Van mikor minden kilátástalannak tűnik és elveszettnek hiszel minden boldogságot és lehetőséget. Aki elmegy, el akar menni, el kell engedni. Hiszen ha el tud menni akkor sohasem volt igazán ott. Fájdalmak maradhatnak utána, és álmatlan éjszakák, de ha csak ezt hagyta számodra, akkor mit is hagyott.. Kérdezd csak meg magad!

"Élni csak azért érdemes akiért meghalnál..., De vajon akiért meghalnál..ő meghalna-e érted???"

Aztán egy szép napon arra ébredsz, hogy nem ő jár a fejedben és rájössz, hogy túl vagy a nehezén. A szíved súlyos sebet kapott, de hidd el begyógyul, és akkor majd újra tudsz örülni az élet szépségeinek. Történt már velem is ilyen és lehet fog is még történni. Ha valaki elmegy, az azért van, mert jönni fog helyette valaki más és újra rád talál a szerelem. Tudod vannak törvényszerűségei a sorsnak, melyek számunkra kifürkészhetetlenek, de ttől még léteznek. Ha belegondolsz, évek óta nem találkoztunk és mikor is futottunk egymásba......

Az idő és tér véges és végtelen  és mit is számít pár nap ha évek zuhannak a semmibe. De mit is számítanak az évek, ha a napok adják össze az életet. Eltelt sok év mögöttünk de évek állnak előttünk és a sors ha létezik is valahol, meghagyja a lehetőséget, hogy éljünk vele vagy ellépjünk mellette....

Ne higgy...

      Ne higgy a Napnak,
      Ne higgy az égnek,
      Ne higgy a Földnek,
      Ne higgy a fénynek,
      Ne higgy a virágnak,
      Ne higgy a szépnek,
      Ne higgy a tavasznak,
      Ne higgy a télnek,
      Ne higgy a viharnak,
      Ne higgy a szélnek,
      Ne higgy a tűznek,
      Ne higgy a vérnek.
      Ne higgy, ha alszol,
      Ne higgy, ha ébredsz,
      Hazug a halál,
      Hazug az élet,
      De higgy a szemnek,
      De higgy a kéznek,
      De higgy a szájnak,
      De higgy az érvnek,
      De higgy a szónak,
      De higgy a tettnek,
      De higgy a reménynek,
      De higgy igéretemnek,
      De higgy nekem,
      Higgy a szívnek,
      A lehetetlennek..

Nem kérem, hogy minden percben rám gondolj,
Nem kérem, hogy ha nem szeretsz, engem csókolj,
Nem kérem, hogy imádj, ha nem tudsz,
Nem kérem, de azt igen, hogy ne hazudj.

Nem kérem, hogy érts meg, ha nem akarsz,
Nem kérem, hogy beszélj, ha szavad elakad,
Nem kérem, hogy bújj mellém, ha ez teher neked,
Nem kérem, de azt igen, hogy igaz légy velem.

Nem kérem, hogy ölelj, ha nem akarsz,
Nem kérem, hogy bókolj, ha velem nem maradsz,
Nem kérek semmit, ha nem velem leszel,
Nem kérem, de egyszer, remélem mindet.

 Én nem tudom
         
      Én nem tudom: mi van velem?
      Csak a Szív dobog bennem,
      Furcsa tűzben ég a testem,
          Ha Rád gondolok.

 

      Én nem tudom: mi van velem?
      Csak a vágy erősödik bennem,
      Csak a lelkem kíván erősebben,
          Mert Rólad álmodok.

 

      És nem tudom: mi lesz a Vég?
      Hogy kegyes-e hozzám az ég?
      De a szívem furcsa lángban ég,
          Mert Hozzád utazom.

 

      És nem tudom: mi lesz ezután?
      Mozdulatom is elakad sután,
      Csak vigyorgok zavartan és bután,
          Mikor Veled találkozom.

 

      És talán rám mosolyog szemed,
      Melynek kékjében elveszek,
      És nem húzod el kezed,
          Ha érte nyúl a karom.

 

      Talán szám megtalálja szád,
      Hisz oly régóta vágyom Rád,
      Mindig Rád, csakis Rád!
          Csak ezt akarom.

 

 

 

FÉLEK, hiszen én már őrülten szeretlek Téged,
FÉLEK, de bármit képes vagyok megtenni érted.
FÉLTELEK, gyere közelebb kérlek, s ölelj át
FÉLEK, mert a zord nappal felváltja az éjszakát,
fáradtan fekszem, de FÉLEK lehunyni a szemem,
mert ha felkelek FÉLEK hogy nem leszel már velem!!!

 

Próbálok harcolni Érted, és Értünk is.... Nem tudom....de nem adhatom fel...oly kevés az eszközöm...csak én vagyok...és ha ez kevés...?!A fenébe is, legyen már eszed és nézz előre! Ott állok az alagút végén...bármily hosszú is...de félek sötétje engem is elborít ha Te nem gyújtasz még egy gyertyát.

Szeretetem több, mint csak szerelem. De lelkem ereje sérült és ingatag már, hasonlítok Hozzád. De míg akarod és bírod én kitartok...ha még nem jöttél volna rá,ha nem lennél biztos benn, ha nem éreznéd ....szeretlek, mélyebben, mint ez a szimpla szó elmondhatná.

De azt hiszem jobb ha nem mondom többször, amíg nem leszel tisztában önmagaddal.

 

 

Csak annyi kell,
Hogy önmagadhoz vissza találj végre
Lelkedbe nézz!
Ne a Pokolba vagy az Égre

 

Keresd meg igazi lényedet ott belül
és az összetört Mindenség újra egyesül

 

"Nem ígérhetem Neked az örökké valóságot,mert mi az?

Megfoghatatlan és bizonytalan!
De tiéd minden holnapom,ameddig szeretnéd,

s ameddig én Neked akarom adni!"

 

Ha már nem akarod, megérted ki voltál
Ha már elfogadod, meglátod ki vagy
Ha már nem keresed, megtalálod ki leszel
Ha már nem félsz, megérzed ki vagy

 

"Ha örökké meg akarsz tartani, halmozz el annyi barátsággal, mint szerelemmel, de legfőképp szeress és légy őszinte hozzám"

 

(…) Önvarázslatunk foglyai vagyunk (…) ha összekapaszkodunk, bár te is imbolyogsz, meg én is, talán összejövünk. Talán segítünk egymáson. „Jóságos kezeinkkel” talán föl tudjuk oldani magányunk fojtogató kötelékeit. (…) Vak vezet világtalant. Lehet, hogy ilyenkor önzésünk buborékai szétpattannak, s mindketten belekerülünk egy olyan világba, mely nem varázslat többé, hanem valóság. Ez a szeretet világa. Az együtt világa. Az a másodperc, amikor igazán szeretünk, életünk egyetlen valóságos pillanata. A többi boldogtalan varázslat. Őrület. Teli félelemmel és szomjúsággal. Mi persze éppen fordítva gondoljuk. Mi azt hisszük, hogy a valóság, amikor egyedül, kővé meredt, magányos lélekkel élünk. Valóság a hétköznap, a közöny, az egoizmus, az én, az enyém, a pénzkereset. Valóság a tévé, a robot, a rohanás, a vásárlás, az aszfalt, a „senkihez sincs közöm” életérzése. És a szerelemről hisszük azt, hogy káprázat, mámor. Amikor valójában szeretünk, mondják ránk az emberek, hogy „Te el vagy varázsolva, öregem. Te megőrültél!’”. Miközben egy tévedhetetlen hang lelkünk mélyéről azt mondja: „Itt akarok maradni, mert mindig ide vágytam. Itt akarok élni, örökké!” Amikor szeretjük egymást, kijózanodunk. Felébredünk. Életünk valóságos állapota az, amikor szeretünk. Ezt a csodát rendszerint akkor érjük el, amikor föladjuk görcsös önvédelmünket és elkezdünk egymásban, egymásért élni…” /Müller Péter/

 

Az a rosszabb eset, ha az, akinek kitártad a szíved... és úgy érezted ő is hasonlóan érez... egyszercsak meggondolja magát.

 

Féltettelek, Hívtalak,

Te maradtál, semmit sem adtál.

 Öleltelek, Te elfordultál,

 Érzéseket felrúgtál.

Adtam, Te elvetted, kibúvókat kerested.

Szerettelek, Te nem tetted.

Pedig csak téged féltettelek.

 

tán' hiba volt bevallani amit érzek

 földre hulltak a szavak

külön úton járunk a meghasadt rideg ég alatt ..

 pedig hozzád vonz egy rejtelmes delej

 sejtem a jövőt benned de te vakon botorkálsz a fényben

 s én nem láthatok helyetted...

 

Nem tudom, hogy miért csinálod ezt
Hogyha valoban kedvelsz.
Soha nem mondtam el neked
Hogy mér pont te kellesz
De igazábol erre a választ én sem tudom
És az egészet sajnos már nagyon unom
Úgy érzem, megpróbáltam mindent
Azért, hogy együtt legyünk, de nem így lett.
Talán sohasem foglak megérteni téged
Őszintén még nem válaszoltál, hogy mért nem
Lehet nem is fogsz, hogy ne bánts meg
Pedig úgy jobb lenne, hidd el!
Akkor talán nem gyötörném magam fölöslegesen
Hogy miattam van - e igy vagy nem!

 

Megírtad neki egy levélben,
Mit nem kellett volna sohasem.
Még most is ott ég a szívedben,
Elveszett, és nem lett szerelem.

A fájdalom elmúlik egyszer,
A szerelmet soha ne szégyelld,
Az idő minden sebet gyógyít,
Minden bánatra van gyógyír.

Feláldoztad a barátságot
Egy sosem létező oltáron,
Bátor voltál, de nem jött össze,
Elveszett, és nem lett szerelem.

Lemondani olykor tudni kell,
Kár erőltetni, ami nem megy,
Bárhogy is fáj neked, fogadd el,
Elveszett, és nem lett szerelem.