A rendszerváltás kezdete Magyarországon

Magyarországon az 1980-as 1990-es évek fordulóján alapvetően megváltozott az uralmi rendszer. A rendszerváltásnak nevezett folyamatban  a diktatórikus egypártrendszer átalakult -  politikai reformok sorozatával – többpártrendszerű parlamentáris demokráciává. Az állami tulajdon elsődlegességén alapuló tulajdonviszonyokat felváltotta a magántulajdon.

Mint minden közép-kelet-európai országban (Románia kivételével), így Magyarországon is a változások konszolidált körülmények között, vérontás és látványos tömegdemostrációk nélkül jöttek létre. Ezért ezt a folyamatot a történészek „csendes” vagy „tárgyalásos” forradalomnak is szokták nevezni.  Ebben a régióban a demokratikus forradalom mélyebbre hatolt, mint Dél-Európában vagy Latin-Amerikában, mivel nem csak politikai, hanem társadalmi és gazdasági  reformok is bekövetkeztek.

Ágh Attila egyik írásában így jellemzi a demokratikus átmenet időszakát: „Ha a demokratizálás megszokott hármas periodizációja – rendszerválság, demokratikus átmenet és demokratikus konszolidáció – alapján vizsgáljuk a magyar fejlődést, akkor meglehetősen egyértelmű a kép:

1. Magyarországon a rendszerválság igen korán kezdődött és hosszan elhúzódott, de ez a többi országhoz képest jól előkészítettnek bizonyult;

2. A tulajdonképpeni demokratikus átmenet viszonylag gyorsan lejátszódott és radikális változásokra vezetett, s a politikai és gazdasági változások radikális jellege és a stabilitás megtartása következtében viszonylag hamar jelentkeztek a demokratikus konszolidáció első jelei is;

3. A kilencvenes évek végére a magyar fejlődés már a korai konszolidáció időszakába érke-zett el, s kiépült a demokratikus intézményrendszer és beindult a gazdasági növekedés….”[1]

A rendszerváltás előzményei

Ahhoz, hogy hiteles képet kapjunk a rendszerváltásról, ismernünk kell annak előzményeit. Az 1970-es évek elején kialakuló új világgazdasági rend súlyosan befolyásolta Közép-Kelet-Európa országait is. Magyarországon a politikai vezetés érzékelte a világpolitikai váltást, de a munkanélküliségtől és az életszínvonal csökkenésétől félve nem tették meg a szükséges lépéseket a válság elhárítására. A Kádár-rendszer fő jellemzője az úgynevezett „paternalista” gazdaságpolitika volt, azaz, ha a társadalom lemond a politizáláshoz való jogáról, az állam biztosítja az életszínvonal lassú javulását. Igyekeztek megszüntetni az üzletekben való sorban állást, és lehetővé tették, hogy az alapellátáshoz szükséges árucikkekhez folyamatosan hozzá lehessen jutni. Nyugaton ezt a jelenséget „gulyáskommunizmusnak” nevezték el.   Az „életszínvonal-termelésre” való folyamatos átállás következménye volt többek között az is, hogy  az infrastuktúra fejlesztésére alig költöttek.

Itt kell megemlítetnünk a Kádár-rendszer két fontos jellemzőjét: a „3 T” azaz a tiltás, támogatás, tűrés módszerét, valamit a „a legvidámabb barakk” jelzőt. Az első  kifejezés az Aczél nevéhez fűződő cenzúragyakorlatot jelentette, mely  az irodalmi és művészeti élet politikai semlegesítését igyekezett elérni.  A „legvidámabb barakk” megnevezés abból adódott, hogy  hazánk minden problémája ellenére ebben a időben jelentősen különbözött a varsói tömb országaitól. Engedték a vallásgyakorlást és az értelmiség alkalmankénti nyilvános tiltakozását bizonyos intézkedések ellen. „A kádárizmus lakhatóbbá tette a rendszert, de éppen ezzel csökkentette a feszültséget, amely a rendszer meghaladására késztethetett volna.”[2]

A fentiek megvalósításához Magyarország kénytelen volt külföldi hiteleket felvenni, illetve erőn felül felhasználni a belső forrásokat. Ez az „életszínvonal-alku”[3] a 70-es évek végére érvényét vesztette, mivel a hatalom még mindig elvárta alattvalóitól a politikától való elhatárolódást annak ellenére, hogy a beígért életszínvonal stabilizálást nem tudta betartani. 1980-ra a fogyasztói élelmiszerárak 9,1 %-kal növekedtek az előző éviekhez képest. „A közvetlen és távolabbi szocialista országokkal szemben tudatosan gerjesztett magyar „életforma-nacionalizmus” (Lengyel László kifejezése), a „nálunk még mindig sokkal jobb, mint a lengyeleknél, csehszlovákoknál, románoknál stb.” erre a nemzedékekre csak ideig-óráig hatott.”[4] 

A 80-as évek végére az ország súlyosan eladósodott. 1990-re a nettó adósságállomány elérte a kb. 15 milliárd dollárt. Az állampárt már nem tudta megfékezni a gazdaság hanyatlását és főleg értelmiségi körökben világossá vált, hogy politikai szerkezeti váltásra van szükség ennek megoldására.

Nemzetközi viszonylatban is érzékelhető volt a változások szükségessége. A szocialista országokban is egyre érezhetőbb volt az életszínvonal csökkenése. A szovjet vezetés fokozatosan szakított a Brezsnyev-doktrina ideológiájával, mely a szocialista országok belső ügyeibe való beleszólást jelentette. Ezt Mihail Gorbacsov az SZKP /Szovjet Kommunista  Párt/ főtitkára 1986-ban nyilvánosságra hozta az átépítésről /peresztrojka/ és a nyíltságról /glasznoszty/ szóló reformpolitikáját. Belpolitikai helyzetének viszonylagos stabilizációja után leszerelési megállapodásokat kötött az USA-val, illetve megegyezett George Bush amerikai elnökkel /1989, Málta/, hogy a Közép-Kelet-Európai országok szabad fejlődését nem korlátozza, valamint kivonja csapatait Csehszlovákia és Magyarország területéről.  „Az 1989-es év egyik fontos külpolitikai ténye éppen az volt, hogy a Gorbacsov-féle szovjet vezetés világosan a kelet-közép-európai kommunista vezetések értésére adta, hogy nem hajlandó erőszakot alkalmazni a térségben, s az ottani kommunista elitnek semmilyen támogatást nem ad, ha az erőszakot alkalmaz. Ezt az üzenetet kapta Grósz 1989 tavaszán Moszkvában, ezt az üzenetet vitte Gorbacsov Honeckernek 1989 őszén, ezt kellet Jakesnak is megértenie Prágában;  s legföljebb a fordított irányú (mármint a hatalmon lévő elit elleni) beavatkozásra számíthatott volna Ceausescu. A demokratizálódási folyamat belső megállításának nincs reális esélye.” [5]

Magyarország kapcsolata a közép-kelet -európai országokkal

A békés átmenet eme szakaszában beszélnünk kell a Németh-kormány fontos szerepéről. A miniszterelnök 1989. októberében bejelentette, hogy pártonkívüli kormánnyá alakulnak át ezzel is elősegítve a békés rendszerváltás folyamatát. A kormány leginkább külpolitikai téren tűnt eredményesnek. Hardi Péter szerint három igen fontos eseményt kell mindenképpen megemlíteni, mely gyökeresen megváltoztatta a közép-kelet-európai országok Magyarországhoz való viszonyát. Időrendi sorrendben az első a  bős-nagymarosi vízlépcső ügye, melynek nagymarosi oldalán történő építését a kormány 1989. október 31-én végleg leállíttatta a csehszlovák vezetéssel kialakult nemzetközi  konfliktus miatt. A második jelentős esemény a német egység helyreállítása volt, melyhez az osztrák-magyar határ megnyitása döntő esemény volt. A Magyarországon tartózkodó keletnémet állampolgárok tömegesen áramlottak Ausztrián keresztül Nyugat-Németországba. A fentiek hatására novemberben hozzákezdtek a berlini fal lebontásához. Kronológiailag harmadikként kell megemlítenünk a romániai magyar nemzetiség ügyét. Keleti szomszédainknál végbemenő forradalmi változásokban, illetve a Ceausescu-rezsim megbuktatásában kulcsfontosságú szerepet töltöttek be az ott élő magyarok, élükön Tőkés László református püspökkel. A magyar kormány jelentős anyagi és politikai segítséget nyújtott mind a romániai magyarok, mind a románok számára.

A rendszerváltás folyamata hazánkban

1985 és 1989 között az MSZMP-ben gyors változások mentek végbe, melyek segítették a magyarországi rendszerváltás folyamatának alakulását. Miután világossá vált, hogy az 1987 júliusában kiadott „megújulási és kibontakozási” program életképtelen, bebizonyosodott, hogy a hatalmon lévők nincsenek tisztában hazánk tényleges gazdasági és politikai helyzetével. A párt belső berkeiben is egyre többen adtak hangot elégedetlenségüknek. Az 1988 májusában tartott pártértekezleten a reformkommunisták az  MSZMP vezetéséből kizárták az agg, szellemileg megrokkant Kádárt és követőit. A reformkörbe tartozó politikusok a választási rendszer reformját és a párt egyeduralmának felszámolását követelték. Szerettek volna szabad utat nyitni az ellenzék, illetve az érdekképviseletek számára abban a reményben, hogy ezzel elősegítik a gyökeres változások mielőbbi bekövetkezését. Igyekeztek az újítások mellett kiálló politikusokat minél előbb hatalomra juttatni. A rendszerváltás előrelendítő ereje az ellenzék, akik a társadalom értelmiségi csoportjaiból kerültek ki.  Hazánkban – eltérően a környező országoktól, mint például Lengyelország -  nem beszélhettünk egységes ellenzékről, mivel  többféle érdekcsoport, állt szemben a hatalommal. Ezen csoportok közül megemlítem a  demokratikus ellenzéket, amely  a hatvanas évek végén művészeti, tudományos mozgalomként indult és csak később a nyolcvanas évek elején vált politikai csoportosulássá. Tagjai a Beszélő újság (1981-) köré tömörültek, melynek szerkesztői közé tartozott Kis János, Haraszti Sándor, Solt Ottília és Petri György is. Példaképüknek a lengyel ellenzéket tartották. „Választás elé lehet állítani a hatalmat; vagy a nyílt elnyomás útjára lép, amihez már nincs igazán ereje, vagy tudomásul veszi a civil társadalom szerveződését.” [6] 1987-ben kiadták a Társadalmi szerződést, mely a demokratikus ellenzék megegyezéses demokratizálási ajánlata volt. Ezt követte a Fordulat és reform (1987), melyben közgazdászok nyíltan feltárják a valóságos tényeket, miszerint politikai reformok nélkül hazánkra gazdaságilag is a csőd vár. A napjainkban a 20 éves fennállását ünneplő Beszélő –ből, több kisebb hírújság is alakult; a  Máshonnan Beszélő, ami a körülöttünk élő tágabb régiókkal, a kisebbségek sorsával foglalkozik, valamit a Külön – Beszélő is nagy sikert arattak az ellenzék eszméivel egyetértők körében. „A Beszélő több volt, mint lap: a demokratikus ellenzék egyik mértékadó irányzatának a központja lett.” [7]

1987. szeptember végén az ellenzék egyik köre Lakitelken megalapította az MDF-et (Magyar Demokrata Fórum). Ezen a fórumon közgazdászok, írók társadalomkutatók vitatták meg az ország helyzetét és igyekeztek célszerű és hatékony megoldást találni a válság rendezésére.

Az ellenzék minden évben tüntetéseket szervez március 15-én és június 16-án, - Nagy Imréék kivégzésének évfordulóján, melyek újratemetésére hatalmas tömeg részvételével 1989. június 16-án került sor -  de erőszakos rendőrségi beavatkozást utoljára csak 1988-ban alkalmaznak. Nagyobb ellenzéki tüntetésekről beszélhetünk a Duna megmentéséért folyó küzdelem, illetve a Magyar Demokrata Fórum Erdély-tüntetése kapcsán is.

1988-ban megalapítják a Szabad Kezdeményezések Hálózatát, melyből még az év őszén megalakult az SZDSZ (Szabad Demokraták Szövetsége).  Ugyanabban az évben jött létre a FIDESZ (Fiatal Demokraták Szövetsége), mely az előzőekben említett pártokkal együtt a liberális eszmék köré szerveződött és megalakulásával jelképesen megszünteti a KISZ befolyását.  A történelmi pártok közül újjáalakult a Független Kisgazda-, Földmunkás és Polgári Párt és az MSZDP (Magyarországi Szociáldemokrata Párt). A fenti pártok megalakulásával  – beleértve az MSZP (Magyar Szocialista Párt) létrejöttét is – kialakult egy olyan többpártrendszerre alapuló struktúra, mely nagy szerepet játszott a későbbi politikai életben. A pártok megalakulását az 1989. január 11-én az Országgyűlés által létrehozott a pártalapításról szóló törvény szabályozta.

A rendszerváltás fontos momentumaként kell megemlítenünk a parlament által elfogadott gazdasági társaságokról szóló 1988. évi VI. törvényt is, mely megalkotta a modern társasági jog alapjait Magyarországon. A szakemberek ezt tekintik a jogrendszer átalakításának első lépéseként.

A fordulópont

1989. január 30-án Pozsgay Imrének a Rádióban elhangzott beszéde, miszerint 1956-ban népfelkelés volt Magyarországon, fordulópontot jelentett a rendszerváltás folyamatában. „1989 januárjában ’56 hivatalos újraértékelése alapjaiban rendítette meg az állampártot, hiszen ezzel megfosztottuk attól a hatalompolitikai identitástól, amelyben maga a rezsim gyökerezett… Innen egyenes út vezetett a többpártrendszer elfogadásához és a politikai egyeztető tárgyaláshoz… a magyarországi rendszerváltás ezzel igen előrehaladott szakaszba jutott el, mert rajtunk kívül még egyetlen egyik kelet-európai ország sem alakította ki még új rendjének közjogi alapjait 1989 végén.” [8]

A fentiekből kiderül, hogy az 1956-ról szóló nyilatkozatot, valamint a többpártrendszer létezését az MSZMP KB elfogadta, mely a reformerőknek az állampártban való felülkerekedését vonta maga után. 

1989. március 15-én tartott tüntetéseken az ellenzéki pártok hatalmas tömegtámogatásba részesültek és ehhez a dátumhoz köthető az Ellenzéki Kerekasztal megalakulása is. Tagjai közé tartoztak többek között: Bíró Zoltán, Kónya Imre, Magyar Bálint és Orbán Viktor.

Az ellenzéki erők tevékenységének elfogadása után megkezdődött az úgynevezett „csendes v. tárgyalásos” forradalom. 1989. június 13-án az  Ellenzéki Kerekasztal (EKA),  az  MSZP és az un. Harmadik  oldal (Hazafias Népfront, SZOT, DEMISZ, a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége, a Magyar Nők Tanácsa, a Baloldali Alternatíva Egyesülés) részvételével megalakult a Nemzeti Kerekasztal   A résztvevők igyekeztek minden lényeges kérdésre kitérni és aktív részvételükkel a tárgyalásos átmenetet eredményessé tenni.

A tárgyalások  gazdasági és politikai  kérdésekre tagolódtak. Mindkét kérdéskörben hat albizottság indult. Ezekben a bizottságokban a szakértők megoldott, illetve megoldatlan problémai a pártpolitikai egyeztetések után plenáris ülés keretében alakultak át végleges megállapodássá. A gazdasági bizottságok több hónapos munkája, sajnos nem vezetett értékelhető eredményre. Ezzel szemben a politikai megállapodások sokkal jelentősebbek voltak.

 Az alábbi hat albizottság dolgozott  az utóbb említett témakörben :

1.      alkotmánymódosítás (államfő, Alkotmánybíróság);

2.      pártörvény és pártfinanszírozás;

3.      választójogi törvény;

4.      büntető jogszabályok módosítása;

5.      nyilvánosság és tájékoztatáspolitika;

6.      az átmenet erőszakmentességének garanciái.

Megállapodás született egyebek között az alkotmánymódosításról, a politikai  pártok működéséről, az átmenet békés jellegének biztosításáról és a köztársasági elnök intézményének a bevezetéséről. Az alkotmány csaknem 90 %-t teljesen átalakították, kiszűrve ezzel a sztálinista maradványokat és állampárti elemeket. Törvényjavaslat szintű megállapodásként értékelhető  az Alkotmánybíróságról és a büntetőtörvénykönyvről szóló módosítás. Ütemterv született a munkásőrség feloszlatásáról, az országgyűlési választások megtartásáról, illetve az MSZP vagyonelszámolásáról. Az utóbbi szerint az MSZP költségvetési támogatásából ötven milliót visszafizet az állami költségvetésnek és ingatlanokat ad át saját vagyonából arra a célra, hogy finanszírozza a pártok működését. A fenti megállapodások alapul szolgálnak  és biztosítják a parlamenti választások feltételeit. A Nemzeti Kerekasztal ülése 1989. szeptember 18-án zárult le, melyet öt párt aláírt a FIDESZ és az SZDSZ küldöttei kivételével, de megvétózni ők sem vétózták meg.

A Nemzeti Kerekasztal megállapodása értelmében a parlament elvégezte az alkotmánymódosításokat, melynek záróakkordjaként 1989. október 23-án Szűrös Mátyás ideiglenesen megválasztott köztársasági elnök a Parlament erkélyéről kikiáltotta a Magyar Köztársaságot.

1989. november 29-én népszavazás döntött arról, hogy milyen módon válasszák meg a köztársasági elnököt. Az MDF és az MSZP a közvetlen elnökválasztás híve  volt, de ezt a többi párt ellenezte.  A népszavazást az SZDSZ vezette pártok nyerték minimális szavazattal, ami az MDF és az SZDSZ közötti politikai harcok kezdetét jelentette. A kormány és a politikai pártok találkozója 1989. december 8.-10. között zajlott le. Ezzel hivatalosan is megkezdődött a többpárti kormányzási rendszer előkészítése. A parlament december 18-i ülésén Németh Miklós lemondott az MSZP elnökségéről.

Módosított alkotmány

A fent említett alkotmánymódosítás, mint társadalmi és politikai rendszerünk alapja 1989-ben gyökeresen változtatta meg a benne leírtakat. Az Alkotmány szerint az ember főbb jogai a következők:

-         az élethez és az emberi méltósághoz való jog

-         a szabadsághoz és a személyi biztonsághoz való jog

-         a jó hírnévhez való jog

-         a magánlakás sértetlenségéhez való jog

-         a magántitok és a személyes adatok védelméhez való jog

-         a tulajdonhoz való jog

-         a munka és a foglalkozás szabad megválasztásának a joga stb..

Az Alkotmány  kimondja, hogy hazánk államformája köztársaság, melyben minden hatalom a népé, és ahol a társadalom tagjai, a polgárok a hatalmat megválasztott képviselőkön keresztül gyakorolják.

Az Alkotmány szerint a pártok szabadon alakulhatnak és tevékenykedhetnek. A magyarországi politikai rendszer pluralista: többpártrendszerű parlamentális demokrácia. Az országgyűlés – mely a Magyar Köztársaság legfőbb hatalmi szerve – feladata a törvényalkotás és a kormányzati tevékenység ellenőrzése. Az országgyűlés választja meg a köztársasági elnököt, az Állami Számvevőszék, a Magyar Nemzeti Bank, a Legfelsőbb Bíróság elnökét valamint a legfőbb ügyészt, az Ombudsmant és az Alkotmány Bíróság tagjait.

Veszély esetén az országgyűlés  Honvédelmi Tanácsot hozhat létre a köztársasági elnök irányításával, rendkívüli állapot kihirdetésével.

Az Alkotmányban rögzített választási rendszer szerint az országgyűlési képviselők megválasztása titkosan történik. A köztársasági elnököt - az államfőt - a parlament választja meg. A végrehajtó hatalmat a parlamentnek felelős kormány gyakorolja. A köztársaság elnök feladata javaslatot tenni a miniszterelnök szerepére, figyelembe véve az érvényes választások eredményét.

Az Alkotmányban leírt jogok „be nem tartása” miatt jelentkező panaszok elbírálását az alkotmány végzi, továbbá feladatuk az alkotmányellenes törvények eltörlése és az állami szervezetek és az önkormányzatok között felmerülő viták eldöntése. Az Alkotmánybíróság határozatai kötelezőek és fellebbezhetetlenek. Jogértelmezéseik együttese az ún. „láthatatlan alkotmány”. (Sólyom László)

Az Alkotmányban megjelent egy, az állampolgárok többsége számára eddig teljesen ismeretlen tisztség az ombudsman, azaz az állampolgári jogok országgyűlési biztosa. Feladata az alkotmányos jogokat sértő eljárásokat felülvizsgálni, és intézkedéseket kezdeményezni azok ellen. Nagyon fontos beszélnünk a jogállam tartópillérének tekinthető önkormányzati rendszerről. Az önkormányzat – melynek élén a polgármesterek állnak – fejezi ki a helyi közakaratot. A helyi önkormányzatok a polgármester vezetésével maguk közül jegyzőt választanak, aki felelős az államigazgatási feladatok ellátásáért. Az önkormányzatok működéséhez szükséges anyagi hátteret részben az önkormányzat bevételei (helyi adók, bérlakások stb.), részben  a költségvetés biztosítja.

Az első szabad választás  Magyarországon

Az országgyűlési választás első fordulóját 1990. március 25-re, második fordulóját pedig április 8-ra írták ki. Országos listát a résztvevő 40 pártból csak 12 párt állított. Az első szabad

választás második fordulóján választották meg a területi képviselők többségét, mivel az első fordulón voltak olyan helységek, ahol nem sikerült megfelelő számú szavazatot elérni.

Az SZDSZ a választási kampány alatt a kommunisták eltávolítását és radikális fordulatot szorgalmazott, az MDF kampánya ezzel szemben a „nyugodt erő” jegyében zajlott, s higgadtságával megnyerte a választásokat.

Részlet a Magyar Demokrata Fórum választási programjából:

„Békés fordulatra, a közösségek bizalmát élvező vezető személyiségekre, szervezetekre, nemzeti társadalmi megújulásra van szükség, amely áthatja az egész magyarságot. Mielőbb demokratikus fordulatra van szükség, amely áthatja az egész magyarságot. Mielőbb demokratizálni kell a hatalomgyakorlást, korszerűsíteni a gazdaságot, méltón értékelni a tudást, a jó munkát, jó erkölcsöt. …A magyar társadalom újjászületéséhez egymással összhangban álló cselekvések sorozata vezethet el.” [9]

Egyéni kerületi és listás szavazatok aránya az 1990-es választáson:[10]

Az MDF, mint az első szabad választás győztese

Az első szabad  választás győztese a Magyar Demokrata Fórum lett, koalíciós partnere a Független Kisgazdapárt és a Kereszténydemokrata Párt. Voltak olyan politikusok, mint például Soros György, akik a „nagykoalíció” mellett érveltek. Véleményük szerint  „ideológiai alapú” pártok helyett, inkább olyan erőkkel kellene együttműködni, akik megfelelnek a kor kihívásának és minden erejükkel képesek a rendszerváltozásra koncentrálni. Az MDF mellett az SZDSZ volta legsikeresebb ellenzéki párt, mely között létrejött a demokratikus intézmények megszilárdítására irányuló Antal-Tölgyessy paktum.

Az Antall József kezdeményezésével létrejött egyezmény lehetővé tette, hogy az országgyűlés elnökét az SZDSZ-ből válasszák, cserébe a legnagyobb ellenzéki párt lemond azoknak a kétharmados törvényeknek a többségéről, melyek a kormány tevékenységét akadályozzák. A megállapodás melléklete  tartalmazza az alkotmánymódosítások szövegének részletes leírását,

listáját a maradék kétharmados törvényeknek, a köztársasági elnök megválasztásával kapcsolatos részeket, a rádió és a televízió, az MTI szabályozására vonatkozó részeket, költségvetési és önkormányzati  törvényre , valamint  a Magyar Nemzeti Bankra és az Állami számvevőszékre  vonatkozó utalás szövegét. A paktum aláírói a következők voltak: Antall József, Balsai István, Kónya Imre, Kutrucz Katalin és Salamon László, illetve Kis János, Pető Iván és Tölgyessy Péter.

 A többpárti országgyűlés 1990. május 2-án tartotta első ülését, melynek elnökévé Szabad Györgyöt választották. Augusztus 3-án a Magyar Köztársaság elnöke Göncz Árpád lett.  Antall József miniszterelnök ismertette a kormány programját, melynek részletei a következők voltak: „  Első alapelvként kimondjuk, hogy ez a kormány a szabadság kormánya kíván lenni. Törvényhozási és kormányzati munkájában egyaránt arra fog törekedni, hogy minden magyar állampolgár ugyanazokkal a jogokkal és kötelezettségekkel rendelkezzék a törvény előtt,  a hivatalokban és agymás iránt is. …Második alapelvként leszögezzük, hogy az új kormány a nép kormánya kíván lenni. Negyvenhárom év óta első ízben a magyar nép által szabadon választott parlament iktat most be egy kormányt. …Harmadik alapelvünk szellemében ez a kormány a gazdasági fordulat kormánya kíván lenni, és tisztában van azzal, hogy a legnehezebb feladatok ezen a téren várnak reá. …Végül, negyedik alapelvként, az új kormány európai kormány lesz a szónak nem csak a földrajzi értelmében. A demokrácia, a pluralizmus, a nyitottság hagyományát valljuk. Az elmúlt 40 év törést jelentett nemzetünk történelmében. Most vissza akarunk térni az európai örökséghez, de egyben mindazokhoz, az újabb értékekhez is, amelyeket Európa az elmúlt 40 év alatt, a második világháború szörnyű élményei és tapasztalatai nyomán és után alkotott meg.”[11]

A koalíciós kabinetben a következő volt  a tárcák megoszlása: MDF 8 tárcát, az FKGP 2 tárcát, a kereszténydemokraták 1 tárcát, független politikusok pedig 2 tárcát tölthettek be. A kormánylista a következőként alakult: miniszterelnök: Antall József,  belügyminiszter: Horváth Balázs, földművelésügyi miniszter: Nagy Ferenc József, honvédelmi miniszter: Für Lajos, igazságügy-miniszter: Balsai István, ipari- és kereskedelmi miniszter: Bod Péter Ákos, Környezetvédelmi miniszter: Keresztes K. Sándor, közlekedési és hírközlési miniszter: Siklós Csaba, külügyminiszter: Jeszenszky Géza, munkaügyi miniszter: Győriványi Sándor, művelődési és közoktatási miniszter: Andrásfalvy Bertalan, nemzetközi gazdasági kapcsolatok minisztere: Kádár Béla, népjóléti miniszter: Surján László, pénzügyminiszter: Rabár Ferenc, tárca nélküli miniszterek: Gerbovits Jenő, Kiss Gyula, Mádl Ferenc.

„ Magyarország 59é – Antall József vezette – kormánya azonban nem pusztán egy a sorból, hanem a négy évtizeden át a Szovjetúnió érdekzónájába és közvetlen hatalmi körébe tartozó magyarország egypárti politikai szisztémáját, az úgynevezett pártállami rendszert követő parlamentáris demokrácia első kormánya. Ez a kormány már törvényesen szerveződött politikai pártok versengése során, szabad választások eredményeként kapott mandátumot. Az 59. Kormány olyan globális korforduló idején alakult, amely eszmei és spirituális zavarokkal terhelt, és olyan politikai térségben működött, amely egy szuperhatalom összeomlásának örvényében, lokális válságokkal és konfliktusokkal terhes.”[12]

A képviselők elsődleges feladatuknak tekintették a rendszerváltás törvényeinek megalkotását, melyek zömmel kétharmados törvények. Antall igyekezett átstrukturálni  a teljes minisztériumi rendszert. Eltörli a miniszterhelyettesi posztot, helyette bevezeti az államtitkári rendszert.  A minisztériumokat  négyszintűvé alakította. A politikai irányításért a miniszter és a politikai államtitkár, a szakmai irányításért pedig a közigazgatási államtitkár és a helyettes államtitkárok lettek  a felelősek. A kormányfő a modernizáció jegyében megalkotott három új tárcát: a Környezetvédelmit, a Munkaügyit és a Nemzetközi Gazdasági Kapcsolatok Minisztériumát.  Figyelembe véve, hogy a  KGST tagországok összeomlása miatt, a keleti piacokról való átállás a nyugatiakra hamarosan bekövetkezik, és ez hazánknak igen nagy gazdasági erőpróbát fog jelenteni, Antall  József nagyon fontosnak tartotta ez utóbbi tárca megalkotását. Várhatólag a jövőben  hamarosan bekövetkező EU-csatlakozás  lehetősége is elengedhetetlennek tartja az NGKM létezését.

A tárca nélküli miniszterek megválasztása nem kis vitát keltett a politikusok között. Ez az eddig ismeretlen poszt, a nyugati szokásoknak megfelelően az olyan bonyolult állami feladatok megoldására alakult, melyek nem illeszthetőek be egyetlen eddig ismert minisztérium munkái közzé.

 A kormányzati ciklus első felében összeomlott a KGST és fölbomlott a Varsói Szerződés. Az Antall kormány elsődleges külpolitikai céljának tekintette az ország szuverenitásának megtartását és a Moszkvától való elszakadást. Igyekezett megnyerni a fejlett nyugati országok rokonszenvét és próbálta felmérni, milyen következményekkel járhat a keleti orientáció felszámolása. Ebben az időben jelentkezett először az a lehetőség, hogy Magyarország tagjelölté válhat az Európai Unióban. 1991. decemberében a magyar kormány aláírta az EU társulási szerződést, ezzel is megerősítve azt a szándékot, hogy alkalmazkodik az európai normákhoz.  Nagy jelentőséggel bír az a tény, hogy a volt szocialista országok közül elsőként hazánk miniszterelnökét fogadták a nyugati országok politikusai, olyannyira, hogy  az Európai Demokratikus Unió alelnökévé is megválasztják.

1990. szeptember 18-án kiadták a Kormány Megújhodási Programját, melynek az első négy fejezete és azok alcímei így hangzanak:

I.                    Gazdasági célkitűzései: A jövő magyar gazdaságának főbb vonásai

II.                 A magyar gazdaság helyzete és a program kiindulópontja

-         A múlt rendszer öröksége

-         A piacgazdaság elemei

III.               A hároméves programról

-         A kormány felelősége és mozgástere

-         Az új gazdaságpolitika jellege

<SPAN style="m