II. Ulászló (Krakkó, 1456. március 1. - Buda, 1516. március 13.) Magyarország, Horvátország és Bohémia királya.

A lengyel Jagelló dinasztia tagja, Zsigmond magyar király dédunokája, II. Lajos apja. Cseh királlyá I. Mátyással szemben 1471-ben választották. Később megegyezett Mátyással, hogy mind a ketten viselhetik a cseh királyi címet. Mátyás halála után magyar királynak is megválasztották 1490-ben. A tehetetlen, akaratgyenge uralkodót bólogató válaszaira a lengyel dobzse névvel csúfolták (dobzse=igen). Uralkodását a gyenge királyi hatalom jellemzi, a központi hatalom szétesik, Mátyás reformjainak nagy része megsemmisül, Kinizsi Pál szétveri a délen rabló, pusztító fekete sereget és általánossá válik a bárók és a köznemesség közötti küzdelem. Helyette Szapolyai István, Bakócz Tamás és Szathmári György kormányzott. 1514-ben helyzete rosszabbodása miatt kitört a Dózsa György vezette parasztháború, amit Szapolyai János erdélyi vajda le is vert. 1515-ben Ulászló, Habsburg Miksa és I. Zsigmond bécsi királytalálkozóján biztosítja fia, a 9 éves Lajos trónutódlását. Ulászlónak 3 felesége is volt.

• Brandenburgi Borbála (Ulászló ugyan házassági szerződést kötött Brandenburgi Borbálával, de az eskövő elmaradt, így a házasság nem kötetett meg.)
• Aragóniai Beatrix (a király e házassága szintén érvénytelen volt, a szertartás során vétett szándékos formai hibák miatt)

• II. Ulászló (Krakkó, 1456. március 1. - Buda, 1516. március 13.) Magyarország, Horvátország és Bohémia királya.
  
  

  ---

1490-1516

.
Mátyás király mindent elkövetett volt, hogy trónját egyetlen fia számára biztosítsa. Halála előtt is épen abban fáradozott, hogy a trónöröklés ügyét Fridrikkel is rendezze. Idebent az országban mindent megtett, hogy az urak hívek legyenek fiához. És mégsem lehetett Korvin János az ország királyává. Kezei közt volt a szent korona, s mégsem tehette azt a saját fejére. Pedig eszes, jeles ifjú volt, a mellett vitézül bánt a karddal, török-verésben, hadviselésben derekasan kitüntette magát. Hanem túlságosan bízott az emberekben, nagyon jó, nagyon nemesszivü volt. A háta megett aztán királynak Ulászlót, a cseh királyt választották meg. Deli termetű hős mellett egy tehetetlen, semmivel sem törődő jámbor lelket, aki csak akkor látta be mily rosszul áll saját dolga, mikor többé ebédrevaló sem futotta.
Az uraknak épen ilyen király kellett.
Nagyszerűen jellemzi Korvin János jó szívét, nemes lelkét azon tény, hogy mikor tapasztalta mellőztetését, kiadta a kezei közt lévő koronát, sőt megjelent Ulászló koronázásán is.
Ulászló egészen báb volt a főnemesség kezében. Azt tette, mit elibe diktáltak. Mikor országgyűlést tartott, az urak oly törvényeket hoztak, melyek a királyi hatalmat mindjobban megszoriták, a nemesi kiváltságokat pedig megerősiték, sőt kiszéles-biték. Ulászló mindenre azt mondta: "Dobzse” - jól van. Ily körülmények közt a szegény haza mind mélyebben süllyedt, sorsa szánandó lett, a virágzó, hatalmas birodalomból alig két év alatt elszegényedett koldus ország lett, hol mindenki elégedetlen volt. Ulászló gyakran tartott országgyűlést a bajok orvoslására, de nem volt erélye valami üdvös intézkedés keresztülvitelére. Az országgyűlésnek csak arra volt gondja, hogy a nemesség számára egy-egy újabb kedvezményt csikarjon ki, a mi az erélytelen királlyal szemben nem volt nehéz feladat.

A belső bajok mellett támadtak még külső országokból jövő kellemetlenségek is. A török folyvást ostromolta az alvidéket. Egy darabig dicsőén helyt állott a Mátyás fekete hadserege, de Ulászló nem bírta a katonák zsoldját fizetni, e miatt aztán lázadásban törtek ki, s a vége az lett, hogy az élhetetlen kormányzat feloszlatta az egész sereget. Ettől kezdve már csak a vitéz Korvin János karja bírta feltartóztatni az ozmán áramlatot. Két ízben állt ki a hős ifjú s nagy veszteségeket okozva, űzte vissza a törököt. De aztán elmúlt ő is, és nem volt többé semmi gát. Bitang jószág lett a haza, nem védte senki, könnyű volt a töröknek rátenni kezét, elfoglalni egészen. Meg is tette..

A sok szerencsétlenséghez csatlakozott még egy, mindennél nagyobb, borzasztóbb: a parasztlázadás, mely hetvenezer magyar életébe került...
Bakács Tamás esztergomi érsek Rómában időzött a pápánál. Itt hallotta, hogy itthon a törökök már megint háborgatják az alvidéket, tehát gondolta, hogyha már úgyis Rómában van, egyúttal a pápától engedelmet eszközöl ki a törökök elleni újabb keresztes had kihirdetésére. Az engedélyt megkapta s itthon az országtanácsban előterjesztette. Voltak, akik ellenezték az újabb keresztes háborút, de a többség mégis elfogadta, s így az érsek kihirdette azt. Gyülekeztek az önkényes harcosok, a tömeg élére az érsek Dózsa György erdélyi származású vitézt állította, aki a török elleni hadjáratok alkalmával magát már többször kitüntette. A földmivelő nép nagy csapatokban sorakozott, a keresztes vitézek tábora ezrenként növekedett minden nap. Egész vidékek kipusztultak, a férfi nép mind elment keresztes vitéznek. Ezt a földesurak nem nézhették jó szemmel. Ha elmennek a férfiak, ki munkálja földjeiket? Többen megtiltották a jobbágyoknak a keresztesekhez való csatlakozást, mások meg az otthon maradt nőkön kegyetlenkedtek, hogy így a férfiakat visszatérésre kényszerítsék. De ebből nagy szerencsétlenség támadt, mert a keresztesek megrohanták a földesurak kastélyait, leölték a bentlevőket, s felégették az épületeket. És akkor az egész mozgalom más fordulatot vett. Nem mentek a törökre, hanem az urakra. A gyülevész had felkapta a jelszót, hogy ki kell pusztítani az urakat. Maga a vezérük, Dózsa György hirdette, hogy le kell ölni minden urat, szét kell osztani a vagyont a szegények közt, nem kell többé zsarnoki törvény, mely az uraknak mindent enged, a szegény embernek pedig semmit, nem kell többé király sem.
Rémítő pusztítást vitt véghez a csőcselék-had, több mint száz urat ölt le, s pusztított ki vagyonából, több várat elfoglalt s az egész Alföldet uralta.

Isten tudja, mi történik szerencsétlen hazánkkal a tehetetlen kormány alatt, ha a véletlen szerencse nem kedvez. Ugyanis Báthory István temesei főispán és Zápolya János erdélyi vajda, egyesült seregükkel Temesvár alatt megverték Dózsa kurucz hadát. A csőcseléket iszonyú vérontások után szétriasztották, vezérüket fogságba kerítették, s rettentő ítéletet mondtak ki reá. Tüzes trónba ültették, tüzes vas-koronát tettek fejére s testét izzó vasakkal szurkálták. A fő izgatókat is hasonló kegyetlenséggel végezték ki. Ezután a többi kurucz hadat is szétverték. Négy hónapig tartott a nép-lázadás s hetven ezer ember életébe került. Ezután következett a többi. Országgyűlés tartatott, melyen a jobbágyok a legsúlyosabb helyzetbe vettettek, eliltatott nekik még a szabadon való költözködhetés is és örök szolgaságra lettek kárhoztatva.

Ez országgyűlés hevesen kikelt a király ellen is, kinek tétlensége okozta a baj elhatalmasodását. A király azzal mentette magát, hogy nagy szegénysége miatt mitsem tehetett.
Érdekes még ez országgyűlés végzései közül az, hogy a Verbőezy István országbírói ítélőmester törvénygyűjteményét elfogadták. Verbőczyt már régebben megbízták azzal, hogy az összes törvényeket szedje össze, s foglalja együvé. A jeles jogi tudós e nagy munkát híven teljesítette, s művét Ulászló 1514-ben nov. 19-én kelt okmányával szentesítette. Azóta mai napig nagy fontossággal bir Verbőezy törvénygyűjteménye.
Ulászló 1516-ban, március 13-án halt meg, halálos ágyán Lajos gyermeke mellé gyámokat rendelt, s a lelkűkre kötötte, hogy a gyermek trónra juttatására mindent elkövessenek.