A magyarok honfoglalása és háborúi a környező keresztény népek ellen

A magyar törzsek Kr. u. 895-ben érkeztek az Etelközből a Kárpát-medencébe Árpád vezetésével. Először a Dunától keletre és északra eső területeket, 900-ban pedig a Dunántúlt foglalták el. Mivel nem ütköztek komoly ellenállásba, a honfoglalásnak nem volt sok halálos áldozata. A településeket azonban feldúlták és a megrémült lakosság egy része elmenekült.

A Kárpát-medencében történt letelepedés után a magyarok több háborút vívtak a keresztény Európában, legtöbbször zsákmányszerző vagy politikai célból, illetve egy-egy uralkodó szövetségeseként egy másik ellen. Ezekben a harcokban sok keresztény esett el. A magyarok útjaikban templomokat és kolostorokat fosztottak ki és gyújtottak fel. Ennek egyik oka az lehetett, hogy a templomi tárgyak, például az edények, keresztek, oltárok gyakran ezüstből és aranyból készültek. A templomok lerombolásában keresztény-ellenesség is vezethette őket.

A pogány magyarok azonban nem zárkóztak el a kereszténységtől, ami Wikbert (Gilbert) apát esetéből is kitűnik. 954-ben, miközben a magyarok Gembloux várost készültek megtámadni, Wikbert apát kiment közéjük és Krisztus Evangéliumát kezdte nekik hirdetni, amire azok nemcsak hogy nem bántották őt, hanem néhányan közülük meg is tértek és ott helyben megkeresztelkedtek, a várost pedig békén hagyták.

Isteni jelek a pogány magyaroknak

A keresztényeket támadó és fosztogató pogány magyaroknak Isten néhányszor nyilvánvaló jelet mutatott. A Reims közelében levő Szent Basolus monostor 937-es fosztogatásával kapcsolatban például lejegyezték, hogy az egyik magyar felmászott a templom tetejére az ott levő arany dísz ellopása céljából, de leesett és meghalt. Ugyanott történt, hogy amint az egyik magyar hozzáért az oltárhoz, tenyere annyira a márványhoz tapadt, hogy nem lehetett róla leszedni. Úgy szabadult meg, hogy az övéi baltával körbevágták a márványt a keze körül, a kezéhez tapadt darabot azután hazacipelte.

Ekkehard Sankt Gallen-i apát krónikájában beszámol a Sankt Gallen (Szent Gál) kolostor 926-os fosztogatásáról. Az egyik magyar felmászott a toronyba, azt gondolván, hogy a tetején levő kakas aranyból van, de lezuhant az udvarba és szörnyethalt. Egy másik pedig felmászott a homlokzat tetejére és ott akarta szükségét elvégezni, hogy meggyalázza a templomot, de készülődése közben hátrazuhant és meghalt.

Más csodás dolgok is történtek a magyarok hadjáratai során. A megtámadott keresztények imádságát meghallgatva Isten többször is olyan vihart küldött a magyarokra, hogy azok elálltak támadásaiktól, így pl. 938-ban a szászországi Stedieraburg, és 954-ben Lobbes ostromakor. Az utóbbiról a következőket írja Szalay József A magyar nemzet története című művében:

„Az egykorú évkönyvek a magyarok 954-iki hadjáratáról számos érdekes részletet őriztek meg. Főleg Konrád ellenségeinek birtokait pusztíták. A Sambre mentén fekvő lobesi kolostor szerzetesei kétszáz aranyban megalkudtak velök, hogy a kolostort nem bántják. Megígérték és kezeseket is adtak. A szerzetesek azonban nem bízván bennök, egy közeli hegyre vonultak s azt szekerekkel, karókkal és sövénynyel körülkerítvén, úgy a hogy megerősíték. Fehérvasárnapon (ápr. 2.) hajnal hasadtával egyszerre csak porfelhőt látnak az uton, és föltünnek a magyar sereg pánczélos, sisakos vitézei. Miután a kolostorban visszamaradtakat részint megölték, részint megkorbácsolták és rabokul elhurczolták, a hegytetőn levő sánczot kezdték ostromolni. Az ostrom alatt Szt.-Ursmár és Szt.-Ermin kápolnájából galambok repültek ki s a magyarok táborát háromszor megkerülték. Nyomban reá roppant zápor keletkezett, melytől megereszkedvén az ijjak húrjai, a magyaroknak abban kellett hagyniok a nyilazást. Erre iszonyú ijedtség szállta meg őket és futásnak eredtek.”

Bulcsú és Gyula fejedelmek megkeresztelkedése

Kr. u. 950 körül két magyar fejedelem is megkeresztelkedett Konstantinápolyban: Bulcsú és Gyula. Bulcsú csak színleg tért meg, hazatérte után folytatta pogány életmódját. Gyula, Erdély fejedelme azonban lélekben is megtért. Konstantinápolyból magával vitte Hierothus hittérítőt, aki sok erdélyi pogányt nyert meg az igaz hit számára. Ő keresztelte meg Gyula leányát, Saroltot is. Gyula többet nem bocsátkozott harcba. A keresztény foglyokat szabadon bocsátotta és gondoskodott róluk. Az ő idejében több templomot is építettek a Maros mentén.

Az Istent segítségül hívó németek fényes győzelme a pogány magyarok felett

955-ben a magyarok Bajorországba törtek Bulcsú és Lél (Lehel) vezényletével. Megtámadták Augsburgot, melynek püspöke a bátor és szent életű Ulrik volt. Csata közben Ulrik sisak és pánczél nélkül lovagolt vitézei között, mégsem lett semmi baja a nagy nyílzáporban. Miután a magyarok visszavonultak, Ulrik püspök éjjel kijavíttatta a város körüli kőfalat, és buzgón imádkozott a hívőkkel együtt Istenhez a város megmentéséért. Másnap reggel megáldoztatta vitézeit és buzdító beszédet intézett hozzájuk. Alighogy rohamra indultak a magyarok, megtudták, hogy I. Ottó német király seregével Augsburg felé közeledik. Erre felhagytak a város bevételével és Ottó elé indultak.

Ottó elhatározta, hogy másnap megütközik az ellenséggel, bár serege kisebb volt, mint a magyaroké. Aznap, augusztus 9-én, Szent Lőrinc napján általános bőjtöt rendelt el. Másnap hajnalban letérdelt serege előtt s megfogadta Istennek, hogyha győznek, Szent Lőrinc tiszteletére püspökséget alapít Magdeburgban s ottani palotáját székesegyházzá alakíttatja át. A vezérek és katonák összeölelkeztek, kölcsönösen bocsánatot kértek egymástól, és megesküdtek, hogy halálig segíteni fogják egymást. Ottó ezután misét mondatott, meggyónt és magához vette az úr testét, majd lelkesítő beszédet intézett vitézeihez.

Reggeltől estig folyt a harc a Lech folyó mezején, és a németek fényes győzelmével fejeződött be. Ottót hadai kikiáltották császárrá. Másnap átkeltek a Lech folyón, hogy üldözőbe vegyék és megöljék a magyarokat. A népnek is kihirdették, hogy támadjanak a menekülő vitézekre. Az üldözés több napig tartott. Bulcsút és Lehelt is elfogták és Regensburgban felakasztották. Magyar nemzeti hagyomány szerint az egész magyar seregből csak heten érkeztek haza. Ennek a hétnek a németek levágták a füleit, s úgy engedték vissza őket, üzenetül. Erre a hétre a magyar nép nagyon megharagudott, amiért nem akartak a többiekkel együtt meghalni. Elvették mindenüket és arra ítélték őket, hogy mezítláb járjanak, kolduljanak s a nemzeti gyászról énekeljenek, míg meg nem halnak. A nép gyászmagyaroknak nevezte el őket, maradékaikat pedig Szent Lázár szegényeinek, mert Szt. István király befogadta őket az esztergomi Szent Lázár-ispotályba.

Taksony fejedelem, a megbékélés és a kereszténység híve

A 955-ös Lech-mezei vereség után Taksony, a honfoglaló Árpád vezér unokája lett a magyarok fejedelme 972-ig. Taksony a szomszédos országokkal való megbékélés híve volt és a kereszténység elterjesztése mellett is elkötelezte magát. Az ő idejében görög származású hittérítők hirdették az Evangéliumot a magyarok között, de Taksony a római pápához is küldött követséget.

971-ben Wolfgang einsiedelni bencés apát, a későbbi regensburgi püspök téríteni indult a magyarokhoz. Nem sokáig munkálkodhatott, mert alig ért Nyitrához, Pilgrim (Piligrin) passaui püspök hazahívta.