A dynastia és birodalma.

A spanyol örökösödési háború befejezése és Magyarországnak ugyanakkor történt lecsendesítése korszakot jelölnek a Habsburgok történetében is. Végét éri az a kor, melyben e család nagy terjedelmü, de elszórt birtokait csak alapnak tekintette, melyből kiindulva, megvalósíthatja a világuralmat. Végét éri egyuttal az a kor is, melyben teljesen azonosítja magát a katholikus egyház ügyével és az ellenreformatióval. Az utolsó nagy kisérlet a német, magyar és spanyol hagyományok és birtokok egyesítésére nem sikerülvén, a dynastia hatalmi köre Közép-Európára szorult. Ebből azonban egyuttal az is következett, hogy, ha hatalmát megtartani és fejleszteni akarta., közelebbi viszonyba kellett lépnie örökös országaival, azokban és nem általános eszmékben és mozgalmakban kellett megtalálnia nagyságának alkotó tényezőit. Államot kellett alkotnia az uralma alatt álló különböző multú, nagyságú, nemzetiségű, történeti jelentőségük és önállóságuk tudatában levő elemekből.

A milyen régi, a XIV. századra visszamenő, a Habsburgoknak az az igyekezete, hogy a dunai és a Szudéta vidéki országokat uralmuk alatt egyesítsék: olyan új aránylag az a törekvésök, hogy azokból egységes államot alkossanak. Hogy is lehetett volna arra gondolni akkor, midőn csak Ausztria volt örökös birtokuk, Magyar- és Csehországok koronáit pedig választás útján kellett mindig újra megszerezni? Különben is a császári méltóság lényegének felelt meg különböző nemzeteknek egy uralkodó alatt való egyesítése, sajátságaik megtartása mellett.

Így központul eleinte csak maga a fejedelem személye szolgált. A hadügyi és diplomatiai vezetés egységének szüksége teremtette meg I. Ferdinánd idejében a hadi tanácsot és a titkos tanácsot.

Mivel mindegyik ország külön nemzeti rendi kormánynak örvendett, a fejedelem megbizott, hűnek ismert tanácsosaira szeretett hallgatni olyan ügyekben is, melyek az illető ország alkotmányát, törvényét érdekelték. Ebből származtak az első összeütközések a nemzetekkel és rendekkel és a magyar-cseh és ausztriai rendek uniójának és a bécsi békének egyik legfőbb czélja épen az volt, hogy a rendi alapon nyugvó kormányok idegen közvetítés nélkül érintkezhessenek a fejedelemmel.

A protestánsok legyőzése és kiüzése Ausztriából s Csehország meghódítása és örökössé tétele véget vetettek ennek az egyensúlynak, nagyra növelték ott a koronának és közvetlen tanácsosainak hatalmát és utat mutattak, mikép kell eljárni másutt, különösen Magyarországon. Ekkor, 1650 körül kezdődik az egységes állam alapműveinek lerakása. Meg van már az állandó sereg, Wallenstein öröke. Ennek igazgatására akkor ujonnan berendezték a hadi tanácsot. A folytonos török háborúk és a magyar felkelések ennek a hatóságnak éppen magyar ügyekben döntő befolyást biztosítottak. Az egész keleti politika szálait ez tartotta kezében; 1714-ig még az orosz összeköttetéseket is ez vezette.

Már valamivel előbb, II. Ferdinánd korában megkezdődött az állami ügyek kormányzásában a döntő változás. Előbb első sorban német császári volt az udvar; csak most kezdik azt szorosabban az örökös tartományokhoz fűzni. A főbb állásokat már alattvalóira ruházza a császár.

1669 óta a titkos tanácsosok közül kiválasztották a legbizalmasabbakat és a «titkos conferentia» tárgyalta a legfontosabb, különösen a külügyi kérdéseket. A titkos tanácsosoktól, kiknek száma egyre szaporodott, megkülönböztették már II. Ferdinánd ideje óta a valóságos titkos tanácsosokat. Ezek közé csak katholikusokat vettek be; az eskü formulája (a boldogságos Szűz és a Szentek) kizárta onnét a protestánsokat.

Ez a titkos conferentia, vagy ministerium vált aztán a központi szervezet legfőbb tényezőjévé, a sokféle kanczelláriával és hatósággal szemben ez képviselte az egységes akaratot. De összekocczanásokban nem volt hiány és az egész ügymenetet közmondásos lassusága tüntette ki.⁴¹⁶ A török háború nagy szükségletei és feladatai szinte kényszerítettek a központosításra és annak szerencsés befejezése, valamint a franczia hatalomnak egyensúlyban tartása új fényt adott a császári névnek, megujította az ahhoz kapcsolt régi aspiratiókat és bizonyos ideális alapot adott hatalmi törekvéseinek.

Mindez Leopold uralma alatt lép előtérbe. Ausztria, mint állami, nagyhatalmi fogalom, voltakép akkor születik meg. Már egész irodalom keletkezik arról, mikép kellene az egyes részeknek erejét kifejteni és felhasználni, úgy azoknak magoknak, mint a császári hatalom növekvésének érdekében.⁴¹⁷ A franczia példa a császári titkos tanácsosokban, ministerekben buzgó követőkre talált. Urok hatalmával együtt a magok hatása körét is ki akarták terjeszteni: az egésznek, a monarchiának érdekét föléje helyezték az egyes országok érdekének. Ebben osztrákok, mint Hocher, Strattmann, Stahremberg, egyetértettek a cseh Lobkowitzczal és az olasz Porciával, sőt már magyar születésű ember is akadt Kollonics személyében, ki első sorban a katholikus egyháznak és a dynastiának volt kész szolgálni.

A magyar törekvésekkel szemben a horvátokban, majd a szerbekben is kerestek támaszt. A nagy horvát eszme akkor keletkezik; osztrák ember, Ritter Pál, annak első hirdetője.

Bizonyos, hogy e ministereket gyakran önző érdekek is vezették, de hazafias érzeletünk nem akadályozhat abban, hogy elismerjük az itt megalakuló állami eszme nagyszerűségét. Csakhogy ez az eszme nem nemzetből, hanem udvarból nőtt ki és utólag kellett keresnie az eszközöket megvalósításához.

VI. Károly császár.
Schmutzer József és András (1700–1741) 1728-ból való rézmetszete után.

A bécsi új piacz a XVIII. század elején.
Delsenbuch J. 1719-ből való rajza után.

Különös fényben tündöklött az eszme, midőn azt egy jelleme, műveltsége, katonai és államférfiui tehetsége által egyaránt kiváló, nagy férfiu: Savoyai Eugén képviselte. Ő teremtette meg az első nagy eszközt, a császári sereget. A vasas németekhez, kik eldöntötték a törökök és magyarok ellen folyó harczot, ő csatolta azt a gyalogságot, mely megállott XIV. Lajos veteránusaival szemben, azt a tüzérséget, mely romba lőtte Vauban alkotásait, azt a huszárságot, mely oly nagy jövőre volt hivatva. Franczia földön született, olasz származású, a német császárt szolgáló; még nevét is három nyelven irta: Eugenio von Savoye. Ilyen volt serege is: a német és belga vasas és bakancsos mellett ott küzdött a cseh dragonyos és tüzér, a magyar huszár és hajdu, a rácz és horvát granicsár és Európa minden nemzetének kitünni és emelkedni vágyó kalandos vitézei. Wallenstein tábora volt ez, annak pusztítása nélkül. Csakhogy Eugén, minden nagysága mellett, urát ismerte a császárban. Ő állott élén a hadi tanácsnak, az pedig 1705 óta, császári határozat alapján, egyedül intézkedett katonai ügyekben. Csak ekkor olvasztotta a bécsi hadi tanács egészen magába a gráczi, innsbrucki és prágai országos hadi tanácsokat. Csak ekkor történt meg a hadseregnek is szorosabb szervezése és kizárólag a császári hatalom alá vonása. Eltiltották, hogy az ezredtulajdonosok és helyetteseik pénzért, vagy ajándékokért osztogassák a tiszti állásokat. Előbb az alezredeseknek, aztán a többi törzstisztnek kinevezését is 1708 óta magának tartotta fenn a császár.⁴¹⁸

Franczia és török ellen hadseregre volt első sorban szükség és nem csoda, ha a központosítást előmozdító többi intézmény csak sokkal lassabban fejlődik. Az egyes országok kormánya külön marad, sőt még azoknak Bécsben székelő kormányszékei, a kanczelláriák sem egyesültek. A német birodalmi mellett ott van a magyar, az erdélyi, az olasz, a belga; sőt még a cseh sem egyesült az osztrákkal. E kormányszékek fejei, mint szintén titkos tanácsosok, bizonyos tekintetben kiegészítik a titkos tanácsot, a ministeriumot, melynek legfőbb, döntő szava van a legfontosabb ügyek intézésében. Természetes, hogy a kanczelláriák és központi kormány örökös és természetes ellentéte nagyon lassuvá tette az ügyek menetét, a még fennálló rendi kormányok külön érdeke pedig gyakran meghiusította, vagy elodázta a végrehajtást. Ebből eredt aztán az az 1720 körül először nyilvánuló szándék, hogy az összes királyságok és tartományok rendei együtt tanácskozzanak és határozzanak Bécsben.

A bécsi Schottenplatz a XVIII. század elején.
Delsenbach J. 1719-ből való rajza.

Pénzügyi tekintetben is haladnia kellett az egyesítésnek, az udvar és a hadsereg szükségleteinek fedezése miatt. Láttuk, minő szörnyű financziális nehézségekkel kellett Eugénnek megküzdenie. Az állami jövedelmek és jószágok nagy része el volt zálogosítva, köztük a magyar bányák is. 1703-ban a spanyol örökösödési háború és a magyar felkelés okozta rázkódás Oppenheimer udvari bankár bukását vonta maga után. A zavarok leküzdésére ekkor alapították velenczei mintára, a váltóbankot, (banco del giro) mely 1706-ban bécsi bankká alakult át. Ez független volt az államtól; Bécs városa vállalta papirjaiért a jótállást. Ez által Ausztria némileg felszabadult szövetségeseinek, a tengeri hatalmaknak nyomasztó gazdasági túlsúlya alól. Károly császárnak egyik első rendelkezése pedig az volt, hogy az összes magyar, cseh és osztrák kamarai hivatalokat és jövedelmeket az udvari kamara alá rendelte.

Az egyöntetüséget a közigazgatásban úgy érték el, hogy a császári határozatokat az udvari kanczellária juttatta a többi kanczelláriák tudomására. Így már a belső kormány és a közgazdaság némely részeire nézve is megkezdődött a központosítás. Ennek elérése volt már a kimondott főczél. Savoyai Eugén a többi ministerrel együtt 1726 jan. 27. azon javaslattal állott elő, hogy «most már múlhatatlan, hogy a mennyire lehetséges, egy egészet alkossanak császári s katholikus felséged terjedelmes és nagyszerű monarchiájából». A császár helybenhagyó «placet»-jét írta a felterjesztés mellé.

A trónörökösödés.

Mire azonban ennyire haladtak az ügyek, úgy látszott, hogy szétfoszlik a monarchiát összetartó egyetlen biztos kötelék: maga a dynastia.

A XVIII. század elején két feltünő jelenség ragadja meg figyelmünket. Az egyik a nagy dynastiák halandósága. Spanyolországban kihal a Habsburg család, Francziaországban közel van kihalásához a Bourbonok férfiága. Angliában, Oroszországban és Svédországban el kell térni a férfiágtól és női ágon biztosítani az öröklést. A másik az, hogy azok a kisebb nemzetek, melyek addig katonai vagy gazdasági kiválóságuk miatt elsőrangú szerepet játszottak: hollandusok, svédek, Velencze, háttérbe szorulnak és a szervezett nagy monarchiáknak engedik át a vezetést.

A Habsburgok német ága, mely az imént még azt remélhette, hogy örökös jogánál fogva ura lesz a spanyol birodalomnak, szintén közel volt a magszakadáshoz. Sehol sem volt dynastiának oly államalkotó jelentősége, mint itt és az a nagy feladat, mely a monarchiára, mint a szárazföldi egyensúly főtámaszára és a török fékentartójára hárult, úgy az azt alkotó országokra, mint egész Európára nézve sokszorosan fontossá tette ezen kérdésnek egyszerű és czélszerű megoldását.

Az uj piacz Bécsben a XVIII. század elején.
Delsenbach J. 1719-ből való rajza után.

Leopold császár 1705-ben két viruló korban levő fiút hagyott hátra. Midőn az ifjabbik, Károly, 1703-ban Spanyolországba indult, kölcsönös örökösödési szerződésre lépett bátyjával, Józseffel, mely szerint, ha Józsefnek nem lesz fia, országai Károlyra szállanak.⁴²⁰

Ha Károlynak sem maradna fia, az örökség József leányait illeti és csak ezek kihalása esetén Károly leányait. Egy szóval: az idősebb leányág jogait ismerték el a fiatalabb ellenében. Gyorsan ténynyé vált az ott érintett eshetőség. Midőn Károly 1711-ben elfoglalta a római birodalom és Magyarország trónját, ő volt a Habsburgház egyedüli férfi ivadéka. Kívüle még József két kis leánya és Leopold három leánya élt, neki még nem volt gyermeke.⁴²¹ Szövetségeseit egyre figyelmeztette is arra, hogy különösen a successióra való tekintet teszi szükségessé nejének, kit Cataloniában hagyott, biztos eljövetelét.

A Zágrábban összegyülő horvát rendek 1712 elején tanácskozván az örökösödés újabb megállapítása felől, kijelentették, hogy készek elismerni királyokul a dynastia egy nő-tagját, azt, ki ura lesz Stiriának, Karintiának és Karnioliának. Elébe tették a török időkben fejlődött hadi összeköttetést a magyar koronával való százados kapcsolatnak. A magyar országgyűlés nem foglalkozott e kéréssel, de igenis az országnagyok. Ezek már meg is állapították a feltételeket, melyek alatt az ország elfogadhatja a női örökösödést. De a kérdés vitatását időelőttinek tartotta az udvar és a királyi hitlevél egyenesen elismerte a királyválasztás szabadságát a férfiág kihalása esetén. Csak egy évvel később, 1713 ápr. 19-én állapíttatott meg a titkos tanácsosok conferentiájában a «pragmatica sanctio», mint a Habsburg-ház családi törvénye. E szerint VI. Károly összes birodalmai, halála esetén, ha nincs fiörököse, leányára szállanak, csak ha az sincs, vagy kihal az ága, örökölnek József, aztán Leopold leányai.⁴²² E törvény ellenmondott az 1703-iki megállapításoknak és egyelőre szintén titokban tartatott. A császárnak 1716-ban született ugyan fia, de az még ugyanazon évben meghalt. Aztán csak leányai születtek (Mária Terézia 1717) és szükségessé vált az örökösödésnek a megkezdett irányban tovább tárgyalása.

Károly politikája ezután nem ismert mást czélt, mint a családi szerződés elismerését tartományainak rendjei által és biztosítását Európa minden hatalmassága részéről. E czélnak rendelte alá kormányának minden más gondját. Udvarában is azoknak adta az elsőséget, kiket legbuzgóbbaknak tartott leánya örökösödési ügyében és még Savoyai Eugentől is megvonta kegyét, midőn rágalmazók azon váddal léptek fel ellene, hogy József leányainak áll pártján. A nagy hadvezérnek sikerült a császárnál nyert audientiában kimutatni e vádak teljes alaptalanságát és rágalmazói a megérdemelt büntetésre itéltettek.⁴²³

Először az osztrák rendekkel fogadtatták el a pragmatica sanctiót, majd Szilézia és Csehország rendjeivel. Csak azután került a sor Erdélyre, mi által mintegy elő akarták készíteni és kikutatni Magyarország hangulatát. Az erdélyi országgyűlés 1722 márc. 30-án törvényül fogadja a pragmatica sanctiót és kimondja e tartománynak örökké az ausztriai házhoz való tartozását. Valamivel később kelt a királyi meghivó a Pozsonyba 1722 jun. 20-ára összegyülendő diétához. Az udvar, különösen Pálffy Miklós nádor közbenjárásával előkészítette az ország közvéleményét e nagyfontosságú törvény tárgyalására. Nagyon a kezére járt Szluha Ferencz, a volt kurucz, mint itélőmestere és Károlyi Sándor. Magyarország, melynek első sorban békére volt szüksége, melynek uralkodó pártja rettegett a kurucz világ megújulásától és mely külső politikai tekintetben nehezen állhatott volna meg egyedül a török vagy a muszka ellen, kész volt elfogadni a leányörökösödést. De, ismerve ez elfogadásnak becsét, nem állott reá feltétel nélkül. A magyar országgyűlés tárgyalásából így nagyfontosságú, kétoldalú szerződés származott a királyi dynastia és a nemzet közt.

Az 1722–23. törvényczikk a következő módon iktatja hazánk sarkalatos alaptörvényei közé a női örökösödést: «A szerencsésen, szokatlan számban megjelent rendek a királyi meghivó levelekből és előterjesztésekből alázatosan, jobbágyi hűséggel és buzgósággal belátták Ő felségének atyai gondoskodását, melylyel megmaradásukon és az örökös tartományokkal minden esetre, külső ellenség ellen is szilárdítandó uniójukon fáradozik. Különös hálával tartoznak azért, hogy fontos császári teendői sem tartották vissza személyes megjelenéstől körükben és minden kérelem nélkül megerősítette minden jogukat, szabadságukat, kiváltságukat, felmentésüket, szokásukat, előjogukat és törvényüket. Mindezért alázatos köszönetüket fejezik ki.»

Hogy nemcsak kegyesen megengedte a rendek szabad és egyhangú kivánságát, mely szerint a felséges osztrák ház nőága, egész kihalásáig örökölje a magyar koronát és a hozzá tartozó országokat, mely kivánságot a rendek ünnepélyes küldöttsége adta elő Bécsben, hanem fenn is tartja a nőágnak örökösödését a magyar korona országaiban ugyanazon rendben, mint a fiágét, azon módon, melyet többi örökös tartományaiban már megállapított, megőrizvén a származási fokok egyenlőségét, azokon belől pedig elsőséget adva a férfiágnak. Úgy, hogy bárki lenne az elsőszülöttség joga szerint az osztrák ház birtokainak ura, ugyanaz lesz az örökösödés törvényénél fogva kétségtelenül Magyarországnak és a hozzátartozó országoknak osztatlanul királya, annak fog tartatni és koronáztatni.

Bár még remélhető, hogy ő felsége férfi ivadékot nyer, mégis, mert a királyok is alávetvék az emberi halandóság törvényének és tekintetbe véve Leopoldnak, Józsefnek és ő felségének halhatatlan érdemeit, melyekkel az országot megvédték, gyarapították és belső és külső békéjét biztosították; ismervén a belső zavaroknak és trónviszályoknak veszélyeit; követve őseik dicső példáját és meg akarva mutatni hálájokat és hűségöket ő felsége iránt:

A magyar karok és rendek elismerik ő felsége férfi ágának kihalása esetén (mitől Isten óvjon) az osztrák ház női ágának is örökös jogát a magyar koronára és annak már visszaszerzett, vagy visszaszerzendő tartományaira, Első sorban azokét, kik ő felségétől, azután kik Józseftől, végre kik Leopoldtól származnak, a törvényes római katholikus mindkét nemű osztrák főherczegekét, azon sorban, mint már el van fogadva ő felsége többi tartományaiban, hogy osztatlanul és el nem választva, egyszerre birják és kormányozzák azokat örökös jogon.» Csak, ha a nőág is kihal, nyerik vissza a királyválasztás ősi jogát.

«Ő császári és királyi felsége hű rendjeinek minden jogát és szabadságát hitlevele és esküje értelmében megerősíti. Utódjai is, Magyarországnak törvényesen koronázott királyai, ugyanazokat törhetetlenül meg fogják tartani és mindenki által megtartatni.»⁴²⁴

Lescsinszky Szaniszló.
N. de Larmessin rézmetszete után. Az eredeti festményt L. M. Vanco (1707–1771). festette.

A pragmatica sanctio tehát Magyarországban is törvény erejére emelkedik, bár sehol sincs névszerint említve. Az uralkodóház folytonosságának és a monarchia oszthatatlanságának elismeréseért cserében nyeri a nemzet alkotmányos élete folytonosságának biztosítását. Egy akkori latin költemény siratja ugyan a nemzet függetlenségének elveszését, de mindazáltal és, bár az udvar pénzadományokkal is kifejezte háláját terveinek legfőbb előmozdítói iránt, nem lehet kétségünk a felől, hogy a nemzet igen nagy többsége kész örömmel fogadta el az új törvényt.

Hátra volt még e szerződés elismerése az európai hatalmasságok által. VI. Károly rendkívüli buzgósággal folytatta az e czélra vivő alkudozásokat, azt hitte, hogy a szó és irás csakugyan kötelezi a kormányokat. Eugén szerint egy teli kincstár és 200,000 szurony többet ért Európa minden uralkodójának szavánál. De a császár eljárása nemcsak jóhiszeműségéről tanuskodik, hanem politikailag is hasznos volt: leánya jogát az egész európai közjognak és erkölcsnek védelme alá helyezte.⁴²⁵

Elejét akarta venni a család körében kitörhető viszályoknak és azért József császár leányaival, midőn férjhez mentek, oly okleveleket iratott alá, melyekben lemondtak örökségi jogukról. Az egyik a szász, a másik a bajor trónörökösnek lett neje és e két udvar el is ismerte a pragmatica sanctiót. A külső hatalmak közt először Spanyolországgal jutott egyességre. A Francziaországtól leánya haza küldése által vérig sértett király a császár szövetségét kereste, boszúállás végett. Egyúttal családjának akarta biztosítani a gazdag örökséget; fia lett volna Mária Teréziának férje. A császár, neje és Eugén ellenzése ellenére, elfogadta Ripperdának, a spanyol ministernek e tervét, mert évi subsidiumokat kapott a spanyol udvartól, alattvalói részére pedig nagy kereskedelmi kedvezéseket eszközölt ki. Még Gibraltár visszahódításában is segíteni akarta Spanyolországot. E kalandos terv szerint ismét egy fő alá kerül a két kiválóan katholikus birodalom és Bourbonok uralkodnak Ausztriában és Magyarországban is. A spanyol király a bécsi szerződésben (1725 ápr. 30-án) garantirozta a pragmatica sanctiót.

Királyválasztó gyűlés Wola mellett.
Egy XVIII. századbeli rézmetszet kisebbített hasonmása.

Ez a szerződés a császár ellenségeivé tette régi szövetségeseit, a tengeri hatalmakat. Már 1725-ben Herrenhausenben Hannovera mellett négyes szövetséget kötöttek Anglia, Hollandia, Francziaország s Poroszország. Ennek ellenében szembetünő volt a császári szövetség gyengesége, bár Oroszország hozzá csatlakozott. Ezért Károly csakhamar cserbenhagyta Spanyolországot és közeledett Angliához. Poroszországgal már 1726 őszén létrejött a szövetség, mely szerint a király elismeri a pragmatica sanctiót és 10,000-nyi sereggel segíti a császárt, a császár pedig elismeri a porosz dynastia igényeit a jülichi örökségre.⁴²⁶ A porosz király még több izben ingadozott, de végre hive maradt a császári politikának. A keleti Európa három nagyhatalma először állott szövetségben egymással.

Nehezebb volt Anglia megnyerése. E hatalmat nagyon sértette a Belgiumban szervezkedő és csakhamar nagy lendületnek örvendő császári keletindiai társaság. A császár korának egész lelkesedésével karolta fel a tengerészeti és gyarmatosító terveket, melyektől mérhetetlen hasznot várt. Nagy áldozatába került lemondania az ostendei kikötőben fejlődő nagy forgalomról és a csirában levő, de nagy jövővel kecsegtető hajóhadról. Mégis meghozta ez áldozatot. Már 1727. évben felfüggesztette egy időre az ostendei társaságot. Anglia azonban még mindig gyanakodott és inkább a Bourbonokhoz szított. A sevillai szerződés (1729 márcz.) közös politikai czélra egyesítette nyugoti Európát. A Bourbon-ház két ága ismét egyetértett és Anglia is támogatta a császár ellen irányuló törekvéseiket. A főczél a spanyol királyné kielégítése volt. Ez második fiának Olaszországban akart szerezni birtokot és nemcsak Parmára tartott igényt, hanem a kihalófélben levő Medici-család örökségére, Toscanára is. Ez igények biztosítására 6000 spanyol katonának kellett bevonulnia Parma és Toscana váraiba. A császár ellenezte e szerződés végrehajtását és csak 1731-ben egyezett belé az Angliával kötött bécsi szerződésben. Ennek fejében viszont Anglia elismerte a pragmatica sanctiót.⁴²⁷

Még csak egy hatalom volt hátra, a legveszélyesebb, Francziaország. Mióta Fleury franczia ministernek sikerült a két Bourbon-udvar egyesítése és már nem kellett tartania a tengeri hatalmaktól, csak idő kérdése volt a Bourbonok támadása a császár ellen. Francziaországban a béke alatt sem szüntek meg a hadi készületek is az egész nemzet lelkesedéssel nézett a háború elé.⁴²⁸ E lelkesedés magával ragadta a királyt és ministerét. Csakhamar létrejött a szövetség Savoyával is, mely mindig szeretett az erősebbhez csatlakozni. Ismét Olaszország lőn a Bourbonok s Habsburg közti harcz szinhelye. Alkalmul a lengyel királyválasztás szolgált.

Erős Ágost lengyel királynak 1733 februárban történt halála után a lengyel nemesség elérkezettnek látta az időt, visszaállítani a nemzet függetlenségét. Csak nemzeti királyt akartak választani és ki is kiáltották Lescsinszky Szaniszlót, a régi királyt, ki Francziaországban tartózkodott vejénél, XV. Lajosnál. E választás első sorban az orosz túlsúly ellen irányult. Ezért az oroszok sereget küldtek az országba, azon csekély párt támogatására, mely II. Ágost fiát kivánta királyul. A császár, mint Oroszország szövetségese, szintén ellene nyilatkozott Szaniszló királyságának. Nem küldött ugyan sereget, de nyilatkozata is hadizenetre birta a versaillesi udvart.

Fleuryt csak az a meggyőződés birhatta a háborúra, hogy országát és hatalmát abban nem fenyegeti semmi veszély. Nyilvános titok volt a császári kincstár szegénysége, a császári sereg rossz állapota. Eugén csak árnyéka már önmagának. Midőn a francziák 1733 őszén egyszerre betörnek Németországba és Olaszországba, a császári sereg sehol sem képes ellenállani. A spanyolok könnyűszerrel elfoglalták Nápolyt és Siciliát. Milano is a francziák kezébe jut. Északon Berwick marsall Philipsburg várát fogja ostrom alá és, bár elesik, serege elfoglalja a várat, noha Eugén minden lehetőt megtett felmentésére. A császár szövetségesei közül Poroszország nem igen buzgólkodott, Oroszország pedig nem avatkozhatott be, mig Lengyelországban nem csinált rendet. A tengeri hatalmak gőgösen visszautasították a császár szövetségét és a hollandusok azt felelték: «Felséged sohasem keveredett volna e bajba, ha hallgat a jó tanácsra». Nem maradt más hátra, mint békét kötni. Ezt ajánlotta Eugén is, ki világosan látta az egész monarchia financziális és katonai hanyatlását.

Európa a passzarovici béke után.

A bécsi békében (1735 okt. 3.) Lescsinszky Szaniszló lemond a lengyel koronáról, miután már 1734-ben el kellett távoznia az országból, hová csak álruhában juthatott. Ez azonban nem a császári politikának volt diadala, hanem az oroszé. Az árát ellenben a császár adta meg. Nápolyt és Siciliát át kellett engednie a spanyol infánsnak, Lombardia északnyugoti részét a sardiniai királynak. Francziaország közvetlenül nem nyert semmit, közvetve azonban igen fontos szerzeményre nyilt kilátása. A lotharingiai herczegnek, ki Mária Terézia kezére vágyott és azt csakugyan nemsokára el is nyerte, le kellett mondania ősi birtokáról Szaniszló király javára. Tudjuk, mily régi Francziaország törekvése e fontos határtartomány birtokba vételére; most a franczia király, mint Lescsinszky Szaniszló örököse, kikerekítette országát. A lotharingiai herczeg pedig Toscanát nyerte, melynek utolsó Medici uralkodója 1737-ben halt meg. Ebből és Parmából állott a császár kárpótlása. Elvesztette déli Olaszországot, de erősebb positióra tett szert északi és közép Italiában. Olaszországban ismét megveti lábát a spanyol hatalom.