Mindössze 50 km-re található a Fejér megyei település. Este 6 órás kezdésnél a hazajutás tömegközlekedéssel mégis lehetetlennek bizonyul. Sokat variáltunk menjünk e vagy nem? Végül az utolsó este dőlt el, hogy útra kelünk két autóval. Az indulás a meccskezdés előtt egy órával sikerült csak, mivel a munkahelyi elfoglaltság közbe szólt. Benne volt a kalapban a késés lehetősége is. Indulás előtt tisztázva lett nincs „pisi szünet”… Ennek köszönhetően percekkel a kezdés előtt értünk az „ékszerdobozhoz”, a pénztárnál kígyózó sorok álltak. A Felcsút gólját, így csak kerítésen kívülről láttuk. A közeli helyszín sok BKV Előre szurkolót vonzott, így nekünk kb. 5-6 darab tisztelet jegy maradt, így  inkább kollektívan a pénztárhoz járultunk és becsengettük az 500-at a diákjegyért… A lelátóhoz érve látjuk, hogy sehol nincs két négyzetméter terület se elkülönítve a vendég szurkolók számára. Felháborodva mentünk a biztonságiakhoz, hogy ez nem divat az NBII-ben, pláne nem NBI-ben, ahova szeretnének felkerülni… A biztonsági megszeppenve állt a kérdés előtt, tanácstalanul kapkodott a levegőért! Most mit is kell tennie? Kb. negyedóra után a pályát megkerülő ösvényen átkísértek minket a túloldalra, ahol lelátónak nyomát se lehetett látni, mindössze egy 2m-es kerítésnek csúfolt tyúk ketrec keltett bennünk olyan érzést, mintha focimeccsen lennénk. „Természetesen” a kispadtól az egyik térfél részben takarva volt, vendég WC az építkezési munka gödör tövében, vendég büfét meg hírből sem ismerik. Beletörődtünk sanyarú szurkolói sorsunkba, kiakasztottuk drapinkat és próbáltunk minél alkalmasabb helyet találni a meccsnézésre. Ketten a kerítés tetején vertek tanyát, volt aki az elektromos kapcsoló szekrényen találta meg a megfelelő látási viszonyokat, míg mások a kerítés tövében pislogtak a rácsok között… A mérkőzés a gyors hazai gól ellenére egyátalán nem tűnt lefutottnak, mivel tavasszal először látszott a csapaton az elszántság, a küzdőszellem! Nem nagyon láttunk szituációt, mikor elveszett labda lett volna. Önfeláldozó belevetődések voltak tapasztalhatók, kőkemény ütközések és szerelések is voltak szép számmal. Ha felcsúti helyzet volt alakulóban, a lapot érő lerántáson sem goldolkoztak sokat  játékosaink. A támadásainkat is a bátor játék jellemezte, mígnem egy jogos büntetőrúgásból egyenlítettünk. A hazai játékosoknál kezdett leszakadni a nagy mellény, beképzelt reklamálások sorozatát láthattuk. Kezdtek zavarba lenni, hogy nem egy lenézendő csapat az a BKV Előre… A meccs vége felé még a bírónak mondhatnak köszönetet, hogy megmentette a becsületüket, mivel egy szabályos gólunkat vett el les címen. Ekkor azt mondtuk /passzívan szotyizgató szurkolók/, ha ma kikapunk is, ilyen módon kilehet. Szükség is volt a jó kapusra mivel egy-két bravúrt bemutatott még Stefán Gabink. A mérkőzésnek a 94.percben!!! vége is lett, a csapatot vastaps köszöntötte. A játékosok (persze volt kivétel is) hetek után újra a szurkolókkal pacsiztak. Lehet, mi vagyunk „az ország legsértődékenyebb szurkolótábora”, de minket is ki lehet engesztelni. A CSAPAT megmutatta, hogy máshogy is lehet, így mindenki elégedetten ment haza. Megkaptunk, amiért érdemes meccsre járni. Mint bizonyítottuk passzivitásunkkal az elmúlt hetekben nem az eredményesség érdekel minket. Mellesleg öröm volt a döjfös hazaiak között Előre szurkolónak lenni. A hazaiak edzője szerint: „szerény képességű” csapatunk hozzájárult, hogy két fordulóval a vége előtt, még négy csapat van versenyben szinte egyenlő esélyekkel a bajnoki címért.

Sanyi-Hungaria