Közel két év kihagyás után a Viking szurkolói csoport képviselői újra elkísérték a válogatottat egy idegenbeli mérkőzésre. Társaink képviseletében harmadmagammal készültünk az Ausztria-Magyarország összecsapás megtekintésére.
Hűvös reggelen autóbusszal vágtunk neki a 400km-es útnak Graz felé. A hosszú út alatt néhány elfogyasztott sör mellett az esélyeket latolgattuk. Szerencsére a busz komfort fokozata lehetővé tette, hogy kevés időt töltsünk parkolókban, és így már kora délután megérkeztünk a „festői” osztrák városba. A mérkőzés kezdetéig, mivel kíváncsiak voltunk az ottani sör minőségére, felderítettük a stadion környékét. Mivel a városban lévő sörözők árait nem a mi pénztárcánkhoz szabták meg, ezért egy szombathelyi barátunk tanácsára, egy bevásárló központban vásárolt sörök elfogyasztásával pihentük ki a séta fáradalmait. Ahogy a sör fogyott, köreinkben a hangulat is úgy emelkedett, és nemsokára magyar daloktól volt hangos a parkoló, valamint néhány feka tudtára adtuk, hogy nem tartoznak a kedvenceink közé.
Már egy órával a kezdő sípszó elhangzása előtt elfoglaltuk helyünket a népes magyar táborban. A stadiont már többször láttuk a BL közvetítések alkalmával, ezért tudtuk mire számíthatunk, csak a lelátót, és pályát elválasztó több mint 4méteres árkon lepődtünk meg. A vendég szektorban mindenki bizakodó volt, és hittünk a sikeres szereplésben. A játékosok bevonulása és a himnuszok elhangzása után elkezdődött a derbi. A magyar tábor óriási lelkesedéssel és hangerővel, de nem túl magas színvonalon biztatta a csapatot. A Vikingek kezdeményezésére a tömeg elénekelte a Székely himnuszt is. A tábor soraiból többször felhangzott az itthon vagyunk kezdetű rigmus, legtöbbször a ”kedvenc” északi szomszédunkat szidtuk, az ismert okok miatt (nincsen hazátok). Az első félidőben remekül játszottak a fiúk, és Gera valamint Horváth remekbe szabott góljaival a szünetben már 2-0-ra mentünk. Ezt a tényt „még a köztudottan jószomszédi kapcsolatokat ápoló” szlovák bíró se tudta befolyásolni az ellenünk befújt kamu tizenegyessel, melyet Király Gábor (csak úgy mint nyolc éve) hatalmas bravúrral hárított. A félidőhöz még az is hozzátartozik, hogy a magyar tábor előtt melegítettek a cser játékosaink köztük egy kannibállal. Jöttek is a szebbnél szebb beszólások és rigmusok. A szünetben a szokásos WC látogatáson vettünk részt –a pofátlan Habsburgok- még ezért is el akartak kérni 30 centet. Nem kaptak! A második játékrészben a sógorok hatalmas erőket mozgattak meg az egyenlítés érdekében, de csak szépítésre futotta. A mérkőzés lefújása után az egész csapat „egy játékos kivételével ( vajon ki lehet az ?)” kijött megköszönni a biztatást, és percekig ünnepeltük a győzelmet, majd elénekeltük a himnuszt.
A visszaút vidám hangulatban indult, de a fáradság miatt alvással folytatódott. A napfelkelte, már Budapesten ért minket, és egy szép út feledhetetlen élményeivel indultunk az ágyunk felé. Sima lightos túra volt, de Bosznia minden bizonnyal érdekesebb lesz. Következő állomás szeptember 2-án a Népstadionban. Hajrá Magyarország! Hajrá BKV Előre!

HáZé