|
A Honfoglalás/Hazatérés
1. rész
A többségi álláspont
Ezt az álláspontot fogadja el a mai történészek 80-90%-a. Eszerint a magyarok egy lépcsőben szállták meg a Kárpát-medencét, amely részben tudatos, részben pedig véletlenszerű események láncolata volt. Tudatos volt, hiszen a magyarok már korábban feltérképezték a területet, ugyanis már a honfoglalás előtt is indítottak kalandozó hadjáratot erre. Elsőként a 830-as években bolgár felkérésre Bizánc ellen vonultak. 862-ben Rastislav morva fejedelemmel szövetségben a keleti frankok ellen támadtak. Ezen hadjáratok során átkeltek a Kárpát-medencén, tehát megismerték a területet. Ezen kívül a honfoglalást megelőző évtizedben négyszer jártak a későbbi Magyarország területén. Ezeknek a látogatásoknak a célja a szövetségesi felkérésre folytatott háború mellett egyértelműen a terület feltérképezése volt. A honfoglaló törzsek 895 táján telepedtek meg a Kárpát-medence alföldi területein. Ekkoriban Szvatopluk morva fejedelem fiainak birodalma már széthullóban volt, ami megkönnyítette a dolgukat. 902-re a Kárpát-medence egész területét irányításuk alá vonták, bár az állataik miatt főként az Alföld, Mezőföld, Kisalföld, Csallóköz és Szerémség területein telepedtek le, ahol megfelelő minőségű legelők álltak rendelkezésre. Az itt lakó, főleg avar és szláv eredetű népek sem éltek túl sűrűn a vidéken és pár emberöltő alatt beolvadtak az új jövevények törzseibe. Ha földművelésben nem is, állattartásban valószínűleg volt mit tanulniuk a magyaroktól, akik ridegtartással, téli takarmányozás nélkül nevelték állataikat.
Okok és előzmények
A 890-es évekre a magyar törzsi vezetők Etelköz felől egyre inkább nyugati irányban kezdtek orientálódni. Korábban csak ritkán, pár évtizedes kihagyásokkal (830 k., 862, 881) indítottak egy-egy nyugati uralkodóval szövetségben zsákmányszerző hadjáratokat, 892 és 895 között azonban rövid idő alatt háromszor is megfordultak a magyar hadak a Balkán és a Kárpát-medence területén. Először 892 nyarán segítette meg egy magyar sereg Arnulf keleti frank királyt, aki engedetlenkedő hűbéresének,Szvatopluk morva fejedelemnek az országába indított büntető hadjáratot. Két év múlva, 894-ben már fordított felállásban folytatódott a háború: ekkor a magyarok a renegát Szvatoplukkal kötöttek szövetséget, melynek emlékét feltehetően a 14. századi magyar krónikában megörökített, ún. Fehér ló-monda őrizte meg. A megállapodás értelmében a magyar és a morva seregek együttesen rohanták meg Arnulf pannóniai tartományát, a források szerint komoly pusztításokat okozva ezzel. Feltehetően ez a segítségségnyújtás is hozzájárult ahhoz, hogy a morvák, egyenrangú félként még az év őszén békét kötöttek a frankokkal.
A két Kárpát-medencei hadjárat komoly fordulópontot jelentett a magyarok pusztai vándorlásának történetében. A szakirodalom egy része feltételezi, hogy legkésőbb 894-ben a háborúból visszatérő magyar seregek katonai megszállás alá helyezték a Kárpát-medencének a Dunától és a Garamtól keletre elterülő vidékét. Ezt a feltételezést erősítené meg 16. századi bajor humanista történetíró, Aventinus évkönyve, amelyet azonban az események után fél évezreddel állítottak össze, ennél fogva meglehetősen kétes hitelességgel bír. A 'katonai megszállás' az adott kor társadalmi körülményei között egyet jelentett a letelepedéssel: a nomád és félnomád népek esetében alapvetően nem vált szét a fegyverforgatók és a szabad jogállású közemberek társadalmi rétege. Mindebből feltételezhető, hogy a magyarok Kárpát-medencei letelepedése, illetőleg a honfoglalás tulajdonképpeni folyamata már 892 táján megkezdődött. Ezzel együtt, tekintetbe véve, hogy a későbbi ország nyugati területeinek elfoglalása csak a 10. század elején következett be, a honfoglalás pontos időpontját semmi esetre sem lehet egyetlen évben (a korábbi szakirodalom szerint 895-896-ban) megjelölni. Feltehetően egy közel egy évtizedig tartó, szakaszos folyamat eredménye volt Magyarország későbbi területének birtokba vétele.
A frank-morva békekötés után a nyugat felé tekintő magyar törzsfőknek új katonai szövetségest kellett keresniük maguknak. Erre nem sokáig kellett várni: 895-ben a bizánci császár követe jelent meg Árpád és Kurszán vezéri szállásán, hogy segítséget kérjen az új, energikus bolgár cár, Simeon ellen folytatott háborúhoz. A Dunán átszállított magyarok lerohanták a bizánciak ellen hadakozó bolgárok országát, majd több csatában az ellenük vonuló bolgár cár seregét is megfutamították. A Mundraga várába zárkózó Simeon hamarosan békét kötött a bizánciakkal, a hadjáratból visszavonuló magyarok ellen pedig bosszúhadjáratot tervezett. A távoli sztyeppe vidékén lezajló események mindeközben szerencsésen az ő kezére játszottak. Az Etelközben maradott magyarokat besenyő támadás érte.
A besenyő támadást az okozta, hogy az Aral-tó vidékén felemelkedõ arab állam, a Számenidák iszlám uralmi központja kimozdítja a Volga(Ατελ) ketei partján élő úzokat(ουζοι), melynek hatására beindul a dominóhatás. Az úzok nyugat felé vándorolnak és rázúdulnak a besenyőkre, akik tovább vándorolnak nyugat felé és rátámadnak az etelközi(Ατελ και Ουζου,ΑτελκΟυζου) magyarokra. A besenyők 895-ben támadják meg a magyarokat, ugyanis Simeon bolgár cár – aki átmenetileg békét kér a bizánciaktól –, megüzeni a besenyőknek, hogy az Etelközben maradt magyarok védtelenek, ezzel bosszút állva a rájuk támadó magyarokon. Mindezek hatására a magyaroknak menekülniük kell Etelközből. A hadászati tényezőkön túl a besenyők és úzok nyugatra vonulásának gazdasági okai is lehettek, nevezetesen a selyemút biztosítása[1] és legelők megfogyatkozása, amelyet előidézhetett a szárazabb vagy hidegebb éghajlat (negatív hatás), vagy épp ellenkezőleg, a sikeres állattenyésztés nyomán bekövetkezett demográfiai robbanás (pozitív hatás) is.
Folyamata
- 895: Ez a honfoglalás kezdő időpontja. A magyarok három helyszínről érkeznek.
Az egyik részük az Etelközből elűzött magyarok, akik rendezetlen formában menekülnek Erdélybe, ahol hét földvárat hoznak létre. Itt a magyarok megölték Álmos vezért. Arra, hogy ezt miért tették, három elmélet is létezik. 1. Egyes feltevések szerint ekkor járt le Álmos megbízatása, és ezután feláldozták. 2. Mások szerint a kendét akkor kell feláldozni, ha döntő háborút veszít, mert ekkor bizonyossá válik, hogy meggyengült ítélőképessége. 3. A harmadik feltevés szerint Álmos fejedelem rituális feláldozásával ereje, bölcsessége és tehetsége átáramlik fiába, Árpádba. A magyarok másik része a Felső-Tisza vidékérõl érkezett. Ez a csapat harcolt korábban Bulgária ellen. A harmadik részük az Al-Duna felől érkezett. Ők a keleti-frankok elleni kalandozásból tértek vissza. A honfoglalás azonban nem egy év alatt zajlott le, hanem szakaszosan folyt. Először az ország keleti felét, majd késõbb a 10. század elején a nyugati felét biztosították.
- 904-ben meghalt Kurszán. Árpád megszünteti a kettős fejedelemséget, így ő lesz a magyarok egyetlen vezére. Később
- 907-ben a magyarok visszaverik a keleti-frankokat, s így végleg biztosítják a Kárpát-medencét.
A Kárpát-medencét többé-kevésbé birtokba vették (a hegyeket és erdőket jó darabig érintetlenül hagyták), de a terület az eddig megszokotthoz képest szűkebb volt, ami lassan letelepedésre kényszerítette az embereket. Ehhez az is hozzájárult, hogy nyugati irányban már jól szervezett hadsereggel bíró államokat találtak, amelyeket nem sikerült huzamosabb ideig leigázni. A kalandozások, amelyeknek célja már nem a hódítás, hanem a zsákmányszerzés volt, segítettek a törzsi feszültségek csillapításában. Egész Európát bejárták, szokatlan harcmodorukkal kezdetben hatalmas sikereket aratva. Viszont a könnyűlovasság, amivel a magyarság rendelkezett, hosszú távon nem tudta felvenni a harcot a nehézpáncélba öltözött ellenfelekkel és a hatalmas, kőből épült várakkal. Néhány kisebb vereség már a
- 930-as évek során jelezte a szerencse megfordulását, de az igazán súlyos csapás
- 955-ben, Augsburgnál következett be, ahol a megtámadott tartományok egyesített seregeivel találták szembe magukat. Ez nem csak nagy emberveszteséget, de egy korszak alkonyát is jelentette (Lásd: gyászmagyarok). A kalandozások egy ideig déli irányba még folytatódtak, de
- 970-re a bizánciaktól elszenvedett vereségek túl nagynak bizonyultak. Ekkor indította és véreztette el vegyes felállású, orosz-bolgár-besenyő-magyar seregét Szvjatoszlav kijevi fejedelem. Habár a hadjáratot nem önállóan indították eleink, a hagyományos szakirodalom többnyire az arkadiopoliszi csatát tartja a kalandozások záró ütközetének.
Egyre nyilvánvalóbb lett, hogy a magyarság előtt két út áll: vagy felmorzsolódnak és eltűnnek, mint a hunok, gepidák, avarok és annyi más vándornép, vagy megszerveznek egy európai típusú államot.
Gazdasági jellemzők
A magyarok félnomád életmódot folytattak, amelyben az állattartás dominált. Korábban, a letelepedés előtt valószínűleg inkább lovat és juhot tenyésztettek, mert ezekkel könnyebben lehet mozogni, ám a letelepedés után fontosabbá vált a sertés és szarvasmarha tenyésztése is. Az ősmagyarok félnomád életet éltek, tehát az állattenyésztés mellett földműveléssel is foglalkoztak. Ez utóbbi ág most látványos fejlődésen ment keresztül. Az itt élő szláv népektől a magyarok átvettek számos mezőgazdasági eszközt és technológiát. Ekkor számos földműveléssel kapcsolatos szó került át a magyar nyelvbe.
Ekkoriban az ipar még szűk körű volt. A termelést nagyobbrészt a szolganépek végzik. Ezeket a törzsfői, nemzetségfői település köré telepítik, úgy, hogy egy helyre kerüljenek az azonos foglalkozásúak. Az iparhoz hasonlóan valószínűleg a kereskedelem sem jelentős.
Társadalmi jellemzők
A honfoglalók számát kb. 200-400 ezerre becsülik. A betelepült magyarok törzsenként telepedtek le, és alakították ki saját törzsi településeiket. A 7 törzs: Tarján, Jenő, Kér, Keszi, Nyék, Megyer, Kürtgyarmat. A 7 törzs vezetője a hagyomány szerint az Etelközben vérszerződést kötött egymással. A hét vezér neve: Álmos, Előd, Ond, Kond, Tas, Huba, Töhötöm. A központi település a Megyer törzs fő szállása volt a mai Csepel-sziget területén. A társadalom erőteljesen differenciálódott, melynek alapja a vagyon volt. Eszerint három (négy) réteg alakult ki. A legfelső réteget az urak alkotják. Ők a törzsfők, akik rendelkeznek saját szállásterülettel melynek neve: uruszág (ebből keletkezett az „uraság”, de az „ország” szó is). A következő társadalmi csoport a bők csoportja (lásd: mai „bőség” szavunk). Ide tartoznak a nemzetségfők. A harmadik réteget az ínek alkotják (mai „ínség” szó). Ide tartoznak a szabad közrendűek. Ezenkívül voltak rabszolgák is, de számuk minimális. Külön csoportot alkotnak a szabad népek, például a székelyek vagy a besenyő határőrök.
A magyarok nagyállattenyésztő életformát folytattak, ez volt az oka többek között annak, hogy Erdély helyett az erre sokkal inkább alkalmas Alföldön telepedtek meg. Állataik között a szarvasmarha volt túlsúlyban, emellett a ló, a juh és a sertés volt a legfontosabb. A honfoglaló magyarok állattartása sokrétű, fajokban gazdag lehetett: a sírokból előkerült leletek alapján több mint egy tucat háziállatfajt tartottak, köztük a kelet-európai sztyeppékről magukkal hozottak is (teve, sztyeppei ló, ősracka). A baromfitartás a helyhez kötöttség jele. A halászat (sok folyó és mocsár) és a vadászat (előkelők között) volt elterjedt.
A földművelést már a dél-orosz sztyeppén is gyakorolták a magyarok ősei, használtak ekét, sarlót, kézimalmot, kaszát, és a talajváltó földművelési rendszer kezdeti fokán álltak. Legfontosabb veteményük a köles, a búza és az árpa volt. Fontos a prémek (fizetőeszköz) és a bőrök feldolgozása, fonás, szövés, nemezkészítés, varrás. Vannak vasverő, fazekas műhelyek és szövőházak. A kereskedő partnereik főként Kijev, Bizánc és Prága (keleti luxuscikkek, ló, prém, szarvasmarha, só, ezüst). A nagyállattartó közösségekhez köthető életforma során alakult ki a rácsos falú, kupolás tetejű, nemezzel borított, praktikus sátorszerű építmény, a jurta. Ezen kívül a honfoglalás kori falvakban veremházak, föld- vagy kőalapú faházak, paticsházak álltak, a különböző házakban különböző mesteremberek éltek. A jurta jelentősége abban állt, hogy könnyen tovább lehetett vele állni, ami az évszakok változása által meghatározott sztyeppei életmód, a költözködés szempontjából rendkívüli fontossággal bírt.
A Kárpát-medencébe érkező magyarság által kialakított településhálózat nem volt egységes, a korabeli társadalom tagozódása a lakóhelytípusok szerint is nyomon követhető. A lakosság legnagyobb része az úgynevezett téli és nyári szállásokon élt, majd a téli szállások lassan falvakká alakultak. Ettől elütő képet mutattak a törzsfők és nemzetségfők udvarhelyei, melyek mint piachelyek is működtek. E településhálózaton keveset változtatott az ezredfordulón megvalósuló állam- és egyházszervezés. A vallás: a kereszténység mellett a sámánizmus. A táltos dobot verve révületbe esett, megküzdött a gonosz szellemekkel és jósolt. (3 szintű világ: alvilág, földi világ, égi világ)
Kettős honfoglalás
László Gyula történész amellett foglalt állást, miszerint a magyarság ősei két lépcsőben szállták meg a Kárpát-medencét. Az első szakasz 670 körül volt (griffes-indás kultúra megjelenése az avarkori leletek között) és egy finnugor nyelvű népcsoport alkotta, míg a második szakasz a jól ismert 9. század végi bejövetel, amely során Árpád vezetésével egy alapvetően török népesség telepedett volna le. E két népcsoport összeolvadásából született meg a magyar nép László Gyula elmélete szerint.
Ezt az állítást a különböző krónikák és gesták leírásaival igazolta. Ezekben a leírásokban megjelennek a kettős bejövetellel kapcsolatos történetek. Például Anonymus Gesta Hungarorumában a honfoglalást úgy írja le, hogy először a hunok jöttek be, akik a magyarok rokonai, majd utánuk a magyarok. Az orosz őskrónikában (Nestor krónika) is kettős magyar honfoglalásról írnak. Eszerint előbb a fekete, majd a fehér magyarok érkeztek a Kárpát-medencébe. Az itt leírt fekete magyarok valószínűleg az onogurok lehettek, akik a bolgár-törökökkel közös onogur törzsszövetségbe tartozhattak. A magyarok görög ούγγρος (ungrosz) és latin Hungarus elnevezése is az „onogur” szóból ered. Másrészről, a krónikások a „fekete” jelzővel jelölték ugyanazt a népet, amíg még pogány volt, és „fehér” jelzővel amikor már megkeresztelkedett. A pogány és keresztény jelző esetleg egymástól elszakadt néprészeket is jelölt.
A kettős honfoglalást régészeti bizonyítékokkal is alá lehet támasztani. A 7. század második felében változás következik be az avar díszítőművészetben. Megjelenik a griffes-indás díszítés, amely jellemző volt a honfoglaló magyarok díszítőmûvészetére is (ezt alátámasztja a Nagyszentmiklóson talált aranylelet, amely avar kori). Emellett a Szarvason talált avar tűtokon látható rovásírásnak van magyar olvasata is. Eszerint a magyarok és az avarok rokon népek voltak.
Továbbá, a honfoglaláskori leletek nem mutatnak pusztulásra utaló jeleket, és a magyar települések az avar települések mellé és nem rá települtek, amely megint csak azt igazolja, hogy az avarok Árpádék rokonai voltak.
Ezt az elméletet a legtöbb történész nem fogadja el, hiszen a griffes-indás díszítés, ekkoriban a legtöbb nomád, fél-nomád népre jellemző volt. A viszonylag békés bevonulást pedig azzal indokolják, hogy ekkoriban a Kárpát-medence nagyon ritkán lakott terület volt, hiszen Nagy Károly a 8. században kiirtotta az avarok nagy részét. A terület jelentős része bolgár gyepű volt, tehát lakatlan terület, a Dunántúl részben a keleti-frank állam, részben pedig a Morva Fejedelemség peremterületéhez tartozott. A Kárpát-medence tehát nem volt túlságosan védett terület, így a magyaroknak nem kellett véres küzdelmeket vívni az itt élő gyér lakossággal.
Hasznos Linkek
Harmatta János – A magyar honfoglalás írásos kútfői
Róna-Tas András – A magyarság korai története és a honfoglalás
Fodor István – Tudatos honszerzés vagy fejvesztett menekülés?
Sz. Jónás Ilona – Európa hatalmai a honfoglalás korában
2. rész - László Gyula elmélete
Õ a kettõs honfoglalás mellett foglal állást, miszerint a magyarság két lépcsõben szállja meg a Kárpát medencét. Az elsõ fázis 670. körül volt, a második fázis pedig a jól ismert IX. század végi bejövetel.
Ezt az állítást a különbözõ krónikák és gesták leírásaival igazolja. Ezekben a leírásokban megjelennek a kettõs bejövetellel kapcsolatos történetek. Például Anonymus Gesta Hungarorumában a honfoglalást úgy írja le, hogy elõször a hunok, jöttek be, akik a magyarok rokonai, majd utána a magyarok. Az orosz õskrónikában (Nestor krónika) is kettõs magyar honfoglalásról írnak. Eszerint elõbb a fekete, majd a fehér magyarok érkeztek a Kárpát-medencébe. Az itt leírt fekete magyarok valószínûleg az onugorok lehettek, akik a bolgár népcsoporthoz tartozhattak. Ám nem biztos, hogy õk a magyarok rokonai, mindenesetre valószínû, hogy a Hungária elnevezés az onugor szóból ered.
A kettõs honfoglalást régészeti bizonyítékokkal is alá lehet támasztani. A VII. század második felében változás következik be az avar díszítõmûvészetben. Megjelenik a griffes-indás díszítés, amely jellemzõ volt a honfoglaló magyarok díszítõmûvészetére is (ezt alátámasztja a Nagyszentmiklóson talált aranylelet, amely avar kori). Emellett a Szarvason talált avar tûtokon látható rovásírásnak van magyar olvasata is. Eszerint a magyarok és az avarok rokon népek voltak.
Továbbá, a honfoglalás idei korokból feltárt leletek nem mutatnak pusztulásra utaló jeleket, és a magyar települések az avar települések mellé és nem rá települtek, amely megint csak azt igazolja, hogy az avarok Árpádék rokonai voltak.
Ezt az elméletet a legtöbb történész nem fogadja el, hiszen a griffes-indás díszítés, ekkoriban a legtöbb nomád, fél-nomád népre jellemzõ volt. A viszonylag békés bevonulást pedig azzal indokolják, hogy ekkoriban a Kárpát-medence nagyon ritkán lakott terület volt, hiszen Nagy Károly a VIII. században kiirtotta az avarok nagy részét. A terület jelentõs része bolgár gyepû volt, tehát lakatlan terület, a Dunántúli rész a keleti-frank állam, keleti része pedig a Morva fejedelemség peremterületéhez tartozott. A Kárpát-medence tehát nem volt túlságosan védett terület, így a magyaroknak nem kellett véres küzdelmeket vívni az itt élõ gyér lakossággal.
A hivatalos álláspont:
Ezt az álláspontot fogadja el a mai történészek 80-90%-a. Eszerint a magyarok egy lépcsõben szállták meg a Kárpát-medencét, amely részben tudatos, részben pedig véletlenszerû események láncolata volt. Tudatos volt, hiszen a magyarok már korábban feltérképezték a területet, ugyanis már a honfoglalás elõtt is indítottak kalandozó hadjáratot erre. Elsõként a 830as években bolgár felkérésre Bizánc ellen vonultak. 862-ben a morvákkal szövetségben a keleti-frankok ellen támadtak. Ezen hadjáratok során átkeltek a Kárpát medencén, tehát megismerték a területet. Ezen kívül a honfoglalást megelõzõ évtizedben négyszer jártak a késõbbi Magyarország területén. Ezeknek a látogatásoknak a célja egyértelmûen a terület feltérképezése volt.
A honfoglalás közvetlen elõzményei a 894es kalandozások voltak. Ekkor a magyarok, akik soha nem egységesen háborúztak, két felkérésnek is eleget tettek. Az egyik sereg a bizánciak felkérésére Bulgária ellen fordult és az Al-Duna és a tõle délre fekvõ részeken fosztogatott, a másik had, valószínûleg Árpád vezetésével, a morva fejedelmet, Szvatoplukot segítette az Arnulf vezette keleti-frankok leverésében. Miközben a két sereg idegen földön kalandozik, addig az Etelközben maradott magyarokat besenyõ támadás éri.
Ennek okai:
- Az Aral-tó vidékén felemelkedõ arab állam a Szaszanida Birodalom kimozdítja az úzokat, melynek hatására beindul a dominóelv. Az úzok nyugat felé vándorolnak és rázúdulnak a besenyõkre, akik tovább vándorolnak nyugat felé és rátámadnak az etelközi magyarokra.
- A besenyõk 895-ben támadják meg a magyarokat, ugyanis Simeon bolgár cár – aki átmenetileg békét kér a bizánciaktól –, megüzeni a besenyõknek, hogy az Etelközben maradt magyarok védtelenek, ezzel bosszút állva a rájuk támadó magyarokon.
Mindezek hatására a magyaroknak menekülniük kell Etelközbõl.
895: Ez a honfoglalás kezdõ idõpontja. A magyarok három helyszínrõl érkeznek.
- Az egyik részük az Etelközbõl elûzött magyarok, akik rendezetlen formában menekülnek Erdélybe, ahol hét földvárat hoznak létre. Itt a magyarok megölték Álmos vezért. Arra, hogy ezt miért tették, három elmélet is létezik. Egyes feltevések szerint ekkor járt le Álmos megbízatása, és ezután feláldozták. Mások szerint a kendét akkor kell feláldozni, ha döntõ háborút veszít, mert ekkor bizonyossá válik, hogy meggyengült ítélõképessége. A harmadik feltevés szerint Álmos rituális feláldozásával ereje, bölcsessége és tehetsége átáramlik fiába, Árpádba.
- A magyarok másik része a Felsõ-Tisza vidékérõl érkezett. Ez a csapat harcolt korábban Bulgária ellen.
- A harmadik részük az Al-Duna felõl érkezett. Õk a keleti-frankok elleni kalandozásból tértek vissza.
A honfoglalás azonban nem egy év alatt zajlott le, hanem szakaszosan folyt. Elõször az ország keleti felét, majd késõbb a X. század elején a nyugati felét biztosították. 904-ben meghalt Kurszán. Árpád megszünteti a kettõs fejedelemséget, így õ lesz a magyarok egyetlen vezére. Késõbb 907-ben a magyarok visszaverik a keleti-frankokat, s így végleg biztosítják a Kárpát-medencét.
Gazdasági jellemzõk:
Ekkorra a magyarok áttérnek a félnomád életmódra, ám az állattartás még mindig dominál. Korábban, a letelepedés elõtt lovat és juhokat tenyésztettek, mert ezekkel könnyebben lehet mozogni, ám a letelepedés után meghonosodott a sertés és szarvasmarha tenyésztés is. Mivel az õsmagyarok ekkor már félnomád életet éltek, tehát az állattenyésztés mellett földmûveléssel is foglalkoztak, ezért ez utóbbi ág látványos fejlõdésen ment keresztül. Az itt élõ szláv népektõl a magyarok átvettek számos mezõgazdasági eszközt és technológiát. Ekkor számos földmûveléssel kapcsolatos szó került át a magyar nyelvbe.
Ekkoriban az ipar még szûk körû volt. A termelés nagyobbrészt a szolga népek végzik. Ezeket a törzsfõi, nemzetségfõi település köré telepítik, úgy, hogy egy helyre kerüljenek az azonos foglalkozásúak. Az iparhoz hasonlóan a kereskedelem se jelentõs.
Társadalmi jellemzõk:
A honfoglalók számát, kb. 200-400 ezerre becsülik. A betelepült magyarok törzsenként telepedtek le, és alakították ki saját törzsi településeiket. A központi település Megyer volt (mai Csepel-sziget térsége) A társadalom erõteljesen differenciálódott, melynek alapja a vagyon volt. Eszerint három (négy) réteg alakult ki. A legfelsõ réteget az urak alkotják. Õk a törzsfõk, akik rendelkeznek saját szállásterülettel melynek neve: uruszág (ebbõl keletkezett az ország szó). A következõ társadalmi csoport az bõk csoportja (mai bõség szó). Ide tartoznak a nemzetségfõk. A harmadik réteget pedig az ínek alkotják (mai ínség szó). Ide tartoznak a szabad közrendûek. Ezenkívül voltak rabszolgák is, de számuk minimális.
3. rész
A magyarok honfoglalása, azaz a Kárpát-medencébe való visszaköltözése
A honfoglalás szó viszonylag új keletû. Anonymus 1195 körül, Kézai Simon 1283-ban visszaköltözésnek, Thuróczy János 1488-ban visszatérésnek, Székely István 1559-ben és Heltai Gáspár 1575-ben második bejövetelnek, a Képes Krónika 1490-ben, Ranzano és Bonfini mester 1497-ben pedig nagy visszaköltözésről írnak. Bár a monarchikus időben elutasították a magyarságban élő hagyományos Kárpát-medencébe való visszatérés-tudatot és igyekeztek népünk történetének legjelentősebb szakaszát deheroizálni, ma már újra tudjuk és valljuk, hogy a visszatérés vagy a honfoglalás szervezett és tudatos katonai tevékenység volt.
- A honfoglalás ideje. Sokáig nem tudták pontosan a honfoglalás idejét; Anonymus 903-ban, a Bíborbanszületett Konsztantín 950-ben, a Zágrábi és Váradi Krónikák 889-ben, Székely István 888-ban adták meg ennek évét. A magyar krónikák zöme Regino prümi apát, illetve az őt követő Altaichi Évkönyvek évszámát fogadta el a XI. századi elveszett gestát tükröző Zágrábi Rövid Krónika, Anonymus és Ákos mester, de náluk a római szám másolási hibákból 884, 888, illetve 872-re torzult. A magyar kultuszminisztérium 1882. október 17-én felszólította a Tudományos Akadémiát, hogy állapítsa meg a honfoglalás pontos évszámát. Ez 1882. október 25-én megállapítását a következőkben foglalta össze: A magyarok 888 előtt a mi hazánk területén még nem telepedtek meg, s hogy 900-ban a magyar állam már meg volt alapítva. A honfoglalás pontos dátumának meghatározása ezután a német és magyar csillagászokra hárult. VI. Bölcs Leó bizánci császár krónikásától tudjuk, hogy Bizáncban 891. augusztus 8-án teljes napfogyatkozás volt. Ebből Theodor Oppolzer 1887-es táblázatai alapján a kiváló magyar csillagász Lakits Ferenc 1890-ben egyértelmûen megállapította, hogy a magyar honfoglalás ideje 895-ben volt. Adminisztrációs okok miatt azonban a millenáris ünnepségek terve csak 1892-ben került az országgyûlés elé. Hiába iktatták törvénybe az 1895-ös kezdési időpontot, a szakemberek szerint a felkészülés és a tervezett kiállítás időigénye még legalább négy év volt, azért a millenáris ünnepségeket csak egy év késéssel, 1896-ban tartották meg, így a magyar kormány 1896-ot tûzte ki a millenáris ünnepségek esztendejéül meghagyva a honfoglalásnak 895-ös dátumát.
- Európa a honfoglalás idején. Jóllehet Bizánc elvesztette a keletrómai birodalom területének nagyobbik részét, megtartotta Dél-Itáliát, Szicíliát, a kisázsiai tartományokat és egységes, centralizált államszervezetét. Visszaverték az arabok támadásait és keleten eljutottak az Eufrátész-Tigris vonaláig. A Balkánon a VII. század végén a bolgár-törökök meghódították a későbbi Bulgária területét és összeolvadva a szlávokkal erős államot hoztak létre, amely a IX. században áttért a bizánci keresztény hitre. Ezt az államot 1018-ban a bizánciak foglalták el; az adriai partvidéken kis városállamok alakultak. A IX. században létrejött előbb a kijevi Oroszország, majd az Orosz Állam, amely sorra igázta le a szláv törzseket. Oroszország területe leverve a kazárokat és a besenyőket, hamarosan a Kárpátoktól a Kaukázusig terjedt és rendezte viszonyát Bizánccal. A nyugatrómai birodalom központi területén Itáliában a IX-X. században már nem volt központi hatalom; a nagyszámú hercegség és őrgrófság és a pápaság állandó harcot folytatott egymás ellen. A X. század első harmadától német uralkodók álltak a római egyház élén. A 890-es évek táján Franciaország éppen kialakulóban volt Nagy Károly birodalmának romjain. A német Karolingok nyugaton a normannok, keleten a szlávok ellen küzdenek, délről pedig az arabokat verik vissza. A német királyság egyesítette Szászországot, Thüringiát, Svábországot, Frankóniát, Bajorországot, Lotharingiát és Burgundiát, de sohasem tartozott a római birodalomhoz. I. Ottó 962-ben itáliai győzelme után Rómában császárrá koronáztatja magát; ez a német-római császárság születésének dátuma. Az új császár könyörtelen harcot folytat az Elba menti szlávok, a csehek és a lengyelek ellen. Ibéria mór kézben van és megindul az új szellemi pezsgés. Skandináviában a viking uralkodók sorra megkeresztelkednek. Ír területen norvég királyság áll fenn. I. Alfréd angol királynak megalázó békét kell kötni a behatoló dánokkal. A cseh törzsfők és részfejedelmek hatalmát a X. század első harmadában II. Vratiszláv fejedelem fia, Vencel töri le, majd utódai - a Boleszlávok - egyesítik a cseh földet. A X. század végén a cseh fejedelem a német császár hûbérese lesz. A lengyel törzsek Krakkó székhellyel és Nagy-Lengyelországban központosulnak, a 30 törzsi szervezetet a Piaszt dinasztia csak a X. század végén tudta egyesíteni. 966-ban I. Mieszko felveszi a kereszténységet, szövetkeznek a németekkel és a X. század végén keresik a magyarok barátságát, de erejük felmorzsolódott és kénytelenek elismerni a német császár fensőbbségét.
A magyarság szervesen illeszkedik be az európai képbe, bár a magyarság történetének sok Európában nem ismert sajátsága volt. A magyarok Nyugat-Európában alig fél évszázaddal a normann kalandozások után jelennek meg. Európa a két nép cselekedeteit gyakran összemossa és az akkori keresztény felfogás szerint úgy véli, hogy mindkét népet az Apokalipszis lovasaiként Isten küldte a bûnös emberiség megbüntetésére. A magyarság egy szétesett Európába érkezett, amely soha nem tudta megbocsátani más mentalitásunkat, más kultúránkat és keleti vitalitással rendelkező magyarságunkat.
- A magyar honfoglalás előzményei. A magyar honfoglalás európai jelentősége abban áll, hogy egy Belső-Ázsiából elindult és Európa és Ázsia határán kialakult nép a Kárpát-medencében szilárd jogállamot hozott létre, amely egy évezreden át a Szent Korona alá tartozó népek között olyan viszonylagos békét és jogokkal biztosított együttélést teremtett, ami felé Európa népei ma törekednek. Az önállóvá vált, egységes etelközi magyarság felelősséggel gondolkozó vezetőiben a 890-es évek elején már tudatosodott az új hazába költözés igénye. Felmérték, hogy akkori szállásaik nem nyújthatnak számukra hosszú időre békés és biztonságos hajlékot, hiszen Etelköz határait nem lehetett biztonságosan védeni. Ezzel szemben a Kárpátok hegyszorosainak elzárásával elejét lehetett venni a váratlan rajtaütéseknek és ennek a földnek a képe teljesen megfelelt a magyarság ősi gazdálkodásának; nagy kiterjedésû, dús, füves legelők és jó szántóföldek álltak rendelkezésükre, és ez volt az a föld. ahova a magyarok ősei - a hunok is - eljutottak. A Kárpát-medence tulajdonképpen a nagy eurázsiai sztyepnek a legnyugatibb része. A magyarok vezetői tudták, hogy ezt a területet könnyen birtokba vehetik, hiszen egyrészt nem volt szilárd katonai hatalom a Kárpát-medencében, másrészt pedig ott olyan népek (hunok-avarok) élték békés földmûves és állattartó életüket, akik korábban szintén valamely belső-ázsiai törzsszövetségből váltak ki; életmódjuk és kultúrájuk sokban hasonlított a magyarokéhoz.
Látványterv a Honfoglalás c. filmhez
A 894 körüli délkelet-európai népmozgások közvetlen elindítója egy rendkívüli méretûmuszlim támadás volt. Az Aral-tótól délre fekvő országok (Khorezm, Buhara, Khoraszán, Szeisztán) a Szamanida-dinasztia kezére került. Az úzok állatállományuk nagy részének elvesztése miatt nyugati szomszédaikra, az Urál-vidékén élő besenyőkre támadtak, akik átkeltek a Volgán és a Don folyóig jutottak előre és az attól nyugatra levő területeken kerestek veszteségeikért kárpótlást. 894-ben a görögök a magyarokat kértek segítségül Simeon bolgár uralkodó ellen. Ezt a két magyar lovashadosztályt - 10-12 000 lovast - Árpád fia Levente vezette; a magyar haderő Bulgária északi részét megbénította, a fővárost is elfoglalta és Simeont is képtelenné tette a háború két fronton való folytatására. így a bolgárok kénytelenek voltak a bizánciak békefeltételeit alkudozás nélkül elfogadni. Ezután a görögök már nem szállították vissza a magyar csapatokat a Dunán. Sem történettudományunk, sem hadtudományunk mindeddig egyetlen elismerő mondatot nem írt arról, hogy a balkáni hadcsoport a váratlan különbéke által teremtett katasztrofális helyzetben is helyén maradt, és az immár nagy túlerővel szemben csaknem egy teljes hadosztály feláldozása árán példásan teljesítette feladatát.
Még ugyanabban az esztendőben - 894-ben - a morva Szvatopluk is a magyarok segítségét kérte a frank-bolgár koalícióval szemben. Szvatopluk követeit elküldte Árpádhoz és Kurszán kendéhez azzal, hogy indítsanak hadat a Kárpát-medencébe és támadják meg ellenfeleit. Ennek a nagy horderejû szerződésnek a sok változatban fennmaradt emléke a fehérló monda, mely szerint a morva Szvatopluk szerződést kötött Árpáddal. A monda szerint Árpád Arábia aranyával aranyozott fehér lovat, aranyozott nyerget és arany féket (zablát), egy csomó perjefüvet, egy korsó dunavizet és egy marék fekete fövenyt küldött a morva nagyúrnak országa fejében. Ez utóbbi tárgyak az országvételnek ősi belső-ázsiai szerződés-rítusa volt. Árpád hadnépével, amely nagyrészt a magyarokhoz csapódott 3 kazár (kabar=lázadó) csoportból állt, Pannóniában tartózkodott, amikor Szvatopluk 894 őszén váratlanul meghalt. A magyar csapatok a Felső-Tisza vidékére vonultak vissza, a kabar kazárok pedig kisebb hadmûveletekkel az ország déli és délkeleti bolgár végeket, a bolgár földvárakat (Csongrádot, Titelt) és a bolgárok kezében levő erdélyi sóbányákat foglalták el. Végső soron a 894-es katonai akcióhoz kapcsolható a honfoglalás kezdete. Mivel a dendrokronológiai vizsgálatok tanúsága szerint 894-895 tele igen kemény és hosszú volt, az Etelközben maradt hét törzs beszállásolta magát Kijev, Rjazany és a többi szláv település házaiba, hogy 895-ben - legvalószínûbben május 10-e körül - tudatosan és szervezetten visszafoglalhassa Attila ősi birodalmát, a Kárpát-medencét.
- A magyarok honfoglalás és megtelepedése Pannóniában. A történelem a honfoglalás kezdetét a bolgárokkal szövetkezett besenyő-támadással magyarázzák, holott ennek nem igen volt szerepe a 895-ben már megkezdett honfoglalásnak. Magáról a besenyő támadásról csak egyetlen szerző, a Bíborbanszületett Konsztantín császár emlékezik meg, ami jelzi ezen esemény jelentéktelenségét. A honfoglalás időszerûségét a Dunántúlt kivéve, - amelyet a magyarok csak 900-ban, Arnulf frank uralkodó halála után foglaltak el, - a Kárpát-medence üressége, Szvatopluk halála és a bolgár központok megszûnése indokolta. 895 tavaszán Árpád és a hozzá csapódott kabar csoportok (törzsek?) már az országban voltak. A Kárpátok keleti részén tartózkodó magyar törzsek legvalószínûbben május 10-ike körül a hozzájuk legközelebbi, a Vereckei-, a Tatár- a Radnai-, a Borgói-hágón, valamint a Békási-, az Ojtozi- és a Bodza-szoroson át vonultak a Kárpát-medencébe; a dél-erdélyi és az al-dunai szorosokat a bolgár fenyegetettség miatt nem vehették tömegesen igénybe. A magyarok zavartalanul családostól állataikkal, növény-dugványaikkal ökör-vontatta echos szekerekkel lovon ûlve nem megtépázva menekültek be -, amint ezt elleneink állítják -, hanem harci erejük teljében úgy vonultak be, hogy ottani berendezkedésük után négy év múlva már megkezdhettek tervezett felfedező-útjaikat Nyugat-Európa felé. Ez a honfoglalás utáni négy év a végleges berendezkedéssel telt el. Árpád békét kötött az ország északi részén levő morvák maradékaival igen biztos békét kötöttek (Kézai Simon) az oroszokkal, sőt az oroszok közül sokan a magyarokkal tartottak (Anonymus). A félmilliónyi honfoglaló magyar rövid idő alatt magába olvasztotta az itt talált kis számú szláv, esetleg bolgár lakosságot. Az itt maradt hunok és avarok utódaival békében éltek, az ország szélein pedig gyepûrendszert alakítottak ki az esetleges támadások ellen. A gyepûrendszer határőreinek kizárólag megbízható magyarokat és a magyarokkal rokon törzseket; az oroszokkal, a szlovákokkal és az osztrák őrgrófsággal szemben besenyőket, jászokat és székelyeket állítottak. A magyarság a X. század folyamán is megőrizte az egykorú nyugat népeitől lényegében elütő életformáját, sokáig még nagyállattartó lovas nép maradt anélkül azonban, hogy ennek az életmódnak előfeltételei a régi értelemben adva lettek volna.
Látványterv a Honfoglalás c. filmhez
Az ország meghódításának befejeztével a Tisza és a Maros találkozásának tájékán, egy tóvá szélesedő folyamág melletti erdőben feltehetően 895 május végén Árpád országgyûlést tartott, ahol a vezér és nemesei elrendezték az országnak minden szokástörvényét meg valamennyi jogát is, hogy miképpen szolgáljanak a vezérnek meg főembereinek, vagy miképpen tegyenek igazságot bárminő elkövetett vétkekért. Egyszersmind a vezér, velejött nemeseinek, különböző helységeket adományozott összes lakosságukkal együtt. Azt a helyet, ahol mindezt elrendezték, a magyarok a maguk nyelvén Szerinek nevezték el, mert ott ejtették szerét az ország egész dolgának (Anonymus). Ez ma Pusztaszer. A Dunántúl elfoglalása és a morváknak a Kisalföldről és a Vág-völgyéből való kiszorítása (Nagy-Morvaország 902-ben szünt meg) után 900-ra az egész Kárpát-medence magyar kézre került, ezért ezt az időt tarthatjuk a honfoglalás befejező évének; eddig tart a magyar őstörténet és ekkor kezdődik a magyarság történelme.
- A kettős honfoglalásról. A honfoglalással, illetve a Kárpát-medence visszafoglalásával kapcsolatban az utóbbi évtizedekben egyre többet hallani László Gyula un. kettős honfoglalásáról. Az eszme nem új, azt már régebbi szerzők - így Nagy Géza 1896-ban - leírta, csak a második világháború utáni időkben, amikor teljesen eltorzult magyar őstörténetet tanítottak, hatott újszerûnek. Ma már természetesnek tûnik az, hogy a Kárpát-medencébe a hunokkal és az avarokkal olyan népelemek kerültek, akik Belső-Ázsiából indultak és nyelvük, kultúrájuk, életmódjuk és testalkatuk nagy vonalakban azonos vagy hasonló volt a magyarokéhoz. Ennek értelmében ma már újra a hármas honfoglalást (a hunokét, az avarokét és Árpád népéét) vesszük természetesnek. László Gyula e nézetet abban az időben melegítette fel, amikor a Sztálini- (Rákosi-) korban azt tanították fiataljainknak, hogy a harmadik avar-hullám - Baján kagán halála - után a Kárpát-medencét a szlávok vették birtokba; itt minden szláv volt. Ezt a téves ideológiát kivédendő László Gyula a harmadik avar-hullámot már magyarnak minősítette, ami részben igaz, de részben nem. Ma már nem azt mondjuk, hogy a hunok vagy az avarok már magyarok voltak, hanem azt, hogy ők is Belső-Ázsiából indultak el és más úton, más időben és a magyarokéhoz hasonló kultúrával érkeztek a Kárpát-medencébe.
A kettős honfoglalás mára már túlhaladott tana László Gyula (+) megfogalmazásában a következő: Árpád magyarjai a honfoglaláskor itt már magyar népet találtak. Ezek az onogurok (3. avar-hullám), akik 670 táján árasztották el hatalmas tömegeikkel a Kárpát-medencét... Árpád magyarjainak szállásterülete és a késő-avar - onogur szállásterületek kiegészítik egymást, és a kettő adja a XI. századi magyar településrendszert... az onogurok megérték Árpád magyarjainak megjelenését a Kárpát-medencében (ezt soha senki kétségbe nem vonta)... A késő-avar - onogurok lakta területek helynevei is jórészt magyarok, pedig itt Árpád magyarjainak nyoma sincs. Nagy területeken hiányoznak Árpád magyarjai, de nagy lélekszámú temetőkkel sûrûn jelennek meg az onogurok...
A Kárpát-medence Anonymus idejében
László Gyulának ezen elmélete régi és mai igazságok természetes kompilációja; elméletét az idő és a tudomány már túlhaladta, de a szláv-finnugrista szocialista őstörténészek világában ez is előrehaladásnak számított. A szakemberek előtt ismeretes Anonymusnak azon írása, mely szerint a magyarok az avarokkal és az onogurokkal együtt foglalták el a Kárpát-medencét. A Tarih-i Üngürüsz szerint amikor Hunor (azaz Árpád népe) Pannónia tartományba érkezett, látta, hogy az ottani népek az ő nyelvükön beszéltek. A kijevi Orosz Õskrónikában pedig ezt olvassuk: Keletről, a szkíták földjéről először a bolgár-törökök (hunok) érkeztek és telepedtek A Duna mentén, majd az oborok és a fehér ugorok következtek (ezek az avarok és a hozzájuk csatlakozott onogurok), később a fekete ugorok érkeztek (ez Árpád népe)... Ismert, hogy egy népen belül a fehér és a fekete csoport megkülönböztetése a belső-ázsiai népeknél gyakori. Ezt olvassuk Prokopiosznál a hunokról, a Nesztor-krónikában az ugorokról, Querfurti Brunónál az ungrikról és Aderamus Cabannensisnél a magyarokról. Csallány Dezsőnél pedig ezt olvassuk: Két honfoglalásunk is volt, a 468-as Baján kagán népességével... a második honfoglalás 896-ban történt...
4. rész
Miért nevezik a honfoglalást hazatérésnek?
Éles ellentét áll fenn az idegenekre rátelepedő, fegyveres honfoglalást hirdető finnugor elmélet és az ugyanezen eseményt a megszállt hazába való visszatérésként elbeszélő krónikáink között. A honfoglalás kifejezést az elbuktatott ’48-as szabadságharc után az Akadémián is pozíciót szerzett magyarellenes érdekszövetség találta ki és terjesztette el, egészen addig a magyarság a honfoglalás fogalmát sem ismerte. (Grandpierre K. Endre: Anonymus titkai nyomában. 1998. 46-52. o.) Kimondatlan céljuk annak a tudást és tapasztalatot felhalmozó ősi múltnak az eltörlése, amely mindenkor a nemzet függetlenségéért és felemelkedéséért folytatott küzdelmet szolgálta.
A honfoglalás hamis jelentése – hogy magyarok először Árpáddal kerültek a Kárpát-medencébe – elvágja annak a lehetőségét, hogy a magyarságnak bármilyen kapcsolata lehessen a Kárpát-medence azt megelőző történelmével és műveltségeivel. A finnugor származáselmélet másik csúsztatása, hogy a magyarok alacsony műveltségű, írástudatlan népként északról kerültek a Kárpát-medencébe, és ebből kiindulva csak a messzi északi kultúrákkal rokonítható vonásokat ismeri el sajátosan magyarnak. A honfoglalás és a finnugor származáselmélet is azon a tényen áll vagy bukik, hogy éltek-e Árpád hadait megelőzően is magyarok a Kárpát-medencében. A székelyek, jászok ittlétét krónikák tanúsítják, de a honfoglalás fogalmának erőltetése és a krónikák hiteltelenítése őket is megfosztja saját őstörténetüktől.
A magyarságnak az árpádi bejövetel előtti Kárpát-medencei jelenlétét az írástörténet önmagában is elegendően bizonyítja. (Varga Csaba: JEL JEL JEL. 2001.) Az íráskutatás módszerei annyira letisztultak, hogy már nem valószínű feltevéseket, hanem felismert törvényszerűségeken alapuló állításokat fogalmaz meg, amiket a történelemírás nem hagyhat figyelmen kívül. A kutatás már nem önálló jelek hasonlóságát, hanem teljes jelkészletek azonosságát és hozzájuk tartozó írásmódok egyezését vizsgálja.
Az ősi magyar írásbeliség létét krónikáink tanúságtétele mellett legékesebben a fennmaradt betűsorok bizonyítják. Telegdi János 1598-ban „A hunok régi nyelvének elemei” címen ismerteti a betűinkhez tartozó írásmódot is. (Sebestyén Gyula: Rovás és rovásírás. 1909. 202-235. o.) Tanulmányában ősi örökségként mutatja be a nyelvünkre épülő írásmód szabályait, egynek véve a szkíták, hunok, magyarok által beszélt nyelvet. Ezt az íráskutatás teljes mértékben alátámasztja. Mindhárom nép nyelvéhez azonos jelkészletet használtak, és mindegyik írásmódja alkalmazta a jelek alakjából adódó helymegtakarító betűösszevonást is. A magyar szövegekben nem minden esetben írták ki a szóban szereplő összes hangot, amit a magyar nyelvben meglévő magánhangzó illeszkedés törvénye tett lehetővé, és ez a nyelvhez nagyon szorosan kötődő írásmód szintén megtalálható a másik két nép írásemlékeiben.
Az írástörténet igazolja egy írni tudó, magyarul beszélő, de koronként eltérő neveken szereplő nép többezer éves Kárpát-medencei megtelepedését, száműzve ezzel a honfoglalás hamis fogalmát. Ezt kiegészíti a magyar betűk és az írásmód azonossága az egyiptomi démotikus írással, ami arra utal, hogy a Kárpát-medencébe visszatérő magyaroknak az északi műveltségekkel szemben déli magaskultúrákkal volt szorosabb a kapcsolata.
A honfoglalás szót értik újabban az árpádi bejövetel előtti legelső beköltözésre is, de ha így van, és beköltöztek, akkor a magyarságnak ez csak a második otthona lehet, és valahol máshol van a hazája. Régen a magyarság a honfoglalás fogalma nélkül is át tudta örökíteni igaz történelmét nemzedékről nemzedékre, és hazáját egyben a szülőföldjének is nevezte, ezért a magáról vallott tudása csak akkor lehet igaz, ha a magyar nemzet a Kárpát-medencében alakult ki. A magyar nép ősisége, régi időkbe nyúló emlékezete egyértelművé teszi, hogy a magyar nemzet az emberiség első korszakában, az Aranykorban született, és a magyar aranykori hagyományok bizonyítottan a Kárpát-medencéhez kötődnek. (Grandpierre K. Endre: Mióta él nemzet e hazán? 1996.)
Fontos feltárni, hogyan szorulhatott háttérbe a tudományos igazság, és hogyan kerülhetett fölénybe a honfoglalást feltaláló finnugor elmélet a hiteles krónikáinkkal szemben. Ezt a tudománytörténetnek kell kiderítenie, és ehhez elegendő Trefort Ágoston miniszter 1877-es, a finnugor elméletet kizárólagossá tévő rendeletét vizsgálnia. (Varga Csaba: Idő és ABC. 2003. 196. o.) A rendelet léte is bizonyíték az elmélet megalapozatlansága mellett, hiszen új tudományos eredményeket a régieknél nagyobb valóságtartalmuk, és nem hatalmi beavatkozás alapján szokás elfogadtatni. A finnugor elmélet nem volt megfelelően bizonyított, emiatt szűk körben hatott, így nemzetellenes célját sem tudta kifejteni, ezért kellett hatalmi nyomással, az érvényesüléssel való zsarolással a tudósokat mellé állítani.
A magyarellenes hatalom a megszerzett politikai súlyával a tudományos életben is vezető pozícióba segítette a nemzetellenes törekvéseket. Annak is maradt fenn írásos bizonyítéka, amikor visszaadva a kölcsönt, ez a történelemtudomány segítette nemzetellenes politikai célok megvalósulását. Eléggé ismert, hogy Trianonban, az országrészek elcsatolásához szükséges hamis jogalapok megteremtésekor a honfoglalással is érveltek. (Grandpierre K. Endre: Miért söpri el a történelem a trianonokat? 1996. 77. o.) A valótlan állítást, miszerint a magyarok fegyveres hódítással vették birtokba a már mások által lakott Kárpát-medencét, mindenki elfogadta, hiszen még a magyarságnak a történelemmel hivatalosan foglalkozó testülete, a Magyar Tudományos Akadémia is már évtizedek óta ezt hirdette. A honfoglalás fogalmára építették a másik hamis állítást, amely szerint a Trianon idején a Kárpát-medencében élő kisebbségek a magyarok előtt már itt élt népek maradékai, amelyek ellen tudtak állni az erőszakos beolvasztásnak, és nem a magyarok mellé költöző, mellettük gyarapodni tudó fiatalabb közösségek utódai. Trianonban a határmódosításokkal kitalált ezeréves sérelmeket orvosoltak, ezért életbevágó az Akadémia részéről az igaz történelmi tudat mielőbbi helyreállítása és külhoni elismertetése, hiszen csak 85 év telt el a trianoni döntés okozta valós sérelmek óta.
Az Akadémia múltja nem mentes a hatalmi érdekeket szolgáló történelemhamisításoktól, elég csak ’56 „ellenforradalomnak” bélyegzésére emlékeztetni. Az Akadémia mindenkori elnökének a felelőssége, hogy egy már független országban, az általa vezetett intézmény meddig viselkedik kollaboránsként, és tart ki politikai célokért megalkotott, bizonyítottan tudománytalan elképzelések mellett. A történelemhamisítások jelentősége, a jelenig húzódó nemzetromboló hatása megköveteli az Akadémia elnökétől, hogy sürgősen fellépjen a honfoglalás fogalma és a finnugor származáselmélet ellen.
5. rész
A Kárpát-medencébe költözés okairól
Ellentmondások sörűje feszül akörül a megkerülhetetlen kérdés körül is: miért jöttek ide, éppen ide, a Kárpátok térségébe az Álmos vezérelte magyar hadak? Mi vezette őket, miféle szándék, cél, kényszerűség, akarat? A feltevések, vélekedések meglepően tarka egyveleget alkotnak:
1. Túlnépesedtek régi hazájukban, Szkítiában, kénytelenek voltak hát útra kerekedni.
2. Az éhség űzte őket ide, az ínség, a nyomor miatt nem volt maradásuk.
3. Szállongó hírekből hallották, hogy Pannónia minden jóban bővelkedő föld, és valamikor Attila hun király birtokolta.
4. Az Arnulf német császárnak nyújtott katonai segítség során észrevették, hogy Pannónia meglehetősen védtelen, könnyű zsákmány, így hát kihasználták az alkalmat és elfoglalták.
5. Biztos hazájuk nem lévén, vaktában vágtak neki a nyugat felé vivő útnak, és a vakvéletlen folytán sodródtak ide, hazánkba.
6. Halálra űzötten, mindenüket odahagyva menekültek a besenyők elől.
7. Hazánk őslakossága hívta be őket.
8. A Csodaszarvas vezérelte ide őket.
9. Attila örököseiként, attilai örökségüket jöttek visszavenni.
10. Isteni erők akaratából indultak a kárpát-medencei őshaza visszavételére.
Kényszerítette, űzte őket valami? Némelyek szerint a semmilyen számottevő katonai hatalmat nem képviselő, jelentéktelen besenyő csoport űzte el lakhelyükről őket. Mások más magyarázatokat találtak ki, például azt, hogy a régi magyarok a kazárok fennhatósága alatt éltek. E feltevéseknek semmilyen alapja nincs és ellentétesek a történeti tényekkel. A korai magyarság a keleti Szkítia leghatalmasabb és uralkodó népe volt, miként ezt többek között a kijevi csata is tanúsítja. Tagadhatatlan történelmi tény: a magyarokat semmilyen idegen erő, nyomás nem kényszeríttette és nem kényszeríthette az óriási kiterjedésű kelet-európai Szkítia odahagyására. Miért hagyták oda mégis? (Jellemző: nem is a magyarság egésze indult nyugatra, a magyarság egy része ott maradt; később ez a csoport Perzsiába vonult vissza.) Miért hagyták oda a nagy keleti pusztaságokat? Miféle titkos ok késztette őket erre? Mit nyertek és vesztettek a nyugat felé indulással? Mit nyertek és vesztettek a Kárpát-medencébe településsel? Mit nyertek és vesztettek a Nagy Szkítia odahagyásával? A tisztánlátáshoz elengedhetetlen ezeknek a kérdéseknek a tisztázása. Vegyük hát őket sorra.
Nagy-Szkítia a Nagy Szarmatai-síkság az európai erőmozgások szemszögéből félreeső, másodrendűnek nevezhető terület volt, kívül esvén az örök erjedésben lévő Európa forrongó átalakulásain és természetesen fegyveres küzdelmein is. Ez a forrongás - újjáalakulás a rabszolgatartó Róma felbomlása után kezdődő, több évszázados folyamat volt, amelyben kohéziós szerepet játszott a római központú, internacionális szellemi beállítottságú római keresztény egyház amely magát nemzetek fölöttinek és egyedülvalónak vallván, világi törekvéseket is magába fogadva (kereszt és kard) szuperhatalomra tört (l. invesztitúraharc), és valóban sikerült is a megdőlt rabszolgavilág romjain létrehoznia az összeférhetetlen elemekből összetákolt, gyászos emlékezetű Német-római Birodalmat.
Kelet-Európa, a Nagy Szármari-síkság kívül esett ezen a fölöttébb sötét és gyanús célzatú hatalmi forrongáson, amely lényegében az emberiség elbarbarizálódásának szellemi elnyomásinak egyik legsötétebb korszakát, az úgynevezett középkort szülte. A keleti magyarságnak hatalmas árat kellett fizetnie a Kárpát-medencébe való költözésért. Az álmosi magyarság meghasonlott, kettészakadt: egy jelentős, de feltehetően kisebb része megtagadta a nyugatra vonulást; a keleten maradt magyarok köré később számos regényes elképzelés fűződött. A roppant kiterjedésű keleti pusztaságok, a Nagy Szarmata-síkság viszonylagos nyugalmi helyzete miatt is úgyszólván korlátlan lehetőséget biztosított a népesedésre. Jellemző adat, hogy maga Anonymus túlnépesedési válságról számol be, Álmos magyarjai Nagy-Szkítiában maradva az elmúlt évszázadok során kétségkívül hatalmas lélekszámú néppé sokasodhattak volna, és ma több százmillió szkítamagyar élne a földön.
A Kárpát-medencében, a „népek országútján”, világtörténelmi erők ütközőpontjában kevéssel az árpádi beköltözés után megindult a magyarság ezer éven át s mind a mai napig tartó elfogyatása, elvéreztetése. Számadást a magyarság ezer éven át kiontott véréről, irtózatos emberveszteségeiről, lélekszámfogyásáról még senki sem készített (számba véve természetesen a fiatalon elvéreztetett magyar nemzedékek kiesett népszaporulatát is), teljesen bizonyos, hogy az elszenvedett vérveszteség és népességfogyasztás tízmilliókra vagy éppenséggel százmilliókra tehető. Az elmúlt évszázadok alatt, ha önállósága, önereje birtokában van, a legkevesebb, hogy megőrzi akkori lélekszámát, és így ma is Európa leghatalmasabb népei közé tartozna.
Az álmosi-árpádi magyarság tehát rettenetes árat fizetett a nyugatra költözésért, illetve azért, hogy a X-XI. században hét réteggel álcázott idegen uralom alá került, és ezt az idegen igát mindmáig nem tudta lerázni. Kérdés: miért vállalták a rettenetes kockázatot mégis Álmos magyarjai? Mi volt az az ellenállhatatlan erő, az a mindent felülmúló, mindennél szentebb és elhánthatatlanabb ösztökéjű cél, amely turulos zászlók alatt mégis útra indította őket a Kárpát-medence felé, amely számos nép számára olyannak bizonyult, mint egy víznyelő árok?
Mi volt a valóságos ok? Nem tudni. Hivatalosaink sajnos ennek a kérdésnek a tisztázását is elmulasztották. Megkíséreljük hát, ha tőmondatokban is, a kérdés rövid összefoglalását. A történtek alapjellege (honfoglalás vagy honvisszafoglalás) megítélésének szemszögéből a kérdésözön három csoportra osztható:
* külső kényszer;
* véletlen;
* belső történelmi szükségszerűség;
* a haza visszafoglalásának kényszere.
Látszólag mintha maga Anonymus is tétovázna, bizonytalankodna a kérdés megítélésében.
| |
AJÁNLOM AZ OLDALT
