Eljött idén is a bajnokság vége, gondolom már sokan oldalunk olvasói közül várják –szokásosnak mondható- önértékelésünket. Csapatunk ismét elfoglalta a táblázaton azt a helyét, amit az utókor is látni fog. Ilyen egyszerűen nem lehet túl tenni magunkat, hogy 12. és ennyi… Főleg, hogy a bajnokság közben ennek hatása volt a lelátói megnyilvánulásra is. A tavaszi szezonnak kecsegtető helyről vághattunk neki. Tele önbizalommal és bízva abban, hogy kis szerencsével akár a „sztár csapatok” mögé is felzárkózhatunk.
Az tavaszi edzőmeccsek, mint a nyáriak sajnos nem nagyon hozták lázba a társaság számottevő részét. Szinte csak néhány találkozón voltunk jelen 1-2 fővel.
Az első említésre méltó csoportos megmozdulásunk, volt játékosunk Bánka Kristóf emlékére megszervezett teremtornához köthető. Többen végre szurkolást vártak a csoporttól, de mint utólag kiderült a társaságot inkább internetes kritikusunk Gazsi kiléte mozgatta. Sajnos az ifistákkal kiegészített csapat sem alkotott maradandót.
Az első forduló akár hangulatosra is sikeredhetett volna, ha a Siófoki ultrák nem maradnak távol szervezetten. Mi azért 8 stroboszkóppal fényesítettük lelátói teljesítményünk, ez a meccs mégis Varga Attila súlyosabbnak látszó sérülése okán marad emlékezetes.
A második fordulóban teljesült a csoport évtizedes álma, Szurkolói busszal vághattunk neki az idei év leghosszabb túrájának Barcsra. A 18 fő ellenére szerintem lehetett volna magasabb színvonalú szurkolás is, ennek voltak, akik hangot is adtak és kezdetét vette a „majd ha akarok, szurkolok” csoporton belüli viszály.
Az év hazai csúcsa szurkolásba szerintem a Haladás ellen volt. Nemcsak a begyújtott stroboszkópok és vulkánok miatt, hanem mert végre minden adott volt erre. Vendégtábor, hajtós csapat, közöttünk is, aki ott volt oda tette magát az már csak hab a tortán, hogy ezt a tv nyilvánossága előtt alkottuk.
A csoportunk ritkán találkozik új helyszínnel ez idén Balatonlelle volt mivel a tavalyi idényben a ”matondó” nevével fémjelzett szurkolói paszívitás tükrében nem jelentünk meg. Idén viszont talán létszámban a mélypontot jelentette ez az 5 fő. Szerintem ez se a szégyen kategória talán inkább az utazási létszámot jelző bizonyos léc került magasabbra. Csapatunk –így vissza tekintve- parádézott, ekkor még nem gondoltuk, hogy ezt a győzelmet jó ideig be kell osztanunk.
Talán először látszott a brigádon a Budaörs elleni hazain, hogy a csapattól több akarást várunk. Páran próbálkoztak, de mint a mondás is hangoztatja: Egy fecske nem csinál nyarat…
Igazi hamisíthatatlan vonatos túrát élhetett meg a brigád Dunaújvárosba utazva. Jó létszám, mokázás a vonaton és a helyi buszon kis kergetőzés az utcán és a lelátón, végig nagyszerű hangulat. Mi kell még több??? Kelenföndön összefutni a Maroshegyiekkel!!! Szóval minden megvolt…
A Dac elleni hazairól írt összefoglaló alcíme is hírdeti: semmi extra! Erről a meccsről biztos kijelenthetem nem fogunk évek multával is beszélni.
Ismét eljött az a nap amire egy szurkoló egész évben készül, ezt a dátumot vastag betűkkel írja a naptárába, csapatától extra teljesítményt vár, mert ez a mérkőzés mikor a csapatunk az Óvárral játszik ez a DERBI. Akár milyen furán hangzik idegen szemnek nekünk az! (Az okaira most nem térnék ki) Az utazás ezen a túrán se volt szabványos főleg, hogy egy kis kitérővel Viking látogatást tettünk a komáromi Vikingbe...., amit csupán miattunk nyitottak ki. Tovább utazva már mindenki a meccs hevében égett… Látogatást tettünk a helyi majálison is… A meccset 6 jelzőtűz begyújtásával és heves szurkolással, majd alábbhagyva a lendülettel látva, hogy ismét nem az zajlik a pályán amire kíváncsiak lennénk. Pár játékos kapott hideget-meleget a meccs végén még az edzővel is szóváltás alakult ki.
Ez a „teljesítmény” láttán kiborult a bili akcióra szántuk el magunk a Hévíz elleni hazain. A csoport történetében sok ilyenre nem volt példa, de nem került ki a drapi és tüntetésbe kezdtünk, mind addig amíg nem lesz olyan hajtás mint amire várunk (eredménytől függetlenül) Szüneteltetve lesz a szurkolás.
Az előző heti győzelemre ügyet sem vetve a csoport tagjai bátran szotyiztak a Celldömölk legyőzésének aszisztálva.
A csoport több tagjának betervezett programja volt szombat estére így csak egy módon válhatott valóra a Kaposvölgye elleni túrára elutazni, ha végre ismét megkapnánk a buszt nem csak az ígéretet. Sajnos ez nem valósúlt meg ismét. Így 3 év után a csoport kihagyott egy utazást, mivel egy vezetésre alkalmas sofőr sem volt vasárnap délelőttre a brigádban, pedig ezen a meccsen lettünk volna 12 évesek-szép ajándékot kaptunk a klubtól. Helyette szombaton Soroksáron „boldogítottuk” az Ifiket. Sajnálatos, hogy a felnőttek részéről semmi visszajelzés nem érkezett hozzánk, hogy bármilyen formában hiányoltak volna minket.
Ismét egy csendes jelenléttel egybekötött hazai valósult meg a Pápa ellen.
A soron következő idegenbelire két autónyi viking verődött össze és élvezhette csapatunk játékát a bajnoki címre pályázó Felcsút ellen. A brigád ekkor mondta azt, hogy igen ezt így kell!!!
A Soroksár ellen sajnos alacsony létszámban voltunk jelen mivel többen inkább a fárasztó munkát választották a meccsre járás helyett, viszont hosszú hetek után újra hallattuk a hangunkat. Ez nem csak a csapatunk utóbbi hetekben mutatott jó játékának szólt, hanem annak is, hogy újra érkeztek szervezetten vendégszurkolók az Arma Oppidi aktivistái személyében. Valamint bíztunk benne, hogy megtaláljuk azt az illetőt, aki a BKV-s vendégkönyvbe írogatva nehezményezte a szurkolást, és a dobolást.
Az utolsó fordulóban Gyírmótra látogattunk vonattal. Az odaút a (visszaúttal ellentétben) eseménytelenűl telt, de a meccs annál eseménydúsabb volt. Konfetti, petárda, sörlocsolás, labdafogóháló-mászás, beugrálás a pályára, kisebb balhé a biztonságiakkal, szóval jó volt. Nagyszerű idényzáró volt!
Összességében fennállásunk legmozgalmasabb, de egyben egyik legjobb szezonját is zártuk. Megváltozott a hazai-idegenbeli meccsek látogatottsági mutatója is: amíg ősszel a hazai meccseken voltunk többen, tavasszal pont az ellenkezője volt. Az első három meccs alapján, azt hittük, hogy mind létszámban, mind pedig látványban egy nagyszerű tavasz elé nézünk, de meg kellett elégednünk a közepes látogatottsággal, és látvánnyal. Így se panaszkodhatunk, mivel Barcson 18-an, Lellén 5-en, Újvárosban 10-en, Óváron 12-en, Felcsúton 10-en, Gyírmóton 7-en képviseltük a Vikinget. Hozzáteszem, ha mindenhova megkapjuk az ígért buszt, akkor az összes vidéki helyszínen minimum kétszer ennyien lettünk volna... (ha volt egyáltalán visszafele vonat gyakran csak 11-éjfél körül érkeztünk meg pestre, így egyeseknek már megoldhatatlan, illetve nagyon nehéz a hazaérés, a túrák magas költségeiről nem is beszélve) A Haladás utáni hazai meccsek mérlege viszont lehangoló: 4 és 8 fő között volt a létszámunk, de ez a csapat gyenge szereplésének is betudható. Nem "törték" magukat az emberek, hogy kiérjenek a meccsekre.
A brigádban a balhékhoz való hozzáállás is nagyban megváltozott. Kisebb nagyobb szóváltások, összetűzések alakultak ki a biztonságiakkal, illetve az ellenfél szurkolóival és helyiekkel Barcson, Újvárosban, Óváron, Gyírmóton és még ősszel a Barcs elleni hazain, Boszniában válogatott meccsen, Celldömölkön, Soroksáron, illetve egy kocsmázás alkalmával, hogy csak a "nagyobbakat" említsem meg.
BKV meccseken kívül egy Erzsébeti kiruccanást leszámítva más mérkőzésekre nem látogattunk el, csak néhány ifi meccsen tettük tiszteletünket minimális létszámban. Ellenben összehoztunk néhány közös koncertlátogatást, sörözést, megbeszélést és úgy néz ki, hogy a rövid nyári szünetben sem fogunk egymástól eltávolodni.
Sajnos a csapattal, és a vezetőséggel a viszonyunk nemhogy javult volna, de egyenesen rosszabb lett. Idegenbe a szokásos ingyenjegyeket még megkapjuk, de szerintünk ez a minimum a több száz km-es utazások fejében. Sztrájkolásunk idején bebizonyosodott, hogy a hangunk semmit se számít, és a kihagyott Kaposvölgye elleni meccsen, pedig a jelenlétünk se. Tisztelet a kivételnek (egy-két játékos akiknek számítunk valamit). A tavasz elején beígért szurkolói buszt is csak egyszer kaptuk meg, pedig úgy gondoljuk, ha nagyon akarják, akkor-ha nem is minden idegenbelire, de minden másodikra-simán buszozhattunk volna.
A csapat tavaszi szereplésével finoman szólva nem vagyunk megelégedve. Nemcsak azért, mert ha még egy meccset nyerünk, akkor a (jónak mondható) 8. helyen végzünk, és meg előzzük a rivális Óváriakat, hanem azért is, mert a nyári ankéton teljesen más ígéreteket kaptunk a csapat szereplését illetően...

Sanyi-Hungaria , HáZé