Elegáncia

    (lat.), nyelvi tekintetben már a rómaiak is E. szóval jelölték a beszédnek világossággal és tisztasággal

párosult szabatosságát. Modern értelemben tetszetősséget, kellemességet, izlésességet értenek rajta. Az olaszok e

kifejezést főleg valamely zenemű előadásában nyilvánuló kecsesség megjelölésére használják; a franciák a ruházat,

házi berendezés választékosságát és csinosságát jelölik vele stb. A matematikában E. a bizonyítás egyszerüségét és

világosságát jelenti.

A vérrel írt levél

Maria Kurpánová, a pozsonyi (Bratislava) egyetem régészeti tanszékének adjunktusa érdekes leletre bukkant a délszlovákiai Csejte várát feltáró ásatásai közben. A toronyszoba - ahová a feljegyzések szerint Báthory Erzsébetet befalazták - falának átvizsgálása során, az egyik kô mögött üregre bukkant, amely egy összetekert, hajfürttel átkötött textildarabot rejtett. A karbonizotópos analízis a textildarabot az 1700-as évek elejére datálta, arra az idôre, amikor Báthory Erzsébetet Thurzó nádor parancsára a toronyba falazták. A zsebkendô nagyságú szövetdarabon a kutatónô írásmaradványokat fedezett fel. A vegyvizsgálatok kiderítették, hogy a szöveget emberi vérrel írták, valószínûleg tûvel, vagy valamilyen hasonlóan vékony és hegyes fémtárggyal. A genetikai vizsgálatok minden kétséget kizárólag kimutatták, hogy a vér és a hajfürt egyaránt a Báthory család egyik tagjától, minden valószínûség szerint Báthory Erzsébettôl származnak. Professzor Kurpánová mikroszkóp segítségével rekonstruálni tudta a szöveg néhány részletét. Szó- és mondattöredékek mellett az alábbi három, csaknem teljes, magyar nyelven írt bekezdést is sikerült megfejtenie:

"...Hangodnak tehetetlen békéje hiányzik, ifjonti áldozat. Az melegség azmi véreddel együttéb elfed, s beborít. Az sírásid és az könyörgésid, azmíg amaz éles penge metszé halovány bôrödet, amaz eleven tûz csókolá fürtjidnek aranyát serényen és kulcsom megnyitá gyöngéd záradot. Nézz rám, láss engem utoljára emez setétségben és én tartani foglak karjaimban, azmíg tengerkék szemeidbôl kihúny az ijedt fény és égi hazádba emígyen visszaköltözöl..."

"...Emely reggeleknek ô bús alkonyában kezdet s vég fátuma keserûn ütközik. Azmi elkezdôdne, nem kezdôthet el, s azmi bevégzôdne, aznak könnyû halál kegyelme meg nem adatik. Végsô szókat azkik meg nem fertezék, az titokkal sírba szálni nemtudókról az szellem megfeledkezik..."

"...Jégvárnak rejtekén, az végtelen télben veres vér szava éneklé édesen dalát én nékem, s azmíg az én Uram az pogányt perzselé havas Moldovában, az idôkben én mindenben az ô tanácsit s parancsolatit követém és azoknak híven engedelmeskedék. Mindez szolgálatban szívem nagy örömét lelé és megszûnt reszketése, azhogy az alkonyi szellô csitultával megnyugszik az fán az vereslô levél..."

IV. Fülöp udvarában sokáig tabu volt a színes ruha, a nemesek csak feketében jártak, és utazót is csak akkor fogadtak, ha az feketét viselt. Merész Károly herceg, pedig egyenesen előírta, hogy az arisztokrácia sötét színekben járjon, és a gálaöltözet csak fekete lehet.

A dark/gót megjelenés a középkori gótika öltözék- és szimbólumtárából merít. Színekben a fekete dominál, de a fehér,

a sötét vörös, a mélykék, a zöld és a sötét lila is szerepet kap. Anyagok tekintetében a drága kelmék: a bársony, a

szatén, a csipke, a selyem, a tüll, és újabban a bőr, a gumi, a latex.

Selyem:

A monda szerint egy kínai császárnő kb. 5000 évvel ezelőtt figyelte meg a selyemhernyó begubózását, majd legombolyította a szálat és szövetet készített belőle. Európába időszámításunk után került be csempészet útján.

A legtöbb selymet előállító ország Kína, India és Japán. A selyemhernyó tenyésztésének az alapja az eperfa, csak az eperfán él meg a hernyó. A hernyó kb. 30 napig fejlődik és bebábozodáskor kb. 3000 m hosszú selyemszálat fon. A selyemszál anyaga a fibroin, amely fehérje láncokból áll. A  tenyésztők a bábokat megölik, a ragasztóanyagot feloldják, megkeresik a gubó kezdőszálát és legombolyítják a gubót.

A selyem legfontosabb jellemzője a selymes fény, finomság és a kellemes tapintás. Rugalmassága kiváló, ezért nem nagyon gyűrődik. A dezodorok,   a parfümök színváltozást idézhetnek elő. A selyem összenyomásakor olyan roppanást hallunk, mintha frissen hullott hóra lépnénk.

A selyem kikészítése során különböző selyemanyag típusokat lehet megkölönböztetni: hámtalanított selyem, nehezített selyem, vadselyem (az utóbbi a vadon élő selyemhernyó gubóiból készült).

Jellegzetes selyemszövetek : sifon, kreppdesin, kreppzsorszett, kreppszatén, damaszt, organza, szatén, taft, twill.

A selymet általában tisztán dolgozzák fel, de mindenféle szálasanyaggal keverhető.

Az előkelőség jele
A vörös festék jelentőségre az antikvitásban tett szert először: a föníciaiak és/vagy a Földközi-tenger partján élő textilkészítők rátaláltak a bíborcsigára, melyből sajátos festékanyagot szereztek. A bíbor, a bíborra festett ruha az előkelőség és a gazdagság forrása lett.

 
A keszthelyi Festetics-kastély vörös szalonja, 18. század

Gyászruha, gyászoló színek

Mikor a halálra, temetésre, gyászra gondolunk, általában sötét, szürkés-fekete szín jelenik meg előttünk. Az utóbbi századokban a fekete gyász vált uralkodóvá a társadalom minden rétegében. A fekete gyász eredete abból ered, hogy ne hívják fel a gonosz szellemek figyelmét ütött, kopott, szakadt, rongyos ruhát kellet ölteni a gyászban. A fekete szín ennek csupán átmódosult fajtája.

Egykor azonban nemcsak a piszkos-fekete szín mutatta a gyászt. A fehér gyász már évszázadok óta elég ritka, viszont még mindig vannak olyan vidékek, ahol a mai napig megőrizték. A fehér nagyon elterjedt volt Európában és Ázsiában egyaránt. A régi hiedelmek szerint ez a szín különösen alkalmas a gonosz, ártó hatalmak elleni védekezésre. A fehér főként gyermekek, fiatalok, valamint idősebb asszonyok gyászszíne volt, vagyis megmutatta a halott nemét, életkorát, családi állapotát. Ilyenkor nem patyolatvásznat használtak, hanem füstös színűt.

A feketén és fehéren kívül a vöröses színek is jelentettek gyászt némely vidéken. Ez a gyászszín eredendően a vérnek tulajdonított varázserőre, véráldozatra utal, s szintén a rontás elhárítását célozza.

Meg lehet említeni a kék és a zöld színeket is. A fiatal halott koporsóját, fejfáját több helyütt zöldre vagy kékre festették, s ilyen színű volt a temetési lobogójuk is. Néhol az asszonyok is kékmintás ruhát öltöttek ilyenkor. Napjainkra, azonban szinte nyomtalanul eltűnt e sokjelentésű, színpompás gyászolás: megfeketedett a gyász.

A középkori szürke-fehér gyász

A XIV. század elõtti Európában egyáltalán se gyászruha, sem esküvõi ruha nem volt. Mindenki a legszebb ruháját vette fel ezekre az alkalmakra.
A XIV. századtól a XVI. századig a csuklya egyre inkább a gyász kifejezésére szolgált mind a férfiak, mind a nõk körében. A nõk fátylat és palástot viseltek. A gyászolók a csuklyát és a fátylat mélyen a fejükre vonták fájdalmuk jeléül.
A kender- lenvászon leplek természetes sárgás-fehér, vagy éppen fehérített színe is gyászszín volt, amit megerõsített, hogy a kereszténység a fehér-ezüst színt a lélek tisztasága színének tartottak.
A fehér gyász változatának tekinthetjük a sáfránnyal sárgított vászonruhákat. A sáfrányt hazánkban a XV.-XVI. században több helyen is termesztették.
A középkori festetlen gyapjúszövet barnás-szürke, sötétszürke, fekete színe is természetes velejárója lett a korabeli gyásznak. A szürke az ilyen ruhában járó alsóbb néprétegek mindennapi öltözetének, egyben a szegénységnek is a jelképe lett. Ilyen daróc ruhát hordtak a szegénységi fogadalmat tett szerzetesek.
A szürkét mély árnyalatában "szomorú színnek" tartották, és a férfiak temetésénél már a XIV. században mint gyászszínt használták.

Fekete gyász:

A XV. század közepétõl a fekete divatszín lett, Mátyás udvarában is feketében gyászolták a magas rangú halottakat.

ellentét, antitézis (gör.), kontraszt(fr.)

stilisztikai gondolatalakzat, a hatásfokozás egyik eszköze; egymástól eltérő vagy ellenkező értelmű szavak, szóalakzatok, gondolatok, ritkábban helyzetek vagy jellemek egy alkotáson belüli közvetlen szembeállítása. A kapcsolatba került fogalmak egymást kölcsönösen megvilágítják és a lényeges vonásokat emelik ki. Irodalomban és népköltészetben egyaránt kedvelt. Szerkezetileg rokon a → hasonlattal, egyszerűbb verses formája a → párhuzamosság fordítottja, a fejlettebb pedig ellentétes gondolatritmus is lehet. Népköltészetünk minden főbb műfajában megtalálható, különösen egyes lírai dalcsoportokban (→ szerelmi dal, → keserves, → tréfás dal) gyakori. A dalokban fele részben elöl (Széles a Balaton vize, Keskeny a híd rajta…), fele részben pedig hátrább (...Mert az álom nyugodalom, A szerelem szívfájdalom.) helyezkedik el. Hasonló az arány az egy sorra terjedő (Lassú vizen sebesen, mén a hajó…) és a hosszabb (Mi haszna szép virágzásom, Ha mindjárt lesz hervadásom; Siralom anyámnak Cifra szabólegény, Örömöm énnékem Szegény szolgalegény…) előfordulások között. Az ellentét magva rendszerint egymással szembeállított szópár, mely lehet ige (él-hal, sír-nevet, hűl-melegül), főnév (bánat-öröm, széle-közepe, úr-paraszt), leggyakrabban melléknév (fehér-fekete, kicsi-nagy, sok-kevés, üres-tele, hideg-meleg, édes-keserű, könnyű-nehéz, víg-szomorú, szép-csúnya). Máskor egész szócsoport van ellentétbe állítva (Gazdag ember üti-veri, rongálja, Szegény legény megöleli, csókolja…), ill. nem feltétlenül az alapszavak jelentése ellentétes (Mán a nap is leáldozott az égrű, De a bánat nem mén, le szívemrű; Kit mindig szerettem, jaj, be távol estem, Kit mindig gyűlöltem, annak rabja lettem…). Az ellentétbe állított szavak váltakozhatnak (Víg örömem szomorúra fordult; Bús szívemre szállott víg illatja…). Az ellentét egyes daltípusokban (Mikor én még legény voltam; Nincs szabadabb a madárnál...) és balladákban (Házasuló királyfi, Kétféle menyasszony) szerkezeti elv.

A Gagát

Természetes eredetű ásvány, melyet már a kőkorszakban is használtak.Elnevezése a Törökországban található Gangesz folyó nevéből származik a szájhagyomány szerint. Angol-szász területen jetnek az ófrancia jayet, gayet szóból, illetve tévesen „fekete borostyánnak” is szokták nevezni. Színe bársonyosan fekete, néha előfordul barnás árnyalatban is, ez utóbbiak értéke kisebb. Tulajdonképpen nem más, mint megkövesedett bitumen alapú tömött szénféleség. A halotti kultuszban játszott szerepet, illetve gyászékszereket készítettek belőle. Az Észak-Yorkshire területén fekvő római kori lelőhelyen bukkantak, olyan fiatalember holttestére, akit férfi létére női ruhában, női ékszerekkel (többek között gagát karpereccel és nyaklánccal) temettek el.

Lakberendezés
A klasszikus

Eredete: A régi történelmi korokba nyúlik, kezdve a középkortól, amikor létre jöttek a kézműves céhek, és a középkori urak szobáit míves bútorok, pazar kelmék és kifinomult színek töltötték be. A középkort követően is a történelmi korok szerint alakultak ki / át a klasszikus enteriőrök, és tükrözték az adott kor eszmeiségét a minták, színek és formák terén is.

Klasszikus a mában: E stílus kialakításához első sorban térre van szükségünk. Lehetőleg monumentális, szimmetrikus, antik otthonra, magas, teremszerű szobákra, amelyek méltóságot sugároznak.

Mikor válasszuk? Hozzánk illő ez a stílus, ha mélységes nosztalgiával viseltetünk a régi korok iránt, vagy rajongunk az antik darabokért, ha kedvünkre van a kimért, előkelőséget sugárzó tér, amely sok esetben ma már a régi vágásúnak tartott, alapjában azonban a kifinomult, vagy tartásos viselkedéssel, az etikett tiszteletével társul.

Légkör:Fensőbbséges, kimért, nyugalmas, elegáns, értékes, fennkölt, nemes, arányos, míves, pazar, fényűző, drámai.

Színek: Akár a meleg (sárga, barna, bézs, drapp, rozsda, bordó, stb.), akár a hideg (jégkék, fáradtrózsaszín, füstszín, homokszín, vaníliasárga, mentazöld, stb.) színek világából választjuk ki otthonunk színeit, fontos, hogy a jövőbeli összhatás világos, nyugodt, letisztult legyen. A klasszikus stílusban kialakított otthonok egyik gyakori hibája, hogy túl sötétek. Ezért a tervezésnél gondoljuk át, hogy milyen színűek lesznek a bútoraink, s ha túl sötétek, inkább mondjunk le a szívünknek kedves bordóról, vagy fenyőzöldről, és válasszunk hozzájuk világosabb árnyalatot.

Bútorok: Az antik bútor maradandó, tömör, minőségi. A szoba stílusát a nagyobb darabok határozzák meg. Elhelyezésük kijelöli, hogy melyik lesz az ülősarok, hogyan tudunk egyik szobából a másikba közlekedni, illetve, hogy milyen az életmódunk. A kisbútorok úgy vannak jelen a klasszikus térben, mint a finomságot, bájt erősítő eszközök, amelyek egyben ízlésünket, egyéniségünket és a szoba jellegét is kifejezik. Vigyázat, nem minden antik bútor illik egymáshoz! Ahhoz, hogy a visszatetsző hatást elkerüljük, azonosítsuk a korstílus alapján a bútorokat, és maradjunk meg lehetőleg egy alapmotívumnál. Az antik bútorokat sok esetben mai darabokkal párosítják, és az összhatás nagyon kellemes lesz, főként, ha külön ügyelünk arra, hogy a bútorhuzatok stílusukban tökéletesen illeszkedjenek a bútorok típusához.

Kandalló: A kandalló lehet az otthon fókusza is, amely meghittséget ad a klasszikus nappalinak, és segít feloldani az emelkedett, vagy túlságosan etikett-követő hangulatot. Mérete a ház méretéhez és stílusához igazodik, kialakítása pedig lehetővé teszi, hogy közvetlenül köré telepedjünk, és együtt gyönyörködjünk a tűz látványában.

Szőnyegek: A klasszikus otthon szőnyegeit bármilyen padlóburkolatra ráteríthetjük. Akár padlószőnyegre is, ha az semleges színű és könnyen tisztítható. Ha van lehetőségünk igazi, antik szőnyeget beszerezni, akkor megnyugodhatunk afelől, hogy a szoba igazán meleg, meghitt alaphangulatot kap. Természetesen a mai, modern, művészi darabok is igen jól helyettesítik antik társaikat. A jó szőnyeg ismérve az, hogy strapabíró – ezt a legszebb iráni szőnyegről éppúgy elmondhatjuk, mint török kelimekről, vagy a régi francia szőnyegekről. Mielőtt antik szőnyeget vennénk, gondoljuk át, hogy vajon a „megfelelő bánásmódban” tudjuk-e részesíteni, mert az antik darabok akkor szépek, ha megkíméljük őket a súlyos igénybevételtől és óvjuk az erős napfénytől. A kímélethez az is hozzá tartozik, hogy időnként változtatunk a helyzetén.

Függöny és drapéria: Mindenképpen az ablakhoz igazodjon, ne nyomja el annak alakját, típusát, és bármit is teszünk föl, hagyjuk beáramlani a fényt, és tegyük lehetővé a szellőztetést. A függöny, és a drapéria legyen összhangban a szőnyeg, valamint a többi hangsúlyos kelme színével, mintájával. A drapériák igen dekoratívak, ám könnyen túlzásokba eshetünk használatukkal, ha ugyanis túl hangsúlyosak, akkor elvész a helyiség egyensúlya.

Textilek, kelmék: Nemes anyagból készülnek (selyem, bársony, csipke). A bútorok mellett a kelmék adják meg a klasszikus otthon karakterét. Némelyikük (mint például a mintás damaszt, vagy a régi kárpit) régmúlt eleganciát hordoz, mások (mint pl. a brokát) szigorúan saját történelmi korukat idézik. Időtlen anyagnak számít a sima vászon, a nyomott virágminta, a selyem, és a csipke. Az antik falikárpitok általában megfizethetetlenek, tehát csupán másolataikhoz juthatunk hozzá. Jó megoldás ezek helyett a festett falikárpit, amit általában freskófestő készít. Ha ilyenek sincsenek birtokunkban, akkor is jó megoldás a hímzés, régi függöny, sálak, vagy indiai, afrikai, távol-keleti kelme, vagy szőnyeg. A falakra kerülő anyagok sima felületen érvényesülnek a legszebben, mert a mintás tapéta zűrzavarossá teheti a textil színét, mintázatát.

Képek: A képek megízesítik az otthont, élettel telítik, és elevenné teszik a teret. Hangsúlyozhatjuk velük egyéni stílusunkat is. Amikor a klasszikus otthonhoz választjuk meg a képeket, nem kell feltétlenül méregdrága darabokat vennünk. Használhatunk posztert, nyomatot, olaj-, vagy vízfestményt, mindenesetre jó, ha olyan témát keresünk, ami személyesen megérint és kifejez bennünket. Képeinket a háttér fogja kiemelni, tehát legyünk figyelmesek, nehogy agyonüssük a sokáig keresett képeinket egy-egy túl mintás falfelülettel. Használhatunk fantáziadús paszpartuzást, egységes színű, anyagú kereteket (ez semmiképp se kötelező), és kiemelhetünk egy-egy képet irányított megvilágítással is.

A színeket a halogénizzók segítenek leginkább visszaadni, ám az izzókra mindenképpen tegyünk védőernyőt, amely megakadályozza a képek kifakulását. Az antik enteriőr egyik leglényegesebb eszköze a szimmetria, és ezt a képek elhelyezésénél is vegyük figyelembe. Kerüljenek egy-egy fal közepére, vagy egy közepes nagyságú bútordarab fölé, középre. Föltehetjük őket csoportba rendezve, ekkor alul legyenek a kisebb, fölöttük pedig a nagyobb darabok, illetve alul a világosak, fölöttük a sötétebb tónusúak.

Természetesen elhelyezhetjük lineárisan is, ekkor a különböző méretű képeket egy meghatározott vonalhoz igazítjuk. Ha olajfestményeket választunk, gondoljuk át, vajon egyenletes hőmérsékletet tudunk-e biztosítani számukra.

Kiegészítők: Vázák, tükrök, kerámiák, porcelánok, üvegek, faliórák, ezüst- és réztárgyak, zongora, gyertyatartók, míves gerincű könyvek, falikarok és lámpák, párnák és takarók, kilincsek és ajtódíszek – hogy csak a legkiemelkedőbbeket említsük, a teljesség igénye nélkül - mind a klasszikus otthon szépségét emelik.

Varázsszavak: Egyensúly, gondoskodás, óvás, féltés. A klasszikus otthon kialakításakor legfontosabb motívum az egyensúly megtalálása. Mindegyik darab fontos, de egyik se lehet túlságosan domináns. Minden darab igényli az odafigyelést, ápolást, gondoskodást, ezért ha ezt a stílust választjuk, többé nincs pardon a kilöttyenő kávé, a sietős ajtócsapkodás, vagy a lakás hőmérséklet ingadozásának tekintetében. Megbecsült, értékes darabokkal van dolgunk, ezért fontos, hogy jól gondoljuk át, mielőtt belekezdenénk e stílus kialakításába: moderált, nyugalmas, visszafogott életmódunk segít-e megőrizni a múlt szépséges tárgyait, és tudjuk-e biztosítani a megfelelő takarítást, ápolást, amely a klasszikus otthon esetében értéket őrző jelentőséggel bír.