál?

A lángok kezdenek belekapni a naplómba, úgyhogy gyorsan elbúcsúzom az olvasóktól, mielőtt elhajítanám, hogy fennmaradjon!

Viszlát, emberek!

…

 

Az utolsó bejegyzés Gandalftól származik (akit pofán talált az elhajított napló…). Mindenki tudja, hogy szól.

 

Éowyn jegyzete: pszichológiailag teljesen indokolt és törvényszerű vég…