Joaquin Phoenix a Jelek című filmben |
Johnny Cash 2003. szeptember 12-én, 71 éves korában ugyan meghalt, mégis az egyik legnépszerűbb zenész maradt. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint azoknak a listája, akik ma is szívesen játsszák a fekete ruhás gitáros számait. 2005. októberének harmadik hetében Hollywood egyik legnagyobb mozijában, a Pantages Theatre-ben jó néhányan bizonyítottak: Norah Jones, Kid Rock, a legendás Jerry Lee Lewis valamint a színészet mellett zenéléssel is foglalkozó, Janis Joplinnak is több számot író Kris Kristofferson is fellépett. De a nézők kizárólag erre az alkalomra rögzített videofelvételen a U2, Sheryl Crow, a Foo Fighters és Brad Paisley egy-egy számát is megnézhették.
Azok sem maradtak Cash nélkül, akik nem fértek be a terembe: a CBS az este fellépőivel egyórás műsort is készített: ebben Joaquin Phoenix és Reese Witherspoon is énekelt, bár az élő előadás során csupán a nézőtérről figyelték a show-t.
Ezért a szerepéért az Oscar-díjért is jó eséllyel induló Joaquin Phoenix Puerto Ricóban született, és már kisgyermekként színészi pályára lépett, hasonlóan az 1993-ban, 23 éves korában elhunyt, nemzedéke egyik legtehetségesebb színészeként számon tartott testvéréhez, River Phoenix-hez. Gyermekkorát Oregonban, Mexikóban, Közép-Amerikában és Floridában töltötte. Tízévesen kapta első filmszerepét a "Space Camp" című produkcióban. A következő évben a "Russkies" főszerepét játszotta nővére, Summer partnereként.
Néhány éves szünet után, 1995-ben tűnt fel újra a vásznon a Majd' megdöglik érte (To Die For) című Columbia Pictures-produkcióban, melynek főszerepét Nicole Kidman játszotta.
Az elmúlt időszakban Phoenix több alakítását dicsérte a kritika, egyebek közt a számára Oscar-jelölést érő gladiátorbeli fellépését csodálták sokan: a filmben Commodus császár figuráját formálta meg. Játékáért elismerést és díjakat nyert a National Board of Review-tól, a Broadcast Film Criticstől és a Blockbuster Entertainment Awardstól, valamint kiérdemelte a Screen Actors Guild Awards, a Golden Globes, a Golden Satellite Awards és az On-Line Film Critics Awards jelölését. A James Gray rendezte A bűn állomásai és a Philip Kaufman által jegyzett Sade márki játékai című filmekben nyújtott alakításaival szintén szakmai elismerést vívott ki.
A film 2006. február 2-ai hazai premierjének apropójából közöljük Steven Chupnick által készített interjú fordítását, amelyben a zenészt megformáló Phoenix beszél többek közt az éneklésről, Johnny Cash-sel való első találkozásról, filmbeli feleségéről, Reese Witherspoon-ról.
Mit gondol, ezzel a szereppel karrierje csúcsára érkezett?
Igen, biztos vagyok benne. Pontosabban, remélem, hogy nem a karrierem csúcspontja, de az biztos, hogy eddigi legfontosabb munkám. A legnagyszerűbb kötelesség, amit valaha teljesítettem.
Igencsak meglepődtem, mikor meghallottam, hogy a Walk the Line előtt nem nagyon énekelt.
Igen furcsa, mert Reese sem gondolta volna, hogy énekelni fog egy mozi kedvéért. Persze, pár elejtette mondatból sejteni lehetett, hogy én sem "úszom meg". Azt hiszem, hogy Jim Mangold nagyon reménykedett benne, hogy rögtön rávágom az "igen"-t. Hát, ez nem így történt. Rágódtam a dolgon. Attól függött, hogy mennyire sikerül belejönnöm. Nem adhattam rá rögtön áldásomat, hiszen nem volt tapasztalatom ezen a téren, nem tudtam, hogy meg tudom-e csinálni. Azt pedig mindenképpen el akartam kerülni, hogy pusztán a nevünk és nem a teljesítményünk miatt kapják fel az emberek a fejüket.
Mikor érkezett el ahhoz a ponthoz, amikor már nyilvánvalóvá vált, hogy működik a dolog?
Már első este összeültünk T-Bone-val és elpróbáltuk az összes dalt. Mire ő azt felelte: ez megy neked. Ez volt az a pillanat, amikor tudtam, hogy "oké, menni fog". Ez körülbelül a forgatás előtt történt egy héttel. Egyébként két hetet próbáltam Los Angelesben T-Bone-ék bandájával, majd Memphisbe utaztunk, ahol szintén lehetőségem nyílt a "próbálkozásra". Emlékszem arra az estére, amikor az egészet elpróbáltuk, és micsoda katarzisként éltem át, hogy minden flottul ment, tudtam az összes dalszöveget, úgy, hogy nem gondolkodtam rajtuk. Egyszerűen csak játszottunk. Innentől kezdve világossá vált, hogy meg tudom csinálni.
Tudna egy kicsit beszélni Johnny Cash-sel való találkozásról?
Hát, ez vicces egy dolog, ugyanis nem a film miatt jöttem össze vele. Nagyjából hat hónappal azelőtt találkoztam Johnnyval, hogy Mangold-ot személyesen is megismertem volna. Tudtam, hogy készül egy mozi róla felesége közreműködésével. June éppen egy dalt rögzített Rick Rubin producerrel, akinek az egyik barátja James Grey forgatókönyvíró, rendező, a The Yards (A bűn állomásai � ebben a filmben főszerepet alakított Phoenix) direktora. Azt hiszem, ekkor kerültem képbe. Ráadásul Johnny a Gladiátor nagy rajongója volt, így meghívtak hozzájuk. James azt mondta: "Mit szólnál egy vacsorához Johnny Cash-el", mire azt feleltem: "ez nagyszerű". Azt gondoltam, hogy majd belecsöppenek egy hatalmas "parti" kellős közepébe, ahol húsz ember ül veled szemben, és nem tudod, hogy melyik villához nyúlj először, mert annyi van az asztalon. Ezzel szemben, csak hatan voltak, ami talán még ijesztőbb, mintha többen lettek volna. Aztán egy pillanat alatt elszállt a félelmem, John és June személyiségéből áradt a kedvesség és a szerénység. Szinte azonnal �otthon éreztem magam�. Kicsit beszélgettünk, majd megvacsoráztunk.
És rákérdezett, hogy mi tetszett neki a Gladiátorban?
- Nagyon keveset beszélt a filmről. A vacsora után mindenki átment a nappaliba, mire John megjelent és felkapta a gitárját. Amikor a filmet forgattuk, mindig erre a jelenetre gondoltam. Megismételhetetlen pillanat volt. Akkor "szimplán" csak egy csodálatos élményt jelentett, látni őt a gitárjával, ahogy tartja a hangszert, ahogy játszik rajta. Azt gondoltam, vajon kötelességének érzi, hogy szórakoztasson? Nem vártam semmi ilyesmit tőle, hogy akár egy akkordnyit is játsszon. Aztán rájöttem, hogy Johnny így érzi magát kényelmesen. Egyfajta beszélgetés ez számára.
Amikor megkapta a szerepet, nem gondolta, hogy micsoda véletlen egybeesések vannak?
Dehogynem. Nem is tudom, mit gondoljak az egészről. Kicsit hátborzongató, sorszerű.
Mit gondol, miben áll Johnny Cash egyedisége, egy olyan zenészé, aki megjárta a mennyet és a poklot is?
Erre nagyon nehéz felelni, annyira összetett személyiség. Mindig is nehézséget okoz, mikor egy mondatban kell beszélnem róla. Annyira ellentmondásos, de pont emiatt annyira lenyűgöző, ez teszi nagyon érdekessé. Azt hiszem, hogy van benne valami hétköznapi, bizonyos értelemben pedig ettől válik rendkívülivé. Sosem tett olyat, ami távol állt volna tőle.
Mindenegyes karakterrel, akinek a bőrébe bújik, azonosul?
Nem tudom, hogy egyáltalán kell-e. Ez egy furcsa dolog, ugyanis amikor megformálsz egy karaktert, nagyon nehéz visszavedleni és a valós éned és az eljátszott személy közti különbséget megtalálni. Amikor csomó időt azzal töltesz, hogy feltérképezz valakit, például egy évig csak John zenéjét hallgatod, gyűjtögeted az anyagokat róla, minden egyes rezdüléseddel a szerepedre fókuszálsz, akkor "kemény dolog visszajönni a valóságba". Azt viszont nem tudom, hogy akkor is azonosulnék-e a karakterrel, ha nem lenne elég információm róla, ha nem, úgymond a film kedvéért bújnék Johnny bőrébe. Nem tudom, hogy Johnny "voltam-e"?
Hagyott nyomokat Önben?
Hát, hogy a fenébe ne hagyott volna, lehetetlenség ezt elkerülni. Ha egy évet csak annak szentelsz, hogy valaki másra összpontosítasz, számodra idegen városba költözöl, idegen ruhákban mászkálsz, természetes, hogy ez hat rád. Azonban rögtön hozzá kell tennem, hogy minden egyes mozi, amit készítettem nyomokat hagyott bennem. Mindig azt érzem, hogy az általam megformált karakterek formálnak, és nem én alakítom őket.
Nehéz elengedni egy karaktert, amikor befejeződött a munka?
Igen, ez mindig így van. Pontosabban, belebújni valakinek a bőrébe, majd elengedni, mind a kettő pokoli nehéz. Néha már csak azért is, mert hozzászoksz ahhoz, hogy reggel nyolckor kelj, állandóan ugyanazokat a mondatokat szajkózd, amiket a szerep megkövetel, majd egy nap, mikor mindennek vége, ráébredsz, hogy visszatértél a normál kerékvágásba, újra te vagy és a saját életed, és nincs többé szigorú menetrend, kötöttség.
Kedveli, ha mindennek megvan a pontos menetrendje?
Azt hiszem, ettől csak gépiessé válasz, megszokod. Ilyenkor mindig az iskolás évekre gondolok, arra, hogy mennyire retteg az ember, amikor első nap becsengetnek, majd ahogy szépen lassan telnek a hetek, magától értetődővé válik az egész. Aztán közeledik a vakáció, alig bírod kivárni, hogy nyár legyen. És amikor eljön, azt mondod, hogy: hurrá, de három nap múlva felteszed magadnak a kérdést, hogy mit is keresel itt, mit is csinálsz? Mindez azt jelenti, hogy én is hozzá voltam szokva "szabályokhoz", nyolcra bejártam, beültem az órákra, ezt vagy azt megtanultam, majd a magam ura voltam.
Volt alkalma Cash-nek megnéznie a Walk the Line-t?
Nem.
És a John családja mondott önnek valamit a filmről, látták?
Igen, beszéltem Johnny fiával, akinek nagyon tetszett a mozi és nagyon hálás volt érte.
Mindenki Önről és Reese-ről beszél. Mit gondol az Oscar esélyekről?
Az az igazság, hogy nem nagyon foglalkoztat a dolog. Így nem nagyon tudok erre a kérdésre mit felelni.
Beszélne egy kicsit arról, milyen volt együtt dolgozni Reese-vel?
Most valami nagyon cool dolgot kéne mondanom. Reese személyében egy igazi partnert kaptam a filmhez. Értem ezalatt azt, hogy mindazokon, amiket már említettem, közösen mentünk át, együtt örültük és kínlódtunk, együtt idegeskedtünk az éneklésen és az ikonikus karakterek megformálásán. Igazán lenyűgözött, ahogy a szerephez állt, különösen annak fényében említem ezt, hogy dolgoztam már olyanokkal is, akikkel a munka nem volt egy leányálom. Ráadásul, ahogy összeegyezteti a családot és forgatást, az igazán irigylésreméltó. Nekem ez sosem sikerül. Amikor belekezdek egy filmbe, a magánéletem mindig megsínyli. Ilyenkor például sosem beszélek a barátaimmal.
Van valamilyen emléktárgya Johnny Cash-től? Egy gitár vagy valami más?
Gitár az nincs, ellenben beszereztem egy mezt.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
"John és June Cash személyiségéből áradt a kedvesség és a szerénység" - interjú Joaquin Phoenix-szel
