Államalapítás és egyházszervezés

I. (Szent) István király a magyar történelem egyik legfontosabb személyisége: az első keresztény magyar király, a magyar állam megalapítója és a magyar keresztény egyház megszervezője.

Apja, Géza fejedelem, anyja pedig az erdélyi Gyula vezér Sarolt nevű keresztény leánya volt. István 970 körül született. Születésekor ugyan a pogány Vajk nevet kapta, 972-es megkeresztelésekor azonban az első keresztény vértanú, István nevét adták neki.

István 996-ban feleségül vette Henrik bajor herceg vallásos leányát, Gizellát. Gizellával sok hittérítő és lovag jött Bajorországból.

997-ben, Géza fejedelem halála után Istvánt választották meg fejedelemnek. Uralkodása elején pogány rokona, Koppány vezér fegyveresen kelt fel ellene, hogy őt megölje, a trónt elfoglalja, és özvegy édesanyját, Saroltot feleségül vegye. A fiatal István, aki a krónika szerint akkor vett fel először kardot, összegyűjtötte seregét, Isten segítségét kérte, majd győzelmet aratott az ellenség felett a Veszprém melletti csatában. A harcban Vencellin, a sereg német származású vezére megölte Koppányt. István és Koppány harcában nemcsak az forgott kockán, hogy ki lesz a magyar nép uralkodója, hanem nagy valószínűséggel az is, hogy a magyar nép megmarad-e pogány hitében, vagy a kereszténység útjára tér. Isten segítségével István győzött, és az utóbbi következett be. Később évszázadokon át a magyar nép védte Európát a pogányok inváziójától. Az egykor pogány magyarság a keresztény Európa védőbástyájává vált.

Istvánt az ezredfordulón, kb. 1000 karácsonyán koronázták királlyá Esztergomban a II. Szilveszter pápa által küldött koronával, ami azt jelentette, hogy a pápa őt független keresztény királynak ismerte el. Ezzel megalakult a független keresztény Magyar Királyság.

	A Képes Krónika egyik illusztrációja: István király elfogatja Gyula erdélyi vezért 1002-ben.

István a Kárpát-medence magyar törzseit vagy fegyverrel, vagy békés úton hajtotta uralma alá, a lázadásokat pedig leverte. Uralkodása alatt a magyar törzsek szövetségéből létrehozta az egész Kárpát-medencére kiterjedő keresztény magyar államot. Ennek területén félszáz királyi vármegyét és 10 püspökséget szervezett, falvaiban templomokat építtetett. A 10 egyházmegye a következő: az esztergomi, a veszprémi, a kalocsai, az egri, a győri, a pécsi, a váci, a csanádi, a bihari és az erdélyi.

István többek között folytatta és befejezte a pannonhalmi bencés apátság építését, megalapította a veszprémvölgyi apácakolostort, a bakonybéli apátságot és a pécsváradi monostort, felépítette az esztergomi és a székesfehérvári székesegyházat és az óbudai Szent Péter és Pál-templomot. Az apátságok, kolostorok keretén belül iskolák működtek, és azok váltak a művelődés szellemi központjaivá. A szerzetesek ezekben az iskolákban az európai keresztény kultúrát tanították, diákjaikból pedig nemcsak hittérítők, hanem a király és a vármegyék fő emberei is lettek.

A Kárpát-medencén áthaladó és a Szentfölre tartó zarándokokat István fogadta a királyi udvarban, bőségesen ellátta őket és biztosította számukra az országon való biztonságos áthaladást. A Szentfölre ill. Rómába igyekvő magyar zarándokok számára pedig vendégházakat építtetett Konstantinápolyban, Jeruzsálemben, Ravennában, Rómában.

István a pogány szokásokat igazságos törvényekkel szorította ki, a kereszténységet pedig megerősítette. Bőkezűen adakozott az egyházaknak, gyakran látogatta őket, és személyesen felügyelte javítgatásukat, tatarozásukat. Kálti Márk Képes Krónikája (a magyar történelem máig egyik leghitelesebb dokumentuma, amely 1358–1370 között íródott) szerint ezüst dínárokkal teli erszényt hordott az övén, és mikor szegényt látott, saját maga gondoskodott róla.

Gellért velencei szerzetes, a későbbi püspök, a pécsváradi monostorban tartotta első igehirdetését. Azt követően mutatták be István királynak, aki itt marasztalta, hogy a magyaroknak hirdesse az Evangéliumot. Nagyon sok magyart keresztelt meg.

István mélyen szeretett, tehetséges, keresztény lelkületű fiához, Imréhez írta latin nyelven az Admonitionest (Intelmeket). Ez a mű az akkori Magyarország legjelentősebb irodalmi alkotása. Hatalma megszilárdulása után István át akarta adni a koronát Imrének, saját életét pedig teljesen Isten szolgálatának szerette volna szentelni. A Képes Krónika így ír erről a 69. részben:

„Miután az Úr dicsőségessé tette az ő irgalmát Szent István királyban, kardjának színe elől megfutamította a királyokat, mind a körül fekvő nemzetek fejedelemségeit és hatalmasságait alávetette uraságának: Szent István király úgy tervelte és szilárdan elhatározta, hogy az evilági dicsőség minden pompáját félreveti, az ideig-tartó királyság koronáját leteszi és egyedül Isten szolgálatának szenteli magát. Elhagyja a külső gondokat, csöndes békességben, szemlélődésben tölti életét; a királyi fönség koronáját pedig fiának, Imre hercegnek akarta adni, aki szentséges erkölcsökkel volt áldva, úgy is nevelkedett.”

Imre viszont 1031-ben váratlanul meghalt. „Isten kifürkészhetetlen végezése folytán elragadta a halál, hogy a gonoszság meg ne változtassa lelkületét, és hamis képzetek meg ne csalják elméjét — miképpen a Bölcsesség Könyve írja a korai halálról." (63. rész) Istvánt a gyász nagyon megviselte, majd súlyosan meg is betegedett:

„A keserves, nagy fájdalom beteggé tette Szent István királyt, súlyos kórságba esett; sok napok után is csak alig érte egészsége javulását, de régi épsége nem tért vissza soha többé. Gyötörte a lábfájás; szomorúság, jaj gyötörte, kivált, amiért atyafiságában nem látott senki olyast, aki az ő halála után keresztényi hitben tartsa meg országát. Mert a magyar nemzet inkább hajlott a pogány szertartásokhoz, mint Krisztus hitéhez.” (69. rész)

István király 1038. augusztus 15-én halt meg Székesfehérvárott, ott is temették el. Népe három évig gyászolta:

„Azonnal Magyarország-szerte gyászra fordult a lantpengetés, az ország népe mind, nemesek és nem nemesek, gazdagok és szegények egyaránt siratták a szent király halálát, bőséges könnyhullatással és sok jajszóval gyászolták az árvák kegyes atyját. A szomorúság és fájdalom jeléül gyászruhát öltöttek, az ifjak és szűzek három évig nem táncoltak, elhallgatott a mindenféle nyájas, édeshangú muzsikáló szerszám, hű szívek siralmával siratták őt; vigasztalhatatlan, nagy volt a siralom.” (70. rész)

Az államalapító István királyt augusztus 20-án ünneplik Magyarországon, és ez a magyarok legnagyobb nemzeti ünnepe.

Élete, uralkodása

Benczúr Gyula: Vajk megkeresztelése (1875)

Apja, Géza fejedelem, anyja pedig az erdélyi Gyula vezér Sarolta (Sarolt) nevű keresztény leánya volt. István 970 körül született. Születésekor ugyan a pogány Vajk nevet kapta, 972-es megkeresztelésekor azonban az első keresztény vértanú, István nevét adták neki.

996-ban vette feleségül Henrik bajor herceg leányát, a későbbi II. Szent Henrik német császár testvérét, Gizellát, akivel sok hittérítő és lovag jött Bajorországból.

997-ben, Géza fejedelem halála után választották meg fejedelemnek. Az ezredfordulón, 1000 karácsonyán, (más értelmezések szerint 1001. január 1-jén) koronázták királlyá Esztergomban, a feltehetően II. Szilveszter pápa által küldött koronával, ami azt jelentette, hogy a pápa őt független keresztény királynak ismerte el. Ezzel megalakult a keresztény, független Magyar Királyság.

István és Gizella fia, Imre herceg 1031-ben egy vadászaton meghalt. Istvánt a gyász megviselte, majd súlyosan meg is betegedett. Így utolsó éveire egyensági örökös nélkül maradt. Utódaként végül unokaöccsét, Orseolo Pétert nevezte meg.

István király 1038. augusztus 15-én halt meg Székesfehérvárott, ott is temették el.

Belpolitikája

Uralkodása elején rokona, Koppány vezér, a szeniorátus és a levirátus jogára való hivatkozással fegyveresen kelt fel ellene, hogy a trónt elfoglalja és özvegy édesanyját, Saroltot feleségül vegye. A fiatal István győzelmet aratott a Veszprém melletti csatában (a somogy iricek szerint tőrbe csalták) és a harcban Vencellin, a sereg német származású vezére megölte Koppányt. István és Koppány harcában nemcsak az forgott kockán, hogy ki lesz a magyar nép uralkodója, hanem nagy valószínűséggel az is, hogy a magyar államiság fennmarad-e egyáltalán. Koppány testét négy részre vágták, és testrészeit hónapokig kifüggesztve tartották az ország négy végvárának kapuja felett, jelezve, hogy mi vár a királynak nem engedelmeskedőkre. Uralkodása éveiben több, központosított állama elleni lázadást is levert (például az erdélyi Gyuláét, aki anyja, Sarolt testvére volt). István fellépett, olykor erővel is a pogányság ellen. (De még évszázadok múlva, IV. Béla uralkodása alatt is éltek pogány magyarok az országban.)

Szt. István alakja Esztergomban, a Széchenyi téri Szentháromság-szobron

István a Kárpát-medence magyar törzseit vagy fegyverrel, vagy békés úton hajtotta uralma alá, a lázadásokat pedig leverte. Uralkodása alatt a magyar törzsek szövetségéből létrehozta az egész Kárpát-medencére kiterjedő keresztény magyar államot. Ennek területén királyi vármegyéket szervezett.

Egyházpolitikája

István Géza és Sarolt egyházpolitikájának folytatásaként püspökséget szervezett, falvaiban templomokat építtetett. A feltehetően istváni alapítású egyházmegyék a következők: az esztergomi, a veszprémi, a kalocsai, az egri, a győri, a pécsi, a váci, a csanádi, a bihari és az erdélyi.

Koppány legyőzése után korábban tett fogadalmának megfelelően folytatta és befejezte a pannonhalmi bencés apátság építését. Ezenkívül megalapította a veszprémvölgyi apácakolostort, a bakonybéli apátságot és a pécsváradi monostort, felépítette az esztergomi és a székesfehérvári székesegyházat és az óbudai Szent Péter és Pál-templomot. Az apátságok, kolostorok keretén belül iskolák működtek, és azok váltak a művelődés szellemi központjaivá. A szerzetesek ezekben az iskolákban az európai keresztény kultúrát tanították, diákjaikból pedig nemcsak a hittérítők, hanem a művelt, írástudó réteg, a király és a vármegyék fő emberei is innen kerültek ki.

A Kárpát-medencén áthaladó és a Szentföldre tartó zarándokokat fogadta a királyi udvarban, bőségesen ellátta őket és biztosította számukra az országon való biztonságos áthaladást. A Szentföldre ill. Rómába igyekvő magyar zarándokok számára pedig vendégházakat építtetett Konstantinápolyban, Jeruzsálemben, Ravennában, Rómában.

Gellért velencei szerzetes, a későbbi püspök, aki szintén zarándokként érkezett az országba, a pécsváradi monostorban tartotta első igehirdetését. Ezt követően mutatták be a királynak, aki itt marasztalta, és őt választotta fia nevelőjéül is. Gellért honosította meg a Mária-kultuszt és az egyházi reformmozgalom híveként Deliberatio című művében elítélte az erőszakos birtokszerzést és az ágyasságot épp úgy, mint a papi házasságot.

István bőkezűen adakozott az egyházaknak, gyakran látogatta őket. Kálti Márk Képes Krónikája (a magyar történelem egyik fontos dokumentuma, amely 1358–1370 között íródott) szerint ezüst dínárokkal teli erszényt hordott az övén, és mikor szegényt látott, saját maga gondoskodott róla.

Gazdaságpolitikája

Míg az államalapításig külföldi pénzeket, de leginkább állatpénzt (tinót) használtak, ekkortól már magyar pénzeket is vertek, a fő forgalmi pénz az ezüstdénár lett.

Átalakította a magyar birtokrendszert, amely addig vérségi kötelékeken nyugvó földközösségként működött. A földek nagy része királyi birtok lett, amelyekből adományokat és ezen felül tisztségeket (ispánságokat) juttatott híveinek. Ezzel magához tudta kapcsolni őket, mert a tisztségeket épp ilyen könnyen el is lehetett veszíteni, így kialakult egy modernebb, területi alapon megszervezett rendszer.

Külpolitikája

I. István és Gizella szobra Szegeden

István egész uralkodását az ország belső egységének a megteremtése, illetve a kereszténység elterjesztése jellemezte. Ebből kifolyólag külpolitikájában alapvetően békére törekedett a szomszédaival, Gizellával kötött házassága is ezt a célt szolgálta és II. Szent Henrik uralkodása alatt ez a dinasztikus kapcsolat biztosította is a békét a Német-Római Birodalommal.

A korszak másik nagyhatalmával, a Bizánci Birodalommal is békés kapcsolatokra törekedett, ezt támasztja alá, hogy részt vett bizánci szövetségben a bolgárok elleni hadjáratban.

Lengyel-német-besenyő szövetségben egy kisebb létszámú magyar sereg részt vett a lengyel-orosz háborúban Kijev ostrománál.

II. Szent Henrik halála után a Német-Római Birodalommal ideiglenesen megromlott a viszony, 1029 környékén a német és főleg bajor csapatok többször fosztogatták a Fischa és a Lajta közét, amire válaszul a magyar csapatok is a bajor területekre való betörésekkel reagáltak. Erre való hivatkozással II. Konrád német-római császár 1030-ban megtámadta Magyarországot, azonban István a felperzselt föld taktikáját alkalmazva kiéheztette az ellenséget, majd Bécsnél be is kerítette a visszavonuló német sereget. A következő évben, jóllehet II. Konrád először még újabb támadást tervezett, bajor közvetítéssel békét kötöttek egymással, sőt feltehetőleg II. Konrád kisebb területi engedményeket is tett a Fischa és a Lajta közén.

Szent István szobra a Szabadság híd budai hídfőjénél.

Szent István törvényei

Szent Istvánnak két törvénykönyvét ismerjük: az elsőt feltehetően még István életében írásba foglalták, a második uralkodása vége felé vagy nem sokkal halála után. István törvényeiben a kereszténység megerősítésére, az egyházi tulajdon védelmére törekedett, második törvénykönyvének első törvénycikke rendelkezik arról, hogy minden 10 falunak egy templomot kell építenie. Ezen kívül kötelezővé tette a misére járást vasárnaponként.

István törvényei a tulajdonviszonyok átalakítása érdekében megváltoztatták az öröklődésre vonatkozó addigi magyar szokásokat, védve ezáltal a magántulajdont, illetve megszűntetve a levirátust.

Intelmek

A korszak legjelentősebb magyar irodalmi alkotása az Istvánnak fiához, a trónörökös Imréhez intézett Admonitiones (Intelmek) című latin nyelvű műve. A szöveget feltehetőleg valamely egyházi személy fogalmazta, azonban gondolati tartalma vélhetően istváni sugalmazású.

Ebben a katolikus hit megőrzésére (I.), az egyházi rend becsben tartására (II.), a főpapoknak (III.), a főembereknek és vitézeknek tiszteletére (IV.), az igaz ítélet és türelem gyakorlására (V.), az országba beköltözők befogadására és védelmére (VI.), az idősekből álló tanács intelmeinek megfogadására (VII.), az elődök szokásainak (VIII.) és az imádságnak (IX.) megtartására, valamint a kegyesség, irgalmasság és egyéb erények gyakorlására (X.) oktatja fiát ^[2].

Emlékezete

1083. augusztus 19-én szentté avatták, majd augusztus 20-án emelték oltárra Budán szent ereklyéit; ezzel ő lett az első magyar szent és egyben szent király. Koronázása milleniumán a 2000. évben Bartholomeosz konstantinápolyi ortodox pátriárka is szentté avatta, így a nagy egyházszakadás (1054) óta ő az első, akit mind a keleti, mind a nyugati kereszténység szentként tisztel.